A 68 éves ATI képeskönyve
![]() | ![]() |
![]() | ![]() | ![]() |
Az ATI szakemberei mindig is jogelődnek tekintették az 1912-ben alapított Állami Sofőriskolát, az Autóközlekedési Tanintézet születését pedig 1949-től, az Autóműszaki Intézet (AMI) megalakulásától számították. Egészen pontosan a 13450/1948 sz. kormányrendeletre hivatkozva, ami 68 évvel ezelőtt 1949. január 31-én lépett hatályba. Érdekes történeti fejlemény, hogy 1954-től két éven át "Állami Gépjárművezető-képző Tanfolyam" néven is működött, majd 1956 tavaszán a 3/1956 sz. miniszteri rendelettel kapta jól ismert nevét: KPM Autóközlekedési Tanintézet. Az ATI már az indulás évében nagy sokkot élt át, az 56-os októberi forradalom és szadadságharc idején Budapesten a Baross utcai székház és a Dankó utcai tangarázs környékén súlyos fegyveres harcok voltak. Az eseményekben az ATI oktatójárművei közül sok megsérült, kiégett, vagy a nyugatra menekülők vitték magukkal, melyek az országhatárról kerültek vissza a Dankó utcai tangarázsba. Még fájóbb veszteség, hogy a forradalom leverése után, nagyon sok tapasztalt, kiváló oktatási szakember disszidált, elhagyta tanintézeti munkahelyét, az országot. Csak évek múltán állt helyre a KPM Autóközlekedési Tanintézet normális oktatási tevékenysége. Első lépésben Fehér János igazgató az akkor megszűnt Zách utcai Honvéd Gépkocsizó Tisztképző Iskolából - korábbi munkahelyéről - hozott ide tapasztalt szakembereket, 1958-ban pedig Dr. Máthé Mátyás a 17 sz. AKÖV korábbi vezetője volt az igazgató, aki sokat adott az elméleti előadók képesítésére, csak műszaki és jogi vézettségű diplomás tanárokat alkalmazott, folyamatosan frissítette fel a gyakorlati oktatói állományt is. A korábbi vándortanfolyamok helyett új ATI irodákat nyitott az AKÖV megyei telephelyein, szorgalmazta a vidéki iskolahálózat teljes kiépítését, ATI kirendeltségek létrehozását.
![]() | ![]() |
![]() | ![]() | | | ![]() |
17. rész
A Legrégibb, a Legidősebb ATI-sok
A 68 éve alapított Autóműszaki Intézet, majd az 1956-ban létrehozott KPM Autóközlekedési Tanintézet hivatalosan már 1983 óta nincs, de a neve él, jó híre megmaradt. És itt vannak közöttünk, élnek még a legrégibb, a legidősebbb ATI-s kollégák, akik már Nyolcvan Évesek, vagy már idősebbek is. A nagyszerű szakemberek, akiknek nemcsak kora, életútja is tiszteletre méltó, és most fiatalkori képeikkel igazolják, hogy szépek voltak, minden igaz volt, minden úgy volt...
BERTA GÁBOR – 80 éves. 1968-ban kezdett oktatni a Borsod megyei Autóközlekedési Tanintézetnél Miskolcon. A hetvenes évek közepétől már Ózdon az 1 sz. Munkaközösségben is oktatott, a legkiválóbbak közé tartozott. 1990-től a Miksztai és a Palotai magán autósiskolákban vállal munkát, - ma is dolgozik!
![]() | ![]() |
HUNYADI LÁSZLÓ - 82 éves. 1976-78 között a Zala megyei Autóközlekedési Tanintézet oktatója volt, majd az ATI-VIB szervezeténél vizsgabiztosi képesítést szerez. A kiváló szakember összesen 37 évig, 2013-ig szolgálta a közlekedésbiztonság ügyét.
![]() | ![]() |
CZIFFER GÉZÁNÉ - 89 éves. 1969-től a KPM Autóközlekedési Tanintézet számviteli osztályának vezetője a Baross utcai központban, majd a hetvenes évek elejétől 1983-ig volt az ATI Igazgatóság főkönyvelője.
![]() | ![]() |
CSISZÁR FERENC – 80 éves. 1970-ben kezdett Szegeden az Autóközlekedési Tanintézetnél, kiváló oktatási szakember Csongrád megyében. 1989-ben Csiszár magán autósiskolát alapított, sikeresen indított továbbképző szaktanfolyamokat, a kilencvenes években felvállalta a szakokatók képzését is. Vállalkozása 2005-ig működött.
![]() | ![]() |
TÓTH IMRÉNÉ LUJZIKA - 85 éves. A legrégibb ATI-sok közül való. 1961-ben kezdett és végig a Baross utca 76-ban, a központi székházban dolgozott, sokféle adminisztrációs területen. Hozzáértő, nagyszerű munkatárs, 1992-től nyugdíjas.
![]() | ![]() |
KOVÁCS JÓZSEF – 79 éves. A Borsod megyei ATI-ban, Miskolcon kezdte az oktatást 1960-ban. A rendszerváltás idején 1989-ben alapította meg jó hírű magániskoláját Kazincbarcikán. Több mint fél évszázados szakmai munka áll mögötte, Moharos Díjjal kitüntetett szakember, - ma is dolgozik
| ![]() |
BEKE ISTVÁNNÉ IBOLYA - 83 éves. Már 1962-ben a Zala megyei Autóközlekedési Tanintézet igazgatója volt. Kiváló vezetői képességekkel rendelkező, jól felkészült ATI-s szakember, 1989-ig irányította a színvonalas megyei képzőszervet.
![]() | ![]() |
SIPOS IMRE - 79 éves. 1972-ben kezdett Budapesten az ATI Szőnyi úti telepén, kiváló elméleti és gyakorlati oktató volt a Gizella utcai elméleti bázison. A rendszerváltás után 1992-ben alapította a Baross utcai Új-ATI Autósiskolát. A jó hírű, szaktanfolyamokat is szervező, szakoktatókat is képző fővárosi képzőszervet 1998-ig vezette.
![]() | ![]() |
CSONGRÁDI ISTVÁN - 80 éves. 1964-ben kezdett tanítani Szegeden az MHSZ megyei szervezeténél, 1973-tól már a Csongrád megyei Autóközlekedési Tanintézet nagyszerű oktatója. Huszonöt éven át 1989-ig oktatott, szolgálta a közlekedésre nevelés ügyét.
![]() | ![]() |
HAJNAL SÁNDOR - 85 éves. A Hajdú-Bihar megyei Autóközlekedési Tanintézetnél kezdett 1972-ben, a jó hírű, Zsírossy Arpád vezette ATI iskolában, még a Széchenyi utca 47-ben. A 2000-es évektől már a Rutin és a Lévai magán iskolákban dolgozott, 2012-ben hagyta abba. A Debrecenben köztiszteletben álló, kíváló szakember negyven éven át tanított.
| ![]() |
A Legrégibb, a Legidősebb ATI-sok, a NYOLCVANASOK!
Vannak még, élnek még!
Folytatás következik...
Balogh Zoltán



























