Muszáj ezt megírni, hiszen több olvasónk is észrevette, kérdezte: a tavaly év végi 4-es és 5-ös számunkban megjelent E-learninges tananyag – hosszú hibajegyzék c. írásaink, miért tűntek el oly hirtelen a Tanulóvezető weboldaláról? A válasz: az írásokat a szerző határozott kérésére takarítottuk le az internetről!
A rövid előzmények: én a főszerkesztő, mielőtt még Pető Attila kétrészes KRESZ hibajegyzékét közöltem volna, személyesen kerestem fel az e-learninges tananyag „névtelen” szerzőit, - javítsuk ki a hibákat, hiszen a cél mégis csak az lenne, korrekt, hibátlan legyen ez a fiatalok ezrei által használt tananyag. Sajnos, a névtelen szerzők nem voltak hajlandók az együttműködésre, így a kétrészes KRESZ hibajegyzék megjelent az internetes Tanulóvezetőben, de - mint ahogy ezzel kezdtem az elején - hamarosan le is került onnan.
Akkor el voltam keseredve, de most, több mint két hónap elteltével már látom, mégis csak volt értelme a hibajegyzék megjelentetésének! Az e-learninges szerzők ugyanis közben, szép suttyomban kijavították az anyagot. Ez jól látszik már az ingyenes, állami KRESZ-felfrissítő akcióprogram anyagában is, többnyire korrigálták azokat a pontatlanságokat, amelyekre éppen a Tanulóvezetőben megjelent hibajegyzék mutatott rá. Volt tehát értelme a KRESZ hibajegyzék nyilvánosságra hozásának.
Az a dolog pedig fölöttébb érdekes, hogy milyen alapon kényszeríthetnek egy szerzőt megírt szakanyagának a visszavonására? Ezzel azonban inkább nem foglalkoznék. Mindenesetre, aki többet szeretne tudni arról, hogy mi történik manapság az e-learninges piacon, olvassa el a Figyelő március eleji, 10-es számában megjelent Közlekedésbiztonsági program - Milliárdos KRESZ-biznisz című írást.
Talán kapcsolódik ehhez egy másik Olvasó észrevétele is, aki jóindulattal figyelmeztet engem, mint főszerkesztőt, hogy nem érdemes kritizálni, hiszen jönnek a parlamenti választások, bármi lehet. Erre pedig azért kell nekem válaszolni, mert - bár többször kifejtettem már ebben a független szaklapban, - szeretnék messze elkerülni minden politikai véleményt a Tanulóvezetőben, amihez tartom is magam. Régi motoros vagyok és meggyőződésem: nem szerencsés dolog, ha szakmai észérvekben elfogult politikusok döntenek. Nem is olyan régen volt, jól emlékszem, 2008-ban, még az előző kormány idejében, amikor elkezdődött az a szégyenteljes folyamat, hogy kirekesztették az autósiskolák és oktatók képviselőit a szakmai egyeztetésekből. És ez a helyzet az óta is tart! És az óta csak megerősödött bennem: a járművezetés és vizsgáztatás szakmai területére benyomult üzleti érdekcsoportoknak teljesen mindegy ki van éppen a hatalmon.
Őket nem a politikusok, hanem az autósiskolák és oktatók közös fellépése tudná visszaszorítani. A szakmai összefogás, - ami jól tudom, hogy nincs.
Üdvözlettel:
Balogh Zoltán főszerkesztő