Fogalomtár (S-SZ)


Akkor tudunk egymással érthetően beszélni, ha ugyanazokon a fogalmakon ugyanazt értjük. A képes közlekedési fogalomtár tizenötödik része következik. Most is kérjük olvasóinkat, ha bármelyik címszó meghatározása javításra vagy kiegészítésre szorulna, jelezzék, minden észrevételt, megjegyzést szívesen veszünk.

(Virágh Sándor)


(kattintás a képre!)  

Saját tömeg (GVW): üzemanyaggal feltöltött és a szükséges tartozékokkal (szerszám, pótkerék, stb.) ellátott üres jármű tömege. 1/1975. (II. 5.) BM-KM rendelet.

Saját számlás áruszállítás: 1. a járművel közúton végzett áruszállítás, amennyiben

- az áru a szállítást végző vállalkozás tulajdonában áll, vagy azt a vállalkozás megvette, eladta, bérbe vette (adta), ill. az a vállalkozás által előállított, feldolgozásra, javításra átvett, feldolgozott, javított dolog,

- a szállítás célja az árunak a vállalkozáshoz való beszállítása, vagy onnan elszállítása a vállalkozáson belül, vagy – saját szükségletei érdekében – azon kívül,

- a jármű a vállalkozás tulajdonában van, azt részletre vette vagy bérelte, a járművet az egyéni vállalkozó, a vállalkozás tagja, vagy azzal munkaviszonyban vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban álló személy vezeti,

- a szállítási tevékenység a vállalkozásnál a főtevékenységhez képest kiegészítő jellegű.

2. olyan szállítás, mely nem díjázás ellenében történik, s ennek tényét a járművön lévő dokumentumok igazolják. 56/2005. (VII. 7.) GKM rendelet.

Saját számlás utas szállítás: természetes vagy jogi személy nem kereskedelmi és nem nyereségtermelési célból végzett személyszállítása. Az ilyen tevékenység az alábbi feltételek mellett végezhető:

- természetes vagy jogi személynek az utazás kizárólag járulékos tevékenysége, - az igénybe vett jármű a szóban forgó természetes vagy jogi személy tulajdonában van, vagy beszerzése részletfizetés alatt áll, vagy hosszabb lejáratú lízingszerződés tárgya,

- a járművet a természetes vagy jogi személy személyi állományának tagja vagy maga a természetes személy vezeti. A közlekedési hatóság 5 évre igazolványt ad ki annak az üzemeltetőnek, aki nyilatkozik arról, hogy az autóbusszal nem végez gazdasági tevékenységet, és az autóbuszt alkalmazottja vagy saját maga vezeti. A tevékenységet az üzemeltető nem üzemszerűen végzi.


Sárga villogó üzemmód:         a jelzőlámpának a forgalomirányítás programszerű szükségtelenszerűsége vagy a rendőrség karjelzéses forgalomrányitásának a bevezetése, illetőleg más ok miatti kikapcsolása sárga villogó fényjelzésre. 41/2003. (VI. 20.) GKM rendelet.


Schengeni egyezmény:   Németország, Franciaország, Hollandia, Belgium és Luxemburg 1985. június 14-én ebben a kis luxemburgi városban írták alá „A határellenőrzésnek a közös határokon törtnő fokozatos megszüntetéséről” szóló Schengeni egyezményt. Ennek célja volt, hogy a szerződő felek közös határain leépítse a személyforgalom gyakorolt ellenőrzéseit, és azokat a külső határokra telepítse át. Hazánk 2007. december 21-én vált teljes jogú schengeni taggá.

Sebesség: egységnyi idő alatt megtett út, melynek mértékegysége: 1 m/s = 3,6 km/h. A jármű haladási sebességének kisebb mértékű, 10%-os növelése esetén kb. 25%-al nő a súlyos és mintegy 45%-kal a halálos sérülések létrejöttének a kockázata. A 20%-os sebességnövelés a személyi sérülés lehetőségét 40%-kal, míg a tragédiák bekövetkezésének kockázatát 100%-ot meghaladó mértékben, azaz több mint ötszörösére növeli. A folyamatnak az ellentéte is igaz, mert pl. a sebesség 10%-os mérséklése esetén több mint 30%-kal csökken a halálos, 27-28%-kal pedig a súlyos sérülések kialakulásának a valószínűsége. A lakott területen belül maximált 50 km/h sebesség 1993. március 1-én váltotta fel a korábbi 60 km/h értéket, míg a többi sebességérték 2001. május 1. óta hatályos.

 

Sebességkorlátozó készülék: olyan eszközt jelent, amelynek elsődleges funkciója a motor üzemanyag-betáplálásának szabályozása annak érdekében, hogy a jármű sebességét egy meghatározott értékben határolja. Az unióban 1994-től kötelező a 10 tonna feletti autóbuszok és a 12 tonnánál nehezebb tehergépkocsik esetében sebességkorlátozó beépítése a járművekbe, amely a buszt maximum 100 km/h, a teherautót, pedig 90 km/h sebességre engedi gyorsulni. 2004-ben született az uniós szabályozás, amit hazánkban is kihirdettek, hogy minden buszt el kell látni sebességkorlátozó berendezéssel. Nemzetközi forgalomban közlekedő buszoknál ez 2006. december 31, belföldön közlekedőknél 2007. december vége volt. A 7,5 tonna feletti teherautóba 2007. december 31-ig kellett beszerelni a sebességkorlátozót, míg a 7,5 tonnánál kisebb össztömegű és csak belföldi forgalomban használt jármű esetében a határidő 2008. december 31.  Ez a főszabály, de több kivétel van, pl. az EURO-2-es vagy ennél rosszabb gépkocsiba nem kellett beszerelni a sebességkorlátozót, mert ezeket idővel úgyis selejtezni kell.

Segéd-gépkocsivezető: Az 50-es és a 60-as években az alapfokú tanfolyam bizonyítványa alapján kapott gépjárművezetői igazolvány birtokában az a jelentkező vállalhatott gépjárművezetőként állást, aki igazolta, hogy az alapfokú vizsga letétele után legalább három hónapig, mint segéd-gépjárművezető alkalmazásban állt.


Segédmotoros kerékpár:         1. olyan két-három vagy négykerekű jármű, amelyet 50 cm3-t meg nem haladó lökettérfogatú, belsőégésű motor vagy legfeljebb 4 kW teljesítményű egyéb motor hajt, tervezési végsebessége a 45 km/h-nál nem nagyobb, és saját tömege legfeljebb
350 kg. 28/2001. (II. 15.) Korm. rendelettel módosított 1/1975. (II. 5.) BM-KM rendelet 2009-ig.

2. Olyan két vagy háromkerekű járművet jelent, amely legfeljebb 50 cm3 hengerűrtartalmú belsőégésű motorral van ellátva, és amelynek legnagyobb tervezési végsebessége nem haladja meg az 50 km/h-t (30 mérföldet).
 - A Szerződő Felek azonban jogosultak arra, hogy a hazai jogszabályaik szempontjából ne minősítsék segédmotoros kerékpárnak azokat a járműveket, amelyek alkalmazhatóságuk szempontjából nem rendelkeznek a kerékpárok jellemzőivel, nevezetesen nem hajthatók pedállal, vagy legnagyobb tervezési sebességük, tömegük vagy motorjuk egyes jellemzői meghaladnak bizonyos értékhatárokat. E meghatározásban semmi sem értelmezhető úgy, mint ami gátolná a Szerződő Feleket abban, hogy a közúti közlekedésre vonatkozó hazai jogszabályaik rendelkezéseinek alkalmazása szempontjából a segédmotoros kerékpárokat éppenséggel kerékpárokként kezeljenek. - 2004. évi XCI. törvény.

A négykerekű segédmotoros kerékpár (quad) a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény 25/A. § szerint - a meghatározott kivételek alkalmazása mellett – a közúti forgalomban érvényes hatósági engedéllyel és jelzéssel vehet részt. A 2009. április 1-jét megelőzően használatba vett négykerekű segédmotoros kerékpárok 2009. július 1. után érvényes hatósági engedély és jelzés nélkül nem vehetnek részt a közúti közlekedésben. 2009. április 1-jét követően az újként vásárolt, újként/használtként külföldről behozott ilyen járművek ugyancsak érvényes hatósági engedély és jelzés nélkül nem vehetnek részt a közúti közlekedésben.

3. a külön jogszabályban L1e járműkategóriába sorolt kétkerekű, L2e járműkategóriába sorolt háromkerekű jármű, továbbá az L6e járműkategóriába sorolt quad és mopedautó. 289/2009. (XII. 18.) Korm. rendelet módosított 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet.

 

Segítségnyújtás elmulasztása: a Btk. 172. §-ának (1) bekezdése szerint megfogalmazott bűncselekmény, melyet az követ el, aki nem nyújt tőle elvárható segítséget sérül vagy más olyan személynek, akinek az élete vagy testi épsége közvetlen veszélyben van. A büntető törvénynek ez a rendelkezése általános segítségnyújtási kötelezettséget ír elő. Elkövetője akárki lehet, függetlenül attól, hogy kinek a viselkedése miatt került fenyegető veszélybe a sérült. A segítségnyújtás elmulasztása nem csak közlekedési bűncselekmény. Büntethetőségét a Btk-nak az élet, a testi épség és az egészség elleni bűncselekményeket tárgyaló XII. fejezetében záradékolták. A Btk. 190. §-a „közlekedési” bűncselekményét – a cserbenhagyás vétségét, pedig a közlekedési balesettel érintett jármű vezetője a megállási és a meggyőződési kötelezettségének elmulasztásával követi el.

Segítségnyújtási kötelezettség: mindenkinek kötelessége, hogy a veszélyhelyzetben levőnek felajánlja a segítségét, függetlenül attól, hogy annak előidézése felróható-e neki, vagy sem. Ennek elmulasztása önmagában is elegendő a felelősség megállapításához.


Stabil csúszás: amikor a fékerő meghaladja a tapadási értéket, és csak a túlfékezett első kerekek csúsznak meg. Bár a jármű kormányozhatatlanná válik, de iránytartása az oldalvezető erőt biztosító, gördülő hátsó kerekek miatt biztos marad, vagyis iránytartóan halad tovább.

Statikus terhelés: amikor a vezetőnek valamilyen terhet kell tartania, vagy testét, testrészét kell rögzítenie valamilyen, többnyire kényelmetlen helyzetben. (Például a vezető távolsági fuvarban, menet közben esetleg órák hosszat kénytelen alig változtatható testhelyzetben megmaradni a vezetőfülkében; jobb lába a gázpedálon, keze a kormányon). Ilyen esetben lassul a vérnyomás, csökken az oxigén- és tápanyag-utánpótlás, az izmok előbb-utóbb megmerevednek.

Stressz: közös neve mindazon környezeti ingereknek, amelyek megterhelést jelentenek az élő szervezetre. Általános értelemben tehát mindenfajta testi és lelki megterhelés jelölésére használják. Dr. Réti László; Stressz a volánnál, Medicina könyvkiadó Bp. 1983.


Súly: a Föld testre gyakorolt vonzóereje. A súly hatására a magasból leejtett test a szabadesés gyorsulásával (g = m/s2) esik a földre.

Súlyos sérülés: általában 8 napon túl gyógyuló sérülések, törések, zúzódások, rázkódások, belső sérülések, súlyos vágások és roncsolódások, orvosi kezelést igénylő általános sokk, illetve bármely olyan sérülés, amely kórházi ápolást tesz szükségessé.

Szabadidő: kétfős járat készenléti idejében az egyik gépkocsivezető szabadon eltöltött ideje, amíg a társa a jármű mellett tartózkodik. A járati készenlét ilyen esetben feleződik, készenlétre illetve szabadidőre. Szabadidőre és pihenőidőre munkabér nem jár.

Szabad jelzés: a gyalogosok áthaladását, illetőleg a járművek továbbhaladását megengedő jelzés.



Szabályozatlan keverékképzésű, katalizátoros motor:
olyan hagyományos Otto-motor, amelynek keverék összetételét kipufogógázok összetételétől függően nem befolyásolják, kipufogórendszerébe oxidációs vagy három komponensre ható katalizátor van beépítve, a szabályozás hiányában jellemzően oxidációra alkalmas. 5/1990. (IV. 12.) KÖHÉM rendelet.

Szabályozott keverékképzésű, katalizátoros motor: olyan Otto-motor, amelynek keverék összetételét kipufogógázok összetétele alapján zárt szabályozókörrel befolyásolják; kipufogórendszerébe három komponensre ható katalizátor van beépítve, amely megfelelő keverék-összetétel mellett egy lépésben képes redukcióra és oxidációra. 5/1990 (IV. 12.) KÖHÉM rendelet.

Szabálysértés: 1. a társadalomra kis mértékben veszélyes általában az államigazgatás rendjét sértő jogellenes viselkedés. A bűncselekménytől a társadalmi veszélyesség kisebb foka és a szankciórendszer határolja el. Szabálysértésnek minősül, ha a közúti baleset a közlekedési szabályok megszegése miatt történt, – kivéve, ha annak következtében az esemény vélt okozója nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett. 2. Az a jogellenes, tevékenységben vagy mulasztásban megnyilvánuló cselekmény, melyet törvény, kormányrendelet vagy önkormányzati rendelet szabálysértésnek nyilvánít, s melynek elkövetőit az e törvényben meghatározott joghátrány fenyeget. (1999. évi LXIX. törvény a szabálysértésekről) Lásd Közlekedési szabálysértésekkel összefüggő közigazgatási bírságok.

Foto

Szabálysértési rendelet: az egyes szabálysértésekről szóló 218/1999. (XII. 28.) Korm. rendelet.

Szabálytalanul elhelyezett jármű: a közúti közlekedési szabályokat sértően, vagy a közterület rendeletével ellentétesen, vagy az adott közterület használatára vonatkozó jogszabályi előírásoktól eltérően elhelyezett jármű. 24/2009. (V. 11.) Főv. Kgy. rendelet.


Szabványos tartály: amelynek tartósan beépített szerelvényei lehetővé teszik az üzemanyag közvetlen felhasználását és a gyártó által az összes ugyanolyan típusú gépjárműbe, tartósan be van rögzítve.


Szakfelügyelet: a személyi, tárgyi feltételek és az ügyvitel ellenőrzése, továbbá szakmai iránymutatás. 24/2005. (IV. 21.) GKM rendelet.

Szakkísérő: a túlméretés-túlsúlyos járművek szállítási össztömeget, tengelyterhelést és méretet meghaladó útvonalának biztosítását végző személy. 40/2004. (IV. 7.) GKM rendelet. A meghatározott járművek közúti közlekedéséről szóló 4/1999. (II. 12.) KHVM rendeletet a 31/2005. (V. 19.) GKM rendeletével módosította. Az itt leírtak szerint e tevékenységet csak olyan személy végezheti, aki a KFF majd NKH-tól szakkísérői képesítést kapott. A képzés megkezdésének a feltétele: „C” kategóriás vezetői engedély és 5 éves szakmai (vezetési) gyakorlat. E vezetési gyakorlat követelményeinek az a személy tesz eleget, aki a 35/2000. BM rendeletben meghatározott bármely nemzetközi kategóriában legalább 5 éve érvényes vezetői engedéllyel rendelkezik.  A tanfolyamon való részvétel nem kötelező, de a képesítés vizsgaköteles.

Szakmai irányító: az a személy, aki vezetőként, gazdasági társaság személyesen közreműködő tagjaként vagy főállású alkalmazottjaként az árufuvarozási tevékenység szakmai irányítását ténylegesen és állandó jelleggel ellátja. 49/2001. (XII. 22.) KöViM rendelet.

Szakmunkás-képesítés: a 111/2004. (IX. 18.) GKM rendelet a közlekedési szakképesítések módosításáról szóló 32/1995. (XII. 30.) számú KHVM rendelet módosítása. Hatályba lépett 2005. február 1-jén. Az autóbusz-vezető a 317001 01-es, a tehergépkocsi-vezető a 317001 02-es OKJ azonosítószámmal került be az Országos Képzési Jegyzékbe. Az autóbusz-vezetői szakképzés minimális képzési ideje 450 óra, maximum 600 óra. A munkaterület az alábbiakban határozható meg: A belföldön személyszállítást végző autóbusz-vezető a KRESZ szabályainak a betartásával és a közúti forgalomhoz történő alkalmazkodásával biztonságosan képes vezetni gépkocsiját. Munkája során az autóbusz műszaki állapotával kapcsolatosan előírt ellenőrzési és a biztonságos üzemeltetést szolgáló karbantartási feladatokat pontosan ellátja. A jármű vezetése, ellenőrzése és karbantartása mellett képes alkalmazni, valamint használni a különböző menetokmányokat, a közforgalmú közlekedés menetrendjeit, a közúti térképeket, továbbá ezek alapján képes útvonaltervet készíteni. A személyszállítási feladathoz kapcsolódóan kezeli az autóbusz utastájékoztatási és egyéb információs berendezéseit. Alkalmazza és betartja az utasforgalomra, a poggyászkezelésre, a vezetési és pihenőidőre, valamint a munkaidőre vonatkozó hazai és közösségi jogszabályokat, továbbá a munkajogi és munkavédelmi előírásokat.

Szállítási vállalkozás:    bármely természetes személy, jogi személy, társulás vagy jogi személyiség nélküli személyek csoportja, függetlenül attól, hogy nyereségérdekelt vagy nem nyereségérdekelt szervezetről van szó, vagy bármely hivatalos szerv, függetlenül attól, hogy önálló jogi személyiséggel bír-e vagy olyan hatóságtól függ, mely ilyen személyiséggel rendelkezik, amely közúti szállítást végez, függetlenül attól, hogy azt bérmunkában, díj ellenében vagy saját számlára végzi. Az Európai Parlament és Tanács 561/2006/EK rendelete.

Szállítmányozás: 1. az áru teljes térbeli mozgásának egy szerződésbe foglalását jelenti. 2. a fuvarozás és az ahhoz kapcsolódó tevékenységek (vámkezelés, egészségügyi és más hatósági eljárások intézése raktározási, csomagolási feladatok) végzése. „Szállítmányozási szerződés alapján a szállítmányozó köteles valamely küldemény továbbításához szükséges fuvarozási és egyéb szerződéseket a saját nevében és megbízója számlájára megkötni, valamint a küldemény továbbításával kapcsolatos egyéb teendőket elvégezni, a megbízó, pedig köteles ezért járó díjat megfizetni” (Ptk. 514. § (1) bekezdés.

Szállítmányozó:   az árut saját vagy harmadik fél javára fuvarozó természetes vagy jogi személy.

Szállító: az a vállalkozás, amely a szállítási műveletet végrehajtja, akár fuvarozási szerződés alapján, akár a nélkül.

Szállítóegység: a szállítást végző jármű, illetve járműszerelvény.

Számítógépes elméleti vizsgáztatás: a közlekedési hatóság hatáskörébe tartozó elméleti - teszt - vizsgák számítógéppel történő lebonyolítása az erre a célra kifejlesztett programrendszer működtetésével. A vizsgázók az elméleti tanfolyam befejeztével a feladatot ellátó vizsgacentrumban érintőképernyős számítógépen, elektronikus úton adnak tanúbizonyságot a felkészültségükről. A vizsgázónak nincs szüksége előzetes számítógépes ismeretekre. A különböző kategóriás vizsgatárgyaknál a teszkérdések száma, pontértéke, valamint a megfelelési pontszáma is megegyezik a hagyományos tesztlapos vizsgáéval.  2004. szeptember 6-tól elsőként Tatabányán és Nyíregyházán, 13-ától második lépcsőként a fővárosban, Csongrád és Pest megyében, majd az egész országban bevezették a gépi vizsgát.

(Fototerv.)

Személyazonosító adat: családi és utónév, nők esetén a leánykori családi és utónév, anyja leánykori családi és utóneve, születési hely és idő.

Személygépkocsi: személyszállítás céljára készült olyan gépkocsi, amelyben a vezető ülését is beleértve - legfeljebb kilenc állandó ülőhely van. 1/1975. (II. 5.) KPM-BM rendelet. 2003-tól külön kell értelmezni az szja-törvényben és az áfa-törvényben a személygépkocsi fogalmát. Míg az áfa-törvény a vámtarifaszám alapján sorolja be a gépjárműveket a személygépkocsi fogalmába, addig az szja-törvény egy saját fogalmat alkot.


Személygépkocsival személyszállítási szolgáltatás csak taxiengedély, illetve személygépkocsis személyszállító engedély megléte esetén és az e szolgáltatásnál igénybe vehető járművekkel és járművezetőkkel engedélyezett.

Személygépkocsis személyszállító szolgáltatás: a szálláshely hasznosítási, idegenforgalmi, turisztikai, sport, kulturális vagy oktatási tevékenységhez, rendezvény szervezéséhez, továbbá közúton autóbusszal végzett, vasúti, vízi vagy légi utas–szállítási tevékenységhez közvetlenül kapcsolódó olyan közlekedési szolgáltatás, amely a gépkocsivezetőn kívül legalább 4 fő legfeljebb 8 fő utazására alkalmas személygépkocsival végezhető.

Személysérüléses közúti közlekedési baleset: minden olyan közúton vagy közforgalomra megnyitott magánúton történt baleset, amelyben legalább egy mozgó jármű részt vett, és melynek következtében legalább egy személy meghalt vagy megsebesült. Központi Statisztikai Hivatal meghatározása - a személysérülések minősítése: meghalt, súlyos sérülés, könnyű sérülés.

Személyszállítás:  személyek közúton, üzletszerűen – ellenérték fejében, gazdasági tevékenységként - autóbusszal végzett szállítása, ideértve az autóbuszvezetővel együtt történő bérbeadását is. 49/2001. (XII. 22.) KöViM rendelet.


Személytaxi szolgáltatás: 1. a közforgalmi tömegközlekedés kiegészítése azáltal, hogy a tömegközlekedési eszközök igénybevétele helyett vagy mellett a menetrendtől eltérő útvonalon vagy időpontokban is biztosítsa a felmerülő közlekedési szükségletek teljesítését. 2. díj ellenében, díjjelző készülékkel ellátott, legalább 4 fő, legfeljebb 6 fő utazására alkalmas személygépkocsival végzett közúti közlekedési szolgáltatás. 3. a díj ellenében viteldíjjelző készülékkel ellátott, a gépkocsivezetőn kívül legalább 4 fő, legfeljebb 6 fő utazására alkalmas személygépkocsival végzett közúti személyszállítás.

(Fototerv.)

Személytaxi vezetői igazolvány: 1999. július 1-től kezdődően a személytaxi szolgáltatás végzéséhez szükséges dokumentum. Az igazolványt a taxi engedéllyel rendelkező vállalkozás által benyújtott személytaxi vezetésére képesített személy adatait tartalmazó kérelmére az NKH regionális igazgatósága adja ki. Az igazolvány tartalmazza a járművezető személyi adatait, a személytaxi-vezetői szakvizsga igazolvány számát, kiállításának a dátumát, a működési területet, az igazolvány sorszámát, annak a vállalkozásnak a megnevezését, amelynek a személytaxiját a járművezető vezetni jogosult, valamint az NKH Központi Hivatala által rendszeresített azonosító lapot. Az azonosító lap a járművezető nevét fényképét és az igazolvány számát is tartalmazza.

Személyzet tagja: a gépjárművezető, kocsikísérő, jegyvizsgáló, függetlenül attól, hogy munkabérben részesülnek-e vagy sem.

Szerződéses járat: a megrendelő és az autóbusz üzemeltető vállalkozó közt létrejött szerződés alapján rendelkezésre bocsátás keretében történő szolgáltatás, általában menetrend alapján, a különcélú menetrend szerinti személyszállítás egyik formája.


Szeszes italtól befolyásolt állapot: amikor a vér alkoholkoncentrációjának a foka, valamint a klinikai tünetek együttes észlelése alapján megállapítható, hogy a járművezető a szeszes ital fogyasztása következtében már nem képes a biztonságos vezetésre. A járművezetőknél már csekélyebb méretű alkoholos befolyásoltság is káros következményekkel jár. Gátláscsökkentő hatásán túl csökkenti a reakciósebességet is: megnöveli azt az időt, amely a veszély észlelése és annak elkerüléséhez szükséges mozdulat között eltelik.

(Ábraaterv.)

Szilárd burkolatú út: 1. az olyan út, amely teljes hosszában szilárd (aszfalt, beton, kő stb.) útburkolattal rendelkezik, nem tekintendő azonban ilyennek az út, amelynek csak a szilárd burkolatú úthoz való csatlakozása előtt, vagy vasúti átjáró előtt van 50 m-nél nem nagyobb hosszban szilárd a burkolata. 2. olyan út, amely teljes útteste szabályosan lerakott kő vagy műkő, továbbá beton vagy aszfaltburkolattal rendelkezik. 1/1975. (II. 5.) KPM-BM r.


Szimbólum: képi megjelenítés egy képzőszerv, egy működtetést ellenőrző lámpa, vagy egy visszajelző jelzőlámpa megjelöléséhez. 6/1990. (IV. 12.) KöHÉM rendelet.


Szimulátor: valamilyen meghatározott jármű, járműtípus valós viselkedését, illetve ezek működése, mozgása közben uralkodó viszonyokat utánzó modell berendezés. Lehet stabil, forgalomtól távol lévő (szobai) álló, és a mobil haladásra képes, segédberendezések felhasználásával kiegészített, meghatározott jármű szimulátor.


Szintbeni vasúti átjáró: a közút és az önálló alépítménnyel rendelkező vasút vagy villamos mindenfajta szintbeni kereszteződése. 2004. évi XCI. törvény.


Szintézis:    az a gondolkodási művelet, amely valamely tárgy, jelenség szöveg stb. részeit szerves egységbe kapcsolja. Az analízis ellentétes művelete.

Szlip (csúszás): a gépjármű sebessége nagyobb vagy kisebb, mint a kerék kerületi sebessége, azaz a jármű nagyobb vagy kisebb utat tesz meg, mint amennyit a kerék gördül.

(Abraterv)

Szmogriadó-bírság: 2005. január 1 óta valamennyi uniós tagországra érvényes, hogy a szállópor szennyezettség (a tíz mikrométernél kisebb méretű porról van szó) egy évben legfeljebb 35 napon haladhatja meg az egészségügyi határértéket: azaz napi átlagértékben a köbméterenkénti 50 mikrogrammot. (A szálló por 60% közlekedési eredetű, mely azért veszélyes, mert szemcséi a tüdőbe is eljutnak, ahol gyulladást okozhatnak, illetve vérrögképződéshez vezetnek. A gázolajüzemű járművek kormot bocsátanak ki, ami a szálló por alkotóeleme.) 2009. február 3-án lépett hatályba az egyes kormányrendeleteknek a szmogriadóval összefüggő módosításáról szóló 16/2009. (I. 30.) Korm. rendelet, mely új szankciókat rendelt a levegő védelmével kapcsolatos egyes szabályokról szóló 21/2001. (II. 14.) Korm. rendelethez, illetve az egyes szabálysértésekről szóló 218/1999. (XII. 21.) Korm. rendeletet új szabálysértési tényállással, a szmogriadó szabályainak mozgó légszennyező forrásokkal való megsértése tényállással egészíti ki (66/A. §). Aki a szmogriadó elrendelése esetén vagy annak megelőzése érdekében bevezetett, a mozgó légszennyező forrás használatára vonatkozó forgalomkorlátozásokat vagy intézkedéseket megsérti, 100 ezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható, melynek tekintetében a rendőrség helyszíni bírságot szabhat ki.

Szokásos tartózkodási hely: az a hely, ahol az adott személy általában él, vagyis ahol egy naptári évben legalább 185 napot tölt, személyes és foglalkozásával összefüggő kötöttségei miatt, vagy foglalkozási kötöttségekkel nem rendelkező személy esetén olyan személyes kötöttségei miatt, amelyek szoros kapcsolatra utalnak az adott személy és azon hely között, ahol él. A Tanács 213/98/EK rendelete.

Szolgálati hely: az a terület, ahol a munkavállaló tényleges munkafeladatokat lát el.

Szolgáltatás: személyes, társadalmi és termelési (anyagi és szellemi) szükségletek kielégítésére irányuló tevékenység.

Szünet: olyan időszak, amely alatt a járművezető nem végezhet semmilyen munkát, és amely kizárólag regenerálódásra fordítható. Az Európai Tanács 561/2006/EK rendelete.