Cipzáras közlekedés

 Még év elején olvastam a Tanulóvezető weboldalán is azt a jó hírt, hogy a Közút Nonprofit KHT által rendszeresítik a cipzáras közlekedés jelzőtáblák alkalmazását. Ez egy praktikus tájékoztatást nyújtó jelzőtábla.

 

A cipzár módszer lényege, hogy két sáv egybefonódása esetén a gépjárműveknek be kell sorolniuk a cipzárhoz hasonló módon, sávonként felváltott sorrendben, biztosítva ezzel a zökkenőmentes forgalmat mindkét sávon. Amikor a gépjárművezetők felváltva engedik maguk elé egymást, a gépkocsisor haladásának folyamatossága megmarad, így a keresztmetszet forgalmi átbocsátó képessége is nagyobb lesz.  Éppen ezért, vártam is, hogy az olyan gyakran módosított KRESZ-be, a  most május 1-től bevezetett változások közé is beteszik. Én persze tudom, hogy a Közút Nonprofit KHT alapvetően gazdasági társaság és nem hatóság, és tudomásom szerint a közutak mellett csak a KRESZ-ben szereplő jelzőtáblákat lehet kihelyezni. Úgy tűnik azonban, hogy a Közút nem kommunikál a jogalkotókkal. Hozzáteszem, évtizedekkel ezelőtt (az 5. sz. főúton Kecskemét és Szeged között) a KRESZ-ben történő  közzététel előtt 5 éven keresztül ugyancsak kihelyezték, alkalmazták a "nyomvályús útszakasz" jelzőtábla kombinációt. Akkor is szóvá tettem ezt a minisztériumban, nagyon bosszantott a dolog! Úgy tűnik, azóta sem változott semmi!

 

Réthy Attila