A legutóbbi Tanulóvezető Szakmai sajtófigyelő c. rovatában (/node/501) áttekintést olvastam azokról a közigazgatási változásokról, melyek majd jelentősen megkönnyítik - többek között - az autósiskolák adminisztratív feladatait, így a tanulóvezetők hivatali ügyintézését is.
„A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) teljesítette a Magyary Zoltán Közigazgatás-fejlesztési Program Egyszerűsítési programjában foglalt feladatait…
2013. október 1-jétől a vezetői engedély kiadására irányuló eljárásban bemutatandó iratként sem lesz már szükség a vizsgaigazolásra. Ezzel az újítással az ügyfeleknek a sikeres vizsgát követően nem kell a közlekedési hatósághoz elmenniük a vizsgaigazolásért, az ügyintézés így egyszerűsödik és gyorsul. A vizsgaadatokat az ügyfél természetes személyazonosító adatai alapján kérdezik le.” – írták. Az egyszerűsítés tehát elvileg 2013. október 1-jétől lépett életbe. December elején azonban – amikor már két hónapja működnie kellett volna az új rendszernek - a megkérdezett budapesti okmányirodákban nem is hallottak erről az egyszerűsítő módosításról. Érdeklődésemre elmondták, hogy igazolás nélkül továbbra sem kaphatja meg senki a jogosítványát.
Természetesen nem adom fel, továbbra is azt gondolom, hogy a Tanulóvezetőben megjelent hír igaz, hiszem a tájékoztatást a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium adta ki. Ezúton is arra kérem a tisztelt iskolavezetőket, kollégákat, hogy írják meg a szerkesztőségbe (tanulovez@gmail.com) találkoztak-e már ilyen egyszerűsítésekkel. Olyanokkal például, hogy a levizsgázott tanulóknak nem kell a vizsgaigazolásért visszamenniük, nem kell kérniük ezt a hatóságtól, mert a személyazonosító alapján már az okmányirodába le tudják kérdezni a szükséges adatokat.
Tapasztalt-e már valaki valamit ezekből a bürokráciát egyszerűsítő módosításokból? (D.J)