Példák a helyzetfelismerésre...
Helyes, legyünk udvariasak!
Mielőtt azonban lemondanánk az elsőbbségről:
Mi van mögöttünk?
Alapos körültekintés!
Nem hozunk ezzel valakit veszélyhelyzetbe?
Rászorul a segítségre?
Csak mindig ésszerűen!
Lám, milyen koszos lett a szélvédő, az ablaktörlő is csak maszatol.
Fontos részletek maradnak ki a látásunkból.
Tisztítsunk ablakot.
A fél látás fél biztonság!
A bekapcsolt tompított fényszóró nappal is segít!
A fehér lámpák a szemből jövőnek már messziről üzenik:
közeledünk, csökken a kettőnk közötti távolság.
Amikor az előzésről döntünk, ennek óriási a jelentősége!
Látod már?
- Mit kellene látnom?
Messzebre nézz!
Hosszú kocsisor áll előttünk!
Kapcsoljuk a vészvillogót!
Most, hogy ilyen hosszan előzzük a hosszú kamionszerelvényt,
ajánlatos lenne vele tudatni.
Együttműködni.
- Hogyan?
Nyomjuk meg a kürtöt!
Itt és most szabad a hangjelzés!
Valami lehet az úttesten!
Furcsán halad a fehér Merci, szlalomozik...
A mögötte haladó Opel is ezt csinálja.
- Én nem látok semmit!
Most már érzed?
Gödör az úttest közepén!
Kiszélesedett az úttest,
nincsenek burkolati jelek,
képzeletbeli a felezővonal,
tök üres az utca.
Most kell nagyon vigyázni!
Jobbra tartás, kettőzött fegyelemmel!
A megállóban éppen indulna az autóbusz, most érkezett a villamos.
Még ennél is lassabban!
Látod?
- Mit kellene látnom?
Nézz át a pótkocsi kerekei között...
Ott...a gyalogos lábai.
Mindjárt előttünk lesz!
Kitartóan keresem a parkolóhelyet. Harminc-negyven km/h sebességgel haladok a városi, egyirányú utcában. Kutatómenetben. Egyszer csak hallom jelez már autóm, rálelt a beálló helyre! Lassan felfogom, én most egy új, korszerű tesztautót vezetek, benne a Park Assist rendszerrel, a parkolást segítő berendezéssel!
Tehát beállási helyzet van!
Máris kitettem az irányjelzőt, balra mögöttünk másfél kocsihossznyi hely.
És a műszerfal képernyőjén már piktogram is jelzi, mutatja a helyet, berajzolja nekem a pontos határvonalakat.
Hátramenetbe kapcsolok, oda fordulok, körbe pillantok, majd kicsit bizalmatlanul, rábízom magam a parkolást segítő berendezésre.
Enyhe gáz és elindul autóm.
Szinte azonnal a kormánykerék is forogni kezd, gyorsan tekeri a láthatatlan kéz! Hajszálpontosan dolgozik, idejében vált forgásirányt is, ...de gyorsnak találom!
Most azonban nem oktatok!
Nem avatkozom be!
Kivárok az utolsó pillanatig!
Feltartott kezekkel, de teljes fékkészenlétben követem a jármű mozgását.
Készen is vagyunk.
Megtörtént a párhuzamos balra hátra, két kocsi közé beállás, - vagy, ahogy szakszerűen, még annak idején az ATI-nál mondtuk, tanítottuk:
a paralel parkolás!
A feladat igen jól sikerült, olyannyira, hogy nem is akarom elhinni!
Kinyitom az ajtót, mint az a régi, hogyishívják vizsgabiztos, aki nem érezte, de mindig ellenőrizte a kerekek és a járdaszegély közötti távolságot, hogy valamibe azért beleköthessen.
Ebbe most nem tudna belekötni.
Kicsivel kevesebb, mint tíz centiméter az oldaltávolság, tökéletes a párhuzamosság.
Minden stimmel!
Azaz, hogy nem egészen.
Előjött bennem valami nehezen megfogalmazható csalódottság!
Annak idején, a jól sikerült beállások után mindig meg szoktam dicsérni a tanulóvezetőt.
Most kinek mondjam?
(B)