Magyar jogosítványok

A jogosítványoknak több változata élt, és él egyidejűleg

Gépjárművezetői igazolvány 1910-1964 között, majd 1964-től Vezetői engedély tovább Nemzetközi vezetői engedély 1910-től napjainkig. Járművezetés tanulására jogosító engedély (gyakorló engedély) 1910-1997 között és Ideiglenes vezetői engedély 1954-től 2013-ig.

 Gépjárművezetői igazolvány, vezetői engedély

A Magyarországon kiadott jogosítványok mintáit az 1. számú, a valós jogosítványokról készített fotókat a 2. sz. mellékletben mutatom be összefoglalóan. A minták, illetőleg a fotók tartalmazzák az okmányokon (okmányokban) megjelenített szöveget, illetőleg címert, és hozzájuk kapcsolódóan megjelennek azoknak az okmányoknak a mintái is, amelyeket – különböző korszakokban –  elrendeltek a jogosítványhoz kötelező tartozékként. Ilyenek a „Függelék”, a „Betétlap” az „Ellenőrző lap”és a „Kiegészítő-lap”. A mintákhoz kapcsolódóan – attól balra – ismertetem az adott jogosítvánnyal kapcsolatban begyűjtött, és általam említésre méltónak tartott információkat. A 3. sz. melléklet a bizonyítványokat mutatja be, azzal a kiegészítéssel, hogy a sikeresen letett trolibusz- és a villamosvezetői vizsgáról szóló bizonyítvány a járművezetői igazolványok között lelhető fel a 12. sz. mellékletben. A 4. sz. melléklet a kártya vezetői engedélyekhez alkalmazott kódrendszert ismerteti, és tartalmaz egy „Mellékletet”, a mozgássérültek esetében korábban alkalmazott okmányról, amelyet a kódrendszerrel kiváltottak.

Az egyes járműcsoportok (későbbiekben kategóriák) kialakulását, megjelenését (némelyek esetében a megszűnését is), és e járművekre (kategóriákra) megszerzett jogosítvány birtokában vezethető járművek (kategóriák) vezethetőségét időrendben az 5. és 6. számú mellékletben foglaltam össze. A 6. számú melléklet eltérő jelöléssel (szín, aláhúzás), tartalmazza azokat a vezetési jogosultságokat is, amelyek a vezetői engedély egészségi alkalmasságának megszűnése után is fennállnak, vagy fennálltak. (Az 5. sz. mellékletben ilyenről nem beszélhetünk, mert az e mellékletre vonatkozó jogszabályok ilyen lehetőséget még nem biztosítottak.)

A vezetői engedélyek megszerzésének életkori feltételeit kategóriánként (járműcsoportonként) a 7. számú melléklet, a megszerzés kategóriás (jártassági) feltételeit a 8. számú melléklet foglalja össze, szintén időrendben az adott kategória megjelenésétől napjainkig, vagy az adott kategória megszűnéséig. Pl.: A mezőgazdasági vontatóra szerzett jogosultság nyilvánvalóan kiterjed(t) a kerti traktorra is, és a munkagépre is, de a kerti traktor csak 1993-tól létező kategória, a munkagép, pedig 1975 végén megszűnt.

Speciális szabályozások egyes járművek vezetésére:

a) A kategóriák (járműfajták) vezetési jogosultságának megszerzése:

1910-től 1969-ig a megszerezhető kategóriák nem voltak egymásnak alá és fölé rendelve, vagyis az éppen létező kategóriák (személyszállító gépkocsi, teherszállító gépkocsi, motorkerékpár, és vontató vezetői) bármilyen  sorrendben megszerezhetők voltak. Így például a személygépkocsi vezetői jogosultság megléte nem volt feltétele a tehergépkocsi vezetésére jogosító megszerzésének, ezért sokáig ismert volt (sőt, akár ma is létezhet ilyen) a „B” kategória nélküli „C” kategóriás vezetői engedély.

b) Az autóbusz vezetési jogosultsághoz kapcsolódó szabályozások:

- 1910 -től 1965 -ig a jogosítványban nem szerepelt az autóbusz vezetési jogosultság (nem volt ilyen vizsgakötelezettség). Autóbuszt az vezethetett – az e) pontban leírt kivétellel – aki rendelkezett személy- és tehergépkocsi vezetésére jogosító okmánnyal, és kétéves tehergépkocsi vezetési gyakorlattal.  Az 1964-ben csere kötelezettséggel bevezetett – már „A”-„E” kategóriákat  tartalmazó jogosítvány – kiadásakor az autóbusz vezetési jogosultságot –  kérelemre – bejegyezték annak, aki rendelkezett személy- és tehergépkocsi vezetésére jogosító engedéllyel, továbbá igazolta, hogy kétéves tehergépkocsi vezetési gyakorlata van.
Az autóbusz vezetési jogosultság megszerzésének 1969-ig feltétele volt  a  személy-  és a tehergépkocsi vezetési jogosultság (1964-től „B” és „C” kategória) megléte. Ez nem önálló újabb kategória megszerzését jelentette, hanem annak a szabálynak az érvényesülését, hogy az vezethet autóbuszt, aki jogosult személy- és tehergépkocsi vezetésére. A „B” kategória megléte 1969-től nem volt kötelező, majd 1994-től ismét feltételként írták elő. A „C” kategória megkövetelése, bár lényegében folyamatos, azonban nem volt ennyire következetes. Az 1979. május 16-tól hatályos 9/1979. (V. 16.) KPM számú rendelet a „D” kategória megszerzéséhez feltételként szabja a „C” kategória meglétét, és amellett azon szerzett 2 éves vezetési gyakorlatot is előír, de a legfeljebb 12 fő befogadóképességű autóbusz vezetéséhez csak „B” kategóriás vezetői engedélyt és azzal legalább  két éves vezetési gyakorlatot követelt meg. Ugyanez a rendelet vezette be a „D” kategóriás képzést a Budapesti Közlekedési Vállalat tanfolyamaira, ahol a kétéves „C” kategóriás vezetési gyakorlat helyett csak féléves igazolt vezetési gyakorlatot követel meg. Az 1/1983. (VII. 6.) KM számú rendelet 1984. január 1-től bevezette a „D” intenzív kategóriás képzést – amelynek sikeres vizsgája esetén teljes jogú „D” kategóriás vezetői engedélyt kapott a vizsgázó – és amelyhez a belépési feltétel csak a „B” kategóriás vezetői engedély megléte és egy PÁV vizsgálat volt.
(Megjegyzés: a képzés során a résztvevők a „C” kategóriás oktatásra előírt tehergép-kocsi vezetést teljesítették, de nem tettek „C” kategóriás vizsgát.)
A „D12” és a „D25” kategóriás képzés megszűnésekor a „D25” kategóriával rendelkezők számára – 1999-től 2004-ig – lehetőség volt tanfolyammentes „D” kategóriás vizsga letételére. Aki nem élt a lehetőséggel, a vezetői engedélye „D1” kategóriába került átsorolásra, hasonlóan a „D12” kategóriával rendelkezőkhöz.

(Ez utóbbiak nem is tehettek tanfolyammentes „D” kategóriás vizsgát, és a jogosultságuk automatikusa „D1” kategóriába került.)

A „D12”, a „D25” és a „D” intenzív kategóriás képzés 1992 végén szűnt meg.

c) A pótkocsis szerelvény vezetési jogosultság szabályozása:

1910.05.01-től 1964. 06.10-ig a jogosítványban nem szerepelt a pótkocsis szerelvény vezetési jogosultság (nem volt ilyen vizsgakötelezettség). Pótkocsi vontatásához a tehergépkocsi vezetési jogosultság mellé – bizonyos időszakban – egyéves tehergépkocsi vezetési gyakorlatot kellett igazolni. A pótkocsi vezetési jogosultság nem jelent meg a jogosítványban (nem volt ilyen kategória). (Amikor ennek vezetési gyakorlat előfeltétele volt (1960-as évek), az ellenőrzést a munkáltató végezte, és mivel akkor gyakorlatilag minden tehergépkocsi és pótkocsi állami tulajdonban volt, az állami ellenőrzés biztosított volt). Az 1964-ben csere kötelezettséggel bevezetett (1965.02.01-től kiadásra kerülő) – már „A”-„E” kategóriákat  tartalmazó jogosítvány – kiadásakor a pótkocsi vezetési jogosultság ( „E” kategória) bejegyzéshez nem kértek igazolást, mindenki megkapta, aki rendelkezett tehergépkocsi vezetési jogosultsággal, vagy legkésőbb 1969 júliusig megszerezte a „C” kategóriás vezetési jogosultságot. Ezt követően már csak vizsgával lehetett pótkocsi vezetési jogosultságot („E” kategóriás jogosultságot) szerezni.

d) Személyszállító pótkocsik:

Autóbusz (és trolibusz) pótkocsin az 1960-as évek végéig gyakorlatilag személyszállításra szolgáló pótkocsit kell érteni. Bár az 1950-es évek KRESZ előírásai részletes előírásokat tartalmaznak a teherszállító trolibusz pótkocsikra vonatkozóan, a gyakorlatban nem terjedt el ez a szállítási megoldás. A pótkocsis személyszállítás – 1975-ös jogszabályi – megszüntetésével a trolibusz pótkocsi megszűnt. Az autóbusz (már teherszállító)  pótkocsival való vezetését szolgálóan 1969-től indult be a „D” kategóriához „E” kategóriát biztosító képzés és vizsga (megjegyzendő, hogy a „C” kategóriához megszerzett „E” kategória érvényes volt (ma is érvényes) a „D” kategóriával pótkocsis autóbusz vezetésére, tehát a felmerülő igények ilyen módon is kielégíthetők voltak). 
A csuklós autóbusz vezetéséhez nem „DE” kategóriás vezetői engedély kell(ett). Ameddig létezett a különleges gépjárművek fogalma, az „F5” kategóriára kellett vizsgát tenni, annak ellenére, hogy az 1980. évi 3. törvényerejű rendelettel kihirdetett 1968-as Bécsi Egyezmény a csuklós autóbuszt mindig pótkocsis szerelvényként aposztrofálta (ma hatályos rendelkezése: „1. cikk u) Csuklós jármű az egy gépjárműből és az ehhez a gépjárműhöz csatolt félpótkocsiból álló járműszerelvény”).

e) Vezetői jogosultság megkülönböztetés nemi alapon:

A KRESZ-ben 1910 -től 1948-ig élt olyan szabályozás, miszerint közhasználatú járművet (autóbusz trolibusz, mentő, tűzoltó, taxi, 1933-tól trolibusz is) csak férfi vezethet. Ezt nem a jogosítvány kategória megszerzésének, hanem a tevékenység gyakorlásának tilalmával rendelték el (bár a trolibusz esetében a jogosítvány megszerzése sem volt lehetséges ebben az időszakban).

f) Gépjárművezetés jogosítvány nélkül:

A 125 cm3-t meg nem haladó hengerűrtartalmú motorkerékpárok vetetéséhez nem kellett jogosítvány 1947-től 1951-ig. A vezetés feltétele volt, a 16. életév betöltése, és vezetés közben egy fényképes igazolványnak kellett lenni a vezetőnél. Amikor visszaállították a jogosítvány kötelezettséget ezekre a járművekre, önálló okmányt: a Kismotorkerékpár vezetői igazolványt adták ki hozzá, amely az 1959-es jogosítvány cseréig hatályban volt.                                                          
1959-ben megszűnt a „Kismotorkerékpár vezetői igazolvány” a 125 cm3 alatti motorkerékpár vezetéséhez. Ezután ezt a jogosultságot a gépjárművezetői igazolvány „Motorkerékpár”, majd 1965-től a vezetői engedély „A” kategória rovatába tett érvényesítő bejegyzéssel és „125 cm3-re korlátozva” (1993-tól 1997. év végéig tett vizsga alapján „150 cm3-re korlátozva” bejegyzéssel érvényesítették.

g) Nehéz pótkocsi vontatása „E” kategóriás jogosultság nélkül:

Az „E” kategória megszerzésének – az 1969-ben történt vizsgakötelezettsége bevezetése óta –   feltétele, hogy nehéz pótkocsi vontatását végző jármű vezetésére jogosult legyen a vizsgázó „B”, „C”, vagy „D” kategóriában. Nehéz pótkocsi vontatása azonban „E” kategóriás jogosultság nélkül is lehetséges az alábbi esetekben és időszakokban:

- a mezőgazdasági vontató – amely a KRESZ szerint nem gépjármű – vezetésére jogosító vezetői engedély kettő,  nehéz pótkocsi vontatására is jogosítja a mezőgazdasági vontató  vezetőjét;
- a lassú jármű – amely a KRESZ szerint szintén nem gépjármű –  vezetésére jogosító vezetői engedély (2000. végéig járművezetői igazolvány) egy,  nehéz pótkocsi vontatására is jogosítja (jogosította) a lassú jármű vezetőjét;
- a trolibuszra szóló vezetési jogosultság 1990-től lehetővé teszi  lassú jármű vezetését egy nehéz pótkocsival is, 2001-től 2013 -ig pedig már a mezőgazdasági vontató vezetését is, kettő nehéz pótkocsival is;
- a „B” kategóriás vezetői engedély 1997.08.06. óta lehetővé teszi, hogy –  „E” kategóriás vizsga nélkül – nehéz pótkocsit vontasson, ebben az esetben azonban a vontatmány megengedett legnagyobb össztömege nem haladhatja meg a vonó jármű saját tömegét, továbbá a járműszerelvény megengedett legnagyobb össztömege nem haladhatja meg a 3500 kg-ot. (Ha könnyű pótkocsit vontat, akkor a járműszerelvény megengedett legnagyobb össztömege 4250 kg).
- 2015 óta adott lehetőség, hogy „B” kategóriás vezetői engedély birtokában,  képzés és sikeres vizsga esetén a vizsgázó jogosultságot szerezzen a vezetői engedély „96”-os nemzetközi kódjának használatára, amelyet - „E” kategória érvényesítése nélkül – bejegyeznek a vezetői engedélybe. Ekkor az okmánnyal vezethető járműszerelvény megengedett legnagyobb össztömege 4250 kg.
- bármely nemzetközi kategóriára kiadott vezetői engedély (az orvosi igazolás érvényesség lejárta után is) lehetővé teszi 1976-tól, lassú jármű vezetését  egy nehéz pótkocsival is. Az „A” és az „A1” kategóriák esetében ez a jogosultság 1997 augusztusától 2000 végéig szünetelt, majd ismét megnyílt a lehetőség. 2013-tól, az ekkortól létező „B1” és „AM” kategóriákra is kiterjed a jogosultság, tekintve, hogy ezek is a nemzetközi kategóriába soroltak;

h) „Párhuzamos” jogosítványok:

Ebbe a körbe tartoznak azok a megoldások, amikor a gépjárművek vezetésére jogosító okmányok egyidejűleg két-három féle okmányban szerepeltek. Ilyen időszak volt 1949-től 1951-ig, amikor kétféle, (képesített és „amatőr”) gépjáróművezetői igazolvány „élt” egymás mellett. 1951-től  1959-ig tartó időszakban pedig háromféle gépjárművezetői igazolványt adtak ki (amikor a „képesített” és „amatőr” jogosítvány mellett élt a kismotorkerékpár vezetői igazolvány is). 1959-től 1964-ig ismét kétféle (a hivatásos és „amatőr”) igazolvány látta el a gépjárművek vezetési jogosultságának igazolását.1976-tól, a trolibusz KRESZ által történt gépjárművé minősítésével 2001-ig ismét kétféle okmány volt hatályban gépjárművek vezetésére, a járművezetői igazolvány és a vezetői engedély.

i) Az „A”-”E” kategóriák bevezetése:

A kategóriák bevezetése – nemzetközi egyezmény átvétele kapcsán – alapvetően megváltoztatta nemcsak a KRESZ jogosítványokra vonatkozó szabályozását, hanem új szellemiséget vezetett be mind az igazgatási rendeletekben, mind a járművezető képzésben. Ez a folyamat három fő lépésben zajlott le:

- Bár 1964.06.10-én megjelent és hatályba is lépett a 2/964. (VI. 10.) BM. számú rendelet, amely bevezette az új típusú jogosítványt és az „A”-”E” kategóriákat, valamint kötelezővé tette a vezetői engedélyek kicserélését az új típusú „leporellósnak” becézett engedélyre, de nem rendelkezett ezen előírásoknak az átvezetésére a KRESZ-ben.
- Ezt csak az 1/1965. BM. rendelet tette meg, egyéb KRESZ módosítások elrendelésével együtt, 1965. 02.01-i hatálybalépéssel.
- A folyamat záróeleme a 2/1969. (II. 27.)  KPM számú rendelet kiadása és 1969.06.30-i hatályba léptetése. E rendelet kiadásával kikerült a KRESZ-ből, és önállósult a járművezető képzés, vizsgáztatás szabályozása, ekkor lépett be két új kategória – a „D” és az „E” – megszerzéséhez a tanfolyami és vizsgakötelezettség.                                                                 
(Meggjegyzés:1969-70-ben, a kategóriás képzés és vizsga bevezetésekor a folyamatban lévő képzésekre tekintettel egy átmeneti szabályozás volt érvényben, amelynek részletezéséről eltekintünk.Ennek lényege volt az átállás során, a képzési és vizsga folyamatban lévők megszerzett jogainak megőrzése. E jogszabályi és szervezeti változtatás levezénylése viszonylag zökkenőmentesen megtörtént, de az egyes munkakörökben az idő előrehaladtával szükségszerűen végbement személycserék miatt még az 1990-es években is gondot okozott némely ügyintéző számára, hogy valaki nem tett „D” vagy „E” kategóriás vizsgát, és most a vezetői engedély cserénél milyen alapon kéri ezeknek a jogosultságoknak az érvényesítését.)

A betűvel jelölt kategóriák bevezetése (először „A”-”E”, majd az „F”, később az „A1”, „C1”, „D1” kategória) azt eredményezte, hogy a közúti járművezetők képzése, vizsgáztatása és a jogosítványok fogalomrendszere differenciálódott. Korábban a KRESZ fogalmak kiszolgálták ezeket a tevékenységi köröket is, de a kiválással kettős fogalomrendszer jött létre. A betűkkel jelölt kategóriák definíciója ugyanis nem önálló, hanem visszautal a KRESZ-re. Például: azt a képzés- vizsgáztatás és az igazgatási jogszabályok határozzák meg, hogy az „A1” kategóriás motorkerékpárt mi jellemzi, de a motorkerékpár, definíciója továbbra is a KRESZ-ben található. A fogalmi rendszert tovább bonyolítja az „AM” és a „B1” kategóriák esetében az igazgatási rendeletben is megjelenő „L2e” kategória, illetőleg „L7e” kategória jelölés, amely az 5/1990. (IV. 6.) és a 6/1990. (IV. 6.) KöHÉM rendeletek kategóriáinak való megfelelést tünteti fel. A tanulmány szempontjából azonban ez a körülmény további figyelmet nem igényel.

Kiegészítés: Az 1910-ben kiállított (1. sorszámú) jogosítvány, tulajdonosa részére ezt az 1902-ben tett vizsgája alapján állították ki, annak ellenére, hogy országosan 1910-től volt kötelező a gépjármű vezetéséhez a vizsga és a jogosítvány. A magyarázat, hogy Budapesten már 1901-től, a rendőrfőkapitány rendelete alapján kötelező volt a vezetéshez a sikeres vizsga. Ez az okmány arra példa, hogy az országosan elrendelt vizsga és jogosítvány kötelezettség 1910-es elrendelésekor lehetővé tették, hogy a korábban szerzett jogosítványokat vizsga nélkül kicserélik az új – országosan érvényes – okmányra.
Tekintettel arra, hogy a szerző az idézett könyv anyagának összeállításakor nemcsak saját tulajdonú anyagokat használt fel, ennél a publikációnál szükséges megnevezni azok forrását:

- A Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum tulajdona: 1, 2, 2a, 4, és a 12. kép, valamint a gyakorló vezetői engedély „valós” okmánya. A fotókat készítette Balogh Zoltán és a szerző.
- A Rendőrmúzeum tulajdona a 6. kép. A fotókat készítette a szerző.
- A 14. Fotó: http://ec.europa.eu/transport/road_safety/topics/driving-licence/models/hungary/hu1/hu-hu1_hu.htm?date=12/04/2002 alapján és hozzájárulásával.
- A 15. Fotó: http://ec.europa.eu/transport/road_safety/topics/driving-licence/models/hungary/hu3/hu-hu3_hu.htm?date=23/08/2012 alapján és hozzájárulásával.
- A 16.  Fotó: http://ec.europa.eu/transport/road_safety/topics/driving-licence/models/hungary/hu4/hu-hu4_hu.htm?date=19/01/2013 alapján és hozzájárulásával.
- A többi jogosítvány és a „Függelék” fotója a szerző tulajdona.
- A szerkesztett képeken szerepel, hogy mely jogszabályok alapján szerkesztette a szerző.

(Részleteket közöltünk Kopiás András: Magyar jogosítványok összefoglalója c. könyvéből. Lásd még Könyvajánlatunk a www.tanulovezeto.eu főoldalán)