Baleseti helyzetkép – 2014 első félév

   
Az év első hat hónapjában a személysérüléses közúti balesetek, a halálos áldozatok, valamint az ittasan okozott balesetek száma egyaránt nőtt.

Az előzetes adatok alapján 2014. január 01. és június 30. között összesen 7 154 személysérüléses közúti baleset történt, 6,54%-kal több mint 2013. azonos időszakában (akkor 6 715 balesetet okoztak).

A tendencia a halálos, a súlyos és a könnyű sérüléssel járó balesetek vonatkozásában egyaránt kedvezőtlen. 

A halálos balesetek száma 11,82%-kal (220-ról 246-ra), a súlyos sérüléses balesetek száma 7,08%-kal (1 992-ről 2 133-ra), míg a könnyű kimenetelű balesetek száma 6.04%-kal (4 503-ról 4 775-re) nőtt. Az első félévi statisztikai adatok alapján sajnálatos módon többen haltak meg balesetben közútjainkon, hiszen a tavaly június végén regisztrált 238 áldozattal szemben  idén az első félévben 268 fő vesztette életét. A 30 fővel több emberi élet elvesztése 12,61%-os növekedést jelent.

Az ittasan okozott személyi sérüléssel járó közúti balesetek számában 5,96%-os növekedés mutatható ki (a tavalyi 688-al szemben idén június végéig 729 ittas baleset történt). Ugyanakkor az idei magasabb balesetszámra tekintettel az ittasan okozott baleseteknek az összes személysérüléses baleseten belüli aránya némileg kedvezően változott, 10,52%-ról 10,19%-ra csökkent.

A közúti balesetek legfőbb okai, s azok aránya tekintetében markáns változások nem történtek. A személyi sérüléssel járó balesetek 28%-ának a hátterében a gyorshajtás áll (1 978 baleset), az elsőbbségi jog megsértése miatt 1 851 baleset (részaránya 26 %), a kanyarodási szabályok megszegése miatt pedig 1 143 baleset (részaránya 16 %) történt.
A közúti balesetek túlnyomó részét, 61 %-át a személygépkocsi vezetők okozták (a közúti forgalmon belüli aránya is ennek a közlekedői csoportnak a legmagasabb). A tehergépkocsi vezetők a balesetek 9 %-ának, az autóbusz vezetők pedig továbbra is az összes baleset 1 %-ának az okozásáért felelősek. A kerékpárosoknak a balesetet okozók körében betöltött aránya a tavalyi év azonos időszakához hasonlóan alakult, azaz 12% , bár a motor nélküli kétkerekűek tavaly 807, idén pedig 864 balesetet okoztak). A motorkerékpárosok részaránya 4%, a segédmotoros kerékpárosoké 5%, a gyalogosoké pedig 6% a balesetek okozóin belül.
Az ORFK Főügyeletének számadatai szerint idén június 30-ig 63 olyan napot jegyezhettünk, amikor nem történt halálos kimenetelű közúti baleset (2013-ban 70 ilyen nap volt). A halálos áldozatok alakulását áttekintve az látható, hogy a tavalyi 2 fővel szemben idén 3 fő 14 év alatti gyermek vesztette életét közúti balesetben. A meghalt kerékpárosok számában sajnálatos módon jelentős, 50% feletti a növekedés (23 fő helyett 37 áldozat), s négy motorkerékpárossal több vált baleset áldozatává az elmúlt év első félévéhez képest (18 fő helyett 22 fő). Az életét vesztett segédmotoros kerékpárosok száma ugyanakkor a felére csökkent (8 főről 4 főre).

 ORFK – OBB sajtószolgálat