Helyes válaszok a korábbi 2014/5-es tesztkérdéseinkre

 


(Válaszol a szerző: Virágh Sándor )

1. Szabályosan közlekedik-e motorján állva, a képen látható rendőr?


a) 
Igen.
b) 
Csak akkor, ha szolgálatban van és forgalomirányítói tevékenységet is végez.
c) 
Nem.

 

Helyes a „C” válasz. Személyt szállítani csak a járműnek e célra kialakított álló- vagy ülőhelyén szabad. A motorkerékpárokon utazó személyek részére nincs kialakítva biztonságos állóhely. A vezetésre szolgáló egyetlen hely a vezetőülés, így emberünknek a közúti forgalomban ülve kell járművét irányítania. 


2. Ebben az útkereszteződésben folytathatja-e útját egyenesen a személyautó?


a) 
Igen.
b) 
Csak akkor, ha ezt a rendőr külön jelzéssel megengedi.
c) 
Nem.

 

Helyes az „A” válasz. Ha a rendőr a jobb karját vízszintesen maga elé nyújtja, bal karjával pedig maga elé int, a balról érkező járművek – a rendőr előtt – balra bekanyarodhatnak; a jelzés nem tiltja a balról érkező autó egyenes irányban való továbbhaladását. 


 

3. Elhaladhatunk-e az úttest szélén álló gyermekszállítás táblával megjelölt autóbusz mellett, amíg az a vészvillogóját működteti?


a) 
Igen, mert az út párhuzamos közlekedésre alkalmas.
b) 
Csak a szemből érkezők a menetirány szerinti bal oldalon.
c) 
Nem.

 

Helyes az „A” válasz. A képen látható „Gyermekszállítás” táblával megjelölt autóbusz egy párhuzamos közlekedésre alkalmas úttest jobb szélén áll. Ezen az úton más járművek kellő figyelemmel mindkét irányban elhaladhatnak az autóbusz mellett. 


 

4. Az ábrázolt forgalmi helyzetben kikerülheti-e a belső forgalmi sávban álló rendőrautót a személygépkocsi?


a) 
Igen.
b) 
Mellette meg kell állnia, és ha a rendőr megengedi, csak akkor szabad továbbhaladnia.
c) 
Nem.

 

Helyes az „A” válasz. A képen látható jármű egy párhuzamos közlekedésre alkalmas úttest belső forgalmi sávjában áll. Az ilyen akadályt a jobbra-tartásnak megfelelően jobbról kell kikerülni. 


 

5. Hogyan kell megközelítenie a táblákkal megjelölt helyet és hogyan kell a síneken áthaladni?


a) 
Fékkészenléti helyzetben és legalább 30 km/h-ra mérsékelt sebességgel.
b) 
Megállásra felkészülve, a sínekre pedig csak akkor szabad ráhajtania, ha a vonat még féktávolságon kívül van vagy nem látható.
c) 
Fokozott óvatossággal, az átjáróra ráhajtani csak abban az esetben szabad, ha vasúti jármű nem közeledik, áthaladni rajta pedig legalább 5 km/h átlagsebességgel kell.

 

Helyes a „C” válasz. A tábla a vasúti átjáró kezdetét jelzi. A vasúti átjárót fokozott óvatossággal kell megközelíteni, és csak abban az esetben szabad ráhajtani illetve áthaladni rajta – megállás nélkül, legalább 5 km/h átlagsebességgel –, ha a vezető meggyőződött arról, hogy vasúti jármű nem közeledik. 


 

6. Kötelesek-e a feltorlódott járművek a forgalmi sávok két szélére húzódni, hogy a középen kialakuló folyosóban mások előre sorolhassanak?


a) 
Igen.
b) 
Legfeljebb kétkerekű motorkerékpárok érkezése esetében.
c) 
Nem.

 

Helyes a „C” válasz. Forgalmi torlódás esetén csak az autópályán és a két vagy ennél több forgalmi sávval rendelkező autóúton kötelező a KRESZ-ben meghatározott járművek részére szabad folyosót nyitni. 


 

7. Mely járműveknek tilos az átmenő forgalma az alsóbb rendű úthálózaton?


a) 
A nehéz tehergépkocsiknak.
b) 
A mezőgazdasági vontatóknak, valamint az ilyen járművekből és a pótkocsijukból álló járműszerelvényeknek, amelyek megengedett legnagyobb össztömege a 7,5 tonnát meghaladja.
c) 
Csak az olyan tehergépkocsiknak és vontatóknak, amelyek megengedett legnagyobb össztömege a 12 tonnát meghaladja.

 

Helyes az „A” válasz. A KRESZ-ben a 209/2013. (VI.18.) Korm. rendelettel megtiltották a 7,5 tonna össztömeg feletti tehergépjárművek átmenő forgalmát az alsóbbrendű úthálózaton. 


 

8. A belső forgalmi sávban közlekedő autóvezetőnek mit jelez ez a táblakombináció?


a) 
A forgalmi sávok ívekkel történő görbítését, a haladási sebesség csökkentése érdekében.
b) 
Számolnia kell azzal, hogy az út kanyarulatában az autóbusz hátsó része az Ön forgalmi sávjába belóghat.
c) 
Azt, hogy segítse a menetrend szerint közlekedő autóbusznak a forgalomba való besorolását.

 

Helyes a „B” válasz. A képen az „Egyéb veszély” tábla alatt lévő kiegészítő tábla azt jelzi, hogy az autóbusz hátsó része az út kanyarulatában belóghat a vele párhuzamos forgalmi sávba, s elkaszálhatja a mellette haladó járművet. Az ütközést a megszokottnál nagyobb oldaltávolság megválasztásával, illetve az egymás melletti haladás mellőzésével lehet elkerülni. 


 

9. A közterület felügyelet – az üzemben tartó értesítése mellett és költségére – elszállíthatja-e azt a járművet, amelyik a „Megállni tilos” jelzőtábla hatálya alá eső területen várakozik?


a) 
Igen.
b) 
Legfeljebb akkor, ha a tilalmi tábla alatt ilyen:  kiegészítő táblát is elhelyeznek.
c) 
Nem.

 

Helyes a „B” válasz. A közterület-felügyelet a „Várakozni tilos” hatálya alatt szabálytalanul várakozó járművet elszállítással akkor távolítja el, ha e tábla alatt a KRESZ 15.§ (9) bekezdés 63/b ábra () szerinti kiegészítő táblát is elhelyezték. 


 

10. A kétirányú forgalmú úton, az úttest bal szélén szabályosan várakoznak-e a gépkocsik?


a) 
Igen.
b) 
Legfeljebb a sor végén álló.
c) 
Nem.

 

Helyes a „B” válasz. Az úttest bal szélén lévő autók közül csak a legutolsó várakozik szabályosan, mert csak az áll a járművek szokásos haladási irányával - a menetirányának - megfelelően. 


 

11. Lakó-pihenő övezetben megelőzünk egy 20 km/h sebességgel haladó szemetet szállító teherautót. Mit mondana, ha tanulója megkérdezné, hogy szabályos volt-e a manőver?


a) 
Igen, mert az ilyen övezetben az előzés nincs megtiltva.
b) 
Igen, mert a nagyméretű „kukás” kocsi akadályozza a szabad kilátását.
c) 
Beismerné, hogy hiba volt, mert a sebességtúllépés ilyen esetben sem megengedett. 

 

Helyes a „C” válasz. Lakó-pihenő övezetben a járműveknek legfeljebb 20 km/h sebességgel szabad közlekedni. Ezt a sebességet még előzés céljából sem szabad meghaladni. Sebességtúllépés esetén az jár el etikusan, aki a hibáját elismeri, és nem kezd szánalmas magyarázkodásba. 


 

12. Tiltja-e ez a táblakombináció a képen látható előzést?


a) 
Igen.
b) 
Nem.

 

Helyes a „B” válasz. Itt a táblakombináció azt jelzi, hogy a járművek olyan villamos-megállóhelyhez közelednek, ahol az utasok fel- és leszállása közvetlenül az úttestről, illetőleg az úttestre történik. Az ilyen hely előtt tilos a villamost megelőzni. Más járművek esetében – ha egyébként a manőver feltételei biztosítottak – az előzés nem tiltott. 


 

13. A képen látható forgalmi helyzetben melyik autó folytathatja útját elsőként?


a) 
Az „A” jelű.
b) 
A „B” jelű.

 

Helyes a „B” válasz. Az ábrázolt forgalmi helyzetben az „A” és a „B” jelű jármű is egy-egy elsőbbségadási kötelezettséget jelző tábla felől érkezik. Ilyen esetben a járművek egymás közti sorrendjét nem a táblák formája, hanem a jobbkéz-szabály szerint kell eldönteni. 


 

14. Szabályos-e, hogy a képen látható segédmotoros kerékpárok a járdán várakozzanak?


a) 
Igen.
b) 
Nem.

 

Helyes a „B” válasz. A képen látható segédmotoros kerékpároknak kettőnél több kerekük van, így a járdán történő elhelyezésük – külön jelzés hiányában – nem megengedett. 


 

15. Kell-e a képen látható balesetről a rendőrhatóságot értesíteni?


a) 
Ha az anyagi kár a 150 ezer forintot meghaladja.
b) 
Ha a balesetben legalább kettő gépkocsi érintett.
c) 
Csak akkor, ha a balesetnél személyi sérülést is történt.

 

Helyes a „C” válasz. A képen látható autó eleje egy ráfutásos ütközés következtében tört össze. Ha e baleset következtében személyi sérülést nem történt a rendőrhatóságot nem kötelező értesíteni. 


 

16. Köteles-e a közúti forgalomban való részvétel előtt a teherautó vezetője letakarni ömlesztett rakományát?


a) 
Igen.
b) 
Csak nagy oldalszél esetén, vagy akkor, ha az úttest rossz állapota miatt fokozottan fennáll az elszóródás veszélye.
c) 
Nem.

 

Helyes az „A” válasz. A teherautó nyitott rakfelületén elhelyezett rakomány szállításánál a vezetőnek gondoskodnia kell arról, hogy az ömlesztett anyag el ne csússzék, le ne essék, továbbá olyan módon legyen lefedve (letakarva), hogy le ne szóródjék. 


 

17. A képen látható helyen illetve időben célszerű-e a megengedett legnagyobb sebességgel közlekedni?


a) 
Igen, mert a forgalmi viszonyok ezt lehetővé teszik.
b) 
Nem.

 

 

Helyes a „B” válasz. Csak akkor szabad az úton az egyébként megengedett legnagyobb sebességgel haladni, ha az adott körülmények – az időjárási és a látási viszonyok stb. - csökkentett sebességet nem indokolnak. 


 

18. Ezen a helyen köteles-e a vezető elakadást jelző háromszöggel megjelölni a műszaki hibás járművét?


a) 
Igen.
b) 
Nem, de célszerű.

 

 

 

Helyes a „B” válasz. Lakott területen az elromlott gépkocsit elakadást jelző háromszöggel nem kötelező megjelölni. 


 

19. Mikor kell az autó első utas-üléséhez szerelt légzsák működését megakadályoznia?


a) 
Minden olyan esetben, amikor egy 135 cm-nél alacsonyabb gyermeket helyez el az „anyós ülésen”.
b) 
Mindig, ha az utasnak orvosi igazolása van arról, hogy számára a légzsák működésbe lépése egészségi okból hátrányos.
c) 
Csak akkor, ha az autó a szokásos haladási irányával ellentétes irányban beszerelt gyermekülésen kisgyermeket szállít.

 

Helyes a „C” válasz. A gépkocsi szokásos haladási irányával ellentétes irányban az első üléséhez beszerelt gyermekbiztonsági rendszerben csak akkor szállíthat 150 cm-nél alacsonyabb gyermeket, ha a légzsák működésbe lépését a vezető megakadályozta. 


 

20. Szemből érkező járművek esetén kell-e kerülgetnie az úttest szélén parkoló járműveket?


a) 
Igen.
b) 
Nem.

 

Helyes az „A” válasz. A keskeny úttesten a járművek csak úgy tudnak szabályosan megállni illetve várakozni, ha sakktábla szerűen helyezkednek el az úttest két szélén. A folyamatos forgalomban részt vevő jármű középen csak addig haladhat zavartalanul, amíg szemből nem érkezik más jármű. Egy partner érkezése esetében pedig az haladhat tovább kitérési kötelezettség nélkül, amelyiknek nem kell irányt változtatnia. 


 

21. A képen látható tábla jelzésének figyelmen kívül hagyása esetén milyen összegű büntetéssel számolhat a tetten ért járművezető?


a) 
20.000 Ft-ra.
b) 
30.000 Ft-ra.
c) 
50.000 Ft-ra.

 

Helyes a „C” válasz. A 156/2009. (VII. 29.) Korm. rendelet 11/F. melléklete alapján a „Kötelező haladási irány” tábla jelzésének megsértése esetén 50.000 Ft pénzbüntetéssel sújtják a vétkes járművezetőt. 


 

22. Mire kell figyelemmel lennie, ha autója „anyós ülésén” gyermeket szállít?


a) 
Csak a gyermek magasságára.
b) 
Csak a gyermek testsúlyára.
c) 
A gyermek magasságára és a testsúlyára egyaránt.

 

Helyes a „C” válasz. Gyermeknek az autó jobb első ülésén történő szállítása esetében a vezetőnek figyelnie kell arra is, hogy az ülés teljesítse az ENSZ EGB vonatkozó előírásait. Az ülés használatát pedig a gyermek testmagassága (150 cm alatt) alapján írják elő. A gyermekbiztonsági rendszereket pedig a bennük elhelyezett gyermek testsúlya szerint sororják csoportokba.