Kedves Oktató Barátaim!
Köszönöm nektek, Budapesten az Irottkő Parki tanpályáról induló oktatóknak, köszönjük mind a hat vizsgabiztos Bihari István, Csatay Csaba, Frank György, Kovács Géza, Morik László és Pinczés András, akiket június 28-án elbúcsúztattatok. Elköszöntetek tőlünk. Utolsó munkanapunk volt. Amikor megérkeztünk és a szokásos munkakezdés előtti teendőket végeztük, akkor a VIBI váró váratlanul megtelt oktatókkal, köszöntőtök meghatódottsága, az elérzékenyülés elnyomta a szavakat, mégis szívszorítóbbak voltak minden protokolláris szóvirágnál.
És ami ezután következett! Amikor elindultunk mindannyian az udvaron várakozó vizsgázók felé, először egy gépkocsi kürtje szólalt meg, majd ezt követően sok, nem tudom hányan voltatok tízen, tizenöten vagy még többen is. Én körülnéztem és csak azt láttam, hogy az udvar tele van oktatókkal és csak szólnak a gépkocsik kürtjei fél percig is vagy tovább is nem tudom. Megértettem, hogy így és most köszöntök el tőlünk. Még most is elérzékenyülök, ha arra a reggelre gondolok. Nem tudom, hogy kik voltak a főszervezők csak sejtem, talán a Kata, a Zoli, a Gabi vagy mindannyian? Végül is mindegy, jól esett, példát mutattatok emberségből, barátságból. Ez nem a szokványos udvariasság volt, amikor például a beszállás előtt kinyitottátok az oktatójármű hátsó ajtaját - ez más volt! Én tudom, ez igazi kollegális szeretet volt, a munkánk megbecsülése, ez nekünk szólt!
Én ilyen szép búcsúztatót kívánok mindenkinek, minden kollégának, amikor abbahagyja munkahelyén az aktív tevékenységét.
Kedves Oktató Barátaim! Mindannyiunk nevében köszönöm nektek a felejthetetlen szép napot.
Frank György