Tudósítás az országos döntőről
A hagyományosan megrendezésre kerülő, az idén is felmenő rendszerű közlekedésbiztonsági vetélkedő országos döntőjének a zsámbéki Drivingcamp Hungary Zrt. adott otthont 2014. szeptember 13-án. A megmérettetésen 21 család vett részt, akik a megyei fordulókból jutottak tovább, közülük egy család az internetes pontgyűjtő játék révén került a döntőbe.
A megnyitón az OBB főtitkára, Kiss Csaba r. alezredes köszöntötte az izguló versenyzőket és segítőiket, a Skoda képviseletében Dalnoki Balázs mutatta be a fődíjat, a Skoda Rapid Spaceback személygépkocsit, az Autós Nagykoalíció nevében pedig Knezsik István elnök kívánt eredményes versenyzést, jó szórakozást.
Első feladat volt az elméleti teszt, mely - hasonlóan a hatósági vizsgákhoz - 55 kérdésből állt. KRESZ, járművezetés elméleti és műszaki ismeretekből tevődött össze, a versenyzők a kérdések megválaszolására 50 másodpercet kaptak, emellett elsősegélynyújtási ismeretekből is számot kellett adniuk, - az értékelésben szerepet játszott a felhasznált idő is.
![]() | ![]() |
Ezt követően már a gyakorlati feladatok következtek. Forgószínpad-szerűen hét különböző helyszínen, családonként teljesítették az izgalmas kihívásokat, hol gyermekeikkel együtt, hol külön dolgoztak.
Műszaki feladatként egy defektes kerék cseréje volt, miközben a gyerekeknek a bringák hibáit kellett felfedezni, s közben a biztonsági berendezéseket is ellenőrizni.
Egy másik helyszínen elsősegélynyújtás gyakorlati feladat: ittas autós kerékpárost gázolt, aki nyílt lábszártörést szenvedett. Lelkileg is sokkoló volt, ám mindenki becsülettel helyt állt, mint ahogy ezt éles helyzetben, a közúton is megtették volna.
A feszültség oldására persze játékosabb feladatokra is sor került. Az egyik állomáson időre kellett a csomagtartóba berakni nagy mennyiségű bőröndöt és kisebb-nagyobb rakományt.
Nehéz és összetett feladat volt a körpályán autózás úgy, hogy a vezető pontosan egy perc alatt tegye meg az utat. Itt még az autó kigurítását is külön pontozták, csak kormányzással, a menetellenállásokat (főleg a gördülési ellenállást) kihasználva kellett megállítani az autót egy megadott távolságon belül. Természetesen a korai vagy késői megállás növelte a hibapontok számát.
Az is komoly ügyességi manőver volt, hogy a bal oldali kerekeket egy akadály-sor (pogácsák) között kellett átvinni.
![]() | |
![]() | ![]() |
Egy újabb helyszínen a családokat ismét megbontották. Az egyik szülő szakoktató kíséretében teljesített "B" kategóriás forgalmi vizsgának megfelelő feltételeket 25 percben. Követelmény volt a jármű napi első elindulás előtti ellenőrzése, ill. manőverezési feladatok és szabályos forgalmi vezetés. A jármű elejével oszlop-érintést kellett végrehajtani úgy, hogy a labda maradjon a karó tetején, illetve jobb hátsó kerékkel kellett megérinteni a földre tett akadályt. Ezt követően indult a szabályos vezetés, az útvonalban pedig volt "Állj! Elsőbbségadás kötelező" tábla, egyenrangú útkereszteződés és sebességkorlátozás is. Akadt persze, aki rutinból vezetett, de sokan dicséretet kaptak, tökéletesen megfelelve a mai forgalmi vizsga követelményeinek.
![]() | ![]() |
Ez idő alatt a másik szülővel tömegközlekedési szabályokat és a biztonságot számon kérő tesztet oldottak meg a gyerekek.
Közben a kecskeméti volánosok tartottak egy izgalmas bemutatót, amelyben a nagyjárműves veszélyekre hívták fel a figyelmet: például a jármű takarásából való kilépés veszélyire, a busz és az egyéb járművek fékútja közötti kapcsolatra, az utasoknak a megálló helyen való elhelyezkedésére, figyelemmel a busz elejének a járdán söprésére is.
Egy másik állomáson kerékpáros ügyességi, manőverezési pályát állítottak fel, ahol az egyensúlyozást, a lassú haladást, a jármű technikai kezelését mutatták be a gyermekek.
Volt itt szlalomozás, szűk folyosón való áthaladás, ferde palló akadály, körpályán haladás. Ez alatt a másik szülő időre teljesített még egy ügyességi gyakorlatot, csúszós felületen kellett egy kanyartechnikai feladatot végrehajtani. Meghatározott nyomvonalon végig haladni, kapun áthajtani, szlalomozni, egyívű visszafordulást csinálni ismét a vizes műgyantán, majd folyosóba behajtani, amiben irányváltoztatási manőver volt, s végül a célegyenesre ráfordulva – közben az idővel is küzdve - nagy sebességgel átrobogni a stoppert megállító pályabíró előtt.
A kövezkező helyszínen három-kerekű kerékpárral bóják között kellett manőverezni úgy, hogy közben az utas a pálya melletti ládába labdát dob, majd a közlekedési jelzőtábla nevét kérték a csemetéktől, ami után kilenc kockából össze kellett állítani a tábla képét is, kirakó módjára.
Végezetül, minden család kitöltötte az IQ tesztet is, amit külön is díjaztak.
A versengés szinte egész délelőtt tartott, a versenybizottság az ebéd ideje alatt összesítette az adatokat, és mindenki nagy izgalommal várta az eredményhirdetést.
Papp Károly r. altábornagy, országos rendőrfőkapitány a következőket jelentette:
Első helyezést ért el a Péter család Heves megyéből,
Második a Baranya megyei Nagy család,
Harmadik a Polgár család Vas megyéből.
A fődíjat a Skoda Rapid Space-back gépkocsit az ORFK-OBB, az Autós Nagykoalíció és a Porsche Hungária Kereskedelmi Kft. ajánlotta fel és minden résztvevő család kapott további jutalmakat is (üdülés, vásárlási- és üzemanyag-utalvány) a CBA Kereskedelmi Kft. és az Autós Nagykoalíciót támogató egyesületek jóvoltából.
A verseny után váltottam szót a győztes Péter Attila oktató kollégával és persze nagyszerű csapatával, a családjával.
Honnan értesültetek a vetékedőről?
Több csatornán is érkeztek az információk, hiszen a én munkám révén a Heves megyei Felügyelőséggel vagyok kapcsolatba, gyermekeim pedig évek óta részt vesznek a Kerékpáros Iskola Kupa versenyein, de az OBB megyei munkatársaitól is hallottunk róla.
Hogyan készültetek a versenyre?
Az egész család benne él a közlekedésben, inkább az ismeretek pontosítása volt a feladatunk. Gyermekeim már az általános iskola 3. osztályától kezdve jártasak a bringás szabályismeretekben és a manőverezésben is ügyesek. Feleségem elsősegélyt tanít, ő is nagyban járult hozzá a sikerünkhöz. Jómagam is elméleti és gyakorlati járművezető-képzést is tanítok. A verseny előtt az egész család tudta a dolgát, mindenki készült, átnézte a számára kicsit furfangosabb, nehezebben értelmezhető szabályokat.
A megyei fordulóban hány család volt?
Az Egerben rendezett selejtezőn szerintem 8-10 csapat lehetett .
Volt-e nehézségi különbség a megyei forduló és az országos döntő között?
Nálunk a megyei forduló szinte hasonlóan zajlott, mint a döntő itt Zsámbékon, legfeljebb kevesebb feladattal, nem volt pl. elsősegélyből szituációs játék, csak elméleti kérdések. Komoly kerékpáros ügyességi pályát készítettek otthon is, az országos versenyen azonban már nagyobb tempóval kellett autózni, ki kellett használni a lehetőségeket.
Melyik feladat volt a legkönnyebb, a legnehezebb?
Mi például négy-gyermekes családként már alaposan megtanultunk gazdaságosan, praktikusan csomagolni, felpakolni az autóra, így a bőröndök elhelyezése gyerekjáték volt számunkra.
Számomra talán kevésbé volt testhez álló az idővel való versengés, a sebesség és- csúszáshatáron való autózás. Én a járművezető-képzés során inkább a kiegyensúlyozott, nyugodt, előrelátó vezetést gyakorolom, és ezt kell átadni a diákjaimnak is. Alaptermészetemből is fakad, inkább higgadt, "bóklászós" típus vagyok.
Melyik feladat volt a legjobban szórakoztató?
Talán a kvíz, hiszen itt a földön, vízen, levegőben való közlekedés igazán játékos formába jelent meg. Ebben a kisgyermekes családok bizonyára még inkább otthon voltak, a mi csemetéink már nagy-kamaszként kinőttek ezekből.
Az egész család aktív volt a teljesítésben?
Az elméleti részeknél főleg a fiúk adták meg a jó válaszokat, én legfeljebb rábólintottam, - nagyon büszke is vagyok rájuk! A gyakorlati feladatoknál kivétel nélkül, mindenki adta a tőle telhető legjobbat.
Ajánlanátok-e a vetélkedőt jövőre is a családoknak?
Azt tapasztaltam, hogy a megyei versenyen jobbára a szakmához közelebb állók vettek részt. Véleményem szerint elengedhetetlenül fontos doloh, hogy az autós, a közlekedő rendszeresen kapjon visszajelzést saját, naprakész tudásának szintjéről, s hogy ezt össze is tudja hasonlítani másokéval. A verseny tehát arra jó, hogy visszacsatolást ad, ugyanakkor még szórakoztató is - jó játék!
Még egy kicsit beszélj a verseny hangulatáról!
Határozottan jól éreztük magunkat. Idén második alkalommal vettünk részt a Közlekedik a család döntőjén, már volt sejtésünk a verseny menetéről, nyugodtak voltunk, így még jobban tudtuk az egészet élvezni. Ráadásul most a szervezés is jobb, profibb volt. Időbeosztásban is kedvezőbb, nem kellett feleslegesen várakozni, a meghirdetett program szerint folytak az események, még az eredményhirdetés is idejében volt.
Feljegyezte: Pataki Melinda







