A szomszéd kertje mindig zöldebb


Én ma úgy látom, hogy Magyarországon az autósiskolák, a járművezető-képzés területén dolgozó szakemberek igazi problémáival nemigen foglalkoznak. A kevés kivételek egyike a Tanulóvezető szaklap, ahol legalább megszólalási felületet kapnak azok a közlekedési szakemberek, akik jobbítási szándékukat fejeznék ki, esetleg kritikát fogalmaznak meg a szakmai irányításról. Szerintem fontos fórum ez, hiszen Balogh Zoltán internetes lapján keresztül még azért érezhetjük, hogy létezik valamiféle szakmai kurázsi, jelzés arra, hogy szükség lenne a párbeszédre és a vitára ebben a szakmában.
Engem pl. nagyon aggaszt, hogy alig tudunk valamit arról, mi történik a szakmában kis hazánk határain kívül, hogyan csinálják a szomszédok, úgyis fogalmazhatnék, merre is tart a világ?
Azt tudom, hogy a magyar járművezető-képzés mindig is híres volt nemzetközi kapcsolatairól, ami nálunk történt a szakmában, annak volt nemzetközi visszhangja, de mi is oda figyeltünk másokra. Most szinte semmi. Azért is jövök ezzel elő, mert nem olyan rég jártam egy szlovák majd egy osztrák autósiskolában és ezeknek a rövid szakmai kirándulásoknak a tapasztalatait szeretném megosztani, az itthon dolgozó oktatókkal, iskolavezetőkkel, a vizsgabiztosokkal.

Párkányben (Sturovo) már tavaly is jártam.  Akkor éppen a Tanulóvezető főszerkesztője által szervezett látogatáson vettünk részt, - többen is - a kétkormányos motorosképzés izgatott bennünket. Mostani látogatásunk apropóját pedig az adta, hogy északi szomszédunknál idén komoly változtatást hajtottak végre a képzés és vizsgáztatás területén.

 

A szeptember végi rövid látogatáson is Horváth Tamás igazgató fogadott bennünket, aki egy párkányi szakközépiskolában alakította ki Horváth Autoskola vállalkozását. Négyen voltunk itt Magyarországról: Garamszegi József Hatvanból, Horváth László Debrecenből, Balogh Zoltán főszerkesztő és jómagam Budapestről.

Szlovákiában mi a következőket láttuk, hallottuk 

Május eleje óta kötelező a képzőszervek számára egy államilag meghatározott on-line, kártyás rendszer használata, ami azt hivatott tanúsítani, hogy a tanulóvezető valóban megjelent-e az oktatáson. A változtatást az indokolta, hogy korábban sok autósiskola  igen nyomott áron hirdette a tanfolyamait, de a tanulók csak papíron teljesítették az óraszámokat. (Ismerős a probléma!?) Szlovákiában tehát az történt, hogy a területért felelős miniszter - drasztikus lépésként - minden autósiskola képzési engedélyét felfüggesztette és 2017 július 1-től kezdődően csak az kaphatott új képzési engedélyt, aki megvásárolta a kártyaolvasó terminálokat. Ezek képesek leolvasni a tanulóvezetők mágneskártyáinak adatait, ezáltal regisztrálni, hogy az oktatás, a foglalkozás valóban elkezdődött. Amúgy a rendszer nem túl bonyolult, a kártyák leolvasása után az adatokat már on-line továbbítja az ellenőrző hatóságnak. Vendéglátónk Horváth Tamás elmondása szerint a saját iskolájukban nem sok változást hozott az újítás, hiszen a Párkányban működő néhány autósiskola korábban is tisztességesen szabta meg árait és figyelt a színvonalas oktatásra. Tény azonban, hogy ez után a csaló autósiskoláknál bekövetkezett az áremelés, a normális tandíj, az új helyzet tisztította a piaci versenyt.
A Szlovákiában bevezetett új mágneskártyás intézkedés pozitív hatását némileg árnyalja, hogy kezdetben a kiépített rendszerrel igen sok technikai hiba adódott, ami megkeserítette az érintettek életét. Az is probléma, hogy a rendszer igen merev, nem tud alkalmazkodni a felnőttképzés sajátosságaihoz, pl., ha egy tanuló késik az elméleti oktatásról, már nem ülhet be az előadásra és hasonló a helyzet a gyakorlati oktatásban is. Az új rendszer tehát finomításra szorul.
Egyébként a szlovák képzési rendszer régi sajátossága az is, hogy a tanulóknak abban az autósiskolában kell a tanfolyamot végigcsinálniuk, ahol elkezdték, menet közben nem megengedett az iskolaváltás.
Mi, elsősorban a szlovákiai B kategóriás képzésre összpontosítottuk figyelmünket, ahol a képzés felépítése és óraszámai igen sok hasonlóságot mutat a miénkkel, de sok tekintetben egészen másként csinálják. Pl. ez egyik ilyen különbség, hogy a sikeres elméleti vizsga után ott kötelező a szimulátoron való vezetés, bár ennek óraszámát a közelmúltban 6-ról 4 órára csökkentették. Tudni kell azt is, hogy a Szlovák képzésben a tanpálya kötelező elem, továbbá az is nagy különbség, hogy a járműkezelési vizsgán a tanuló egyedül vezet, az oktató a vizsgáztató rendőrrel együtt, kívülről figyeli manőverezési teljesítményét. Nekem ez a gyakorlat igen szimpatikus, és rögtön hozzá is teszem, hasonló rendszerű járműkezelési vizsga van Ausztriában is.
Mivel Magyarországról jöttünk, természetesen szóba kerültek a vizsgák, az esetleges korrupció is, de vendéglátónk szerint Szlovákiában erre nincs lehetőség. Azért sem, mert a vizsga-eseményre mindig az ország másik részéről érkeznek a rendőrök, akik gyakorlatból vizsgáztatnak. Az oktatók és a vizsgabiztosok tehát nem ismerik egymást, ami hozzájárul a vizsga tisztaságához. Ennyit a rövid szlovákiai kirándulásról.

Sajnos kevés idő jutott a következő, Ausztriai látogatásra is. Bécsben jártam, és éppen egy induló szakoktatói tanfolyam tájékoztatóján vehettem részt. Az ismerősöm által ajánlott osztrák iskolavezető már előzőleg, az e-mailes kapcsolatfelvétel során is nagyon szívélyes volt velem és bátorított még arra is, hogy menjek Ausztriába oktatni. Amihez természetesen – és ezt már régen tudom - tökéletes nyelvtudást kérnek. Mindenesetre én a német nyelvű tájékoztatóból majd az utána következő beszélgetésből pontosan megtudhattam, hogy az osztrák szakoktatók számára még az érettségi sem előírás, a tanfolyam elkezdésének feltétele csupán a B kategóriás nemzetközi vezetői engedély. Többször rákérdeztem, de még a korhatár sincs megadva, három éves vezetési gyakorlat a beugró feltétel, így akár már egy húsz éves fiatal is dolgozhat a pályán. Olyannyira, hogy ezt még előnynek is tartják, hiszen így jobban szót értenek a fiatalabb generációkkal, de jobban megfelelnek az Ausztriában kedvelt ún. coaching tanítási módszernek, aminek lényege, hogy pl. a tanulókocsiban nem direkt instrukciókkal, hanem alkalmazkodó, inkább beszélgető formában haladnak előre.

 

 

Számomra először nem volt teljesen világos, hogy Ausztriában a szakoktatókat kétféle csoportba sorolják, de most megértettem: vam az ún. Fahrlehrer és Fahrschullehrer. Aki az első kategóriába tartozik, csak gyakorlati oktatást végezhet, az elméleti oktatást pedig a már nagyobb szakismerettel rendelkező Fahrschullehrer tartja. A két szint között természetesen van átjárás, érettségivel vagy ötéves szakmai tapasztalattal már ez a magasabb szintű képzés is elvégezhető.

A szakoktatói tanfolyamok itt kamarai szabályozással a helyi autósiskolák kezében vannak, az előadók mind neves bécsi autósiskolák szakoktatói és iskolavezetői.
A tantárgyi felosztás is erősen gyakorlatias képzésre utal, hiszen kiemelt szerepet kap benne pl. a szenzomotoros tréning és a pszichomotoros kondicionálás.
Az elméleti tantárgyak összeállításánál a közlekedési szabályok és vezetéselmélet mellett meghatározó a modern, tanulásközpontú megközelítés, erre utal a pedagógia-didaktika-pszichológia triumvirátusa is.
Ausztriábam csak hagyományos, tanfolyami képzés létezik, a felkészülésben pedig a korszerű e-leaninges módszereket is alkalmazzák.
Nekem pl. nagyon szimpatikus volt, hogy a balesetelemzés és az alkoholos befolyásoltság fontos témaanyagnak számít, és már itt a szakoktatói tanfolyamon is külön foglalkoznak ezzel.

A tanfolyamot elvégzett szakoktatók munkaszerződést kapnak, Ausztriában ezt a tevékenységet fő vagy részmunkaidőben lehet végezni. A Magyarországon elterjedt egyéni vállalkozói forma ott nem létezik, az autósiskola jelenti be szakoktatóit és az oktató rendelkezésére bocsát egy oktatójárművet.

A kereseti lehetőségekről is kaptam tájékoztatást: teljes munkaidőben egy kezdő gyakorlati szakoktató valamivel 2000 euro fölött keres, de az összeg folyamatosan növekszik, ahogy tapasztaltabb lesz és javul teljesítnénye, halad előre a ranglétrán.
Ez volt a benyomásom Ausztriában, szeretnék jellentkezni máskor is, remélem bővebb mondanivalóval.

Papp Endre