Milyen akkor az én minősítésem?

A Nemzeti Közlekedési Hatóság 2014. szeptember 8-tól rendszeresen közzéteszi honlapján a minőségi képzés szempontjából fontos statisztikai mutatókat, amelyeket köteles az autósiskola is feltüntetni saját weboldalán. Három mutatószám lesz a képzésre jelentkező tanulók tájékoztatására:
Vizsga Sikerességi Mutató (VSM): százalékos mértékben mutatja a bejelentett vizsgák számához képest a sikeres vizsgák számát (100% esetén minden jelölt sikeresen vizsgázott).
Átlagos Képzési Óraszám (ÁKÓ) százalékos arányban határozza meg, hogy a kötelező óraszámokon túl, hány tanóra volt szükséges átlagosan a sikeres forgalmi vizsgához.
Képzési Költség (KK) forintban határozza meg a tanulót (a tanulói szerződés alapján) terhelő, a vezetői engedély megszerzésére irányuló – felmentések, kedvezmények, akciók nélküli – költségelemek összegét.
Nagyjából ez a lényege az NKH honlapján olvasható változásoknak, ami megfelel a korábban kiadott 79/2011. (I X. 2.) kormányrendelet előírásainak. A hatóság azt feltételezi, hogy a statisztikai mutatók segítik majd a tanulókat a színvonalas autósiskolák kiválasztásában, átláthatóbb lesz a piac és hosszútávon tisztességesebbé válhat a képzés.

 A tanulók, az oktatók és iskolavezetők azonban másként vélekednek erről!

Legalábbis erről tanúskodik a Tanulóvezető weboldalán már megjelent öt hozzászólás: Most választok autósiskolát; - Kell-e idő a jó munkához? - Hurrá oktatok! - Hogyan is tanítsunk? - ÁKÓ – VSM – KK: az iskolavezetői szemszögből.
Ha valaki még nem olvasta volna őket, itt, a mostani a számunkban is megtalálja a T-betűs hozzászólásokat. 

Ezen kívül is, nagyon sokan tettek még további észrevételeket iskolavezetők, oktatók, akik ugyan nem vállalták nevüket, de megjegyzéseik figyelemre méltóak.

Többen úgy fogalmaztak, hogy három számmal mérni, minősíteni ezt a bonyolult tevékenységet képtelenség. Még hozzákezdeni is csak akkor lenne szabad, ha pontosan tudnánk, hogy mit mérünk? 
Van, aki egyenesen teszi fel a kérdést: Milyen erkölcsi alapon minősíti a hatóság az autósiskolát, amikor pl. a gyenge tanuló 29 gyakorlati órával, 580 kilométerrel, pótórát nem szeretne, de oktatója ellenére kéri a vizsgát? Hiszen megteheti. 
Egy másik kérdés: Törvényes dolog-e, hogy az én autósiskolám, vállalkozásom összes Képzési Költség számait - az adóhatóságon kívül – bárki is kéri, nyilvánossá teszi?  
Egy oktató véleménye: A mi városunkban 50 perc alatt óránként 9 -11 km-t tudunk megtenni, akárhogy is számolom a B kategóriában ez legalább 50 óra gyakorlást jelent. A 30 óra jelenti a 100 %-ot. Miért pont ennyi? Milyen akkor az én minősítésem? 
A másik oktató: Nálunk már terjed a tanulók között, hogy hová érdemes menni, ahol kevesebb óraszámmal is meglesz a kilométer. Ott vannak a jó minősítésű oktatók!
Valaki pedig így: Mit rágódunk ezen annyit? A tanulóvezetők nem is értik ezeket a számokat. Az iskolák és az oktatók többségét nem is érdekli ez az egész minősítés, értékelés. Azt sem tudják, hogy van! Az NKH honlapját sem nézik. Nem is érnek rá! Reggeltől estig a rángató tanulókocsiban ülnek, fáradtak. Belefáradtak már az egészbe. 

Kedves Olvasók!

Szerzőtársaim nevében is ajánlom a most elkészült Tanulóvezető internetes szaklap 2014/4-es számát. Tallózzanak kicsit bele, tájékozódjanak először a tartalomjegyzékből.

Üdvözlettel

Balogh Zoltán főszerkesztő