Én ott voltam már a legelső és akkor még csak egyetlen szakmai érdekképviselet a Magyar Autósiskolák Szövetségének alakuló ülésén is, - huszonhárom éve, 1990-ben. Ez hivalkodásnak tűnhet, de én tényközlésnek szánom. Annak igazolására, hogy bár sosem tartoztam egyetlen érdekképviselethez sem, mindig szükségesnek, fontosnak gondoltam ezt a fajta szakmai munkát. Mint ahogy az idén is, 2013-ban - saját elhatározásomból indíttatva - két alkalommal is megszerveztem, összehívtam a magyarországi autósiskolák és szakoktatók tíz érdekképviseletének vezetőjét. Ezzel egy időben szorgalmazni kezdtem a 2008-ban megalakult Moharos Társaság személyi és szervezeti megújítását is.
Először áprilisban, majd - miután kicsit rendezték soraikat, egy-két szervezetnél volt vezető váltás is - szeptemberben újabb, közös megbeszélésen találkoztunk.
Abban reménykedtem, hogy elindul közöttük valami normális párbeszéd. Személyesen, szemtől szembe is nyilatkozzanak. Kíváncsi voltam, ők is úgy gondolják-e mint általában ma az autósiskolák vezetői és oktatóik, hogy csak közösen lenne érdemes fellépni, a tíz szervezet helyett pedig egy két nagyobb, erősebb érdekképviseletbe kéne tömörülni. Megvédeni, ami még maradt, - már a jövőjétől is megfosztott, többször is megalázott, kisemmizett szakmát.
A Magyar Autóklub kisebb tárgyalótermében tartott két találkozó lezajlott. Nem szeretnék még részleteket sem idézni a vitákból, az elhangzott a hozzászólásokból, - két rövid, visszafogott hírt közöltem az eseményekről. Ami azonban még bennem van. El kell ismernem, nem sikerült a közvetítő próbálkozás. Rosszul mértem fel a helyzetet.
Újra rá kellett jönnöm, az érdekképviseleti vezetők többsége nem akar egyesülni. Esze ágába sincs! Inkább azt csinálják, mint régen, saját rögeszméiket hangoztatva, politikusokhoz dörgölőzve, külön-külön és sokszor egymás ellenében lobbiznak. És ezzel nem segítenek, ártanak az ügynek! Szolidaritás helyett, még egymás jó szándékú próbálkozásait sem ismerik el, nincs közöttük olyan szaktekintély, akiben maradéktalanul megbíznának, akit valamennyien elfogadnának. Biztos, hogy van ilyen ember a szakmában, de őrá még várni kell. Talán csak akkor fog felbukkanni, ha a régiek mind távoztak!
Azért jövök most újra elő ezzel a témával, mert közben zajlik az élet és azt látom, hogy más közlekedés-szakmai területeken az érdekképviseletek sorra összefognak, partnerségi, együttműködési megállapodásokat kötnek a Nemzeti Fejlesztési Minisztériummal. Ezekről a hírekről többször is tájékoztatott a szaksajtó, mostani lapunkba (Szakmai Sajtófigyelő) is válogattunk ilyen anyagokat.
Mindenesetre a stratégiai, együttműködési megállapodásokat ágazati szinten, rendszerint magas beosztású állami vezető, közlekedési, parlamenti államtitkár jóváhagyásával, aláírásával kötik meg. A felek garanciát vállalnak arra, hogy a civil szervezeteket, érdekképviseleteket bevonják majd az ágazati jogszabályalkotás folyamatába, sőt, akár jogszabályok módosítását is kezdeményezhetik. Ami ennél is több, a civil szervezetek és érdekképviseletek további céljaik eléréséhez közlekedésfejlesztési igényeket fogalmazhatnak meg, melyeknek fedezete uniós forrásokból lehetségessé válik.
Nem is folytatom tovább... csak hát tudom, a magyarországi járművezető-képzés érdekképviseleteinek vezetői egyhamar nem fognak stratégiai, partnerségi megállapodást kötni egymással és a Nemzeti Fejlesztési Minisztériummal. Szánalmasan kisszerűek, gyengék ehhez.
Így az autósiskolák, a vállalkozó szakoktatók megint lemaradnak valamiről!
És ha valaki a szakma presztízsének megítélésében még nincs teljesen mélyponton és remél valamit, annak ez eléggé elkeserítő hír.
Akiknek persze már régen elege van az érdekképviseletekből, azokat nem érdekli az egész, mintha ez a probléma nem is létezne. Én már régen nem csodálkozom azon, hogy az oktatókat nem izgatja az érdekképviseletek vergődése. Végtére is foglakozási ártalom, ebben a szakmában nyugodt emberek dolgoznak.
Legfeljebb most év végén hozzák őket izgalomba. A kötelező továbbképzéssel. No nem ennek tartalmával. Azzal, hogy nincs erről idejében információ. Már két hónap sincs hátra az évből, ilyenkor amúgy is összetorlódik a munka! Hol lesz a továbbképzés? Mikor? Ha meg lesz az igazolás, vizsgázni is kell, de hol, mikor? Hol van a tananyag? Mennyiért?
Egyáltalán, mire jó ez az egész?
Most, amikor írom e sorokat, 2013. november 3-án, jól értesült oktató kollégám üzeni: úgy hallom, november 4-én küldik ki az internetes tájékoztatókat. Reméljük, igaza lesz.
Kedves Olvasók!
Szerzőtársaim nevében is ajánlom a Tanulóvezető 2013-as számának cikkeit, remélve, hogy találnak enne néhány hasznos, kedvükre való anyagot is. Először a Tartalomjegyzékben tallózzanak.
Üdvözlettel
Balogh Zoltán főszerkesztő