A közlekedési ügyvéd szemével


Még a minimálár is korlátozó hatású lehet....

A járművezető-képzés jelenleg szabadáras tevékenység, tehát a költségek elszámolásra vonatkozó jogszabályok alkalmazásával a szakoktató a saját munkájának értékét, nyereségét maga határozhatja meg. A szakmában bármilyen hatósági ár bevezetése, még a minimálár is korlátozó hatású és akár kontra produktív is lehet.
A járművezető képzés piacán jelenleg keresleti piac van, azaz lényegesen több a tanulni vágyó, mint az oktató.

Érdemes elgondolkodni ennek a konjunkturális helyzetnek az összefogáson alapuló jó értelemben vett kihasználásán. Ilyenkor reális lehetőség van - természetesen a kartell szabályok betartása mellett - a szolgáltatások díjának a növelésére is. Bármilyen hatósági ár alkalmazása csak a mennyiségi, a mérhető teljesítményekre lehetne figyelemmel, a minőségre, azaz a szakoktató által szolgáltatott közlekedésbiztonságra nem. A jelenlegi helyzet lehetőséget kínál VIP rendszerű képzésekre, a csomagok összeállításra, kiajánlására, értékesítésére.

Az is tény, a járművezető-képzés piaci szereplői ma tőkeszegények, forráshiányosak. Ez abszolút módon igaz a nagykategóriás járművek képzőszerveire, de sok esetben a személygépkocsis autósiskolákra is. A járművezető-képzésben jelenleg nincsen pénzügyi befektető, csak szakmai. Ma az utolsó napjaikat élő nagyjárműves képzőszerveknek nincs reális esélye arra, hogy eszközparkjukat lecseréljék az új, vagy legalább újszerű, a korszerű vezetéstámogató rendszerekkel is felszerelt járművekre.  A nagyjárműves piacon egy tehetős pénzügyi befektető megjelenése bármikor várható. Ebben az esetben a szabad árat majd ő fogja diktálni, és könnyen kerülhet még a versenyhatóság által sem kifogásolható monopolhelyzetbe.

Mennyi ma a jogosítvány társadalmi presztízse?

Szakmának, vagy szakmai kiegészítőnek kell-e tekinteni a járművezetői engedélyt?

Mennyiben más egy szakmunkás bizonyítvány, mint egy vezetői engedély?
 
A jogosítvány a kenyérkereset lehetőségét teremti meg. Ma már az úrvezető sem úrvezető, hiszen a B kategóriás vezetői engedély munkalehetőséget is ad, - ezt nem szabad elfelejteni!  Ha pedig ez így van, akkor ezért annyit kell fizetni, mint bármely másik szakmához jutás esetében.

Az autósiskola, a szakoktató szakmai tevékenysége ma végső kimenetében, a 24-ik órában van, ugyanakkor van ebben reális választási, döntési lehetőség is.
Számolnia kell azzal is, hogy a jelenleg piacon lévő vállalkozások számára a nagyjárműves képzések eszközei és azok üzemeltetése a jövőben nem lesz finanszírozható.
Ma érdemes inkább a motoros és a személygépkocsis képzésekre koncentrálni, de azt minőségileg magasabb szinten és jóval magasabb, reális piaci áron kell végezni.
Ehhez természetesen átláthatóvá és mérhetővé kell tenni ezeknek a szolgáltatásoknak a mennyiségét és minőségét. A szakmának magának kell élére állni pl. egy olyan informatikai rendszer megvalósításához, amely kizárja a trükközést, és amely a járművezető-képzés valamennyi szereplője számára elfogadható. Ami úgy a hatóságoknak, mint a szolgáltatásban közreműködőknek a tényleges, valós adatokat szolgáltatja. Ami a piaci áron végzett, nyilvántartott, adózott, minőségi szolgáltatást teszi kötelezővé.

 Dr. Buzási Gábor ügyvéd