Változások az OKJ-s vizsgák területén


A szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII. törvénnyel összhangban megjelent a Kormány 315/2013. (VIII.28.) Korm. rendelete a komplex szakmai vizsgáztatás szabályairól. A rendelet hatálya kiterjed az Országos Képzési Jegyzékben (továbbiakban: OKJ) meghatározott szakképesítés megszerzésére irányuló vizsgára, a vizsgán résztvevőkre, a vizsgát szervező intézményre, a vizsga lebonyolításával kapcsolatban kötelezettséggel bírókra vagy jogosultsággal rendelkezőkre. A rendeletben foglaltak – néhány kivételtől eltekintve – 2013. szeptember 1-től már hatályosak. Ez azt jelenti, hogy az OKJ-s vizsgák szabályozása – a szakképzésről szóló törvény előírásain túl - miniszteri szintről kormányrendeleti szintre emelkedett.
A főbb változások – elsősorban az iskolarendszeren kívüli képzések vizsgáira fókuszálva - a következők szerint foglalhatók össze:

·Amint az a rendelet címéből is kiderül, az új rendszerben komplex vizsgáztatás történik, tehát megszűnik a vizsgafeladatok modulokhoz kötése. A vizsgafeladatok körében továbbra is írásbeli, interaktív, gyakorlati és szóbeli feladatok jelenhetnek meg.

·A vizsgára már nem csak személyesen, hanem meghatalmazott útján is lehet jelentkezni. Miután a vizsgaszervező a jelentkezési lapon a záradék kitöltésével dokumentálta, hogy a vizsgázó az előírt dokumentumokat bemutatta, aláírásával igazolta, hogy a vizsgázó megfelel a vizsgára bocsátás feltételeinek, a jelentkezési lap másolati példányát a jelentkezőnek vissza kell adnia.

·Egy vizsgacsoport létszáma maximum 34 fő lehet.

·Összevont vizsga esetén legfeljebb három vizsgacsoport kerülhet összevonásra, a vizsgázók összlétszáma ebben az esetben nem haladhatja meg a 25 főt.

·A vizsgaszervezőnek a vizsgát a vizsgabizottság kijelölése és a központi kiadású feladatlapok biztosítása érdekében az első vizsgatevékenységet megelőzően negyven naptári nappal kell bejelentenie az állami szakképzési és felnőttképzési szervnek (a Nemzeti Munkaügyi Hivatal Szak- és Felnőttképzési Igazgatóságának) az erre a célra kialakított elektronikus felületen. Az elektronikus felület használatához a vizsgaszervezőnek regisztrálnia kell, hogy megkapja a belépéshez szükséges egyedi azonosítóját és belépési jelszavát. A vizsgabejelentések hitelesítéséhez elektronikus aláírással is rendelkezni kell, melyet az erre szakosodott szolgáltatók valamelyikétől lehet megrendelni.

·A vizsgabizottság négy tagból áll. Az elnököt és a tagokat az állami szakképzési és felnőttképzési szerv bízza meg a szakképesítésért felelős miniszter, illetve az általa kijelölt szervezet, valamint a gazdasági kamara javaslatának figyelembe vételével. Egy vizsgabiztost a képző intézmény delegál. Az adott szakképesítésért felelős miniszter, illetve a kamara az első vizsgaeseményt megelőző 25. napig teheti meg javaslatát az elnökre, illetve a vizsgabizottság tagjára vonatkozóan. A képző intézmény által delegált tagra vonatkozó javaslatot a vizsgaszervező küldi meg a vizsga bejelentésével egy időben.

· Amennyiben egy vizsgán több képző intézmény tanulói vesznek részt, az jogosult a vizsgabizottságba tagot delegálni, akinek több tanulója vesz részt az adott vizsgán. Létszám egyezőség esetén a vizsgaszervező dönt a delegálást illetően.

·A vizsgáról egy jegyzőkönyv készül, amely rögzíti a vizsgabizottság valamennyi értekezletét, tartalmazza valamennyi határozatát. A vizsgajegyzőkönyv mellékletét képezi a „Lebonyolítási rend”, amely tartalmazza:

- a csoportbontásra vonatkozó információkat,

- a vizsgaprogramot, amely tartalmazza az egyes vizsgafeladatok megnevezését, azok sorrendjét, az egyes vizsgafeladatok adott vizsgacsoport általi végrehajtásának várható időtartamát, párhuzamos vizsgáztatás esetén az osztott vizsgacsoportok vizsgafeladatainak sorrendjét, időtartamát, az osztott vizsgacsoportok beosztását,

- a teljes vizsgacsoportra vagy csoportbontással a párhuzamos vizsgáztatásra vonatkozóan azokat az adott vizsgára vonatkozó szabályokat, amelyek meghatározzák az adott vizsga lebonyolítása során a bizottsági tagok között kialakított munkamegosztást, ellenőrzési felelősséget,

- a technikai feltételek folyamatos biztosításáért felelős személy és a gyakorlati vizsgatevékenységnél közreműködő felügyelő tanár részvételére vonatkozó szabályokat, valamint

- a vizsga lebonyolítása során a helyi sajátosságokat figyelembe véve kialakított minden olyan további rendelkezést, amely a vizsgázó, a vizsgabizottság és a vizsgaszervező számára egyértelművé teszi az adott vizsga lebonyolításának körülményeit.

A vizsgajegyzőkönyvet a vizsgaszervező irattárában öt évig kell őrizni.

A vizsgatevékenységek lebonyolításának helyszínét, személyi és tárgyi feltételeit, azok biztosításának módját, a feltételek megfelelőségének tényét írásban kell rögzíteni, amelyet a vizsgaelnök és a vizsgabizottság tagjai aláírásukkal hitelesítenek. Ezt a dokumentumot csatolni kell a vizsga jegyzőkönyvéhez és a vizsgát követő öt évig meg kell őrizni.

A törzslapok kitöltése az állami szakképzési és felnőttképzési szerv által biztosított elektronikus felületen történik, majd onnan kerül kinyomtatásra. A törzslapok az új rendszerben nem speciális, szigorú számadású nyomtatványok lesznek, normál papírra kerülnek kinyomtatásra.  A kinyomtatott törzslapot a vizsgabizottság valamennyi tagja aláírja. A kinyomtatott törzslap egy példányát a vizsgaszervező irattárában, egy példányát az állami szakképzési és felnőttképzési szerv irattárában kell elhelyezni. A törzslap nem selejtezhető, folyamatos sorszámozással kell ellátni, és a tárgyév végén bekötve kell irattározni.

A vizsgát követően az elnök és a tagok külön-külön az állami szakképzési és felnőttképzési szerv által biztosított elektronikus felületen jelentést készítenek, melyben rögzítik:

- a vizsga előkészítésével, lebonyolításával,

- a vizsgáztatás feltételeivel,

- a vizsgázók felkészültségével,

- a vizsgafelmentéssel kapcsolatos döntéssel,

- a szakmai és vizsgakövetelményben leírtak teljesülésével, valamint

- a jogszabályi rendelkezések betartásával kapcsolatos észrevételeket, javaslatokat

A jelentés megküldésére a vizsgabizottság tagjainak hét naptári nap áll rendelkezésére. Aki a jelentéstételi kötelezettségének az előírt határidőn belül nem tesz eleget, annak pótlásáig további vizsgára nem vezényelhető.

A vizsga lezárását követően a vizsgaszervező is jelentést, illetve észrevételt küldhet az állami szakképzési és felnőttképzési szervnek a vizsgával, a vizsgabizottság munkájával kapcsolatos tapasztalatairól, javaslatairól az elektronikus felületen. E jelentés megtétele – mivel nem kötelező – nincs határidőhöz kötve.

A gyakorlati vizsgatevékenység esetén a vizsgaszervező a vizsgatevékenység zavartalan lebonyolítása és a baleseti kockázat minimalizálása érdekében vizsgacsoportonként legalább egy, a gyakorlati képzés folytatásához szükséges végzettséggel rendelkező szakmai felügyelő tanárt biztosít. A szakmai felügyelő tanár a vizsgáztatásban, a feladat értékelésében nem vesz részt, azonban a jelen lévő vizsgabizottsági tag egyetértésével közreműködik az esetlegesen felmerült problémák elhárításában, továbbá felügyeli a vizsgázók balesetmentes munkavégzését.

A szakmai és vizsgakövetelményben előírt valamennyi vizsgafeladat értékelése külön-külön, 1-től 5-ig terjedő érdemjeggyel történik. A vizsgázók egyes vizsgafeladatokon elért eredményeit a teljes vizsgacsoport esetében az állami szakképzési és felnőttképzési szerv elektronikus felületén kitöltött vagy onnan letöltött egyetlen vizsgaösszesítő íven kell vezetni, amelyen fel kell tüntetni a gyakorlati és a szóbeli vizsgatevékenységeknél a kihúzott tételszámot is.

Az egyes vizsgafeladatok eredményei későbbi összesítés céljából a vizsgaszervező által készített osztályozóíven külön-külön is vezethetők. Az egyes vizsgafeladatok eredménye a szakmai és vizsgakövetelményben rögzített értékelési súlyaránynak megfelelően számít bele a vizsga eredményébe.

Az egyes vizsgafeladatok súlyozással figyelembe vett érdemjegyeinek két tizedes jegy pontossággal számolt összege kerekítés után adja a vizsga végeredményét. Az osztályzat megállapítása során a kerekítés általános szabályai szerint kell eljárni. A vizsgázó az egyes vizsgafeladatokban elért teljesítménye alapján egyetlen összesített osztályzatot kap. Az osztályzatok a következők: jeles (5), jó (4), közepes (3), elégséges (2) és elégtelen (1). Sikertelen a vizsga, ha a vizsgabizottság bármely vizsgafeladat eredményét elégtelenre értékeli. Amennyiben a szakmai és vizsgakövetelmény másként nem rendelkezik, sikertelen vizsga esetén csak az elégtelenre értékelt vizsgafeladatot kell megismételni.

Ha a bizonyítvány kiadását követően derül ki, hogy a vizsgaszervező hibás adatokat vezetett be a bizonyítványba, a bizonyítványt a vizsgaszervezőnek ki kell cserélnie, a hibás bizonyítványt meg kell semmisítenie, és erről az új bizonyítvány kiadását követő harminc napon belül írásban értesítenie kell az állami szakképzési és felnőttképzési szervet. A kiadott új bizonyítvány adatai – a hibás adatok kivételével – megegyeznek az eredeti bizonyítvány adataival.

Az elveszett vagy megsemmisült bizonyítványról – kérelemre – az állami szakképzési és felnőttképzési szerv bizonyítványmásodlatot állít ki a törzslap alapján. A bizonyítványmásodlat – a névváltozás kivételével – az eredetileg kiadott bizonyítvánnyal mindenben egyező szövegű, tartalmú, kiadása a központi elektronikus nyilvántartásból kinyomtatott nyomtatvánnyal történik.

A vizsgabiztosi és jegyzői díj továbbra is a minimálbérhez kötötten kerül meghatározásra. Újdonság azonban, hogy alapdíjból és a vizsgázók számával arányos díjból tevődik össze. A korábbi díjrendszerrel összehasonlítva megállapítható, hogy a vizsgabizottság tagjainak díjazása a vizsgacsoport létszámának növelésével arányosan csökken, s ez a képző intézmények oldaláról némileg ellensúlyozza a vizsgabizottság létszámának növelésével járó többlet terheket. Egyben ösztönzőként hathat a nagyobb létszámú vizsgacsoportok kialakítása irányába.

Összességében megállapítható, hogy az új rendelkezés az adminisztrációt bizonyos tekintetben növeli (pl.: minden vizsgabizottsági tag önálló jelentést készít), ugyanakkor igyekszik megfelelő informatikai támogatást biztosítani a tevékenységek végrehajtásához. Ennek viszont alapkövetelménye, hogy a vizsga helyszínén megfelelő internet hozzáférés álljon rendelkezésre. Több vonatkozásban az új rendszer egyszerűsítést is tartalmaz. Ilyen a bizonyítvány másodlatok központi kiadása, a szigorú számadású törzslap nyomtatványok megszüntetése. Tendenciaként jelenik meg az információk és a jogkörök központosított, állami szervhez történő telepítése. Igazán objektív vélemény azonban majd csak a működés során összegyűlt tapasztalatok birtokában lesz kialakítható.

Halász László