Nem elegendő a 30 óra, de megjegyzem…

 Nagy érdeklődéssel olvastam Radics Miklós kollégám felvetését, miszerint emelni kellene a kötelező óraszámot a “B” kategóriás képzésben. Ez a probléma minden szakoktató számára közismert, a mai forgalmi viszonyok mellett a legtöbb tanulóvezetőt képtelenség felkészíteni a 30 óra alatt az önálló, biztonságos közlekedésre. Ma a szabálykövetés megtanítása is nagy feladat, néha szinte lehetetlennek tűnik, és akkor a tematikában ugyancsak előírt környezetkímélő vezetésről még nem is beszéltem.
 Magam szerencsés helyzetben vagyok több, mint 2 éve elektronikus vezetési kartonnal (oktaméter)  tanítok, így minden tanulóm képzési adatairól igen részletes statisztikával rendelkezem. Ennek alapján megállapítható: az átlagos óraszám nálam is 50 óra körül mozog, pedig nagyon is törekszem arra, hogy az órák kihasználtsága a legjobb legyen.
Ugyanakkor az is tény, hogy kivételesen ügyes vagy az átlagosnál jobb előzetes tudással érkező tanulóvezetők is vannak, ők azok, akik akár 30 tanóra előtt is teljesíthetik a vizsga szintjét. Másoknak pedig az 50 óra sem lesz elég. Szerencsére nincs két egyforma ember.

 Ezért is gondolom, hogy a kötelező óraszám emelése túlságosan merev szabályozás lenne. Nem adna az oktatóknak elégséges mozgásteret ahhoz, hogy eldönthessék, melyik tanulónak mennyi órára van szüksége. Mint ahogy az elméleti e-learninges tanfolyamon sem írnak elő kötelező óraszámot, a tanuló a saját felkészülési üteme szerint haladhat. Mivel a képzésben ma kimeneti szabályozás van, a vizsgán úgyis kiderül, hogy mit tud a tanulóvezető, illetve úgy helyes ez: ki kellene, hogy derüljön! A valóság azonban sajnos az: mindez sokszor rejtve marad. Ennek okait most nem részletezem, a létező korrupcióról nem írhatok, mert bizonyítani nem lehet. Szerintem gond van a vizsgáztatók egységes értékítéleteivel is. Az is elgondolkoztató, hogy nem is olyan régen, amikor a vizsgabiztosok egymást vizsgáztatták, volt bukás is… ahogy ezt én hallottam.
 Mindenesetre az kétségtelen, hogy ma a követelményszint magas és nagyon merev is. Ezeket a minősítő lapon szereplő hibákat még a normális közlekedési szakemberek is elkövetik olykor-olykor, arról nem is beszélve, hogy nehéz úgy szabályosnak lenni, ha a többi közlekedő partner egyáltalán nem az! Talán a gyakorlati vizsgák újragondolása sem ártana, magam nem értek egyet az előre meghatározott vizsgaútvonalakkal, de lehet, hogy az 50 peres vizsga is sok egy kicsit. Szerintem elsősorban a szakértelemre kellene alapozni, majd nagyobb szabadságot adni a vizsgabiztosok kezébe.
 Ugyanakkor persze azt is gondolom, hogy ez kétélű fegyver is lehet!  Akár a vizsgabiztosokat nagyobb döntési szabadsággal felruházni, akár a kötelező óraszám eltörlésével a szakoktatókra bízni a gyakorlati képzési idő hosszának eldöntését. Mert, hogy Magyarországon vagyunk! Előfordulhat, hogy ezzel valaki visszaél.
 Mégis, azt látni kell, hogy egy-egy intézkedés önmagában nem fogja gyökeresen megváltoztatni a képzés és vizsgáztatás helyzetét, az egészet komplex módon kellene értelmezni, amihez persze a gondolkodásmódnak is kell alakulnia. Mindez azonban magától nem megy!
 Sürgősen szükség lenne a szakoktatók és a vizsgabiztosok jobb anyagi megbecsülésére. Hosszabb távú, szakmai párbeszéden alapuló stratégiára lenne szükség az ágazatban. Szerintem a változás elsődleges feltételei: végre érvényt kell szerezni, el kell fogadtatni azt a tényt, hogy ennek a szolgáltatásnak is van pénzben meghatározható elégséges minimuma, és csak ezzel teremthető meg az esélyegyenlőség. A másik, ugyancsak sürgős teendő, el kellene indítani a szakoktató-képzést, mert ennek hátránya már nagyon érezhető, továbbá át kellene gondolni a kötelező továbbképzést, hogy itt tényleg használható tudást kapjanak a szakemberek.

Papp Endre
Jövő Autósiskola