Szerintem ma a jogosítvány megszerzésének „élvezeti faktora” sokaknak valahol a foghúzás közelében van. Túlesni rajta, zavarjuk le gyorsan, még akkor is, ha fáj. És már úgy szállnak be az oktatójárműbe is, mintha a fogorvos székébe ülnének.
Én a fogorvosnál is mindig érzéstelenítőt kérek, ha pedig nem tetszik, keresek másik orvost. És az autóvezetés tanulásához sem úgy álltam hozzá, mint nagyon sokan, hogy akármi lesz, viselem.
Nyáron kezdtem az elméleti kurzust e-learninges képzés formában. A Jövő Autósiskola nekem közel van, itt lehetőségem volt az e-learninges képzésre is. Ennek előnye, hogy otthonról (vagy internet-hozzáféréssel rendelkező gép mellől bárhonnan) végezhető, és a tananyaggal mindenki a saját tempójában haladhat. Az egyes anyagrészek között kisebb-nagyobb vizsgákat kell sikerrel teljesíteni. A tudnivalókat alaposan, mindenre kiterjedően megtanítja, bár én a biztonság kedvéért vettem tankönyvet is, de igazából nem volt rá szükségem. Az én autósiskolámban persze tartottak külön elméleti kurzust is, ahol az e-learninges tanulás során felmerülő kérdéseket is meg lehetett vitatni.
Az elméleti vizsga szerintem könnyen teljesíthető, akinek pedig több ismétlésre van szüksége a vizsga előtt, az interneten megvásárolhatja a hozzáférést az aktuális kérdésekhez.
Az viszont nem volt szerencsés dolog, hogy legalább egy hónapot kellett várni a vizsgaidőpontra, de a gyakorlati vizsgára is minimum két hét alatt lehetett bekerülni.
Nekem az elsősegély-tanfolyam és a vizsga sem jelentett különösebb kihívást (és itt szinte azonnal van vizsgaidőpont), bár ez komolyabb segítségnyújtásra szerintem nem alkalmas, de az tény, hogy az alapvető ismeretek adott esetben akár életet is menthetnek.
A legkritikusabb rész szerintem a gyakorlat. Nagyon sok minden múlik azon, hogy milyen oktatóhoz kerül az ember. Én szerencsére elmondhatom, hogy az oktatómmal egy húron pendültünk, hiszen ő maga azt az elvet vallotta: nincsen reménytelen eset. Mindenkihez végtelen türelemmel áll hozzá. Velem se kiabált vagy tett volna megjegyzéseket, soha nem kellett gyomorgörccsel beülnöm az autóba, mint ahogy másoktól már ilyet hallottam. Épp elég rossz érzés a kezdő vezetőnek, ha elront valamit, lefullad vagy bénázik, épp elég dudálást meg hadonászást kap a többi sofőrtől, akik valamiért elfelejtették, hogy ők sem tudtak kezdőként vezetni.
Én örültem az oktaméternek is, amit ez az autósiskola használt. Kaptam egy kártyát, amit vezetés előtt be kellett tennem az autó leolvasójába, és ez mérte, hogy mennyit vezetek, időben és távolságban is. Ha megálltunk valamiért, vagy amikor szünetet tartottunk, az oktató megnyomta a szünet gombot és nem számolt tovább az óra. Nekem tényleg csak annyi kilométert, annyi percet kellett kifizetnem, amennyi a gyakorlással telt, sosem éreztem, hogy feleslegesen költeném a pénzemet. Egy internetes oldalon pedig ellenőrizhettem, hogy hány kilométernél járok, hány forintot kell még befizetnem, milyen órákat kell még teljesítenem.
Nekem ugyanígy hasznos dolog volt az autóba elhelyezett kis kamera is, ami folyamatosan felvette, hogy én mit csinálok vezetés közben, de még a bejárt útvonalat is megnézhettem. Ehhez mindössze egy 2000 forintos microSD kártyát kellett vennem és persze magammal vinni az órákra, otthon pedig a felvételeket letölthettem a számítógépemre. Persze – őszintén megmondom - sem időm, sem energiám nem volt az összes óra összes felvételét végignézni, de arra mindenképpen jó volt, hogy a nagyobb hibáimat utólag elemezhettem, a fontosabb dolgokat újra megnézhettem, hogy helyesen rögzüljenek. A gyakorlati vizsgám felvétele pedig külön is jó emlék lett volna, ha a két vizsgabiztos közül legalább az egyik megengedi, hogy felvegyük. Nem engedték. Mindenesetre az első bukásomat valószínűleg nem tettem volna el a családi archívumba.
Végül is - a pótóráimat most szerényen elhallgatom -
A kormányt azonnal eldobni, a pedálokat elengedni! És én már arra sem vagyok alkalmas, hogy félreálljak, ezt is az oktatónak kell csinálnia. És következik a megalázó visszaút a tanpályáig, ahol pedig a vizsgabiztos egyetlen biztató szó nélkül ott hagy, talán még az ajtót is becsapja.
Megtörtént, de az élet megy tovább, gyorsan túltettem magam ezen.
A második próbálkozásra már egy végtelenül szimpatikus vizsgabiztost kaptam, akinek a jelenléte is egészen másképp hatott rám, mint az előzőé, - aki bár (még egyszer mondom) valóban jogosan buktatott meg, és ha átengedett volna, akkor se tartottam volna szimpatikusnak.
A második vizsgára vezetésem is teljesebbé vált, itt már csak egy nagy figyelmetlenség okozhatta a vesztemet, technikailag minden rendben volt. És valóban, attól eltekintve, hogy egyszer túl közel mentem parkolás előtt egy autóhoz, minden rendben is zajlott, sikerült!
Határtalan örömöm persze kicsit rontotta, hogy megint várakozni kellett. Nemcsak a KRESZ számítógépes vizsgára vártam annak idején három hetet, most a jogosítvány elkészülésére is egy hónapot! Nálunk a jogosítvány procedúra utolsó felvonása az okmányhivatalban való ácsorgás, az újabb papírtöltögetés és a hosszú, valójában megint hetekig tartó várakozás.
Az interneten olvastam, hogy vannak országok, ahol a vizsga után második napon már át lehet venni a kész jogsit, már ebben a digitalizált világban olyan is van, hogy a sikeres vizgázónak rögtön, a vizsga helyszínén átadják a vezetésre jogosító kártyát. Ez az, ami még nem nálunk létezik.
Ládonyi Zsófi