Pár gondolat a jogsihoz vezető útról…
Amióta elkezdtem egyetemi éveimet, azóta ért bennem az elhatározás, hogy jogosítványt szerezzek, de az utolsó évben jutottam el oda, hogy ténylegesen rászánjam magam.
Nálunk az Ybl-ön (Szent István Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi Kar) kedvező feltételeket kaptunk ehhez, ugyanis az S.O.S. Autósiskolával karöltve Közlekedési ismeretek címen indítottak egy szabadon választható tárgyat. Mi heti rendszerességgel az autósiskolában hallgathattuk a KRESZ tanfolyam óráit, ráadásul nem csak két kreditet profitálhattunk szorgalmunkból, hanem ugyanitt folytathattuk a gyakorlati vezetést is.
A tanfolyam elméleti részét Tamás Irén tartotta, az órák teljesen oldott hangulatban, interaktív módon zajlottak. A kérdéses helyzeteket együtt beszéltük meg, közösen oldottunk meg tesztfeladatokat, segédanyagokat kaptunk. A KRESZ vizsga előtt persze otthon is készültem egy-két napot, átolvastam a tankönyvet, teszteket töltöttem ki, beszélgettem olyan ismerősökkel is, akiknek már volt ebben tapasztalata.
2013. június végén - nagy örömömre - elsőre átmentem a vizsgán. Hibapontjaim között volt egy pár olyan, amit merő figyelmetlenségből rontottam el, tehát igaz a jó tanács, amit többször is hallottam: érdemes a kérdésekre higgadtan, megfontoltan válaszolni, akár kétszer is elolvasni.
Miután megkaptam a sikeres vizsga hírét, azonnal felhívtam leendő gyakorlati oktatómat Budai Lászlót, hogy egyeztessük a vezetési órákat is. Az első foglalkozást egy forgalommentes parkolóban kezdtük. Az óra első felében csak ismerkedtünk az autóval, a pedálokkal, a sebességváltóval, beállítottuk az ülést, a tükröket, aztán az elindulás.
 |  |
Nekem először félelmetes érzés volt: én irányítok egy ekkora gépet, még ha ugyan az oktató közbe is tud avatkozni az ő oldalán levő pedálokkal. Az óra második felében pedig már kanyarogtunk is, lassú tempóban köröztünk. Mint ahogy ez később kiderült, a kanyarodási technikám nem volt elég hatékony, de pár óra múlva azért elsajátítottam a helyes kéztartást és kormányfogást is. Ahogy egyre jobban hozzászoktam az autóhoz, úgy jöttek az egyre komplikáltabb feladatok, mint például a hátramenet, a megfordulás, a különböző parkolások.
Kisebb próbatétel következett, a parkolóhelyről átmentünk a rutinpályára, vagyis ki kellett mennünk a forgalomba. Pánik félelemmel szorongattam a kormányt, mintha az életembe kapaszkodnék, annyira rémisztőnek tűnt a körülöttem levő autók zaja, a forgalom tempója. Persze nem történt semmi baj, „egyben” megérkeztünk a tanpályára és már elmondhattam magamról azt is, az utcán, a forgalomban is vezettem!
A rutinpályán a különböző beállásokat gyakoroltuk, a parkolási és megfordulási feladatokat, majd ugyanezeket a környékbeli csendesebb utcákban is. És ahogy egyre inkább ráéreztem az autóra, egyre kevésbé zavart a forgalom és a többi autó.
Ez időben változott az oktatási követelményrendszer is, a kötelező minimum 30 óra mellett kötelezővé vált a minimum 580 km-es elvárás. Oktatómtól tudom, érdemben ez nem sokat változtatott a tanulási metóduson. Én igyekeztem minél sűrűbben, hetente kétszer is vezetni, és oktatóm is úgy vélte, a tervezett óraszámban és egy pár pótórában meg lesz a kellő kilométer.
Közben bejelentkeztem az elsősegély tanfolyamra is. Egy alkalom volt, - négyórás elméleti foglalkozás, némi gyakorlással kiegészülve. Ezen alkalmunk nyílt kipróbálni az újjáélesztést és a különböző kötözési technikákat. Természetesen erre a vizsgára is készültem, tankönyvet olvasva, az áldozatkész családtagokon gyakorolva pl. a kötözést, a stabil oldalfekvést. A vizsga egyszerű volt, hármasával hívtak be bennünket, az újjáélesztési és a stabil oldalfekvési gyakorlatokat egymáson, illetve a próbababán mutattuk be. A feltett két szóbeli kérdésre helyesen válaszoltunk (talán, némi segítséggel) és megkaptuk a sikeres vizsga igazolását.
A gyakorlati vezetésben voltak azért mélypontok is, de szerencsésen kimanővereztünk ezekből. Nyáron azért könnyebben oszthatja be az ember az idejét, szerintem jobban is lehet gyakorolni, vezetni, ha éppen nem a diplomamunkán kell rágódni vagy éppen a kialvatlansággal küszködni.
Volt egy másik érdekes helyzet is a tanulásban, amikor pl. kénytelen voltam egy ismeretlen autót vezetni, mivel a megszokott tanulókocsink szervizben volt egy rövid ideig. Ugyanis amelyiken én tanultam az dízel motoros volt, ez a csereautó pedig benzines. Megszenvedtem az elindulásokkal, a kuplung felengedésekkel, de végül is jó tapasztalat volt, tanultam belőle, és amikor visszaültem a dízelbe, valamivel könnyebben ment a vezetés.
Többször is előfordult, hogy a hátsó ülésen ültem, az utánam következő tanuló mögött, láthattam másokat is gyakorolni, észrevettem a hibáikat is. Olyan is volt, hogy mögöttem ült egy másik tanuló, ami szintén tanulságos volt, mert hozzászokatott a gondolathoz, - az oktatón kívül más is figyeli, amit én csinálok.
 |  |
Talán leggyengébb pontom a parkolás volt. Legfőképpen a merőlegesen jobbra hátra parkolás. Mindig attól féltem, hogy túl közel megyek a szomszéd autóhoz, nem szerettem volna kárt tenni egyik autóban sem. Aztán csak megtanultam az oktatómtól, ilyenkor érdemes a jobb oldali tükörre hagyatkozni, ennek segítségével is legyőzni a fölösleges aggódást. A parkolásoknál és megfordulásoknál nekem jó támpontokat jelentettek az olyan tanácsok, hogy pl. két vagy három autóval előrébb érdemes megállni az üres hely előtt, vagy az adott utcában melyik bokornál érdemes megállni, és itt elkezdeni a saroktolatást vagy éppen az ipszilon fordulót. Ezeket a megszokott helyeket az oktatóm is igyekezett jól kihasználni, engem ezek megnyugtattak, - még vizsgán is. Egyébként nem csak a vizsgaútvonalakat gyakoroltuk, hanem ismeretlen helyeken felismerni táblákat, alkalmazni a KRESZ szabályait, illetve megtanultam figyelni és gondolkozni vezetés közben.
A vizsga időzítése persze számomra lehetett volna szerencsésebb, tekintve, hogy három nappal előzte meg a diplomamunkám leadását, - eléggé stresszes időszak volt ez számomra. Ez így jött össze. Vezettünk a vizsga előtti napon, közvetlenül a vizsga előtt is egy fél órát, hogy megfelelően „bemelegedjek”. Emlékszem, az előző napi vezetés nagyon pocsékul ment, ekkor már nagyon izgultam.
Miután pedig a vizsgabiztos elintézte a formaságokat, megkért, hogy akkor hát mutassam be a szokásos napi elindulás előtti ellenőrzési feladatokat. Körülbelül a felét jól megcsináltam, nem is kellett mindent befejeznem, beültünk az autóba és - kihúztam egy vizsgaútvonalat. Tájékoztatást kaptam hogyan fog menni a vizsga: az oktatóm adja az utasításokat és én nyugodtan kérdezzek vissza, ha valami nem világos. Elindulás után, még az udvaron megcsináltam a kötelező fékpróbát. A parkolási és megfordulási feladatokat már rögtön az elején letudtuk. Számomra hihetetlen módon, szinte hibátlanul ment a párhuzamos és a merőleges parkolás, de még az ipszilon forduló is. Az út további részén is megfontoltan, körültekintően vezettem. Már visszafelé jöttünk, az oktatóm megkérdezte a vizsgabiztostól, hogy elég lesz-e ennyi, vagy mehetünk vissza a tanpályára, az elindulási helyre. A vizsgabiztos javasolt még egy kisebb kerülőt, ami nem volt a vizsgaútvonal része. Emlékszem, egy kissé meg is ijedtem, végül azonban a kevésbé ismert terepen is jól helyt álltam.
Nagy megkönnyebbüléssel hallottam a vizsgabiztostól: megfeleltem. Annyi bírálata volt csupán, hogy egy-két helyen túl lassan mentem, a zebrák előtt olykor-olykor megálltam akkor is, ha a gyalogos csak úgy állt a járdán.
Utólag az oktatómmal ezt megbeszéltük. Jobb volt ez így, inkább a biztosra mentem és nem kockáztattam. Én elmondhatom, a „Lassan járj, tovább érsz” mottóval vizsgáztam le! 2014 január 14-én. Jó érzés a siker, megvan a slusszkulcs! Ráadásként - néhány nappal ez után - sikerrel diplomáztam is!
Ezúton is nagyon köszönöm oktatómnak, Budai Lászlónak végtelen türelmét és gondos tanítását, nélküle ugyanis nem mondhatnám el, jogosítványom van!
Galovicz Viola