Módszersarok


Egy lehetséges követelményrendszer a szakoktatók továbbképzéséhez…


Bári István iskolavezető itt következő szakanyaga hat évvel ezelőtt készült, ez volt BME szakdolgozatának egy részlete, - annak idején megjelentettük a Tanulóvezetőben is.  Ezt a részt most azért közöljük újra (a szerző belegyezésével) mert szerintünk semmit sem veszített értékéből. Változatlanul figyelemre méltó gondolatokat tartalmaz, aktuális. Olyannyira, hogy megint csak ajánljuk azoknak a hatósági szakembereknek, akik remélhetően, újra munkálkodnak a szakoktatók éves továbbképzésének tartalmi megújításán (szerk).


 

A szakoktató képesítése, általános pedagógiai - andragógiai viselkedése ma a legkevésbé feltárt területe szakmánknak. Szükség lenne olyan oktatási, képzési rendszer felépítésére, melyből már működtetése közben előhívhatóak lennének az elemezhető, kutatható adatok. Pl. az akkreditált képzésekben lehetővé válna a szakoktató élethosszig tartó tanulása, be lehetne őket sorolni a más szakmák felé mutató képzésekbe, a szakmai egyetértéssel kialakított kredit-rendszerű képzésekbe és továbbképzésekbe is.

A szakoktatók ma küzdenek, nagy elvárásoknak kell megfelelniük az életben. Oktasson-e, tartsa be a hatósági képzésben kötelező előírásokat, legyen-e inkább jó vállalkozó?  Küzd saját magával, a konkurenciával, a környezetével, és ebben ma nem segít neki érdekvédelmi szervezete sem, hogy legalább strukturálja problémáit, hogy azokat könnyebben megoldaná.

Szerintem a szakoktató szakmai kompetenciái ma a következők lehetnek:

- A felnőttoktatás (az úrvezetőtől a hivatásos sofőrig), mint célzott rétegek oktatásának ismerete, a gazdasági összefüggés-rendszerek, különös tekintettel a marketing és minőségirányítási ismeretekre.
- Személyes kompetenciák: az elkötelezettség, az elhivatottság, a megbízhatóság, a stressztűrő-képesség, a gyakorlatias feladatértelmezés, a magas fokú moralitás.

-Társas kompetenciák: a csapatmunkában való alkalmasság, a kapcsolatteremtő képesség, a konfliktusmegoldó és- kezelő készség, az empatikus készség.

- Módszerbeli kompetenciák: logikus gondolkodás, következtető képesség, nyitott hozzáállás, módszeres munkavégzés, rendszerező képesség.
- A szakoktató legyen képes a hatékony tanulásra, team munkában az aktív részt vételre, az akkreditáció elkészítésére a gépjárművezető-képzés területén, a számítógép felhasználói szintű használatára. Ismerje a pedagógia, a neveléselmélet, a kutatás-módszertan alkalmazott módszereit. Legyen képes hatékony gazdálkodással, eredményesen működtetni egy autósiskolát. Ismerje a felnőttképzés fogalomrendszerét és pszichológiai sajátosságait, különös tekintettel az autósiskolák célzott rétegeire. Ismerje továbbá az EU felnőttképzési közlekedési politikáját.

- A szakmai kompetenciák konkrét megfogalmazása:

A közlekedési ismeretek folyamatos szinten tartása, oktatástechnikai eszközök ismerete (számítógép, informatikai ismeretek, GPS stb.), beszédtechnika, kommunikációs készség.

A közlekedési tényezők emberi oldala, mint például gépjárművezetői stílus, önismeret a közlekedésben. Ugyancsak fontos a külső megjelenés, az öltözködés, az ápoltság, a jó fellépés. Az alapvető viselkedési szabályokhoz tartozik például, hogy ne dohányozzon, ne intézzen magánügyeket munkaidejében, szabálytartó legyen, mutasson jó példát, neveljen.

A hatósági képzésben is szükséges a szakoktatói képesítő vizsgák megújítása a KRESZ, a Műszak, a Gyakorlat szakon. Itt kiemelendő a technikai kezelés gyakorlása, a csúszós tréningek a vezetéstechnikai pályákon. Ugyanígy, a közlekedési magatartás-formáló tréning, építve itt az utánképzésben terapeutaként résztvevő közlekedés-pszichológusokra és a közlekedés-pedagógusokra.

A kreditpontokhoz kötött képzésekben fontos lenne a szakoktatók konfliktuskezelő tréningje, a pedagógiai - andragógiai alapismeretek, az alapkészségek felújítása, a stressz kezelése a gépjárművezető-képzés folyamatában, a rekreációs tréning, ami háromévente egyszer kötelező lenne.

A képzések modulrendszerűek lennének, a helyettesítő iskolai végzettségek szabályozandók az új belépők számára, eldöntendő az alapkövetelmény, a belépés, a szakoktatóvá válás követelményei. Ezek persze lehetnének több év alatt is teljesíthetőek, a régiek, azaz a bent lévők számára kötelező lehetne a mesterkurzus és a kreditpontrendszer.

További lehetséges, autósiskolai belső képzések: stratégiai tervezés, marketing menedzser, ügyfélkezelés, számítástechnika az elméleti előadásban, távoktatás, mobiltelefon, mobilkommunikáció az autóban, a gyakorlati oktatás alatt.

A kamarai mestervizsga-szabályzat ma, a következőképpen definiálja a mester fogalmát: mester az, aki az adott szakmában rendelkezik államilag elismert szakképesítéssel, szakmáját - annak teljes körében – magas szakmai színvonalon képes gyakorolni, elsajátította a vállalkozás gyakorlásához szükséges közgazdasági, jogi és munkaügyi ismereteket, elsajátította a tanulók képzéshez szükséges pedagógiai alapismereteket, és persze e képességeiről sikeres mestervizsgát tett.

Ezt a képzést „szakoktatás mesterfokon” képzésnek nevezhetjük, itt elsősorban a pedagógiai készségek, másodsorban a szakmai-gyakorlati készségek, harmadsorban a vállalkozói ismereteket fejlesztését tűzve ki célul.

Ennek módszere: előadás, tréning, gyakorlati képzés, megjelenést igénylő óraszámokkal, és otthoni tanulással, az e-learning igénybe vételével, a kurzus végén a vizsgaremek vagy mestermunkának nevezett mű elkészítésével.
A képzés vizsgával zárulna, amelyet a közlekedési hatóság, a kamara, és az érdekképviseleti szervezetek erre hivatott, kijelölt személyei igazolnának, bizonyítvánnyal tennének hitelessé.

A képzés óraszámai:

a megjelenést igénylő órák száma
120, a gyakorlati képzés 40, felkészülés gyakorlati vizsgákra, gyakorlati hospitálás 60, önálló felkészülés házi vizsgára az e-learning igénybe vételével 160, összesen tehát 380 óra.

Az előadások módszertani tartalma (az otthoni felkészülést követően): esettanulmányok feldolgozása, szóbeli konzultáció, házi feladatok kiértékelése, az otthonra kapott feladatok adoptálása, teszt.

A tréningek tartalma: kommunikáció, önismeret, konfliktuskezelés, problémamegoldás, ügyfél-tanulókapcsolat, közlekedési magatartásformálás, technikai kezelés, csúszóstréning, kockázatvállalás.

A gyakorlati készségek tartalma: biztonsági üzemeltetés, volán mögött töltött idő (jobb egyes ülésben), szimulátorok ismerete.

A képzés tantárgyai: pedagógia - andragógia, konfliktuskezelés, andragógia pszichológiája, (LLL - élethosszig tartó tanulás), oktatástechnikai eszközök ismerete, oktatása, e-learning, Internet (Power Point, Word, hálózatok stb).

Szakmai ismeretek: jogszabályi ismeretek, munkaügyi ismeretek, KRESZ-elmélet, szerkezeti-és műszaki ismeretek, vezetéselmélet, biztonsági üzemeltetés.

Gyakorlati képzés: járműkategóriánként zárt pályás képzések, (csúszós tréning stb.), képzés a forgalomban.

Vállalkozói ismeretek: mikro-makrogazdasági ismeretek, marketing, reklám, pénzügytan, számviteli ismeretek, piackutatás, szervezet- fejlesztés, döntéselmélet.

Mestermunka, vizsgaremek készítése: szóbeli vizsgán megvédendő.

További követelmények: 20-30 oldalas dolgozat, amely címét, tartalmát tekintve tartalmazza az oktatott és tanult anyagot.

E-learning: portál (informatikai forrás-kiszolgáló: hírlevél, fórum, reklám stb.) keretrendszerek alkalmazása, információ-technikai menedzsment, digitális tananyagok alkalmazása.

A kredit vagy más megfogalmazásban tanegység, olyan mértékegység, amely adott oktatási szakon a tanulmányi munka- és teljesítményidő ráfordítását jelzi, a tanulmányi időszak teljesítését kreditpontban fejezi ki. A gépjárművezető szakoktatók esetében a kreditpont kifejezheti a kb. 3-6 év alatt szerzett tudásuknak a szinten tartására, korszerűségére fordított időt és teljesítményt. A 3-6 év azért indokolt, mert manapság a különböző szakmákban ennyi idő alatt már elévülnek a megszerzett ismeretek és kompetenciák. Véleményem szerint a szakoktatónak minimum 300 kreditponttal kellene rendelkeznie a szakma megfelelő szintű gyakorlásához.

Javasolt képzési témakörök, tréningek és pontszámok:

- Szakoktatók konfliktuskezelő tréningje (2-3 nap) 100 pont;

- Pedagógiai-andragógiai alaptanfolyam (2-3 nap) 100 pont;

- Rekreációs tréning (3-4 nap) 100 pont;

- A szakoktató munkájára vonatkozó jogszabályok ismerete (2-3 nap) 100 pont; -

- Tananyagfejlesztés, program-akkreditáció, a munkaügyi központ pályázati kiírásának, követelményeinek megfelelően (2-3 nap) 100 pont;

- Környezettudatos magatartás, környezetvédelem a szocializációban, a közlekedésben, üzemanyag-takarékos vezetési technikák, műszaki ismeretek (2-3 nap) 100 pont;

- Technikai kezelés, járművezetési tudás, csúszós tréning (1-2 nap) 70 pont;

- Vizsgaeseményekkel összefüggő jogszabályok és helyzetelemzések (1-2 nap) 70 pont;

- Önismereti magatartásformáló tréning (1-2 nap) 70 pont;

- Oktatásmódszertan, elmélet és gyakorlat (1-2 nap) 70 pont;

- Európai, amerikai, távol keleti minták a járművezető-képzésben (1-2 nap) 70 pont;

- E-learning, távoktatás (1-2 nap) 70 pont;

- Oktatástechnika és eszközei (1-2 nap) 50 pont;

- Számítógép az autóban (1-2 nap) 50 pont;

- A tanuló, mint üzleti partner (1-2 nap) 50 pont;

- A tisztesség, mint üzleti érték, erkölcs, etika a mindennapokban (1-2 nap) 50 pont;

- Új életmód a tanulás „LLL” (1-2 nap) 50 pont.

 A szakoktatóknak három éven belül kellene összegyűjteni a 300 kreditpontot úgy, hogy évente maximum két képzésen vehetnek részt. Így kénytelenek lesznek önállóan, felnőttként tervezni, saját ismereteikre támaszkodni.
 A három évnél régebbi képzés, tréning, automatikusan elévül, lejár, mint a műszaki vizsga, napra pontosan. Addigra el kell végezni az újat. A többletpontoknak jogszabályi értéke nincs, csak erkölcsi, mégpedig a munkáltató számára. A három vagy négy évente bekövetkező aktualizáláskor új képzéseket lehet (valamilyen pontszámmal) beilleszteni a követelményrendszerbe, az oktatók és iskolavezetők aktualizáló javaslata alapján.
 Az autósiskolákat hosszú távon – a stratégiai tervezés szintjén – mindenképpen érdemes alkalmassá tenni az iskolai továbbképzési feladatok, funkciók ellátására. 
  Ma, a közlekedési célok, a közlekedés-szociológiai és pszichológiai környezet, a technikai feltételei, veszélyei, gyökeresen megváltoztak. Éppen ezért, gyökeresen kell megváltoztatni a benne résztvevők továbbképzését is.

(A téma teljesebb kifejtése a KISKUN autós iskola honlapján a K+F címszó alatt található. < http://www.kiskun.autosiskola.hu/index.php?lang=&f=a_strategiai_tervezes_es_gondolkodas_megvalositasanak_lehetosegei&v=1 >Ugyanitt a lehetséges és javasolt 18-20 továbbképzési téma közül a „közlekedési magatartásformáló tréning szakoktatók számára rekreáció keretében" című program az aktuális felnőttképzési törvények szerint engedélyeztetve.  A képzés engedélyszáma: E-000319/2014/D007 <http://www.kiskun.autosiskola.hu/index.php?lang=hu&f=kozlekedesi_magatartasformalo_trening >)