Dacia Duster bemutató tesztvezetés


Január közepén tartották az új Dacia Duster bemutatóját a Hármashatárhegyi Hangárban. Az esemény egy sajtótájékoztatóval kezdődött, ahol a megújult autóval ismerkedhettek meg a résztvevők. Ezt követte egy tesztvezetés on-road és off-road körülmények között egyaránt. A márkát 2004-ben vette a Renault a kezébe, s azóta töretlen fejlődésen ment keresztül. Jelenleg 44 országban forgalmazzák a Daciát, kiemelt terület Európa, illetve a Földközi-tengeri medence.

Előre törését jól mutatja, hogy 2004-től a márkához tartozó 4,8 millió darab autót, ezen belül 2010-től 1,1 millió Dustert és tavaly (2017.) 655 ezer Daciát adtak el. A magánvásárlók közt a Sandero európai piacvezető.

Külső

A Duster a külső és belső méretei alapján a C-SUV piaci szegmensbe, árával viszont a B-SUV szegmensbe tartozik. Tehát nagyon jó ár/érték arányú. A designerek teljesen újratervezték az autót úgy, hogy a régi Duster stílusjegyei felismerhetőek legyenek annak érdekében, hogy kinézete miatt továbbra is kedvelt autó maradjon. Az erőteljes orr rész robosztus kinézetet kölcsönöz az autónak, így szélesebbnek tűnik, azonban a méretei nem változtak. A motorháztetőn több törésvonal került kialakításra, ami szintén fokozza a nagyobb jármű érzetét, de egyben elegánsabbá is teszi a megjelenését. Elöl L alakú, led nappali menetfénnyel látták el.  A külső tükrök nagyobbá váltak, a szélvédő alsó pereme előbbre került, ami az utastér méretnövekedésének hatását kelti. A tetőoszlopok is nyúlánkabbak, növelik a jármű optikai hosszát, amit fokoz a 17 collos kerék. A hátulján pedig megjelennek az új Dacia fényjelek (+ alakú képe van) és a hangsúlyosabb alvázvédő lemez pedig útra tapadóbb érzést sugall. Színválasztékban a régi hét opción túl megjelent az Atacama narancs és a Szahara bézs. Az autó magabiztos és elegáns megjelenést sugároz. Króm díszítő elemek rendelhetők a terepezés közbeni karosszériavédelemhez. Oldalsó fellépőkkel az autó tetejére könnyebben elhelyezhetők csomagok. A levehető vonóhorog pedig szerszám nélkül szerelhető.

Belső tér

A Dacia felhasználók a social media felületein jelezték változtatási igényeiket az autó megújításához. A designerek nagyon merészen álltak hozzá ezek tervezéséhez, s olyan jól sikerült, hogy a gyártási megvalósításhoz szinte semmit nem kellett változtatni rajtuk. A műszerfal S-vonalvezetésű, kerek nyílású, harmonikus légcsatornákkal. A fordulatszámmérő és a kilométeróra közötti információs kijelző a szintén megújult vezetőülésből jól látható, s a navigáció kijelzőjét is megemelték, betekintési szögét is javították (kevésbé függőleges). A műszerfal matt felületei gátolják a visszatükröződést, javítják a biztonságot.
Bőr kormánya magasságban és tengely irányban is állítható. A klímavezérlő gombok megújultak, fölöttük úgynevezett „zongorabillentyűk” találhatók: pl. a lejtmenetvezérlő, a start-stop rendszer kapcsolója, az elakadásjelző lámpa, a Multi-view kamera bekapcsolója, vagy az ESP kikapcsolási lehetősége. A sebességváltó rövidebb, sportosabb.
A teljesen új vezetőülés oldaltartása jobb, körbeöleli az embert, az ülőlap 20 mm-rel hosszabb (a lábak alátámasztásának fokozására), magasságban 60 mm-t állítható.
A menetkomfort fokozására továbbfejlesztették a zajszigetelést. Egyrészt felére csökkentették az utastérbe beszűrődő zajokat a hangelnyelő felületek növelésével az utas- és motortérből egyaránt. Másrészt továbbfejlesztett tömítő anyagokat használtak és csatlakozókkal is csökkentették a zajokat. Továbbá vastagabb üveget használtak az első ablakokhoz, valamint növelték az első rész szilárdságát, így a vibrációs zajokat szűrték le.
Az automata kártya technológia rendelhető.
Nagyon érdekes újdonság a Multi-view kamera. A négy kamera körbelátja az autót: egy elöl, 1-1 a külső tükrök aljában és egy hátul. Ez utóbbi automatikusan bekapcsol a hátrameneti parkoláshoz. Az oldalsó kamerákkal a mellettünk lévő akadályoktól való távolságot lehet ellenőrizni. Hasznos mind a szűk városi manőverezéskor, mind off-road terepen.
Az elektromos rásegítésű szervokormány sebességfüggő.
Az aktív és a passzív biztonság is nagyobb hangsúlyt kapott. Alapfelszereltségként az előbbiek közül megtalálható az ABS és EBA (vészfékrásegítő rendszer), az ESC (kipörgésgátló) és a HSA (Hill Start Assist: emelkedőn elindulást segítő rendszer). Kiegészíthető sebességszabályozó és -korlátozó rendszerrel, s van újdonságként automata fényszóró felkapcsolás. Elérhető hozzá a holttérfigyelő rendszer is.
A passzív biztonság jegyében megerősítették az autó vázát, növelték a motorháztető energiaelnyelési képességét a gyalogosvédelem fokozására. Az autó gazdagodott két függönylégzsákkal is. A hátsó övek ki-bekapcsolt állapotáról fény-, illetve hangjelzést kap a sofőr. A fejtámlák hátul süllyeszthetők, növelve a kilátást utasok nélkül.

Motorválaszték

Háromféle dízelmotorból lehet választani: az egyik a dCi 90 2WD 6 fokozatú manuális váltóval, a másik a dCi 110 2WD és 4WD szintén 6 fokozatú kézi váltóval, a harmadik a dCi 110 2WD dupla kuplungos EDC (szintén 6 fokozatú) automata váltós. Benzinmotorból kétféle változat áll rendelkezésre: az egyik az SCe 114 2WD 5 fokozatú vagy 4WD 6 fokozatú manuális váltós, a másik a TCe 125 2WD vagy 4WD 6 fokozatú kézi váltóval.

Méretek:Teljes hossz: 4315 mm

Külső szélesség visszapillantó tükrökkel: 2000 mm

Magasság terheletlen állapotban tetősínekkel: 1695 mm

Keréktárcsa: 16 collos acél vagy könnyűfém, illetve 17 collos könnyűfém

Gumiabroncs: 215/65 R 16 vagy 215/60 R 17

Járdák közti fordulókör átmérője: 10,15 m

Üzemanyagtank: 50 l

A további adatok motor, felszereltség és rengeteg egyéb paraméter függvényei. A legkisebb és legnagyobb szélső értékeket gyűjtöttem össze.

A fogyasztást táblázatosan mutatom be.

Megengedett legnagyobb össztömeg: 1712-1899 kg

Hasznos terhelhetőség: 450-582 kg.

Vezetés

A menetpróbán valamennyi aszfaltos úton is jártunk, de főleg terepképességét tettük próbára. Az ülés beállítása teljesen egyénre szabható, hozzá a kormány igazítható. A tükrök kívül elektromosak, nagy felülettel, így biztonságosabb tájékozódás lehetőségét adják. A középkonzolról kapcsolható ehhez a kamera, mely kellően éles képével tovább segíti a sofőrt a manővereknél.

Az első három fokozat rövid, hamar igényli a váltást. Kormánya sebességfüggő rásegítéssel könnyen manőverezhetővé teszi alacsony tempónál, de stabilan irányítható nagyobb sebességnél.
Természetes terepszakaszként egy turista útvonalon autóztunk, mely nyomvályúval, fák gyökereivel, hóval, sárral, kövekkel, szintkülönbségekkel (emelkedő-lejtő) tűzdelt volt. A menetstabilizátor ki- és az összkerékhajtás bekapcsolásával vágtunk neki a földútnak. A négykerék meghajtás vezérlője egyébként 2WD, 4WD Auto vagy 4WD Lock opciókat kínál. Mi persze ez utóbbit használtuk.
Jelentősebb lejtő előtt kapcsoltuk a lejtmenetvezérlőt, ami biztosította az óvatos, lassú tempó tartását is. A Hill Descent Control gyönyörűen fogta a járművet akár fokozatban, akár üresbe kapcsolt váltóval. Nagyon szépen lehetővé tette az állandó sebesség tartását meredek lejtőn történő ereszkedés közben is, a jármű fékrendszerét szabályozva. Vezetéstechnikai szempontból előfordult, hogy tényleg centiméterenként kellett haladni benyomott kuplunggal, a féket finoman simogatva, de valamivel könnyebb szakaszon az elektronika fogta a járművet és tartotta az 5-20 km/h sebességet. A gázpedálhoz nyúlva pedig felülírtuk a rendszert.

A szervezők kialakítottak egy mesterséges pályarészt is, ahol a kapaszkodó képességet, a beépített kamera látószögét vagy éppen a jármű fordulékonyságát, fordulókörét vizsgálhattuk. Az orrkamera biztosítja a terepezéskor elkerülendő akadályok láthatóságát. Rámpaszerűen mindkét oldali kerékkel mérleghintára hajtottunk, figyelve mind az irányító személyt, mind a kamera képét a kijelzőn, várva a súlypont átbillenését. Máshol gond nélkül kapaszkodott fel és fordult el az agyagos-sáros tisztáson. Kényes egyensúlyt kellett találni a gázadás és kormányelfordítás összhangjában, hogy azonos, állandó lendülettel – a tapadást nem túllépve – átjussunk a nehéz terepen. Ha elfogyott a lendület, akkor az autó hintáztatásával, esetleg kis tolatással ki lehetett hozni a járművet a sárból. A gond nélküli terepezéshez tudnunk kell a kocsi terep-paramétereit. Szabad hasmagasság 210 mm, a tengelyektől a végekig rövidek a karosszéria túlnyúlásai: elöl 841/842 mm, hátul 824/826 mm. Az első terepszöge 30º, a hátsó 33/34º. Áthaladási szöge pedig 21º. Az értékek a két- vagy négykerék hajtású járműveknél minimálisan eltérnek, mint látható. A gázlóképességre vonatkozó paraméter nem állt rendelkezésre a műszaki adatok között.
Aztán újból aszfaltra érve 2WD hajtásra kapcsol az ember, hogy ne nyúzza a futóművet és a hajtást. A gazdaságos üzemeltetés érdekében megtalálhatjuk a Driving Eco rendszert is. A műszerfalon a „zongorabillentyűk” közt az ECO gombbal szabályozhatjuk a start-stop rendszert és a fékezési hőerő visszanyerő rendszert.

Költségek

A Dacia 3 év vagy 100 ezer kilométer garanciát ad az autóra.
Négyféle felszereltséggel vásárolható: Access, Essential, Comfort vagy Prestige: 2 999 000 Ft-tól 5 199 000 Ft-ig variálhatóan. A Renault Csoport e régi-új SUV-ja lehetőséget biztosít az alacsonyabb árfekvésű kategóriában is a minőségi és biztonságos terepvezetésnek, akár munkához, akár hobbiként kívánja használni gazdája.

A Dácia Duster tesztautót vezette: Pataki Melinda