A 66 éves ATI képeskönyve
A KPM Autóközlekedési Tanintézet szakemberei – jogelődnek tekintették az 1912-ben alapított Állami Sofőriskolát – de az intézet születését mindig is 1949-től, az Autóműszaki Intézet (AMI) megalakulásától számították. Egészen pontosan a 13 450/1948 sz. kormányrendeletre hivatkozva, ami 66 évvel ezelőtt 1949. január 31-én lépett hatályba.
|
|
(4. rész)
Az Autóműszaki Intézetnek majd az Autóközlekedési Tanintézetnek már a megalakulástól kezdve voltak vidéki iskolái néhány nagyvárosban. Az ötvenes-hatvanas években az AKÖV majd a Volán vállalatok telephelyein is szerveztek tanfolyamokat, a hetvenes évek elején pedig már húsz megyei jogú városban működtek ATI iskolák, a kirendeltségek száma is folyamatosan gyarapodott.
Hajdú-Bihar megyei ATI
Talán a legrégibb vidéki autósiskola, ahol már az Autóműszaki Intézet is rendezett hivatásos sofőrtanfolyamokat. A hely pedig Debrecen belvárosában a Széchenyi utca 47 sz. épület, ami szűk kapujával, de hosszú, tágas udvarával fogadta az érkezőket. Belül pedig zsibongott az autós élet, ügyfélfogadó, tantermek, műhely, évtizedekig volt itt telephelye a tanulókocsiknak, még tanudvari gyakorlásra is használták.
![]() | ![]() |
Lent, a kép bal szélén Zsirossy Árpád, aki 1958-ban kezdte itt a gyakorlati oktatást, 1963-tól pedig 35 évig a Hajdú-Bihar megyei ATI igazgatója. Mellette áll Moharos Kálmán a KPM Autóközlekedési Tanintézet igazgatója, aki talán a legkiválóbb oktatási szakembernek tartotta a debreceni igazgatót. A fővárosban egy Baross utcai szakmai eseményen tartanak tájékoztatót, nem tudjuk pontosan mikor, de az asztalon sorakozó csattos, bambis üdítők árulkodnak, a hatvanas évek végén, a hetvenes évek elején járunk.
Második kép: a debreceni ATI iskola KRESZ-tanterme, kezdődik a szóbeli vizsga.
![]() | ![]() |
![]() | ![]() |
Az ATI Tájékoztató egyik 1974-es összefoglaló cikke szerint a debreceni ATI nem csak régi iskola, hanem nagy iskola volt, ekkor 61 fős személyi állománnyal, 28-30 oktatójárművel dolgoztak. A legkülönbözőbb járműkategóriákban indították a nagy létszámú tanfolyamaikat, szaktanfolyamokat is, ebben az időben építették a konzervgyár melletti Monostorpályi úti tanpályát, oktatási kirendeltséget szerveztek Hajdúnánáson és Berettyóújfaluban. A debreceni ATI-s oktatók igazi munkahelyi kollektívát alkottak, folyamatosan részt vettek a város közlekedési, balesetelhárítási akcióiban, elismert szakmai tekintélyük volt, felnéztek rájuk az emberek. Közös kulturális programokat szerveztek, bajnokságban szerepeltek kispályás focicsapatukkal, jó hírű rali versenyzőik voltak, országos futamokon indultak. Az utolsó képen a ralisok, a 33-as rajtszámú Skoda mellett a sikeres Dombi-Szentkirályi páros.
És persze nincs fotónk a debreceni Autóközlekedési Tanintézet sok kiváló szakemberéről. A mindenes ügyintéző Dr.Görgeyné Ecsedi Judit volt, az igazgató titkárnője, Gődény Ferenc után Kristóf István az oktatásvezető, Lempák István a VIB vezető, majd Nagy József és persze a régi nagyok: Varga József, Úrvölgyi Béla, Stolmayer János, Gulyás Sándor, Papp Károly, id. Őze Lajos, Löki Zoltán, Bihari István, Éles Dániel, Lakatos Miklós, Szilágyi József, Oláh Zoltán, Ferenczi István, Nagy István, Horváth László, akik mind kiváló oktatók és nagyszerű vizsgabiztosok voltak... hányan is maradtak ki?
Győr-Sopron megyei ATI
Szintén nagy múltú, régi autósiskola. Az első kép is a régebbi telephelyen a Ságvári Endre utca 27-ben készült. Az udvaron (kattintás a képre!), középen az S 100-asok mellett Mednyánszki László, Förhécz Zoltán oktatók, beljebb a Skoda motort éppen javítja Obinger Ferenc oktató, vagy akkor már az ATI igazgatója. A többieket sajnos nem tudjuk, nem ismerjük fel őket.
A második kép a soproni kirendeltség épülete előtt készült a hetvenes évek elején. A Trabant mellett Czunyi Tibor akkori kirendeltség-vezető… majd a harmadik a napszemüveges Tóth István oktató, később vizsgabiztos, utána következik Matics József, az ötödik Völgyes István - szintén oktatók. Egészen hátul a sapkás kolléga, ha nem tévedünk Horváth Ignác, ma is oktat, jól van. Nincs róla kép, de tudjuk, soproni vizsgabiztos, kirendeltsévezető volt Sorok Rudolf is, akinek ráadásul gyönyörűséges 1938-as évjáratú Fiat 1100-as vetererán autója volt.
![]() | ![]() |
Győrben 1976-ban kezdődött el az oktatás újkora, amikor is felavatták a Győr-Sopron megyei ATI impozáns, nyolc tantermes iskoláját.
![]() | ![]() |
Az avatáson a lépcsőház emeletén balról jobbra: büszke fejtartással Obinger Ferenc az új győri tanintézet igazgatója, Moharos Kálmán az ATI központi igazgatója Budapestről, az ünnepi beszédet Kiss Dezső közlekedési miniszter-helyettes mondja.
![]() | ![]() |
Tény, hogy ebben a modern, audiovizuális eszközökkel felszerelt győri ATI iskolában a létesítményhez is méltó, színvonalas képzés indult el, tízezrek tanulták itt meg a gépjárművezetést, ide jártak a hallgatók gyakorlatra a KTMF Főiskoláról, fiatal oktatók tucatjai lettek itt naggyá, országos hírű közlekedési szakemberré.
Még két név, akik nem maradhatnak ki: 1974-től a kiváló Kovács András a VIB vezetője, 1978-tól pedig a nagyszerű Német Csóka László az oktatásvezető, később ATI igazgató. Meghaltak már, de itt vannak még most is, jól emlékezünk rájuk.
Bács-Kiskun megyei ATI
![]() | ![]() | ![]() |
A kecskeméti ATI iskola a város központjában, a Villám utca 12 sz. házban. Hetvenes évek közepe. A patinás épület - a református gimnázium egykori kollégiuma - kapuján belül jól felszerelt tanterem, fiatal hallgatók, fiatal oktató, Solymosi István közlekedési ismereteket tanít, éppen most fűzi be a filmszalagot.
![]() | ![]() |
Lent a kecskeméti tanpályák. Az első képen a régi, a strand előtt a Széktó utcai rutinpálya, háttérben a jellegzetes toronnyal. Jobbra az 1979 körül megépült, minden kategóriára alkalmas, 15 ezer négyzetméter alapterületű Kaffka Margit utcai tanpálya. Skoda 105-ös, hátra felé párhuzamos parkolás, a tanulókocsi háziszáma S 203. Vajon ki lehetett benne az oktató?
![]() | ![]() |
Kecskeméten a hetvenes évek elején már 35 fős személyi álománnyal, 16 oktatójárművel dolgoztak, Papp Elek volt az ATI igazgató. Sohajda József váltotta 1975-től, Szabó András az oktatásvezető, Dömötör Ambrus a VIB vezető. A nyolcvanas évek közepétől kevés ideig Dene János, majd Gémes István vezette az iskolát, oktatásvezető Majtényi László. Ez a jól működő képzőszerv sem úszhatta meg az idők viharait, a nyolcvanas évek durva átszervezései, gazdasági nehézségei miatt egyre inkább elveszítette arculatát. Dr. Faragó Ede volt egy ideig vezető, 1990-ben pedig Simon Sándor mint megbízott utolsó ATI igazgató próbálkozott a Bács-Kiskun megyei ATI életben tartásával, a felszámolást azonban nem kerülhették el. Jött az ATI-MK Autósiskola. Egyébként arról a Simon Sándorról van szó, akiről 1982-ben a Petőfi Népe, majd az Autóvezető is megírta, hogy teljesen megújította addigi életét a kecskeméti Gulubics Fülöp tanulóvezetőnek, aki hadirokkant, a háborúban mindkét kezét elvesztette, mégis megtanulhatta az autóvezetést, kimozdulhatott évtizedes magányából. Az történt, hogy a kecskeméti ATI térítésmentesen vállalta Trabant Hycomat gépkocsijának egyénre szabott műszaki átalakítását és vizsgáztatását, Simon Sándor pedig vállalta a hadirokkant gyakorlati oktatását, vizsgára felkészítését. Természetesen ő is ingyen. Akkor ezt úgy mondták, társadalmi munkában. Ettől azonban még nagyon szép a történet.
Bajai ATI
Ebben a bajai házban a Szabadság út 23-ban volt az Autóközlekedési Tanintézet, ahol még láthattuk a kiváló Thernesz Tiborné igazgató vitrinjét is, benne az összes kitüntetésével, a bajai iskola dolgozóinak munkáját elismerő oklevelekkel, serlegekkel.
![]() | ![]() |
Büszkeségünk Baja - ezzel a címmel közölt cikket 1973-ban az ATI Tájékoztató, és persze az országos lapok is hírül adták az eseményt: megépítették az ország első, korszerű tanpályáját! A létesítmény néhány hónap alatt készült el, ami elsősorban a bajai iskola dolgozóinak, áldozatvállalásuknak, a tömérdek társadalmi munkának köszönhető. Ez úgy értendő, hogy az oktatók, a vizsgabiztosok, az ügyintézők, a vezetők, heteken át, folyamatosan dolgoztak itt munkaidő után, ásóval, kapával segítették a földmunkát, majd locsolták a betont, még szakmunkát is végeztek. A példátlan összefogás eredménye a magyar oktatási reform követelményeihez igazodó legmodernebb tanpálya, ami aztán követendő példa lett az országban. Erre a tanpályára az a minősítés, hogy európai színvonalú, nem is illett volna, mert Európában még nem is volt ilyen! Jöttek is a külföldi oktatási szakemberek, hogy megnézzék. Dr.Gerhardt Munsch professzor a defenzív vezetés nagy rendszerezője is ellátogatott ide az NSZK-ból, csodálta a létesítményt, de az itt folyó szakmai munkát is!
A képek: az 1973 szeptember eleji avatáson Dr. Tőzsér István a KPM Autóközlekedési Főosztályának vezetője mond köszönetet a tanpálya építésében jeleskedő bajai szakembereknek.
![]() | ![]() |
A bajai kezdeményezés folytatódott a megyében is, a következő években az iskola két oktatási kirendeltségén, Kalocsán és Kiskunhalason is elkészültek a korszerű tanpályák.
![]() | ![]() |
Thernesz Tiborné igazgató mondta: neki nem beosztottai, hanem kiváló munkatársai voltak. Próbáljuk felsorolni őket: Bakó István oktatásvezető, Kiszli János kirendeltség-vezető, Nagy Benő, Arany Tóth Zoltán szakoktatók, Arany Tóth Endre VIB vezető, Szabó K. László kirendeltség-vezető, Zsivánovits István, Hambalkó Tibor, Tarnay Péterné, Oláh Bálintné, Engler József igazgató-helyettes, Fajdt Mihály VIB vezető, Opoczki Sándor, Korsós Gyula, István Pál...
Baranya megyei ATI
A régi Pécsi ATI iskolát már 1950-től jegyzik, a hatvanas években Papp István vezette, akkor még a belvárosi Bajcsy-Zsilinszky úton, bérelt tanácsi épületben voltak. Ebből az időből kevés emlékünk maradt, de tudjuk, 1968-tól már Litványi Tibor is ott van, álmokat kerget egy új iskoláról, a magyar járművezető-képzés fejlesztéséről.
![]() | ![]() |
Pécsett 1975-ben készült el az Autóközlekedési Tanintézet első, az oktatási reform-elképzeléseknek megfelelő, a legkorszerűbb oktatási eszközökkel felszerelt, csakis a gépjárművezető-képzés céljaira tervezett autósiskolája. A tanulóvezetőknek szokatlanul világos, modern tantermekkel, az oktatóknak tízezer négyzetméter alapterületű tanpályával, az esti tanpályás oktatáshoz megfelelő világítással.
![]() | ![]() | ![]() |
Az iskola KRESZ-tanárainak kiemelkedő egyénisége volt Bódog Sándorné Angéla, aki tudatosan, programozott oktatási módszerekkel építette fel előadásait, a témához szükséges minden korszerű oktatástechnikai eszközt alkalmazva. A közlekedési taktika c. témakörben pl. a legfrissebb forgalmi és helyismereti információkat is fontosnak tartotta, tanította. Nagyszerű szakemberek gyűltek itt össze: Deák József volt az oktatásvezető, Radnai Béla a VIB vezető és a többiek sorban, Jakab Katalin, Peres Árpád, Horváth Béla, Szécsényi András, Détári István, Fenyvesi József, Kerber Imre, Hir Attila, Nemes István, Király József, Kopiás Ákos, Kozma Béla, Nagy Ferenc, Kecskeméti Károly...
![]() |
Litványi Tibor a legnagyobb csodát produkálta. A több mint hatvan fős ATI iskola (Mohácson, Sellyén kirendeltséggel) igazgatója volt, de időt szánt az oktatás szakmai-módszertani mélységeinek elemzésére is. A gépjármű feletti uralom megszerzésének lépései izgatták, kísérleteket végzett, nemzetközi szinten is publikálta eredményeit, tanpályás gurunak számított. És akkor még nem is beszéltünk arról, hogy a Pécsi ATI iskolában belső szakfelügyelet működött, rendszeresek voltak az oktatói továbbképzések, módszertani vitákat rendeztek...
Borsod megyei ATI
|
![]() | ![]() |
Miskolc városban volt a legnagyobb vidéki ATI iskola. A hatvanas évek elejétől a Baross Gábor utcai tüzér laktanyában volt az irodájuk és telephelyük, a Diósgyőr stadion-parkolójába jártak rutinozni. Már itt volt a két tapasztalt, kiváló szakember Bódis István és Horváth István, akik vezették az iskolát.
A képek a hetvenes évek elején, a Major utcában készültek. Ekkor már 70 fős személyi állománnyal, 46 oktatójárművel dogoztak Miskolcon, Sárospatakon Salétros János, Ózdon Szcitovszky Tibor volt a kirendeltség-vezető. A miskolci ATI elhelyezési, szociális körülményei soha nem voltak rózsásak, annál inkább jó volt itt a munkahelyi kollektíva, a szakmai, műszaki igényesség. Mindig jól felszerelt tantermekben oktattak, különösen a hivatásos vezetők képzésében voltak példásan jó eredményeik. Jobbra: Kapcsó József a kiváló műszaki oktató magyarázza a dízel motor szerkezetét. Természetesen nagyszerű KRESZ -és gyakorlati oktatók is bőven akadtak Miskolcon:Tóth János, Orosz János, Baráz Imre, Berta Gábor, Varga János, Bódis György, Lengyel József, Turcsányi János, Kovács Gyula, Kovács István, Szekeres Zoltán...
![]() | ![]() |
![]() | ![]() |
Bódis István 1963-ban jött Kecskemétről a Borsod megyei ATI-hoz igazgatónak. Az járta az oktatók között, hogy szigorú főnök, de igazi úriember. Kedvelték is Miskolcon - 1976-tól már a VIB vezetője.
Horváth István még előbb jött, 1958-ban már oktatott és vizsgáztatott a Miskolci ATI-nál, 1963-ban igazgató-helyettes, 1976-tól ATI igazgató. Szerény, nagy tudású, mindenki által elismert szakember. Az ő idejében Miskolc az ország egyik legszínvonalasabb autósiskolájának számított. A nyolcvanas évek átszervezései után egy ideig Bojtár István volt az ATI vezetője, Horváth István azonban végig maradt, a Közlekedési Felügyeleten VIB vezetőként szolgálta tovább a szakmát. Nyugdíjasként 2003-ig behívott vizsgabiztos, 2011-ben Moharos Díj kitüntetést kapott.
Csongrád megyei ATI
![]() | ![]() |
Az első kép: Szeged Berlini körút 16, a régi ATI iskola, a később megvásárolt vizsgabizottsági épülettel. Már a hatvanas évek közepétől Polonkai Sándor volt itt az igazgató, aki még a Szabadkai autósiskolával is jó szakmai kapcsolatot ápolt, 1974-től már VIB vezető. Ez után Farkas József az igazgató, ekkor a 60 fős személyzettel, 35 oktatójárművel működő szegedi ATI-ban Csiszár Ferenc az oktatásvezető, Bakó András a VIB vezető, Császárné Rózsa a mindenes ügyintéző.
A második képen is régi szegedi oktatók egy csoportja, nevezzük is meg őket, balról jobbra: Mityók Ferenc, előtte Ecseki Árpád, Gasparics Péter, Fehér István, Mészáros László, Hézsai András, Steiner Béla. A guggoló sorban az első személyt nem ismerjük fel, (talán majd valaki...) a második Kóré István, utána Patki Péter, végül Kiss József, aki mögött ott áll oktatójárműve is, a Gaz 51-es tehergépkocsi. És még mindig a régi ATI-sok, akikről nincs ugyan fotó, de sorban emlékezünk rájuk: Iványi József, Sándor István, Faragó Aurél, Kiss Géza, Kónya István, Papp János, Torjai Béla, Csúri József, Szűcs Ferenc, a két Tóth István, akik szintén kiváló szakemberek voltak. Makón és Szentesen középiskolai oktatóbázisok működtek, Hódmezővásárhelyen a kirendeltségvezető Ágoston Lajos, itt dolgozott Ocsovszky László, színvonalas módszertani cikkeket írt az Autóvezető c. szaklapba.
![]() | ![]() |
![]() | ![]() |
A szegedi ATI-sok jó társaság, együvé tartoztak. Évekig kitartó társadalmi munkájuk eredménye, hogy a Csongrádi sugárúton 1976-ban már elkészült a nagyjárművek oktatására is alkalmas, korszerű tanpálya, faházzal, fénysorompós vasúti átjáróval, esti világítással.
A régi Berlini körúti épületet 1978-ban lebontották, de a helyén 1982-re új ATI iskola épült. Itt kapott már helyet az 1983-ban megalakult Csongrád megyei Közlekedési Felügyelet is. Aztán jöttek az átszervezések, majd a teljes felszámolás. Az ATI épületét eladta az önkormányzat, a tanpálya sorsa is megpecsételődött.
Maradt-e valami a szegedi ATI-ból? Csak a nevek, mint ATI Császárné, vagy Kónya István Csongrád m-i ATI iskolája? Maradt-e valami az együvé tartozásból, az ATI szellemiségből?
Fejér megyei ATI
![]() | ![]() | ![]() |
Az első három kép újság kivágás, az ATI Igazgatóság régi sajtófigyelő gyűjteményéből való, a Fejér Megyei Hírlap közölte őket 1970-ben. A képaláírás szerint Horváth József a KPM Autóközlekedési Tanintézet főállású vizsgabiztosa értékeli az úrvezető jelöltet, akinek pedig a hosszú Skoda Octavia Combi tanulókocsival nem lehetett könnyű a rutinvizsgán. Annak tudatában, hogy az oktatási reform után vagyunk, akkor kötelező vizsgafeladat a szlalom előre-hátra, plusz a végén megtoldva a jobbra, hátra paralel parkolással. A motorosoknál is kötelező már a rutinvizsga, utána egyéni felkészülés, harminc nap eltelte után, kilencven napon belül lehetett a forgalomból is vizsgázni. Székesfehérváron a megfigyelő-pontos motoros vizsgák útvonala: Építők útja - Szórád Márton út - Dózsa György út - Sikló út.
Az ATI régi épülete még a Jókai út 15-ben volt, Szász László az igazgató már a hatvanas évektől, 1973-tól Oláh Miklós az iskolavezető. A Fehérvári ATI hagyományosan színvonalas képzőhely, 45 fős személyi állománnyal, 25 oktatójárművel dolgoztak, együttműködve az Ybl Miklós, Ják József szakközépiskolákkal, a Móra Ferenc gimnáziummal, Dunaújvárosban kirendeltséget működtettek.1976-ban Szalai Gyula lett az igazgató, Kiss Gyula a VIB vezető.
![]() | ![]() |
A Koppány utcában új területhez jutottak, új iskola és tanpálya építésébe kezdtek, itt is évekig tartó, sok-sok társadalmi munkát vállalva. Az Alba Regia brigád szocialista címet kapott "...6-700 köbméter követ hordtunk már ide, szétteregettük, lehengereltük, hátra van még 300 köbméter murva, ezt a városi tanácstól ingyen kapjuk... " olvasható az 1976-os ATI Tájékoztatóban. Végül, 1982-ben elkészült a Fejér megyei ATI korszerű iskolaépülete és tanpályája, 1982-ben Nagy Tibor az igazgató, 1983-tól Bognár Árpád az iskolavezető. Megteremtődtek a korszerű járművezető-képzés személyi, tárgyi feltételei, de néhány év és megint jöttek az átalakulások. Oláh Miklós az ATI igazgató, Barabás Ferenc az oktatásvezető, 1990 után a felszámolása itt sem kerülhető el, jogutód nincs.
Ne feledjünk a többi, régi ATI-s kiválóságot sem: Kovács Ferenc, Sellei István, Molnár István, ill. Kiss János, Varga József, akik még ma is aktív szereplői a szakmának...
Komárom-Esztergom megyei ATI
![]() | ![]() |
A hetvenes évek elején a Tatai autósiskola irodája a Tópart utca 16-ban (első kép) egy üdülőházban volt, majd 1975-től a vizsgabizottság elkülönülésével a Somogyi Béla utcába költöztek, itt alakítottak ki korszerű tantermeket, garázsokat, ügyfélfogadót. A kezdetben 15 dolgozóval és 11 oktatójárművel dolgozó ATI iskola vezetője Katona Miklós, majd Németh Ferenc, később Henzer Imre. A negyedik képen az ATI irodában megbeszélés folyik, felismertük itt Répai Dániel (háttal) szakszervezeti vezetőt Budapestről, tőle jobbra Ur Mihály tatai vizsgabiztos, mellette Aknai Ferenc VIB vezető, végül Lippay Gábor, korábban a Kísérleti és Módszertani iskola oktatója, aki egy ideig oktatásvezető is volt Tatán. És említsük meg Vikor Béla oktatót, később VIB vezetőt, akivel a vizsgabiztosok 1978-ban már új helyre, az Egység utcába költöztek. Ebben az időben szerveztek kirendeltségét Esztergomban, főleg mellékfoglalkozású szakemberek tanítottak Tatabányán, Dorogon és Kisbéren is.
| ![]() |
A tatai ATI iskolának - közös kezdeményezéssel és összefogással (KPM Közúti Igazgatóság, BM, Volán, MHSZ) - már 1975-ben sikerült megszerezni az 1.sz. főút egy korábban lezárt szakaszát. Az akkor épülő M1-es autópálya miatt felszabaduló 600 méteres, kitűnő minőségű útszakaszt hamarosan jól felszerelt, minden járműkategóriás igényt kielégítő tanpályává fejlesztették.
![]() | ![]() |
Szolnok megyei ATI
![]() | ![]() |
![]() |
Szolnok, Eötvös tér 3. A hetvenes évek elején az egykori buszgarázsban volt az ATI iroda, a nagy kupolában jobbra találtuk a műszaki és a KRESZ tantermet, kint, az épület előtt jól ápolt, tökéletesen berendezett rutinpálya. Már a 60-as évektől Polónyi János volt a szolnoki ATI igazgató, 1974-ben váltotta Kiss Lukács, majd különvált a vizsgáztatás, Kovács István a VIB vezető, Bartha András főállású vizsgabiztossal. Az iskola előtti gyakorlópálya elég forgalmas helyen volt, hamar meg is szűntették, az oktatók Tiszaligeten rutinoztak a focipálya mellett, később a Barázda úti, korszerű tanpályán.
![]() | ![]() |
A képeken két veterán szakoktató: Hanó János a Szolnok megyei ATI Moszkvics 408-as tanulókocsijával Cegléden, amikor a hetvenes évek elején még átjártak tanítani, - amíg nem volt a Pest megyei ATI-nak kirendeltsége. Jobbra: Szentesi András éppen a Barázda uti tanpályán oktat 1,7-es Citroen tanulókocsijával. Arról is híres ő, hogy 1954-ben, Debrecenben az Autóműszaki Intézetnél szerezte hivatásos vezetői engedélyét (61 éve!), nyolcvan évesen ma is tanítja a műszaki tantárgyat. Tőle tudjuk: a hatvanas-hetvenes évek nagyszerű szolnoki ATI-s oktatói volak még Cserép Lajos, Trömböczky Károly, Benedek Károly...
![]() | ![]() |
Kisújszállási képek, Nyár utca 5, ahol a Szolnok megyei ATI-nak a 70-es években jól felszerelt oktatási kirendeltsége műküdött.
A másik Jászberényben volt, itt oktatott a kiváló Cs. Molnár László is, aki 1982-86 között vezette a kirendeltséget.
A 80-as évek végén jött az ATI-hoz oktatni Kovács János, akit 1990-ben az ATI Kft. ügyvezető igazgatójának választottak, a Baross utcába költöztek. Immár 57 éves a Szolnoki ATI. Eladó!
Folyt. köv.
Balogh Zoltán
Forrás:
- Dr. Koppány Géza: Az ATI történetének 25 esztendeje - 1974-es kézirat
- A magyar járművezető-képzés és vizsgáztatás története - Autóvezető c. szaklap 1996
- MTI - korabeli képszolgálat
- TANULÓVEZETŐ - szerkesztőségi képarchívum
- Emlékezők, régi ATI-sok































































