A közúton a forgalmi viszonyok – emberi viszonyok
Sokan és sokszor esünk bele abba a hibába, hogy akár az áthaladási elsőbbség kérdését is az emberektől elvonatkoztatva vizsgáljuk. Ennek oka talán az, hogy a felületes szemlélő is csak karosszériákat lát, s a fénylő szélvédők mögött nem veszi észre az embert! Sajnos a jogszabályok felfogása is megerősíti azok véleményét, akik az embert a jármű valamiféle felelősségre vonható tárgyi tartozékának tekintik. Pedig nem a tárgyak viszonyait kell a közúton szabályozni, hiszen a forgalmi viszonyok mindig emberi viszonyok! Ezt jól bizonyítja a sok indulatvezérelt cselekedet, amelyeknek nap, mint nap szemtanúi lehetünk. Még szerencse, hogy az emberi viszonyulások - ha lassan és időigényesen is - de alakíthatók, formálhatók.
Az udvariasság
A közlekedésben ez nem öncélú gesztus. Alkalmazkodni a forgalmi helyzethez úgy, hogy mások számára megoldhatjuk a közös forgalmi feladatot, vagy legalább segítünk annak a megoldásában. És ezzel egy sor konfliktushelyzet is elkerülhető! Az udvariasságnál arra mindig kell vigyázni, sose menjen a „harmadik” résztvevő kárára. Az udvarias vezető, az bölcs, rutinos vezető, van forgalmi helyzetet áttekintő képessége is. Ha nincs, ne udvariaskodjon.
Az indulat maga a balesetveszély
A közúton nemcsak én vagyok, hanem mi vagyunk! Miután a közlekedő emberek nagyobb sebességű mozgása és az ahhoz szükséges nagyobb felelősség még nincs megfelelésben egymással, kiemelt jelentősége van az előrelátás képességének. A nagyobb térbeli és kisebb időbeli lefolyású közlekedési helyzetekben a jármű sebessége felett úrrá lenni nem tudó ember sokszor a saját tehetetlenségét éli meg. A tehetetlenség megélése a tudás hiánya, nemcsak bénít, hanem veszélyes indulatokat is szül.
Közút, közös a cél
Bár a közlekedők úti célja különböző, van mindenkinek egy olykor nem tudatos, de valóban közös célja: biztonságosan oda érni. Ha figyelembe vesszük, hogy az emberi konfliktushelyzetek egyik legveszélyesebb színtere ma a közút, akkor a következőt is érdemes figyelembe venni. Régi tapasztalat, hogy sokszor a veszély kényszere is közösséget teremt. Ez a segítő közösségi viselkedés nálunk a közúton - sajnos - csak a baleset megtörténte után tapasztalható. Akkor is csak rövid ideig. Ennek igénye pedig lehetne már törvényszerű, úgy a gyalogosokra, kerékpárosokra, mint a gépjárművezetőkre nézve, ugyanis a csoporttudat hiánya és a baleseti veszély összefüggésben vannak egymással.
Az emberibb gesztus, az valóban nagyobb biztonság
A közlekedés írott szabályai általában konkrét helyzetekre vonatkoznak, megtartásuk kötelező, ami csúnya kifejezéssel egy általános elvárás. Pedig a szabályosság gyakorlata is felfogható lenne a forgalmi helyzetet segítő gesztusként. Ennek érzelmi, majd ezen keresztül értelmi elfogadtatását arra a „gesztus éhségre” kellene alapozni, amely a modern társadalomban annyira jellemző. Mindenesetre a társadalomban megfelelő erkölcsiségű embernek általában jól esik a másik figyelmes, szabályos közúti viselkedése, és annak is örül, ha ezt hasonló gesztussal viszonozhatja. Biztos vagyok abban, a közlekedésre nevelésben sokkal többet kellene foglalkozni azzal, hogy másoknak örömet szerezni, magunknak is öröm. És erre a közúton bőven van lehetőség!