Gondolatok Bári István korábbi, a Tanulóvezető 2015/3. számában közölt szakanyagához
Minden év őszén terítékre kerül az éves kötelező továbbképzés. Már számos alkalommal szó került róla mind pozitív és jó néhányszor negatív hozzászólásokkal, véleményekkel; sőt ötletekkel is – természetesen a jobbítás szándékával.
Azt gondolom, mindenki belátja, hogy a nagyon gyorsan változó világunkban rettenetesen nagy szükség van a folyamatos önképzésre azért, hogy a naprakész ismeretekkel, információkkal, módszerekkel a lehető legjobbat adhassuk a jövő közlekedőinek. A közúti balesetek további csökkentése csak jól felkészült, nagy tudással és begyakorlottsággal rendelkező partnerek által lehetséges.
Mi, szakemberek – és már a tanulók is – pontosan érzékeljük/ érzékelik a remélhetőleg átmeneti oktatóhiányt. A jogosítványt szerzőknek jelentős anyagi megterhelés a vezetői engedély megszerzése, és manapság nagyon megnézik, hogy mire költik a pénzüket. Bizony többször hallottam, s tapasztaltam is már, hogy inkább akár 2-3 hónapot is várnak a sikeres KRESZ vizsga után, de ahhoz az oktatóhoz szeretnének járni tanulni, akit kifejezetten ajánlottak számukra.
Hatósági, illetve jogszabályi szinten is több irányba mutató törekvéseket látunk arra, hogy a megnövekedett minőségi igényekhez alkalmazkodjon a gépjárművezető-képzés rendszere, figyelembe véve a környező országok és az Unió gyakorlatát is (pl. elismert OKJ-s szakma legyen a gépjárművezető).
Ha pedig szakmáról van szó, mindenütt fontos a kompetencia-alapú oktatás és a képzések modul rendszerű felépítése. Ez biztosítja az átjárhatóságot a rokon szakmákhoz. Így válna lehetőség arra is, hogy országok közötti átjárhatóságot is biztosítsanak a jogszabályok, hiszen manapság a Közlekedési törvény (1988. évi I. tv.) szerint „18§ (2a) A közúti járművezetők és a közúti közlekedési szakemberek képzése, továbbképzése és utánképzése, valamint a szakoktatói, iskolavezetői és vizsgabiztosi tevékenység határon átnyúló szolgáltatásnyújtás keretében nem végezhető.”
Persze ha valaki magasabb szinten kívánja művelni hivatását, legyen módja felsőfokú végzettséget is szerezni belőle. Ez a törekvés megjelenik jogszabályi szinten is (Kt.) úgy, hogy a „18§ (1) … A járművezetői vizsgabiztosok, a szakoktatók és az iskolavezetők képzése és továbbképzése szakirányú műszaki felsőfokú oktatási intézményekben történik.” Érettségire épül a képzés; csakúgy mint az OKJ-s szakmáknál; ezáltal bizonyos értelemben „felsőfokú szaktanfolyam”, mégsem ad felsőfokú végzettséget jelen körülmények között. Pl. a szakoktatói tanterv tematikája alapján olyan szerteágazó ismeretanyagot és tudást kell(ene) hogy nyújtson, ami egy bolognai rendszerű alapszaknak megfelelhetne.
Volna mód differenciálni, akár egymásra építeni (OKJ, egyetem), de nem lenne kötelező a lépcsőzetesség. A magasabb fokú végzettség megszerzésekor nagyobb arányban lehetne tanítani pedagógiát, andragógiát, pszichológiát, ön- és emberismeretet, értékelés-elméletet, szakmódszertant, hospitálást és tanítási gyakorlatot. Így lehetne képessé tenni a végzetteket, hogy ún. mentori feladatokat lássanak el, főleg a gyakorlati képzésre készülőknél.
A folyamatos társadalmi változások következtében egyre nagyobb szükség van a „testre szabott módszer” alkalmazására. Nemegyszer súlyos problémák húzódnak meg a tanulói nehézségek, sikertelenségek hátterében. Az oktatóknak fontos lenne ismerni a fejlesztő pedagógia bizonyos területeit, hogy fel tudják építeni a képzést a tanuló szükségletei szerint. Felismerjenek bizonyos funkciózavarokat és tudják azt helyesen kezelni (pl. figyelemzavar).
Gondolni kellene arra is, ha egy képzési rendszert megváltoztatunk, átalakítunk, akkor a régi rendszerben végzetteknek milyen lehetőségeik vannak a tapasztalatuk átadására. Erre jó megoldás lehet Bári István szakanygában a „Mesteroktató” minősítés.
A tananyagok összeállításánál szükséges lenne az együttműködés; többféle szervezettel való szakmai egyeztetés (minisztérium, hatóság, kamara, érdekképviselet, …) azért, hogy a tananyagok részben átfedjenek a különböző szinteken, de a differenciálás miatt szét is kell választani a képzési fajtákat. (Felsőfokú képzés esetén bővített anyag legyen.)
Különbséget kellene tenni a közoktatásban/ köznevelésben és autósiskolában folyó tanfolyami képzések között úgy, hogy a másik oldalról összefésülhető legyen a két rendszer. (Ne kelljen újra kezdeni egy képzést, ha egyikből a másikba akar átlépni valaki = átjárhatóság.)
A közoktatásban régen megjelent jó gondolat a közlekedésre nevelés: a nemzeti alaptanterv, majd kerettanterv szerint bizonyos feltételekkel kívánta lehetővé tenni, hogy pedagógusok továbbképzéssel, illetve részleges átképzéssel lássák el ezeket a feladatokat.
A szakmai továbbképzések ciklusideje a pedagógus szakmában 7 éves intervallumokra van bontva, ahol a választható képzéseken való részvétellel és általában valamilyen záródolgozattal szerezhető meg a meghatározott számú kreditpont. A túlteljesített pontok nem tolják ki a következő továbbképzés ciklusidejét.
Lehetnének kötelező, illetve választható modulok, s nem csak időszakosan lennének elérhetőek. Kétszintű képzési rendszer esetén a továbbképzésnek is differenciálnia kell; lennének minimál modulok a szinteknek megfelelően, illetve magasabb szintű modul választható lenne több kreditért. Az anyagokban egyensúlyt kell kialakítani a tartalmi/ szakmai tudásanyag (Mit tanítsunk és ismerjünk?) és a módszertani (Hogyan tanítsuk?) kérdései között.
Szükséges továbbá gyakorlati képzés/ továbbképzés is, fontos lenne a szimulátor és a különböző vezetéstechnikai pályákon való gyakorlás; akár többféle kategóriában is.
Az iskolavezetői képesítésnél szintén kétszintű képzés lehetne, annak függvényében, hogy mekkora szervezeti felépítésű képzőszervet kíván irányítani az illető. A több személlyel dolgozó iskoláknál szélesebb körű ismeretekre van szükség mind munkaügyi téren, mind az adózás, mind a marketing és menedzsment területén is.
A vizsgáztatásnál is – mint minden emberekkel foglalkozó hivatásnál – felléphet a kiégés. Itt előny lenne, ha más területen is tevékenykedhetne a vizsgabiztos; az összeférhetetlenséget kizárva. A jogszabályi előírás miatt azonban a következő naptári évtől ez nem lehetséges. (24/2005. GKM r. 8§ (2a), ill. 39§ (1) szerint.)
A köznevelési intézményekben folyó képzéseknél is hatósági vizsgabiztos végzi a minősítést kimeneti szabályozás szerint. Ez lezáró, minősítő értékelés (szummatív), ahol előre leírt követelményhez viszonyít a vizsgáztató (kritériumorientált), aki független, külső személyként végzi a munkát (külső értékelés).
Összességében egy komplex, átfogó modulrendszer kialakításával lehetőség nyílna a mindenkori szakmai igényeknek és gyorsan változó körülményeknek a figyelembe vételére, azokhoz való alkalmazkodásra. A szakma akkor marad versenyképes, ha rugalmasan, könnyen, gyorsan alkalmazkodik a környezethez, hamar reagál a piaci igényekre, ez pedig nagyfokú plaszticitással valósítható meg. Az élethosszig tartó tanulás pedig segít megőrizni ezt a képességünket, segít fiatalon tartani bennünket.
Pataki Melinda