Akkor tudunk egymással érthetően beszélni, ha ugyanazokon a fogalmakon ugyanazt értjük. Rovatunk képes közlekedési fogalomtárának kilencedik része következik.
Most is kérjük olvasóinkat, ha bármelyik címszó meghatározása javításra vagy kiegészítésre szorulna, jelezzék nekünk, minden segítő észrevételt, megjegyzést szívesen veszünk.
(Virágh Sándor)
Magánfuvarozás: a magánszemélyek gépjármű-használatáról szóló 3/1980. (II. 6.) minisztertanácsi rendelettel lehetővé vált, hogy az elvileg addig engedélyezett személygépkocsi, motorkerékpár, segédmotoros kerékpár, traktorok mellett a traktorok mögé pótkocsik kerülhessenek a saját szállítások megoldása érdekében. Megengedték, hogy 1,5 tonna kapacitásig kisiparosok, kiskereskedők, mezőgazdasággal foglalkozók – akik nem részei a szocialista vállalati, szövetkezeti rendszernek, sok megszorítással, hatósági engedéllyel, a bérfuvarozás tilalma mellett – tehergépkocsihoz jussanak saját szállításaik megoldása érdekében. Bérmunkát csak a közforgalmi feladatok ellátására feljogosított vállalatok végezhettek szerződéskötési kötelezettséggel. A 89/1988. (XII. 20.) MT rendeletben a közúti közlekedési szolgáltatás, árufuvarozás, személytaxizás, autómentés kapott nagyobb szabadságot. További könnyítést hozott az 1988. évi I. törvény a Közúti közlekedésről, valamint az 1988. évi VI. törvény a gazdasági társaságokról. Bár maradtak még tilalmak, mint pl. a menetrendszerű tömegközlekedés tilalmának a fenntartása az 1990-es rendszerváltásig.
Magánhasználatú gépkocsi: olyan gépkocsi, amelyet csak az üzembentartó és az vehet igénybe, akinek az üzembentartó azt díjtalan használatra átengedte.
Magánút: 1. az állam vagy az önkormányzat tulajdonában álló területen levő közforgalom elől elzárt út. Az egyéb jogi személyek a jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaságok, valamint a magánszemélyek tulajdonában álló területen levő utak. 1988. évi I. törvény. 2. Természetes személyek, jogi személyek és jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaságok tulajdonában álló területen lévő utak, továbbá az állam vagy az önkormányzat tulajdonában álló területen lévő, közforgalom elől elzárt út, az állam tulajdonában, valamint a vízügyi igazgatási szerv kezelésében lévő elsőrendű árvízvédelmi főútvonalakon a kerékpáros forgalom számára megnyitott út. (2007. évi CLXXV. törvény.)
Makett: valamely bemutatásra szánt – általában nagyméretű – objektum arányaiban hű megmintázásával kapott oktatási eszköz. Pedagógiai lexikon, Akadémiai kiadó 1978. Lehet eredeti méretű, kicsinyített vagy nagyítottak az ábrázolt tárgyakhoz képest.
Manőver: a jármű minden olyan mozgása, amely irány illetve sebességváltoztatással jár.
Másnaposság: a szeszes italnak az emberi szervezet által történt lebontási idején túl jelentkező állapot, amikor az elfogyasztott alkohol mennyisége meghaladta az 50 grammot. Ilyenkor a szervezetben már nem lehet kimutatni jelenlétét, de az alkohol elfogyasztása következtében károsult idegrendszeri funkciók még nem álltak teljesen helyre. Szédülés, koncentrációs zavarok jelentkezhetnek és sokkal hosszabb a reakcióidő. Ebben az állapotban a vezető még nem vehet részt járművével a közúti forgalomban.
Másodrendű főutak: vegyes forgalom céljára szolgálnak, de a lassú forgalom megtiltható. Régiók és megyék közötti forgalmat bonyolítanak le, illetve azok forgalmának gyűjtő és elosztó szerepét látják el. Minden keresztezése szabályozott, külterületen az út menti ingatlanhoz – csak kivételes esetben – létesíthető közvetlen csatlakozás, csak a forgalmi csomópontokban lehet fel- és lehajtani. (34/2005. (VI. 11.) GKM rendelet a 19/1994. (V. 31.) KHVM rendelet és a 15/2000. (XI. 16.) KöViM rendelet módosításáról.)
Másodrendű főútvonal: amelyet a belügyminiszter a közlekedés- és postaügyi miniszterrel egyetértésben másodrendű főútvonalként kijelöl. Jelzése a betorkoló alacsonyabb rendű útvonal felől elhelyezett kör alakú tábla, benne fehéralapú, piros szegélyű csúcsára állított háromszög, a háromszögben piros kör „Állj” felirattal. (1/1953.(XII. 4.) BM rendelet.)
Mátrix jelzőtábla: változtatható jelentéstartamú világító jelzőtábla. Az esetleges balesetekről, sávlezárásokról tájékoztatást adó, illetve a forgalomterelések lebonyolításában segítséget nyújtó elektronikus jelzőtábla. A tábla fehér alapszíne sötét, a fekete jelképek színe fehér lehet. (64/2007. (VII. 2.) GKM rendelet. A 289/2009. (XII. 18.) Korm. rendelettel 2010. január elsejétől, szerepel először a KRESZ normaszövegében.)
Maximált taxis tarifa: az illetékes önkormányzat által meghatározott legmagasabb viteldíj. A főváros 31/1998. (VII. 16.) Főv. Közgy. rendeletet szeptemberben léptették hatályba. Figyelembe vették a gépkocsik árát, az üzemanyagárakat és egyéb költségeket, valamint a fizetőképes keresletet. Így alakult ki a nappali 200 Ft-os maximált alapdíj, a szintén 200 Ft-os viteldíj és az 50 Ft-os percenkénti várakozás összege.
Megállás: járművével a be- és a kiszálláshoz, vagy a folyamatos fel- és lerakáshoz szükséges ideig, illetőleg - ha a vezető a járműnél marad - egyéb okból legfeljebb 5 percig történő egy helyben tartózkodás. 1/1975. (II. 5.) BM-KM rendelet. Nem tekinthető megállásnak, ha a jármű azért van álló helyzetben, hogy elkerülje az összeütközést az út más használójával vagy, hogy eleget tegyen a közlekedési szabályoknak. Megállás helyzetben lévőnek kell tekinteni a járművet, ha arra az időtartamra állt meg, amely személyek be- vagy kiszállásához, illetőleg áruk fel- vagy lerakásához szükséges, vagy ha az álló helyzet időtartama nem haladja meg a hazai jogszabályokban meghatározott időtartamot.
Megállási látótávolság: a biztonságos megálláshoz szükséges, akadálytalanul áttekinthető úthossz, illetve látómező - az ÚT 1-1.201 sz. Közutak tervezési szabályzata szerint. (11/2001. (III. 13.) KöViM r.)
Megállófék: megállás után, a fékpedál felengedésekor, a menetpedál működtetéséig egy elektro-pneumatikus szelepen keresztül a hajtott tengely fékkamrája nyomást vezérel, ezzel megakadályozza a jármű el-, illetve visszagurulását. A teljesen terhelt járművet max. 5%-os lejtőn képes állva tartani. Az álló trolibusz esetén a nyitott ajtóval való elindulást letiltja.
Megállóhely: a menetrend szerint közlekedő villamos-, autóbusz-, vagy trolibuszjárat megállóhelye, továbbá a taxiállomás. (11/2001. (III. 13.) KöViM r.)
Megengedett legnagyobb össztömeg: 1. az illetékes hatóság által meghatározott az a tömeg, amelyet a jármű össztömege nem haladhat meg. 1/1975. (II. 5.) BM-KM rendelet. 2. a megterhelt járműnek azt a legnagyobb tömegét jelenti, amelyet megengedettnek nyilvánítottak annak az államnak az illetékes hatósága, amelyben azt nyilvántartásba vették. 2004. évi XCI. törvény. 3. a teljesen megrakott jármű legnagyobb tömege, amelyet a járművet bejegyző Állam hatáskörrel rendelkező hatósága megengedetté nyilvánít. (AETR) A túlterhelés azért tilos, mert a jármű szerkezete, pl. a motor, futóművek, gumiabroncsok csak a szabályszerű terhelés esetében elégítik ki a biztonságos üzemeltetés követelményeit.
EU acquis communautaire: A Tanács 1996. július 25-i i 96/53/EK irányelve a Közösség területén közlekedő bizonyos közúti járművek legnagyobb megengedett méreteiről a nemzeti és nemzetközi forgalomban és a nemzetközi forgalomban megengedett legnagyobb tömegéről. Módosította a 20002/7/ EK tanácsi irányelv.
Meghatározott hőmérsékletet biztosító járművek: elsősorban gyorsan romló élelmiszerek (friss zöldség és gyümölcs, hús, fagyaszott és mélyhűtött áruk stb.) fuvarozására használják. Az élelmiszerekre vonatkozó minőségi és egészségügyi előírások nemzetközi egyesítése szükségessé tette az ilyen áruk fuvarozására vonatkozó szabályok és a fuvarozást végző járművekkel szemben támasztott műszaki követelmények egyesítését is (ATP). Az Egyezmény az élelmiszerek nemzetközi fuvarozásához használható járműveket négy csoportba sorolta: hőszigetelt gépjármű, hűtött gépjármű, hűtőgépes jármű. Megkülönböztető jelzéseket használó gépjármű: villogó kék fényjelzést és szirénát vagy váltakozó hangmagasságú más hangjelzést használó gépjármű, illetve minden ilyen gépjárművekkel kísért (közrefogott) zárt csoportban haladó megkülönböztető fényjelzést használó gépjármű.
Megkülönböztető jelzést adó készülék: a gépjárműre szerelt rögzített vagy mozgatható üzemmódú (mobil), villogó kék vagy kék-vörös fényjelzést adó berendezés, illetve a sziréna, vagy a váltakozó hangmagasságú hangjelzést adó berendezés. (33/2000. (XI. 29.) BM rendelet.)
Megszakítási idő (szünet): a vezetésnek legalább 15 perces felfüggesztése, mely időtartam alatt a gépkocsivezető szabadon rendelkezik az idejével. Ez idő alatt semminemű járművezetési vagy egyéb munkatevékenységet a vezetőnek nem szabad végeznie, mert ez pihenésére, kikapcsolódásra szolgál.
Megtévesztés: az elkövető azon viselkedése, amikor a valótlanságot valódiként tünteti fel, és a valódi tényt elferdíti, megmásítja. Az ilyen elkövetői aktív viselkedés, és tevékenység az, amely kialakítja a megtévesztett személyben a valóságtól eltérő képzetet. A jogosultnak bizonytalanságot okoz jogainak gyakorlásában és baleset elhárítási reakciót, indíthat el.
Mellékútvonal: az autópályaként, autóútként vagy főútvonalként meg nem jelölt valamennyi szilárd burkolatú vagy szilárd burkolat nélküli út.
Mélyépítésű félpótkocsis szerelvények: a rakfelületnek a talajtól számított távolságát annak érdekében csökkentik, hogy a rakodótérfogatot növelhessék anélkül, hogy a jármű magassága a 4 m-t meghaladja. Az ilyen szerelvényeket nagy térfogatú, de nem nagy tömegű (kis fajsúlyú) áruk fuvarozására használják. A járművek további térfogat-növekedését szolgáló megoldások az un. „rövid kuplungos” gépes kocsik és a rövid vezetőfülke. A fajlagos kihasználhatóság javítása csökkenti az 1 tonnára jutó fuvardíjat, ill. a fuvarozó költségét.
Menetdinamikai útküszöb: lásd korábban fekvő rendőr.
Menetellenállás: a gördülési, a lég- és az emelkedési ellenállás összege.
Menetidő: a gépkocsi mozgásban (gurulással) töltött ideje.
Menetiránynak háttal: a jármű szokásos haladási irányával ellentétes irányban. (Az Európai Parlament és a Tanács 2003/20/EK irányelve.)
Menetirány szerinti jobb oldal: az úttestnek az a része, amely - a menetirányt tekintve - az úttest útburkolati jellel megjelölt vagy képzeletbeli felezővonalától jobb oldalra esik. Egyirányú forgalmú úton és körforgalmú úton az úttest továbbá osztott pályás úton a menetirányt tekintve jobb oldalra eső úttest teljes szélességében menetirány szerinti jobb oldalnak tekintendő. (1/1975. (II. 5.) KPM-BM rendelet.)
Menetíró készülék: (tachográf) gépjárművekbe szerelhető készülék, amely automatikusan vagy fél automatikusan feltünteti és rögzíti a jármű mozgásának és vezetője bizonyos munkaidő-szakainak adatait (3821/85/EGK rendelet). Ilyen készülékkel kell felszerelni a közúti szállításra vonatkozó egyes szociális jogszabályok összehangolásáról szóló a Tanács 3820/85 EGK végző járművek személyzetének munkájáról szóló Európai Megállapodás (AETR) hatálya alá tartozó M2, M3, és N kategóriába tartozó járművet. A kivételek közé tartoznak az olyan szállítási feladatok, amelyek kizárólag belföldön történnek. Az ilyen berendezéssel felszerelt járművekkel „csak abban az esetben szabad közlekedni, ha a menetíró készülék üzemképes, és lezárt állapotban van, továbbá a gépjármű vezetője azt üzembe is helyezte.” 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet 48§.(4) bekezdés. A rendelkezés megsértője a közúti forgalomban fuvarozást végző járművekre és azok személyzetére vonatkozó szabályok megsértése miatt követ el szabálysértést. (218/1999. (XII. 28.) Korm. rendelet 98/A §.)

Menetkész tömeg: a jármű saját tömege, valamint - 75 kg-mal figyelembe véve - a vezető tömege.
Menetlevél: olyan okirat, amellyel a nem közlekedési szolgáltatást végző tehergépkocsi, vontazó és az ilyen járművekből vagy mezőgazdasági vontatókból és pótkocsikból álló járműszerelvényeknek kell a közúti forgalomban részt venni. Tartalmaznia kell a szállítóeszközre (rendszám, teherbírás), az üzembentartóra, a járművezetőre és a rakományra (a szállítmány megnevezése, mennyisége, származása) valamint a rakománnyal a megtett kilométer teljesítményre vonatkozó adatokat.
Menetrend szerinti járatok: személyszállítás rendszeres, előre meghirdetett időközökben és útvonalon személyeket szállító járatok, amelyeket – ha megfelel az utazási feltételeknek- bárki igénybe, vehet. Az utasokat előzetesen meghatározott megállóhelyeken veszik fel és teszik le. 2001. IX. tv. Az ilyen járat mindenki számára rendelkezésre áll, ha csak az adott esetben nem kötelező a helyfoglalás. A járművön a következő okmányokat kell készenlétben tartani: - az engedély másolata, -a járat működtetője és az esetleges alvállalkozók között kötött szerződés másolata, vagy az ezzel egyenértékű okmány, - a járat működtetésére kiadott közösségi licenc (tevékenységi engedély) hitelesített másolata. Lehet belföldi és nemzetközi. A belföldi forgalomnál az ellátási felelősség az önkormányzaté, illetve az államé.
Menetrend szerint közlekedő autóbusz: előre meghatározott és közzétett menetrend, útvonal és díjszabás szerint végzett személyszállító autóbusz mely részére az utasok fel és leszállása céljából kiindulási és végpontokat valamint bármely közbenső megállási pontokat jelöltek ki.
Menetrend szerinti személyszállítás: személyek meghatározott rendszerességgel történő szállítása, meghatározott útvonalon, a fel és leszállásra előzetesen kijelölt megállóhelyek között, illetve azok érintésével, közlekedő járattal, amelyet –esetleges előzetes helyfoglalási kötelezettség mellett- bárki igénybe vehet. 49/2001. (XII. 22.) KöViM rendelet.
Mentő doboz: lásd korábban elsősegélynyújtó felszerelés.
Mentők: OMSZ (Országos Mentőszolgálat) országos hatáskörű szervezet melynek a betegszállítás, a mentőállomás hálózat fenntartása a feladata. Közreműködik az elemi csapások, tömeges balesetek stb. egészségügyi kárfelszámolásában. Hazánkban a sérültek, hirtelenül megbetegedettek, fulladozók ellátásával elsőnek a szerzetesrendek és a borbély-sebész céhek foglalkoztak. 1769-ben holland példára Mária Terézia rendeletben kötelezte a sebészcéheket elsősegélynyújtásra, életmentő felszelelések beszerzésére, városi falusi segélynyújtó helyiségek felállítására. A XVIII.-XIX. század fordulóján már megjelentek az első magyar nyelvű elsősegélynyújtást oktató könyvek is. 1887. május 10-én jelent meg Budapest utcáin az első „mentőegység”, azaz egy megfelelően felszerelt lovas kocsi, amellyel a kiképzett medikus indulhatott, ha segítségül hívták. Ekkor kezdte meg működését a Budapesti Önkéntes Mentő Egyesület (BÖME), amelynek alapítója és első igazgatója a korábbi Budapest-belvárosi tisztiorvos, Kresz Géza volt. Jelmondata: Mindannyiunkat érhet baleset, nyújtsunk segélyt mindenkinek feltétel nélkül. 1926-ban, miután a mentőszervezetek egy részét elvitte Trianon, és a falu mentőállomása is megoldatlan volt, létrehoztak egy újabb szervezetet a Vármegyék és Városok Országos Mentőegyesületét. A VVOME révén, amely egységes szemlélet alapján szerveződött, Soprontól Szegedig ugyanazzal a felszereléssel, a II. Világháború kitöréséig hetvenöt mentőállomás alakult a csonka Magyarországon. 1948. május 10-én hozták létre az Országos Mentőszolgálatot (OMSZ), nem államosítás, hanem az országban létrejött mentőállomások egyesítésével egy szervezetbe tömörítésével. Jelvényük a „Konstantin” kereszt.

Mértékadó vasúti forgalom: az a legnagyobb számérték, amelyet a vasúti átjáróban egy óra alatt áthaladó közúti járművek –személygépkocsira átszámított – számának és az ugyanazon idő alatt menetrend szerint áthaladó vonatok számának a szorzata naptári évenként legalább 50 esetben elér, vagy meghalad. (20/1984. (XII. 21.) KM rendelet.)
Mezőgazdasági erőgép: magajáró mezőgazdasági és erdészeti betakarítógép (arató-cséplő gép, szecskázó gép, szőlőkombájn, fakombájn és erdészeti kiközelítő), magánjáró műtrágya- és szervestrágya-szóró gép, magánjáró permetezőgép, speciális magajáró eszközhordozó alváz, mezőgazdasági tevékenységre alkalmazandó magajáró rakodógép, amelynek maximális sebessége 25 km/h. Közúton való használatukhoz M betűjelű ideiglenes rendszámtábla szükséges. Az ilyen rendszámtábla kiadásának feltétele: a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal által kiadott regisztrációs igazolás (regisztrációs szám), a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződés igazolása, az ügyfél nyilatkozata a felvenni kívánt ideiglenes rendszámtáblák, valamint az ilyen táblákra kötelezett járművek darabszámára, azok gyártmányára, típusára és egyedi azonosító adataira (alvázszám) vonatkozóan, nyilatkozat a használni kívánt mezőgazdasági erőgép biztonságos és szabályos közlekedésre való alkalmasságáról. A rendszámtábla egy betű- és hat karaktert tartalmaz. A tábla színe fehér, a betű és a számkarakterek színe zöld.
A mezőgazdasági erőgépekre hatósági engedély nélkül lehet figyelmeztető jelzést, adókészüléket felszerelni. (27/2005. (V. 31.) BM rendelet.)
Mezőgazdasági vegyszer: 1. a növényvédő szer, a műtrágya valamint a szuszpenziós műtrágya, amelyeknek a mérgezőképességük, a gyújtóhatásuk vagy a maróhatásuk miatt - a 20/1979. (IX. 18.) KPM rendelettel kihirdetett és belföldi alkalmazásra elrendelt ADR szerint - veszélyesnek minősülnek. 2. a Veszélyes Áruk Nemzetközi Közúti Szállításáról szóló Európai Megállapodás „A” és „B” mellékletének kihirdetéséről és belföldi alkalmazásáról szóló 20/1979.(IX.18.) KPM rendelet hatálya alá tartozó növényvédő szer műtrágya. (113/2004.(IX.23.) GKM rendelet.)

Mezőgazdasági vegyszer, üzemanyag szállítása: a mezőgazdasági vegyszereket, műtrágyát és üzemanyagot szállító – a külön előírásoknak megfelelő - járműszerelvényt csak olyan személy vezetheti, aki e veszélyes anyagok szállítására jogosult; tanfolyamot végzett, sikeres szóbeli vizsgát tett és erről a Közlekedési Hatóság részére igazolást adott ki, melyet a mezőgazdasági vontató illetve a lassú jármű vezetésének az idején magánál tart. A mezőgazdasági vegyszerek és üzemanyagok mezőgazdasági vontató illetve a lassú járművel vontatott pótkocsival történő szállításáról szóló 113/2004 (IX. 23.) GKM rendelet tartalmazza azokat a követelményeket, amelyeket az ilyen szállításoknál a szállítóegységre és annak személyzetére kell alkalmazni.
Mezőgazdasági vontatmány: olyan pótkocsinak nem minősülő vontatott munkagép, amely a közúti forgalomban mezőgazdasági vontatóval, lassú járművel vagy mezőgazdasági erőgéppel vontatnak. A mezőgazdasági vontatmánnyal a közúti forgalomban hatósági engedély és jelzés, illetve ideiglenes forgalomban tartási engedély nélkül lehet részt venni. (27/2005. (V. 31.) BM rendelet.)
Mezőgazdasági vontató: 1. mezőgazdasági munka végzésére készült, de pótkocsi vontatására is alkalmas, rakfelület nélküli olyan jármű, amelyet beépített erőgép hajt, és sík úton önerejéből 25 km/h sebességnél gyorsabban haladni képes. 2. kerekes vagy lánctalpas kialakítású, legalább két tengellyel rendelkező, pótkocsi vontatására és/ vagy mezőgazdasági, erdészeti feladatú berendezések, gépek vontatására, hódozására, tolására, működtetésére alkalmas, 25 km/h sebességnél gyorsabban haladni képes jármű, mely teher- és személyszállításra is alkalmas lehet. (1/1975. (II. 5.) KPM-BM rendelet.) 
Mikrobusz: olyan személygépkocsi, amelyben a kormánykerék középpontja a jármű teljes hosszának első negyedében helyezkedik el.
Minibusz: olyan egyszintes autóbusz, amelyben – a vezetőüléssel együtt – legfeljebb 17 ülés van elhelyezve.
Minimális bevétel: taxizásnál; a határsebességet meg nem haladó átlagsebesség alatt az óradíj és a fuvarozási idő, a határsebességet meghaladó átlagsebesség felett a km-díj és a fuvarozási távolság szózataként adódik.
Minőségi jel: nyomtatott álló, nagy E betű, és a betű után indexként írt – a jóváhagyó államot meghatározó – egy- vagy kétjegyű jelzőszám. A méretéről, a mellette feltüntetendő egyéb jelzésekről és adatokról a vonatkozó előírás, illetőleg a minőségi jel használatát engedélyező határozat rendelkezik.
Minősítő vizsgálat: a 101/2003. (XII. 23.) GKM rendelet 3. § (1. és 2.) pontjában leírtaknak megfelelő műszaki vizsgálat. A vizsgálat a területi illetékesség figyelmen kívül hagyásával – bárhol kezdeményezhető, és ha egy tanúsító gépjárműfenntartó szervezet telephelye külső vizsgahelyként is működik, a tanúsításhoz csatlakozva is elvégezhető, ha arra a feltételek biztosíthatók.
Mobil rádiótelefon: a közcélú mobil rádiótelefon- szolgáltatás igénybevételére alkalmas készülék (végberendezés). 1/1975. (II. 5.) KPM-BM rendelet. A KRESZ-ben a 104/1997. (VI. 18.) Kormányrendelet korlátozza először a használatát. A telefonhasználatra vonatkozó rendelkezések megsértésének elkövetője az egyes szabálysértésekről szóló 218/1999. (XII. 28.) Korm. r. 54.§ (1) bek. szerint a közúti közlekedési szabályok kisebb fokú megsértése szabálysértésnek minősül, melyet 30.000 Ft-ig terjedő pénzbírság kiszabásával büntethető.
Modell: oktatás, képzés támogatására készített szemléltető eszköz. Segítségével egyszerűen, közérthetően megtanítható, szemléltethető az adott berendezés működése, illetve begyakorolható a megbontás nélküli diagnosztikai vizsgálata. Működése megegyezik a modellezett berendezés működésével.
Monotónia: egyhangúság, a változatosság hiánya. Általánosságban egy adott tevékenység, helyzet, foglalkozás hosszabb időn át tartó egyhangú, vagy közepes szellemi felkészültséget követelő munka által előidézett állapot. Az ingerek változatlansága a teljesítőképességet illetve a munkateljesítményt csökkenti, fáradságérzetet okoz. Egyhangú vidéken, útvonalon haladva, amikor a képfolytonosság egyforma a retina perifériáján helyi alkalmazkodás alakul ki, melynek mértéke oly erős lehet, hogy az ingerfelvevő helyek „vakká” válnak. Pl. a vezető az úttest szélén leállított járműről, kerékpárosról semmit nem vesz észre. Autópályán, vagy más hosszú, gyér forgalmú egyenes úton a vezető előre az út végtelenébe tekint. A látómező két oldalán a jellegtelen táj gyenge ingerei állandó egyhangúságot árasztanak, nem veszik folyamatosan igénybe a vezető figyelmét. Különösen éjszaka a dinamikus és statikus látásmódot alig változik, a képek és a színek a sötétbe vesznek, s a vezetőnek a kormány és a gáz egyenletes tartásán kívül szinte semmi tennivalója. A monotónia következménye lehet a fáradság, elalvás. Különösen nagy a veszélye az alvásnak a csökkent teljesítőképesség időszakában, 14 és 02 óra tájban. Ez magyarázható az un. „biológiai órával” is. Ezzel főleg az éjszakai vezetésnél kell számolni, de nappali időpontban is előfordulhat az előbb említett időpontban.
Mopedautó: (könnyű személygépkocsi) 1. négykerekű segédmotoros kerékpárnak minősülő (L6e kategóriába sorolt) különleges jármű, amelynek sebessége legfeljebb 45 km/h, hengerűrtartalma max. 50 cm3, motorteljesítménye legfeljebb 4 kW, és saját tömege max. 350 kg. Jellemzője a zárt vezetőtér, a gépkocsikra jellemző kezelőszervek (kormánykerék, pedálok), illetve a több személy szállítására való alkalmasság. 2. a külön jogszabályban L6e járműkategóriába sorolt könnyű négykerekű segédmotoros kerékpár, amely zárt utasterű, több személy szállítására kialakított, kormánykerékkel és a gépkocsikban szokásos kezelőszervekkel van felszerelve. A közúti közlekedésben használni kívánt ilyen járművek – hatósági engedéllyel és jelzéssel való ellátását a 2008. évi C. törvény által módosított a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény írja elő. A mopedautó bármely nemzetközi kategóriában megszerzett vizsga alapján a vezetői engedély egészségügyi érvényességének lejártát követően is vezethető.
Motorfék: felengedett gázpedálnál a motor - kisebb fordulatszámmal -, alapjáraton szeretne működni. Ha a zárt erőátvitelen keresztül a jármű nagyobb sebessége miatt a motort a saját forgásánál gyorsabbra kényszerül, akkor a saját belső ellenállása következtében lép fel a fékező hatása.
Motorkerékpár: 1. a külön jogszabályban L3e járműkategóriába sorolt kétkerekű oldalkocsi nélküli, L4e járműkategóriába sorolt oldalkocsival rendelkező jármű, továbbá a motoros tricikli. Most hatályban lévő 289/2009. (XII. 18.) Korm. rendelettel módosított 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet. 2. Olyan kétkerekű – oldalkocsis vagy anélküli járművet jelent, amelyet hajtómotorral szereltek fel. A Szerződő Felek jogosultak arra, hogy a hazai jogszabályaikban motorkerékpároknak minősítsék azokat a háromkerekű járműveket, amelyeknek saját tömege nem haladja a 400 kg-ot. A „motorkerékpár fogalma nem foglalja magában a segédmotoros kerékpárokat; a Szerződő Feleknek azonban – amennyiben az Egyezmény 46. cikke 2. bekezdésének megfelelően ilyen hatályú nyilatkozatot tesznek – a jelen Egyezmény alkalmazása szempontjából, a segédmotoros kerékpárokat motorkerékpárokként szabad kezelniük. 2004. évi XCI. törvény. 3. olyan gépjármű, amelynek két vagy három kereke, van, és a tervezési legnagyobb sebessége 45 km/h-nál nagyobb, továbbá olyan négykerekű gépjármű, amelynek saját tömege legfeljebb 550 kg, és motorteljesítménye nem haladja meg a 15 kW-ot. (a 28/2001. (II. 15.) Korm. rendelettel módosított 1/1975. (II. 5.) KPM-BM rendelet 2001. május 1 és 2010. január 1 között.) Fajtánkénti csoportosításuk a következő: óriásrobogó, terepmotor, chopper, meztelen illetve félidomos motorkerékpárok, sportmotor és túramotor.
Motoros tricikli: 1. a külön jogszabályban L5e járműkategóriába sorolt háromkerekű és L7e járműkategóriába sorolt négykerekű motorkerékpár. 289/2009. (XII. 18.) Korm. r-el módosított 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet. 2. olyan teherszállítás céljára szolgáló motorkerékpár, amelynek szimmetrikus elhelyezésű három kereke van. (28/2001. (II. 15.) Korm. rendelettel módosított 1/1975. (II. 5.) KPM-BM rendelet 2001-ig.)
Mozgási energia: a mozgásban lévő tárgy energiája. Ez egyenesen arányos a tárgy tömegével és négyzetesen annak sebességével. E= G x V2/2g. g = földvonzás gyorsulása (9,81).
Mozgásában korlátozott személy parkolási igazolványa: rokkantkártya illetve fogyatékos személyek parkoló kártyája – olyan közokirat és biztonsági okmány, amely a közúti közlekedés során meghatározott kedvezmények igénybevételére jogosít. Ilyen igazolványra jogosult: aki súlyos mozgáskorlátozottnak vagy mozgásszervi fogyatékosnak minősül, aki értelmi fogyatékosnak vagy autistának minősül, aki vaknak vagy gyengén látónak minősül.
Mozgáskorlátozott: az a személy, akinek ezt az állapotát a kijelölt orvos szakértői szerv igazolta.
Multilaterális jelleg: az utazásra jogosító engedély felhasználható a kvóta rendszerében részt vevő országok között történő fuvarozási műveletekhez. (56/2005. (VII. 7.) r.)
Multimédia: a tanítási-tanulási folyamatban alkalmazott szemléltető és aktivizáló ismerethordozók célszerű rendszere (tankönyv, munkafüzet, dia- film- videó program stb. egy oktatási témára kidolgozott és eredményesség szempontjából kipróbált rendszer).
Munkaeszköz: minden gép, készülék szerszám vagy berendezés, amelyet a munkavégzés során alkalmaznak, vagy azzal összefüggésben használnak.
Munkagép: a közúti forgalomban időszakosan részt vevő olyan önjáró vagy vontatott gép, amely nem szállítás vagy vontatás, hanem egyéb munkavégzés céljából készült.
Munkahely: a közúti személyszállítást, illetve árufuvarozást végző vállalkozás valamennyi telephelye és székhelye, az ilyen tevékenység végzéséhez használt jármű, továbbá bármely egyéb hely, ahol a személyszállítási, illetve áruszállítási tevékenységgel kapcsolatos feladatokat végzik. (2005. évi XI. törvény az 1988. évi I. törvény módosításáról.)
Munkaidő: közúti személyszállítási, illetve árufuvarozási tevékenységre fordított teljes idő. Magába foglalja a vezetési időt, a be és kirakódásra fordított időt, az utasok be- és kiszállásánál való segédkezéssel töltött időt, a jármű takarításával és karbantartásával töltött időt, valamint a jármű, a rakomány vagy az utasok biztonságával kapcsolatos tevékenység idejét és a vonatkozó előírások teljesítésére fordított időt, ideértve a be- és kirakódás felügyeletét továbbá a rendőrségi, vám- és határőrizeti és az adott szállítási tevékenységgel összefüggésben felmerülő bármely hatósági eljárás időtartamát. A be- és kirakodásra történő várakozás ideje, amennyiben ennek időtartama előzetesen nem volt meghatározható. Kollektív szerződés ettől eltérhet, és a be- és kirakodásra történő várakozás idejét rendelkezésre állási időnek minősítheti, kivéve, ha a munkavállaló a várakozás ideje alatt munkát végez. (2005. évi XI. törvény az 1988. évi I. törvény módosításáról).
Munkaszüneti nap: január 1., március 15., Húsvét hétfő, május 1., Pünkösdhétfő, augusztus 20., október 23., november 1., december 25-26.
Munkavállaló: szervezett munkavégzés keretében munkát végző személy.
Munkavégzés ideje: a munka felvételétől annak befejezéséig tartó időszak, beleértve a vezetési megszakítások, a vezetési idők, az egyéb más munkavégzéssel töltött idők csakúgy, mint a készenléti idő. Ez itt nem munkajogi kategóriaként értelmezendő.
Működést ellenőrző lámpa: az a jelzés, amely egy készülék működését üzemi viselkedését, a kritikus állapotot, üzemzavart vagy a funkció kimaradását jelzi. (6/1990. (IV. 12.) KöHÉM rendelet.)
Műszaki adatlap: a Nemzeti Közlekedési Hatóság vizsgabiztosa által kiállított okmány, amely a sikeres forgalomba helyezés előtti vizsgálat alapján tartalmazza a forgalomba helyezéshez szükséges adatokat.
Műszaki állapot: a jármű általános elhasználódottságának mértéke. A használat során a szerkezetek minden egyes kis mozgó, súrlódó alkatrésze elkopik, a tömítésekés szerkezeti anyagok kifáradnak, a járműnek csökken a teljesítménye, teljesítőképessége.
Műszaki érkeztetés: a fuvarfeladatot befejező gépkocsivezető leadja a járművét, igazolja a járat során keletkezett költségeket, vizsgálja a menetrendi időtúllépések okait, illetve igazolja azokat, elvégzi a szükséges ellenőrzéseket, hibafelvételeket.
Műszaki hiba: közlekedésbiztonsági szempontból a jármű szerkezeti részeinél jelentkező olyan elváltozás, amely a közlekedés biztonságát közvetve vagy közvetlenül veszélyezteti. Nem minősül ilyen hibának az, amely a közlekedés biztonságát közvetlenül vagy közvetetten nem veszélyezteti, ezen elváltozásokat meghibásodásnak, és nem műszaki hibának kell tekinteni. Kialakulására tekintettel kétféle lehet. A nem megfelelő működés kialakulhat váratlanul, illetve hosszan tartó folyamat során, kellő körültekintés mellett előre láthatóan. Az előre nem látható műszaki hiba: a hirtelen fellépő, mozzanatos előzmény nélküli, a jármű vezetője által előre nem észlelhető olyan műszaki elváltozás, amely a jármű stabilitásában, irányíthatóságában (kormányzás, fékezés stb.) legtöbbször azonnali kedvezőtlen változást eredményez.
Műszaki karbantartási hiányosság: a járműre előírt paraméterektől eltérő olyan állapot, amely annak irányíthatóságát csak szélsőséges helyzetekben (vészfékezés, kanyarodási határtartomány) befolyásolja.
Műszaki KRESZ: 6/1990. (IV. 12.) KÖHÉM rendelet a közúti járművek forgalomba helyezésének és forgalomban tartásának műszaki feltételeiről. Műszaki követelményeket tartalmaz. Szerkezete eltér a korábbi 23/1975.(XII. 31.) KPM sz. rendelettől. Szerkezetén végigvonul egy speciális párhuzam. Minden csoportban két követelménykört fogalmaz meg: az egyik az üzemben tartott járművekkel szemben támasztott követelmények, másik pedig az ezen túlmenő, az újabb járművekkel szembeni követelmények.
Műszakilag megengedett legnagyobb terhelés: az a tömeg, amely a műszakilag megengedett össztömeg és a – 75 kg-mal figyelembe vett - menetkész tömeg különbözete.
Műszakilag megengedett össztömeg: a gyártó által meghatározott tömeg, amelyet a jármű saját tömege és a járművön szállított személyek és áru tömege – együttesen –nem haladhat meg.
Műszaki mentés: Elhárító jellegű tevékenység mely a már bekövetkezett balesetek, meghibásodások következményeinek felszámolására irányul.
Műszaki teherbírás: az a rakománysúly, amelyet a járműszerkezet a tervezési adatok alapján el tud viselni. A hatósági korlátok biztonsági szempontból mindig alacsonyabbak, mint a műszaki teherbírás.
Műszaki vizsga: 1. a forgalomba helyezés előtti vizsgálat, mely megállapítja, hogy a jármű megfelel-e a jogszabályban meghatározott műszaki feltételeknek, s erről igazolást ad ki, megjelölve abban az első időszakos műszaki felülvizsgálat határidejét. Ezt érvényességi határidőként – a jármű hatósági (forgalmi) engedélyébe bevezetik. 2. Az időszakos vizsgálat a vonatkozó jogszabályban meghatározott műszaki feltételeket vizsgálja – figyelemmel a fajtájára, életkorára, műszaki állapotára és használati céljára. Megfelelés esetén az új érvényesség idejét bejegyzi a hatósági engedélybe.
Műtárgy: épületnek nem minősülő építmény.
