Ki volt a legidősebb tanulóvezető oktatója?
Kinek volt mozgássérült, hallássérült tanulóvezetője?
Ki gyakorolt a legtöbb órát tanulóvezetőjével?
Ki tanított rendkívüli hátránnyal induló tanulóvezetőt?
WWW.TANULOVEZETO.EU
![]() | ![]() | ![]() |
Mint ahogy előzetes képes anyagunkban már hírt adtunk róla, az idén is a fenti kérdésekkel indult a TANULÓVEZETŐ immár 20 éves, évenként meghirdetett pályázata. Ezúttal is csodák születtek, nagyszerű teljesítményeket értékeltünk. 2017. március 3-án 11 órakor Budapesten a Magyar Autóklub Berda József utcai tantermében került sor a 2016-os nyertes pályázók Elismerő Okleveleinek átadására.
![]() | ![]() |
![]() | ![]() |
Az ünnepi eseményen először a támogatókat köszöntöttük, Dr. Pollák Mihályt a Magyar Autóklub főtitkárhelyettesét, Pintér Józsefet a Közlekedésbiztonsági Szakág igazgatóját, Erdélyi Pétert a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének ügyvezető elnökét, Németh Györgyöt az ORFK-OBB képviselőjét, Dr. Szőcs Károlyt az E-Educatio Zrt. vezérigazgatóját, Kotra Károlyt a tananyagfejlesztő Kotra Kft ügyvezetőjét. Ugyancsak tárgyjutalommal, ajándékkal fejezte ki elismerését a nyertes oktatóknak három érdekképviseleti vezető: Jovánovics János (MATOSZ) Pető Attila (IBKE) és Huszti László (SZAKOE), illetve a fővárosi oktatók (Írottkő utcai tanpálya) nevében Simonyák Zoltán; a Koroknai Autósiskola vezetője Koroknai Imre; továbbá Horváth László Debrecenből, aki a Hajdú-Bihar megyei Baleset-megelőzési Bizottság és az Orbán Autósiskola elismerő üzenetét hozta.
Sokan jöttek el vendégként is, hogy kezet fogjanak a legjobb oktatókkal. Eljött az eseményre nagyon sok szimpatizáns iskolavezető-oktatató, közöttük fiatalok is, és néhány olyan régi, nagyszerű kolléga is, akik az elmúlt húsz évben nyertek már ilyen Oklevelet (néhányan többször is).
![]() | ![]() | ![]() | ![]() |
Mondhatjuk tehát: a legrangosabb oktatási szakemberek találkozója volt ez a március eleji, ünnepi összejövetel.
Az esemény bevezetője rövid szakmatörténeti visszapillantással kezdődött, hogy az idén 132 éves automobilizmus ma is nagy változások előtt áll! A nagyszerű múlt pédát ad, a Magyar Automobil Club század eleji híres automobilistáinak fontos üzenete, hogy a jövő felé kell tekinteni, ma a korszerű vezetéstámogató rendszereknek, a hibrid- és elektromos autóknak már ott kellene lenniük a járművezető-képzés gyakorlatában. Ebben most kellene lépni, hiszen a Kormány, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium legújabb energia-programja és a hozzá kacsolódó környezetvédelmi törekvések jóval kedvezőbb helyzetbe hozhatnák a magyar autósiskolákat. Éppen a közlekedésbiztonság javítása érdekében.
A TANULÓVEZETŐ 2016-os évre kiírt pályázatának eredményhirdetése, a legjobb oktatók teljesítményének méltatása:

Tóth Dezső iskolavezető oktató a Keszthelyi Mobil Autósiskolától, aki a jeltolmácsos tanfolyam és elméleti vizsga után, egy budapesti iskolától vette át Nóé Viktória hallássérült, B kategóriás tanulóját. Nagyon nehezen indultak, először még hiányzott a "hangzás" ereje, de a rutinos oktató kifejező mozdulataival, előre ejkészített jól érthető szituációs rajzaival megteremtette a tanítás-tanulás feltételeit, az oktató-tanuló kapcsolat tökéletes összhangját. Végül is az 58. gyakorlati órában, 1263 km-t vezetve, sikeresen levizsgáztak.
Bazsó Imre Csaba szakoktató a Békéscsabai Magura Hungary Kft. alvállalkozója ugyancsak B kategóriában három fiatal hallássérült tanulóvezetőjét Zsilinszki Orsolyát, Kozma Zoltánt és Frankó Andrást készítette fel a sikeres gyakorlati vizsgára. Mindhárman a SINOSZ jelnyelvi tolmácsszolgálat segítségével, Kernné Fitor Margit és Kesiár Tamás tanárok közreműködésével készültek az elméleti vizsgára, majd Bazsó Csaba tökéletes alkalmazkodással, nagyszerű pedagógiai munkát végzett a tanulókocsiban, mindhármukat a kötelező 30 órában tanította meg.
Székely Sándor, aki Hódmezővásárhelyen a Sofőr Bt. szakoktatója, Borbás Bernadett Zsuzsanna 1983-as születésű B kategóriás tanulóvezetőjét összesen 103 gyakorlati órában, 2097 km-en át tanította, az ötödik vizsgájuk sikerült. Megjegyezzük: a gyakorlati oktatásban megtett "tanulóút" (2097 km) nagyjából annyi, mint a Hódmezővásárhely – Frankfurt távolság oda vissza, a 103 gyakorlati órát pedig Janecskó Erika iskolavezető összesen három db. megtelt vezetési kartonnal, 24 oldalon igazolta. Ez sem volt mindennapi teljesítmény.
Dekmár Tamás 2016-os pályázati teljesítménye Budapesten történt a Dekmár Autósiskolában és három egészen különleges tanítási esetről van szó.
Gódorné Barát Ágnes 69 éves tanulóját hatvan óra után vette át egy soproni iskolától, majd további 40 gyakorlati órában már automatikus sebességváltóval tanította, összesen 100 gyakorlati óra után sikeresen levizsgáztak.
Auer Noémi 110 cm testmagasságú tanulóvezetőjét, átalakított, meghosszabbított kézi-gáz, kézi (üzemi)-fék rendszerrel tanította. Az agilis, szorgalmas tanítvány 36. órában és 688 km-rel levizsgázott.
Ivicsics Borbála mozgássérült, aki először távoktatással elvégezte az e-learninges tananyagot, megfelelt a hatósági SZEV vizsgán is, majd Dekmár Tamással a műszakilag átalkított, testre szabottt Fiat 500-as autóján tanulta meg (kezek nélkül!) a járműkezelést, a kormányzást, a jármű teljes vezetését. Nagy kihívás, különleges vezetéstechnika, 42 órában, 749 km-es teljesítménnyel bizonyítottak a gyakorlati vizsgán.
Ezúttal is szívből gratulálunk a négy kiváló oktatónak,
akik a Tanulóvezető szaklap 2016-os pályázatára beküldött vezetési kartonjaikkal teljes mértékben igazolták a levezetett tanórák valódiságát, bizonyították rendkívüli szakmai hozzáértésüket, nagyszerű pedagógiai teljesítményüket. Megállapította mindezt a szakértő zsűri, Frank György és Virágh Sándor, akik aláírásukkal hitelesítették az Elismerő Okleveleket.
Ezek az oktatók nem csak úgy, általában voltak jók, nem átlagos számokat, mutatókat produkáltak, hanem egy-egy konkrét személyre szóló teljesítményt igazoltak. Páratlan empatikus készségről, nagy türelemről és emberségről tettek tanúbizonyságot.
És persze tanulóvezetőik is, akik nagy akaraterővel, kitartással és munkával, tudatosan tartottak céljuk felé. Ehhez a sikerhez kellettek a nagyszerű oktatók.
Dekmár Tamás mozgássérült tanítványai elkisérték oktatójukat a díjkiosztó eseményre. Közöttük Ivicsics Borbála, aki azóta is folyamatosan vezet, most is FIAT 500-as autójával jött. Az esemény szünetében pedig az Autóklub belső parkolójában - az szakemberek kedvéért - bemutatta manőverezési ügyességét is. Ivicsics Bori láthatóan élvezi a vezetést, a jobb lábával (lába újjaival) indít és kormányoz, bal lábával pedálozik, fejének jobbra és balra való billentésével pedig az irányjelzőt kezeli. Csak ámultunk és szívből örültünk! (Katt a képekre, VIDEO)
![]() | ![]() | ![]() |
Szívesen hallgattuk meg Borbála apukájának, Ivicsics Péternek a tájékoztatóját is, megtudhattunk az autóról néhány izgalmas technikai részletet.
![]() |
A használtan vásárolt FIAT 500-as személygépkocsi kombinált (mechanikus és automata váltóval felszerelt) műszaki átalakítását Vas József tatai autószerelő vállalta, hatósági engedélyezését a Komárom-Esztergom megyei Kormányhivatal szakemberei végezték.
Az átalakítással érintett funkciók:
Ülésmagasítás, miután a vezető magassága 152 cm, keményhab, kagylós kialakítás volt szükséges, megfelelő huzattal;
A pedálok (fék és gáz) duplikázása 20 cm-rel magasabban, a meglévők megtartása mellett;
A megemelt pedálokhoz lábtámasztó doboz behelyezése, kivehető fadobozból kialakítva;
A kormányhasználat megkönnyítése érdekében kormányfogó gomb, rúd felerősítése;
Az irányjelző funkció kivezetése a fejtámaszra szerelt billenő kapcsolóval;
A biztonsági öv megtoldása a könnyebb használat érdekében;
Nyomógombos lámpaváltó kapcsoló (országúti és tompított) beépítése a lábtámasztó dobozba;
Kézifék rudazat megtoldása a könnyebb használat érdekében;
Legyen még itt Kocsis Barna Péter véleménye is, aki 2016 április 20-án, Budapesten vizsgáztatta Ivicsics Borbálát forgalmi vezetésből. Így emlékezik. - Nem mondom, az elején kicsit meglepődtem, de amikor a jelölt hozzákezdett az elindulási teendőkhöz és magabiztos, tökéletes mozdulataival megindult a járművel, - teljesen megnyugodtam. Nagyszerűen építette fel magát a forgalomi vezetésben, egy nyugodt hangulatú, tökéletesen abszolvált forgalmi vizsgát értékeltem. Úgy a közlekedési látásmód, mint a technikai kezelés, tökéletesen megfelelt a vizsga követelményeinek, az ötven perc alatt mindössze két hibapontocskát jegyeztem fel. Megerősítem, hogy Dekmár Tamás oktató kiváló szakmai munkájának és ügyes, erősen motivált vizsgázójának a rendkívüli teljesítménye volt ez. A lelkiismeretes tanítás, a kitartó szorgalom diadala.
Tanulóvezető szakmai fórum - röviden
Szünet után következett a Tanulóvezető szakmai fórum, ami szintén hagyományossá vált ezen az eseményen. A beszélgetés mindig szabadon, konkrét napirend nélkül indul, de itt már az első hozzászólások után kiderült, nem módszertani finomságokról, inkább az autósiskolák, az oktatók felgyülemlett gondjairól és bajairól lesz szó. A közelmúltban szüntették meg a járművezető-képzés és vizsgáztatás szakmai felügyeletét ellátó Nemzeti Közlekedési Hatóságot, beolvasztották az ágazati minisztériumba (NFM), de ennek ma még semmiféle hatása nem érzékelhető a szakmában. A kapcsolódó új jogszabályi változások értelmét csak keressük, minden kialakulatlan még. Nincs erről hivatalos információ! Általában semmiről nincs információ! Ezért is, inkább egymáshoz szóltunk a fórumon, panaszkodtunk, de illetékesek híján, érdemben, most sem volt kihez fordulni. Pedig volt a hozzászólásokban üzenet bőven, hallhattuk, már országos gond, hogy alig vannak a hatóságoknál felelős, hozzáértő személyek - akikhez még fordulni lehetne szakmai kérdésekben.Tájékozatlanok az iskolavezetők is, nincsenek rendszeres szakmai értekezletek, közös megbeszélések. Kiüresedett az oktatók továbbképzése. Nincs a járművezető-képzésben átgondolt, segítő, szakfelügyelet. Van viszont rendőri ellenőrzés, ami néhány megyében már eleve rosszhiszemű. Útszélre szorítják a tanulókocsit, ami nem az együttnűködési készséget mutatja, alkalmas az autósiskola, az oktató erkölcsi tartásának megkérdőjelezésére.
Hiányzik a szakmai párbeszéd az oktatók és a vizsgabiztosok között, sokszor ez feszültség forrása, a gyanakvás, a bizalmatlanság kiváltója. Pedig erre vannak jó példák is! Néhány megyében hagyományosan jó, sportszerű a kapcsolat az oktatás és a vizsgáztatás, az oktatók és a vizsgabiztosok között. Hiszen a cél közös, az együtt dolgozás nagyon fontos, az oktató és a vizsgabiztos ugyanazt szeretné, biztonságosan közlekedő partnereket adni a közlekedésnek.
Ez a gondolat még jó végszava is lehetne a Tanulóvezető szerkesztői fórumnak, de én nem szeretem a kincstári optimizmust. A helyzet kicsit bonyolultabb. Tapasztalhattuk, hogy néhány fontos szakmai kérdésben olyan messzire kerültek egymástól az oktatási szakemberek is, hogy ezt már csak így, szemtől szembe, egymást türelmesen meghallgatva lehet kezelni. Hogy ne csak mindig okítsunk másokat, figyeljünk is másokra, hogy önmagunk is változzunk. Én ezért értékelem ezt a szakmai fórumot is úgy: volt értelme! Az egymás iránti türelemmel most többet tehetnénk magunknak is, hogy jobban odafigyeljenek az autósiskolákra, fontos közlekedésre nevelő munkánkra. Várni kell még az új hatóság kialakulására, új arculatának megjelenésére, az új vezetők kinevezésére is. A szakmai párbeszéd kialakítása nagyon fontos lenne az autósiskoláknak, erre most megint van remény.
Balogh Zoltán
Tanulóvezető főszerkesztő
(Foto, video: Alföldy Miklós, Frank György, Bartos József)
A TANULÓVEZETŐ és az EDUCATIO oklevelei
![]() | ![]() | ![]() | ![]() |
![]() | ![]() | | |


























