Mint ahogy azt a szakmabeliek tudják, a 24/2005-ös GKM rendeletben már szerepel az elektronikus vezetési karton, ami arra szolgálna, hogy kiváltsa a régi, papír alapú vezetési karton változatát. Sajnos az NKH eleddig nem tett semmit használatának részletes kidolgozásáért. Ennek ellenére országszerte sok olyan autósiskola és oktató van, akik önként vállalták, hogy nyakukba veszik a dupla adminisztráció nehézségeit és a gyakorlati oktatásban alkalmazzák ezt az on-line, GPS alapú taneszközt. Közéjük tartozik a fővárosi Jövő Autósiskola Kft. és mint gyakorlati oktató, jómagam is.
Milyen előnyökkel is jár az oktaméter?
Én természetesen a gyakorlat felől, elsősorban didaktikai, módszertani szempontok alapján szeretném bemutatni ezt a magyar találmányt, hiszen most már több mint két éves tapasztalom van róla.
Sajnos az elektronikus vezetési karton (EVK) vagy ahogy valójában nevezik, az oktaméter az utóbbi időben már szitokszóként is előtérbe került. Sokak szerint a „csaló oktatók” lebuktatására hivatott, és pénzbe kerül. Magam azonban biztos vagyok benne - mert tapasztalom - a legtöbb kolléga nem ismeri, pontosan nem is tudja, hogy miről van szó valójában.
Az elektronikus vezetési karton egy képzéstámogató komplex rendszer, széleskörű funkciókkal. Arra hivatott, hogy a tanulóvezető útját végig kísérje a beiratkozástól a jogosítvány megszerzéséig, sőt akár még azon túl is. Eközben pedig a folyamat minden szereplője jól átláthatóan megkapja a rendszerből azokat az információkat, amelyek rá tartoznak, és nem szükséges olyan plusz adminisztrációt végezniük, ami általában csak az idejüket rabolja.
Tulajdonképpen ebben rejlik az oktaméter óriási előnye, mindenkinek azzal kell foglalkoznia, ami a feladata, ezáltal pedig javul a hatékonyság.
![]() | ![]() |
![]() | ![]() |
Nálam minden tanuló kap a beiratkozásnál egy mágneskártyát, ami az autósiskolán belül az ő egyedi azonosítója, és ez tárolja az adatait. Amikor először jön gyakorlati vezetésre, kezébe adom a kártyát, ezzel el tudja indítani az oktatást. A kártya nála marad, ez lehetővé teszi, hogy csak olyan órát kell kifizetnie, amin jelen volt. Ezzel az egész rendszer azonnal szimpatikussá válik, növeli a bizalmat a tanulókban, ami elengedhetetlen feltétel az oktatási folyamat sikeressége érdekében. Szintén a bizalmat erősíti az a lehetőség, hogy a szünet gomb megnyomásával bármikor felfüggeszthető az oktatás. A tanuló csak a ténylegesen oktatással eltöltött idő után fizet, és nem kell lenyelnie, hogy az oktató esetleg egyéb ügyeket intéz az oktatás terhére. Amióta oktaméterrel tanítok, sokkal kevesebb például a tanulói késés, de az is igaz, hogy én is pontosabban érkezem a megbeszélt találkozásokra.
Az én oktatójárművemben található egy ún. végkészülék, ami egy kártyaolvasóból és egy PDA kijelzőből áll, és amit a felületes szemlélő akár egy sima GPS-nek is nézhet, de ez azért annál sokkal többet tud. Példának okáért van benne egy SIM kártya, amivel mobil internet kapcsolatot tud létesíteni, ha elindult az oktatás. A tanuló által levezetett időt percre pontosan, a távolságot
A programhoz a tanulónak és az oktatónak is van jelszavas hozzáférése, és ezen keresztül mindenki tudja ellenőrizni mennyit vezetett vagy oktatott, ennek alapján mennyit kell fizetnie és mennyi fizetésre jogosult.
Nekem, mint az oktatónak az egyik legnagyobb előnyöm a rendszer használatából az, hogy nem kell a havi óra- és vizsgaösszesítő elkészítésével órákat szöszmötölni, mert egy gomb megnyomásával kinyomtathatom ezt akár pdf, akár excel formátumban is. Ha valaki sok tanulóval dolgozik, akkor különösen hasznos funkció lehet a jegyzettömb, aminek további előnye abban rejlik, hogy az oktató sokszor nem tudja fejben tartani minden tanulója fejlődési útját, az alkalmazás segítségével azonban készíthet az órák végén egy nagyon rövid feljegyzést, - amikor még frissen él benne a tanulóvezető aktuális órán nyújtott teljesítménye. A következő alkalommal pedig, amint a kártyát a készülék beolvassa, rögtön láthatja az oktató, hogy az előző vezetés során milyen feladatokat teljesítettünk, milyen jellemző hibák fordultak elő, amit még ki kell javítani. Ezek átbeszélése sokat segít a „fejben való bemelegítés” alkalmával, a vezetésre való ráhangolódásban. Ha pedig az oktató még arra is veszi a fáradtságot, hogy oktató-videó anyaggal vagy szemléletes képekkel készül az oktatásra - és egy micro-SD kártyáról ezeket képes megjeleníteni a tanulókocsiban -, akkor nagyszerű módszertani lehetőségekkel segítheti a tanulóvezetőt.
Régi és nagyon sokszor visszatérő az a kérdés, mi kell ahhoz, hogy a tanulóvezető megtanuljon közlekedni? A sok levezetett óra vagy a sok megtett kilométer? Szerintem a helyes válasz: mindkettő!
Azt szokták mondani, hogy az ördög a részletekben rejlik, ami teljesen igaz az oktaméter használatával kapcsolatban is. Nekem a részletekben is bevált.
Nem szabad azonban ettől sem csodát várni, hiszen önmagában ez az eszköz sem képes megoldani a szakmánkban tapasztalható egyéb, áldatlan állapotokat. Én azonban kiállok mellette, mert a tanulóvezetők is kedvelik. Kezelése egyszerű, és nemcsak a tanulóvezető és az oktató, de az autósiskola életét is megkönnyíti. Nekem meggyőződésem, hogy az igényes autósiskolák módszertani fegyvertárában hasznos ez a 100-150 ezer forintba kerülő taneszköz.
Papp Endre,
a Jövő Autósiskola Kft. oktatója



