Hírek – Képek – Rendeletváltozások


 Pest megyében bővült a vizsgahelyek száma!

    

Februártól újabb helyszínen lehet elméleti járművezetői vizsgát tenni. A Pest Megyei Kormányhivatal Közlekedési Felügyelőségén a Budapest XIV. kerületi Komócsy utca 17-19. szám alatt lévő számítógépes vizsgatermet február 20-án adta át Tarnai Richárd kormánymegbízott. Ennek eredményeképpen a járművezetői engedélyekhez szükséges elméleti vizsgákat a hatóság Cegléd, Szigetszentmiklós, Pomáz, illetve Vác városokon kívül már Budapesten is biztosítja.


 Az új vezetői engedély

 

Az új jogsi előoldalán három hullámvonal található a dombor-nyomott MAGYARORSZÁG és VEZETŐI ENGEDÉLY feliratokkal. Ovális alakú lézergravírozott elem mutatja a kibocsátás dátumát és a HUN felirat változó képét.
A még érvényes vezetői engedélyeket nem kell lecserélni, azok a lejáratukig használhatók, de csere esetén automatikusan az új típusú jogosítványt állítják ki. Az új vezetői engedélyek már alkalmasak a chip biztonsági elem befogadására is.


 Három idegen nyelven!

 

Február közepétől a Magyarországon élő, dolgozó, ám a magyar nyelvet nem beszélő járművezető jelöltek már angolul, németül és románul is letehetik a KRESZ vizsgát „A” és „B” kategóriában. Az idegen nyelvű SZEV rendszer által kifejlesztett program kezelése egyértelmű és azonos a magyar nyelvű változattal. Ez a lehetőség minden engedélyezett vizsgahelyen rendelkezésre áll és a magyar vizsgával azonos módon lehet rá jelentkezni.


 Két kiegészítés a KRESZ-ben:

Csak kötelező biztosítással!

A kormány 5/2013.(I. 16.) Korm. rendelete - más kormányrendelet szintű jogszabályok mellett - a KRESZ alábbi bekezdéseit módosította;

A közúti közlekedés szabályairól szóló 1/1975. (II. 5.) KPM–BM együttes rendelet

5. § (1) bekezdése a következő f) ponttal egészül ki: (A közlekedésben olyan járművel szabad részt venni) „f) amelyre a külön jogszabályban meghatározottak szerinti kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási fedezet fennáll.”

Kell a figyelmeztető jelzés!

(2) A KRESZ 50. § (1) bekezdése a következő k) ponttal egészül ki:

(A jármű figyelmeztető jelzést adó berendezését működtetni a következő esetekben kell:)

„k) rádióellenőrzési, rádiófelderítési, rádió-megfigyelési, zavarvizsgálati és mérőszolgálati tevékenység közben.”


 A 13/1992. (VI. 26.) NM rendelet változásai

 A közúti járművezető-jelöltet és a közúti járművezetőt az előzetes, az időszakos vagy soron kívüli egészségi alkalmassági vizsgálat alkalmával az alábbi két csoport valamelyikébe kell sorolni:

a) az 1. alkalmassági csoportba kell sorolni azt a közúti járművezetőt, aki a közúti közlekedési igazgatási feladatokról, a közúti közlekedési okmányok kiadásáról és visszavonásáról szóló 326/2011. (XII. 28.) Korm. rendelet (a továbbiakban: KR.) 2. melléklete szerinti „A1” alkategóriába, „A2” alkategóriába, „A” korlátozott kategóriába, „A” kategóriába, „B1” alkategóriába, „B” kategóriába, „B+E” kategóriába tartozó járművet vezet vagy kíván vezetni;
b) a 2. alkalmassági csoportba kell sorolni azt a közúti járművezetőt, aki
ba) a KR. 2. melléklete szerinti „C1”, „C1+E”, „C”, „C+E”, „D1”, „D1+E”, „D”, „D+E” kombinált vagy „TR” trolibusz kategóriába tartozó járművet vezet vagy kíván vezetni,
bb) a közúti közlekedési szolgáltatás keretében közúti járművet, megkülönböztető jelzéssel ellátott közúti járművet vezet vagy kíván vezetni, valamint akit közúti járművezetői munkakörben foglalkoztatnak, függetlenül a vezetni kívánt jármű kategóriájától.

 A 2. alkalmassági csoportba tartozó közúti járművezetők közül az, aki

a) a 60. életévét nem töltötte be, 5 évenként;
b) a 60. életévét betöltötte, 2 évenként
köteles időszakos egészségi alkalmassági vizsgálaton megjelenni.

A közúti járművezető kérheti a rá vonatkozóan e rendelet előírásai szerint megállapított egészségi alkalmassági vizsgálat határidejénél rövidebb határidő megállapítását.


  Vállalkozók, autósiskolák figyelmébe!


Már korábban is közöltük, a 2013. évi kamarai regisztrációnak, a hozzájárulás befizetésének határideje 2013. március 31-én lejár. Ennek összege 5.000 Ft.
Hivatkozás: az Országgyűlés 2011. november 21-én elfogadta az egyes adótörvények és az azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról szóló törvényjavaslatot, amely tartalmazza a gazdasági kamarákról szóló 1999. évi CXXI. törvény módosítását.  Eszerint a vállalkozók 2012. január elsejétől a kamarai közfeladatok ellátásához évente 5 000 forint kamarai hozzájárulást kötelesek fizetni. 
A fővárosban a kamarai hozzájárulás megfizetésére kizárólag a Budapest Bank Nyrt. által vezetett 10102086-02614500-02003005 számú bankszámlaszámra történő átutalással van lehetőség, vagy a BKIK központi ügyfélszolgálatán (1016 Budapest, Krisztina krt. 99.) készpénzzel is lehet fizetni. 
Vidéki székhelyű vállalkozók kötelezettségüket a saját megyéjük szerinti iparkamaránál teljesíthetik. A bankszámlaszámot a megyei Kereskedelmi és Iparkamara honlapján tudják megnézni. (G.K.)