A szakoktatók, iskolavezetők továbbképzésről…

Valójában azzal ültem a billentyűzet elé, hogy a 2012-es továbbképzés adminisztrációs hiányosságairól is írjak, de közben - alig két-három hónap alatt! - megoldódtak a számla késésével kapcsolatos gondjaim. Azért a hozzáértő pénzügyi szakértők között biztosan megérne egy vitát még az is, hogy az NKH vizsgadíját miért egy érdekvédő egyesület számlájára kellett utalnom? Mint ahogy az előző évben is, a BME által rendezett továbbképzésen egy általunk egyáltalán nem ismert Alapítvány számlájára fizettük a díjakat.

Csak röviden, egy-két benyomás az idei, e-learning továbbképzésről

Elsőként én azt tapasztaltam, hogy most az egyetemek marakodtak egymással, mégpedig a hozzájuk csapódó érdekvédelmi szövetségek, egyesületek, szervezetek képviselőivel együtt.  Az interneten nyilatkozatokat és ellen-nyilatkozatokat olvashattam, hogy az bizony tévedés, mert mégis csak van hatósági engedély! Most is csak reménykedni tudok: nem azért csinálták, hogy ki tud nagyobbat szakítani és a monopolhelyzetét megalapozni ezen a piacon.

Mit tapasztaltam a monitor előtt?

Lehet, hogy az e-learning még kiforratlan, de én biztos vagyok benne, hogy ebben a tanulási módszerben sokkal, de sokkal nagyobb technikai lehetőségek rejlenek. Az e-learning többet tud a most alkalmazott megoldásoknál. Például, hogy az interaktivitás lehetősége az egyes tananyag-részek utáni ellenőrző kérdésekben teljesen kimerült. Arról nem is beszélve, hogy a program bármilyen eredménnyel is, bárkit továbbengedett a következő részre.
A négy részes tananyag hosszasan és elég unalmasan elemezte pl. az emberi tanulási képességeket. Nem is értettem, mi célja volt ennek?
Közben eszembe jutott: most az e-learninget használót éppen hogy megfosztották a választás lehetőségétől, hiszen aki pl. hallás után tudná jobban befogadni az ismereteket, az is kénytelen volt magára erőszakolni a látás és az olvasás szerinti tanulást. Semmi látványosság, multimédia, szimuláció, vagy legalább egy-két ábra?
Amúgy persze jó volt az e-Learning, új ismereteket is adott, könnyű volt, hamar lement!
Ami pedig legnagyobb előnye: a tavalyinál jóval olcsóbban adták!

Mégis. Én a tananyag végén ilyen érzelmi ürességet még nem éreztem. Valószínűleg nekem hiányzott az előadók elragadó vagy éppen taszító személyisége. Hiányzott a lehetőség, hogy kiváló kollégáimmal már évente egyszer sem találkozhatok. Iskolavezető, szakoktató és vizsgabiztos pályatársaimmal nem tudok már a szünetekben vitatkozni, tapasztalatot cserélni. Egyáltalán, az egészhez hozzá se tudok szólni! Ebből a szempontból valószínűleg jobban jártak azok a kollégák, akik nem az e-learninget olvasták, hanem a régi hagyományos előadásokat hallgatták.

Sajnos az e-Learninges tananyagnak a kötelező hatósági tesztvizsgához nem volt semmi köze!

A hatósági tesztvizsga az egy egészen más tészta!

Én például néhány tesztkérdés szükségességére nehezen találok magyarázatot. Például, hogy miért kell ilyen mértékben sulykolni a gyalogátkelőhelyen való megfordulási és tolatási szabályokat? Vajon melyik, és hány oktató kollégám tanítja ilyen gyakorisággal, hogyan is kell megfordulni és hátramenetet végezni a kijelölt gyalogos-átkelőhelyen?
 
Miért olyan fontos, hogy a járdasziget és a közelebb eső járda között lehet előzni? Pont itt, ahol a gyalogosok mindkét oldalról bármikor leléphetnek? Szerintem, ha a jogszabály nem tilt valamit, az egyáltalán nem jelenti, hogy azt feltétlenül gyakorolni is kell, csak azért mert nem tilos!? Amúgy pedig a defenzív taktikából ismerjük (az egyik Alapelv!) - Olykor a megengedettet sem!  Mindenesetre ezek a kérdések mintha azt sugallnák, tanítsuk a zebrán való megfordulást és hátramenetet vagy éppen a hídon való előzést, hiszen szabad! Érthetetlen!


Vajon miért vannak itt az olyan kérdések, amelyekre eleve nincs is jó válasz? A mentődoboz a járműben nem kötelező, de azért mégis! A fényvisszaverő mellény sem kötelező, de ajánlott, ugyanakkor kötelező is!
Döntsék el azok, akik hozták a rendeleteket!
A hatósági tesztvizsgára felkészítő kérdések között nagyon sok olyan közlekedési helyzet van, amit legalább 25 évvel ezelőtt készült fotó díszít. A lekapart rendszámú piros Dáciát már a hetvenes évekből ismerjük.
Ehhez a korszerű e-learninges tananyaghoz kapcsolódva nem lehetett volna frissebb felvételeket, mai forgalmi helyzeteket készíteni?

          

Hol maradnak a praktikus, az aktuális, a közlekedésbiztonsági szempontból is
hasznos vezetéstechnikai kérdések? Azt például hány kezdő vezető tudja, hogy ha most csak két darab autógumit vásárol, azokat melyik tengelyre szereltesse fel? Mert az tapasztalat, a gumiszerelő (mester?) általában nem tudja, hogy azt a hátsóra kell szerelni. (Megjegyzem: a gumisokra is ráférne egy kis autós-fizika, valamilyen alapoktatás féle!)

És a legfontosabb oktatás-módszertani kérdések?

Nekem most ennyi észrevételem van az e-learninges szakoktatói, iskolavezetői továbbképzésről, a tesztvizsgáról. Szerintem érdemes lenne megfontolni a szervezőknek, hogy a következő (mármint az idei) továbbképzésben az e-learning, mint kiegészítés épüljön be a tananyagba. Szükség van erre is! Nekünk pedig, régi szakmabelieknek a jó prezentáció is kellene, színes képanyaggal, és ebben értékelnénk a személyes kapcsolatot is.

Halász Sándor
iskolavezető, vezetéstechnikai instruktor