Helyes válaszok a korábbi 2013/1-es tesztkérdéseinkre

  (Sárosi György)

1. Az ADR szerint - belélegzés esetén - mi a legnagyobb veszélye annak a mérgező folyadéknak, melynek lobbanáspontja 23 °C alatt van?  


a) 
Az, hogy 23 °C lobbanáspontja alatt van a tűzveszély.
b) A folyadék gyúlékonysága.
c) 
A mérgezés, mert ilyen esetben megelőzi a tűzveszélyből adódó kockázatot.
d) A gyúlékonyság, mely mindig megelőzi a mérgező hatást a rangsorban.

 

Helyes válasz a „c”. Az elmúlt évszázadban sokáig a tűzveszélyt tekintették az első számú veszélynek, ami ellen védekezni kellett. Az utóbbi évtizedben azonban az ember egészségének védelme előtérbe került. Ezért az ADR-ben is megváltoztatták a veszélyességi sorrendet a 2.1.3.5.3 bekezdés alatt, ahol a belégzésre veszélyes, nagyon mérgező anyagok veszélyei megelőzik a tűzveszélyt. 


 

2. Egy számmal ellátott veszélyt jelző táblán a veszélyt jelző szám feltüntethető-e 65 mm magasságú számokkal?  


a) 
Nem, legalább 9 cm-es magasságú számok szükségesek.
b) Igen, radioaktív anyagoknál, ha kisméretű táblát alkalmaznak.
c) 
Igen, legfeljebb 3500 kg legnagyobb megengedett össztömegű járművek esetében.
d) Nem, csak 10 cm magasságú számok fordulhatnak elő.

 

Helyes válasz az „a”. A veszélyt jelző táblákon a számok magassága előírás szerint 10 cm. Ehhez a mérethez képest az ADR 5.3.2.2.4 bekezdése +6/ 10 %-os tűrést enged. A 65 mm magasság csak az anyagazonosító számoknál fordulhat elő, a veszélyt jelző számnál nem. 


 

3. Melyik alagúton nem haladhat át 16 tonna korlátozott mennyiségként csomagolt aeroszol szállítmánnyal? 


a) 
Az „B” jelzéssel ellátott alagúton.
b) A „C”, „D” vagy „E” jelzésű alagút egyikén sem.
c) 
Bármilyen alagúton, mert a korlátozott mennyiségként csomagolt veszélyes áruk szállítására az alagútkorlátozás nem vonatkozik.
d) Az „E” jelzéssel ellátott alagúton.

 

Helyes válasz az „d”. A korlátozott mennyiségként csomagolt áruk szállítása 2012.12.31-ig nem tartozott az alagútkorlátozási előírások hatálya alá. Ez megváltozott és az új ADR 8.6.4 szakasza szerint „E” jelöléssel ellátott alagutakon ilyen áruval rakott jelöléskötelezett szállítóegységekkel tilos az áthaladás. 


 

4. Mit jelent az ábrán látható veszélyt jelző szám? 


a) 
Ez egy nem valós veszélyt jelző szám, mert a gázoknál a marás veszélyét nem jelölik, csak a mérgezést.
b) Maró gázt, mely a „nyomás alatti vegyi anyagoknál” kerülhet alkalmazásra.
c) 
Maró gázt, mely tulajdonságaiból adódóan nem a 2-es, hanem a 8-as osztályba tartozik.
d) Maró és mérgező gáz.

 

Helyes válasz a „b”. A hagyományos gázoknál ilyen veszélyt jelző szám nem képzelhető el. Viszont az új ADR szerint veszélyes árunak minősülnek a „nyomás alatti vegyi anyagok”, amelyek nemcsak gázt, hanem folyadékot, pasztát, port is tartalmaznak. Ilyen esetben a marásveszélyt a veszélyt jelző szám a megadott módon jelzi. 


 

5. Gázöngyújtókat fog szállítani, dobozokba vannak csomagolva bruttó 5 kg mennyiségben. A dobozokon nincs veszélyességi bárca és korlátozott mennyiségekre utaló jelölés sem, csak a következő felirat: „UN1057 Öngyújtók”. Mi a teendő? 


a) 
Nem veszi fel az árut, mert a küldeménydarabok jelölése nem szabályos.
b) Átveszi az árut és veszélyt jelző táblával megjelöli a járművet.
c) 
Átveszi az árut, legfeljebb bruttó 100 kg mennyiséget szállíthat.
d) Csak akkor veszi át az árut, ha a fuvarokmányon ADR besorolással, veszélyes áruként feltüntetik az árut.

 

Helyes válasz a „c”. A gázöngyújtókat nem lehetett korlátozott mennyiség szerint csomagolva szállítani. Ezért elsősorban a belföldi disztibuciós tevékenységek során az elosztásuk indokolatlanul körülményes és szigorú volt. Az új ADR 658 számú különleges előírása bruttó 100 kg járművenkénti mennyiségi határig megteremti a lehetőségét a gázöngyújtók egyszerűbb szállításának. 


 

6. Korlátozott mennyiségként csomagolt veszélyes árut szállít, együtt más veszélyes árukkal, egy járművön. Kell-e figyelnie az együvé rakási tilalomra? 


a) 
Igen.
b) Nem, mert ezek a küldemények nincsenek veszélyességi bárcával megjelölve.
c) 
Nem, mert a korlátozott mennyiségként csomagolt veszélyes áruk mentesülnek az együvé rakási tilalom alól.
d) Igen, az 1 osztályba tartozó anyagokkal és tárgyakkal tilos minden esetben együvé rakni.

 

Helyes válasz az „a”. 2012.12.31-ig a korlátozott mennyiségek szerint csomagolt veszélyes áruk nem tartoztak az együvé rakási előírások hatálya alá. Ez megváltozott és az új ADR az együvé rakási előírásokat a korlátozott mennyiségek szerint csomagolt veszélyes árukhoz is alkalmazni kell. Tehát nem igaz már az, hogy az együvé rakási tilalom, csak a veszélyességi bárcával megjelölt küldeménydarabokra érvényes. 


 

7. IBC csomagoló eszközökbe töltött veszélyes árut fog szállítani, szabályosan vannak megjelölve és bárcázva, de a feltüntetett UN számok magasságát csak 4 mm. Mikor cselekszik helyesen? 


a) 
Ha nem veszi át az árut.
b) Legfeljebb 2013.12.31-ig felveheti az árut, de azt követően már nem.
c) 
Csak akkor veszi át az árut, ha kicserélik a feliratot és legalább 6 mm betűmagassággal tüntetik fel.
d) Minden további nélkül átveszi az árut, hiszen az ADR szerint az UN számot jól látható módon kell feltüntetni, nincs meghatározva a magassága.

 

Helyes válasz a „b”. Eddig csak a típus-jóváhagyási jelek magasságát szabályozta az ADR. Az ADR 5.2.1.1 bekezdése szerint, hasonló előírásokat vezettek be az UN számok magasságára is. Az új előírás bevezetésére 1 év átmeneti idő áll rendelkezésre. 


 

8. Fedett járművel szárazjeget tartalmazó csomagolásban szállít romlandó árut, ami nem veszélyes. Hogyan kell megjelölni a járművet? 


a) 
Sehogy, mert ez a jelölés csak a tengeri konténereknél alkalmazandó.
b) Nem kell megjelölni, mert a szárazjég az ADR szerint nem veszélyes áru.
c) 
Úgy kell ezt a figyelmeztető jelölést elhelyezni a járművön, hogy a raktér nyitását végző személy belépés előtt jól láthassa.
d) A jármű két oldalt és hátulján kell elhelyezni, úgy, mint a nagybárcákat.

 

Helyes válasz a „c”. Az ADR új 5.5.3 szakasza szabályozza a hűtőközegek szállítását. A szárazjég (szilárd szén-dioxid) párolgása, zárt térben könnyen kiszoríthatja a levegőt, így a fulladás veszélyére figyelmeztetni kell a belépő személyt. 


 

9. A környezetre veszélyes radioaktív anyagot meg kell-e jelölni a „környezetre veszélyes” jelzéssel is, járulékos veszélyként? 


a) 
Igen, kivéve az „engedményes mennyiséget”.
b) Igen, minden esetben, ha veszélyességi bárcával is meg kell jelölni a küldeményt.
c) 
Igen, a GHS/CLP szerint kötelező.
d) Csak 2013.01.01-től nem kell megjelölni.

 

Helyes válasz a „d”. A radioaktív anyagok nem tartoznak a GHS és az EU CLP rendeletének hatálya alá. Mivel az ökotoxicitás veszélyét a GHS/CLP szabályozza, az új ADR szerint csak a radioaktív anyagok kivételével a többi veszélyes árura kell alkalmazni. 


 

10. Az ábrán látható jelzést mikor kell alkalmazni a jármű megjelöléséhez? 


a) 
Ha a magas hőmérsékletű anyagot 100 °C alatti hőmérsékleten szállítják.
b) Ha a 3-as osztályba tartozó anyagot 100 °C- on vagy annál magasabb hőmérsékleten szállítják.
c) 
Csak a 9-es osztályba tartozó magas hőmérsékletű anyagok szállításánál kell alkalmazni.
d) Csak a 3-as osztályban kell alkalmazni, ha a lobbanáspont fölötti hőmérsékleten szállítják az anyagot.

 

Helyes válasz a „b”. Magas hőmérsékletű anyagok nemcsak a 9 osztályban vannak. Ugyanakkor 100oC-nál magasabb töltési és szállítási hőmérséklet jellemzően csak a 3 és 9 osztályban fordul elő, indokolt a jelölés bevezetése a 9 osztály mellett a 3 osztályban is. 


 

11. Hogy nevezik az ábrán látható töltő-ürítő rendszert?  


a) 
Összekapcsolt, „gyűjtőcsöves” rendszer.
b) Kettőzött rendszer.
c) 
Vegyes alkalmazású alsó töltő-ürítő rendszer.
d) Elkülönített, kamránként „önálló” töltő-ürítő rendszer.

 

Helyes válasz a „d”. A „vegyi tartányok” -nál, melyek nem egy, hanem többféle veszélyes áru egyidejű szállítására vannak engedélyezve, szükség van olyan műszaki kialakításra, ahol elkerülhető a különböző anyagok keveredése, és kizárható a veszélyes vegyi reakció veszélye. 


 

12. A robbanásveszélyes zónán - töltésnél-ürítésnél - melyik tömlő vezethető át?  


a) 
Az „Ω” jelzéssel ellátott tömlő.
b) Az „M” jelzéssel ellátott tömlő.
c) 
Az „Ω/T” jelzéssel ellátott tömlő.
d) Az „M/T” jelzéssel ellátott tömlő.
 

 

Helyes válasz a „c”. A robbanásveszélyes zóna fogalmát az Atex irányelv szabályozza, melyet a járműtartányok töltésénél – ürítésénél is figyelembe kell venni. A vegyipari tömlők vezetőképességére, pedig az EN 12115:2011 szabvány előírásai vonatkoznak. A szabvány által meghatározott jelöléseket a tömlőkön fel kell tüntetni. 


 

13. Egy tisztítási bizonylaton (ECD-n) „C1” kóddal találkozik. Mit jelent ez? 


a) 
Azt, hogy a tisztítási műveletnél „lúgos tisztítószert” használtak.
b) A tisztítottsági fokot.
c) 
Azt a kategóriát mutatja, hogy milyen vezetői engedéllyel lehet az üres tartányjárművel közlekedni.
d) Az alagútkorlátozási kódot, hogy az üres tartányjárművel való közlekedésnél, mi legyen figyelembe véve, hiszen ilyenkor nincs fuvarokmány.

 

Helyes válasz az „a”. A tisztítási bizonylaton alkalmazott kódokat európai szinten egységesen alkalmazzák. Ezzel elkerülhetők a nyelvi félreértések. A kódokat az EFTCO (Európai Tartány Tisztítási Szövetség) vezette be. 


 

14. A VOC előírásai szerint mekkora lehet töltőáganként a töltési sebesség a benzintermékek zárt rendszerű töltésénél? 


a) 
A töltőágak számától függetlenül legfeljebb 2000 liter / perc.
b) A töltőágak számától függően szivattyúkként legalább 500 liter / perc.
c) 
Töltőáganként legalább 2500 liter / perc.
d) Töltőáganként legfeljebb 2500 liter / perc.

 

Helyes válasz a „d”. Egyrészt az elektrosztatikus feltöltődés veszélye, másrészt a gőzvisszanyerés indokolja a benzinszármazékok töltési sebességének korlátozását. A követelményeket jelenleg Magyarországon a 118/2011.(XII.15.) VM rendelet tartalmazza. 


 

15. Az ADR előírásai szerint miért felelős a töltés végző személy?  


a) 
Csak a nagybárcák meglétért.
b) Azért, hogy a töltést követően minden zárszerkezet „zárt” helyzetben legyen, és ne legyen szivárgás.
c) 
Csak a „magas hőmérsékletű anyag” jelölés feltüntetésért.
d) A zárószerkezet „tömörségi” vizsgálatáért.

 

Helyes válasz a „b”. Az ADR 1.4.3.3 bekezdése szerint a töltőnek nem kell olyan műszaki vizsgálat végeznie, melyet a tartányok időszakos vizsgálata során a kijelölt szakértő végez. A töltést követően viszont szemrevételezéssel ellenőriznie kell, hogy a zárószerkezetek megfelelő módon el vannak-e zárva, tömítettek- e, azaz nem szivárognak.