Vezess felelősséggel


Változik a szabálysértési törvény

A 2016. január 1-jétől több ponton is módosuló változások érintik a járművezetőket is.

- A gépjárművel elkövetett szabálysértések ismeretlen elkövetőjének kiléte megállapítása érdekében, a büntetőeljárással azonos módon lehetőség lesz az állami és a helyi önkormányzati szerv, hatóság, köztestület, gazdálkodó és civil szervezet tulajdonos/üzemben tartó megkeresése. A megkeresett szervnek a hatóság megkeresését nyolc napos határidőn belül kell teljesítenie. Amennyiben a megkeresett szerv a megkeresésnek nem tesz eleget, akkor a megkeresett szerv rendbírsággal sújtható.

- Új, elzárással is büntethető szabálysértésként vezeti be a törvény a közérdekű üzemműködésének megzavarását. Ezt a szabálysértést az követi el, aki szándékosan vagy gondatlanságból a közérdekű üzem működését úgy zavarja meg, hogy azzal nem okoz jelentős mértékű üzemzavart és szándékos elkövetés esetén 50 000 forintnál kisebb kár keletkezik. Felvetődhet a kérdés, hogy a jövőben műszaki hibás, a közúti forgalmat, adott esetben a közösségi közlekedést akadályozó járművek vezetőivel szemben ez a tényállás alkalmazásra kerül-e? A szabálysértés elbírálása a bíróság hatáskörébe tartozik, a rendőrség bírósági eljárást előkészítő eljárást folytat.

- A szabálysértési eljárásban alkalmazható körözések köre kiszélesedik és a szabálysértési hatóság azokkal a szabálysértést elkövetőkkel szemben, akik a kiszabott bírságot, helyszíni bírságot nem fizették meg, vagy a közérdekű munkát nem teljesítették és emiatt szabálysértési elzárásra lettek kötelezve és ők a büntetés-végrehajtási intézetben nem jelentek meg és őket elővezetni sem lehetett velük szemben körözést kötelező elrendelni.

- A szabálysértési eljárásban a helyszínen eljáró és intézkedő szervek és személyek számára lehetővé válik a törvény alapján lefoglalható dolgoknak – átvételi elismervény ellenében – a helyszínen történő elvétele.

- Az ünnepi időszakban és télen igen sokan vágnak neki autóval az osztrák, olasz, német és svájci síterepeknek. Ausztrián áthaladva találkozhatunk a következő változtatható jelzésképű közlekedési jelzéssel.

 

Ezt a jelzést vegyük nagyon komolyan, mert nem egyszerűen egy sebesség felsőhatárt megállapító jelzésről van szó, tehát adott esetben a bírságot sem a mondjuk 20 km/h sebesség túllépésért fogják kiszabni. A tábla jelzése a természeti és épített környezetet védi és a szabálysértés is a környezetvédelmi szabályokba fog ütközni. A jelzés célja, hogy amennyiben a légszennyezési vagy zajszint mérési eredmények miatt az szükséges, akkor az adott autópálya szakaszon sebesség korlátozást rendelnek el. Tehát a büntetés ebben az esetben nem néhány száz, de akár néhány ezer euro összegű is lehet környezetkárosítás miatt.

 Dr. Buzási Gábor ügyvéd