A 2016-ban várható gépjárműpiac


A Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének legfrissebb értékelése

az új forgalomba helyezésekről

A 2016. évre vonatkozó piaci előrejelzés: személygépkocsik 80 ezer, kishaszon járművek 18 ezer, nagyhaszon járművek 5 700, motorkerékpárok 2 200, az autóbuszokból 600 új forgalomba helyezésre számítunk.
Előrejelzéseink feltételezik, hogy a gazdaság környezetében, különösen a forint árfolyam alakulásában jelentős változás az év során nem lesz. Ha ilyen mégis előfordulna, illetve a piaci folyamatok ezt indokolják, szükséges kiigazításokat teszünk.
A személyautók piaca az első két hónapban némileg gyorsabb az előzetes becslésnél, azonban minden komolyabb piaci trend becsléséhez meg kell várnunk az év első 3-4 hónapjának eredményeit. 
Bízunk benne, hogy folytatódik a magán vásárlók gyorsuló visszatérése, és a vállalati gépjárművek cseréje is tovább erősödik.
A magán vásárlók még inkább a használt autó kínálatból elégítik ki igényeiket, bár valószínűsíthető, hogy a céges vásárlások egy része (különösen az egy-három autós céges vásárlások) magán vásárlásnak tekinthetők, csupán az ÁFA visszaigénylés miatt kerül az adott autó céges vásárlási körbe és nyílt végű (maradvány értékes) finanszírozásba. 
Sajnálatos és senkinek az érdekeit nem szolgálja, hogy a drasztikusan növekvő és az új autó import volumenét jelentősen meghaladó importált használt személyautók átlag életkora meghaladja a 11 évet. Mindez a hazai autópark öregedésének folytatódását, a káros anyag kibocsátás növekedését, a közlekedés biztonságának csökkenését okozza, miközben a használt autó import a joghézagok kihasználásával az ÁFA meg nem fizetésében élen jár. Itt végre olyan állami intézkedést várunk, amely után legalább nem ösztönzik az idős, használt autók behozatalát.
A kishaszon-jármű piac növekedésének lassulása visszafordult és az első két hónap után közel 10%-os növekedést mutat, ami meghaladja várakozásainkat. A komolyabb értékeléssel itt is érdemes megvárni legalább az első negyedév végét.
A nagyhaszon-járműveknél a minimális visszaesés még nem értékelhető, itt enyhe piaci növekedést várunk az év folyamán. 
Az autóbusz piac igen kis mérete miatt jelentős havi eltéréseket tud mutatni, itt az a fontos, hogy éves szinten növekedést lássunk, hiszen a buszpark nagyon öreg, lecserélésre szorul.
A motorkerékpárok piaca továbbra is igen gyenge, de most 15% feletti emelkedést mutat február végére. Reméljük, hogy ez nem csak a szokásosnál enyhébb időjárásnak tudható be. Létfontosságú lenne a robogók azonosítás megoldása, a regisztrációs adó kiigazítása a használati jellegű kétkerekűek esetében, valamint a 125 ccm-es robogók „B” kategóriás jogosítvánnyal való vezethetőségével kapcsolatos procedúra könnyítése. Emlékeztetünk arra, hogy a kétkerekűek használata jelentősen csökkentheti a dugókat, könnyítheti az autósok és minden más közlekedő életét, miközben csökkenti a környezetszennyezést is.

A Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete és az Autós Nagykoalíció évek óta javaslatokat tesz a kormányzat felé a gépjármű kereskedelmi-, és javító szakma kifehérítése céljából. A javaslatok fogadtatása pozitív. Reménykedünk, hogy ez előbb-utóbb megjelenik a jogszabályokban és persze az alkalmazásában is.
Tovább folytatjuk a márkaszervizeket bemutató kommunikációs kampányt, aminek eredménye a jogi környezet változásával együtt (pl. cégautó javítási ÁFA fele visszaigényelhető) már érzékelhető elmozdulást mutat.
Értünk hozzá! Interaktív blog beindításával folytatjuk ezt kampányt, ahol az ügyfeleknek is lehetőségük nyílik véleményüket, tapasztalataikat közzétenni. Ettől azt várjuk, hogy a márkaszervizek és ügyfelek kapcsolatának építésére további lehetőség nyílik.

Erdélyi Péter ügyvezető elnök