MÓDSZERSAROK

Tanulóvezetők és motiválhatóság (3)

A tanulóvezetők persze jól motiváltak és nem kellően motiváltak. Ez mindig is így volt, bár mostanában sokan mondják, rosszabb lett a helyzet, nagyon sok az érdektelen tanulóvezető.

Lehet ezen segíteni?

Újabb hozzászólás:

Én már a gyakorlás előtt felveszem a kapcsolatot…

Először Simonyák Zoltán, Papp Endre és Pataki Melinda kollégák korábbi cikkeihez szólok hozzá. Nagyon tetszett mind a három, gratulálok nekik a szépen megfogalmazott és tartalmilag is nagyon színvonalas írásaikhoz. Szerintem a jó oktató itt kezdődik, amikor ilyen tudással és hozzáállással rendelkezik, - és persze még le is tudja írni! Gondolataikhoz én is társulni tudok, az általam használt módszerekkel is alátámasztom, megerősítem őket. 
Egyetértek Simonyák Zoltánnal abban is, hogy a mostani fiatalokat az okos telefonok segítségével lehet a leghatásosabban megközelíteni, motiválttá tenni. Való igaz, hogy ha azt szeretném, hogy tanulóm az társam is legyen az oktatásban, akkor első dolgom, hogy kialakítsam benne vagy rávegyem a partneri együttműködésre. Nekünk mindig arra kell törekednünk, hogy a tanulási folyamat ne egy idomítás hanem, szakszerű didaktikai folyamat legyen, hogy a tevékenységnek mind a ketten (tanuló&tanár) részesei legyünk. Tisztázni kell tanulónkkal azt is, hogy ha szakszerűen kezeljük az oktatási folyamatot, akkor kevesebb pótórával jutunk el a sikeres vizsgához. Fontos továbbá, hogy több legyen a sikerélmény, kevesebb legyen a kudarc, ha könnyebben tudjuk leküzdeni a különböző nehézségeket, jóval kellemesebbé tehetjük az egész tanulást.
Én pedig egy olyan kísérletemről is írnék pár sort, aminek segítségével – szerintem - növelhető a tanulók motiváltsága. Azt vettem észre, hogy nagyon sok tanuló szorongással és félelemmel közelíti meg a tanulás elkezdését. Bizonyos fokig félnek az ismeretlentől, félnek attól, hogyan tudnak majd eleget tenni a vezetéssel kapcsolatos feladatoknak, félnek attól, hogy nem tudnak megfelelni az oktató elvárásainak. Szóval bizonytalanok, nem igazán látnak bele az oktatás nehéz folyamatába.
Ennek a kezdeti félelemnek a leküzdésére találtam ki, hogy részt veszek egy olyan bemutató rendezvényen, ahol az autószalon eladásra váró autóit reklámozzák, betársultam a bemutató tevékenységbe, ahol ki lehetett próbálni a különböző típusú autókat. Természetesen én inkább a jogosítvány nélkül érdeklődők, a fiatalok és a gyerekek körében tevékenykedtem. Hihetetlen nagy érdeklődés közepette egy-egy próbakört vezettem velük, természetesen zárt, tanpálya jellegű területen úgy, hogy ők csak a kormány kezelését végezhették. Természetesen játékos formában vezettünk, és láttam, valamennyien leküzdötték a félelmet, ami korábban még bennük volt. Nagy élmény és megnyugtató volt a számukra, hogy az oktatójárműben meg tudtak felelni az első (igaz nem bonyolult) feladatoknak. Számukra is izgalmas volt, ülnek a kormány mögött, alattuk halad az autó, és az oktató jelenléte teljes biztonságot ad számukra. Csak megjegyzem: ennek a bemutatónak eredménye is lett, azonnal új tanulóvezetők jelentkeztek nálam.
Van egy másik módszerem is, amivel beavatom tanulóimat, hogy igazi, együttműködő társaim legyenek az oktatásban. A facebookon létrehoztam két zártkörű csoportot a mindig aktuális tanulóimmal, valamint egy másik csoportot a már levizsgázott tanulóimmal, a már kezdő vezetőkkel. Fiatalok, szívesen használják a számítógépeiket, sokuknak mindenféle szuper, internetes okos telefonja is van, így könnyen megszervezzük, hogy az 50 perces órán felül is, további ismeretanyagokat kapjanak. Jóval a gyakorlás előtt felveszem őket a facebook csoportba, itt rendelkezésükre áll az olyan dokumentumok sokasága, ennek segítségével kezdődik az előképzés.

Már az egészen friss tanuló is tudja hova kell jönnie az első találkozóra, mit fogunk első alkalommal tanulni. Tudja azt is, hogy a tanulás során a hiba az szükségszerű rossz, sőt van, amikor még szándékosan is követünk el bizonyos hibákat, pl. hogy tapasztaljuk meg, hogyan viselkedik ilyenkor az autó.Tudja a tanulóm azt is, hogy az oktató képes bármilyen hibáját elhárítani, csak a szükségtelen, erőteljes fékezést nem. Akik először jönnek vezetni, már fejből tudják az első foglalkozás anyagát. Beavatom őket a gyakorlati ismeretanyagba, ez megkönnyíti a dolgomat. Minden óra anyagát megkapják egyénre szabva, mindenféle megjegyzésekkel, útmutatásokkal és a fontos célokkal, amelyek a továbbiakban is hasznosak lehetnek.
Papp Endre kollégámnak a módszerét, hogy kiszáll az autóból és szembesíti a tanulót az önállósággal, nagyon fontosnak tartom. Mondanám, ez mérföldkő lehet a tanuló felkészülésében. Hogy teljes biztonságban történjen ez a gyakorlat, nálam egy távirányítóval le is lehet állítani a motort, egy esetleges baki esetén. Általában jól sikerül időzítenem az önálló feladat végrehajtását, nem szokott probléma lenni.
Én pl. hasznos módszernek tartanám a tanulók motiváltságának erősítésére azt is, ha lehetne szervezni kisebb, játékos vetélkedőket, ahol csak bizonyos részfeladatokat kellene elvégezni a tanpályán. Szerintem ezzel a csoporttörténések jótékony hatását is lehetne érvényesíteni.
Pataki Melindának minden sorával egyet értek. Az én tapasztalataim szerint – ami persze egyéntől függő, - a heti két alkalmas egy-két órás vezetésre szavazok. Természetesen az előrehaladott időszakban, amikor a lecke kialakítása már úgy kívánja, nem utolsó sorban a vizsga előtti időszakban, kicsit besűríteni és duplázni is szoktam az órákat, éppen az edzettség kialakítása érdekében.

Azt is remélem, hogy minél több kolléga hozzászól ehhez a módszertani sorozathoz, a vezetési technikákhoz, mert biztos vagyok benne: mindenkiben léteznek hasznos módszertani gondolatok, ötletek, amik által még jobbak lehetünk.

Budai László András