Közlekedési Fogalomtár (O - Ö)

 Akkor tudunk egymással érthetően beszélni, ha ugyanazokon a fogalmakon ugyanazt értjük. Rovatunk a képes közlekedési fogalomtár tizenegyedik része következik. Most is kérjük olvasóinkat, ha bármelyik címszó meghatározása javításra vagy kiegészítésre szorulna, jelezzék, minden segítő észrevételt, megjegyzést szívesen veszünk.

(Virágh Sándor)


(kattintás a képre!)  

 
Objektív felelősség: minden kimentési lehetőség nélkül felelős az üzemben tartó, ha az általa üzemben tartott gépkocsival valamilyen, a közigazgatási bírságról szóló jogszabályban meghatározott közúti szabályszegő magatartást követnek el. A legfontosabb alapjogok - az élet a testi épség, az egészség, valamint az alkotmányos értékek, a környezet védelme – közvetlen veszélynek vannak kitéve. Tehát nem tapad személyi felróhatóság követelményéhez, és valamennyi közlekedési szabálysértéshez, hanem ahhoz az objektív tényhez kapcsolódik, hogy az adott személynek van gépjárműve, illetve azt üzemben tartja. Az egyes közlekedési tárgyú törvények módosításáról szóló szabályokat a 2007. évi CLXXV. saláta törvénnyel vezette be az Országgyűlés. E szerint kiegészült a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény egy új 21. §-al. A járművek tulajdonosai, üzemben tartói fokozott felelősséget érezzenek azért, hogy a járművüket használók betartsák a szabályokat. Egyes előírások megszegése esetén annak súlyossága arányában 30.000 és 300.000 forint közötti közigazgatási bírságot szabnak ki. Az üzemben tartó mentesülhet a bírság megfizetése alól, ha a gépjárművet a szabályszegés időpontja előtt ellopják és ezt a bírságot kiszabó határozat kézbesítését megelőzően bejelentette a rendőrségen, másrészt akkor, ha a gépjárművet az üzemben tartó a szabályszegést megelőzően más személy használatába adta. Ezt a tényt kétféle módon tudja igazolni, vagy a használatba vevő személyazonosító adatait tartalmazó, magánokiratba foglalt nyilatkozatával, vagy – azon gépjárművek esetében, amelyek külön jogszabály alapján a közúti forgalomban menetlevéllel, illetve fuvarlevéllel vehetnek részt – olyan menetlevéllel vagy fuvarlevéllel, amely alapján a szabályszegés elkövetésekor a járművet vezető személy egyértelműen beazonosítható. Az igazolásnak tartalmaznia kell a jármű rendszámát, az üzemben tartó és a használatba vevő személy nevét, születési idejét, helyét, lakcímét, a vezető jogosítványának a számát, valamint azt az időszakot, amelyre a jármű használatát a használatba vevő az üzemben tartótól átvette. Ha azonban a gépjármű vezetője nem fizet, és a büntetést tőle nem lehet behajtani, a bírság megfizetésére az üzemben tartót külön határozattal kell kötelezni. Két rendelkezés kivételével 2009. május 27-én alkotmányosnak találta a közúti gépjárművet üzemben tartók „objektív felelősségét” szabályozó törvényt az Alkotmánybíróság. Az AB szerint mások életének védelme és a közúti közlekedés rendjének megóvása alkotmányosan indokolja azt, hogy a kiemelt jogsértésekért az üzemben tartót teszik felelőssé. Alkotmányellenes ugyanakkor az, hogy a törvény értelmében akkor is az üzemben tartó köteles bírságot fizetni, ha ismert, hogy ki használta a gépjárművet, de a bírságot tőle behajtani nem lehet. Alkotmányellenes továbbá, hogy az üzemben tartó nem értesül a közigazgatási bírság kiszabására irányuló eljárásról, csak a határozat kézbesítésétől kedve élhet eljárási jogaival. Megállapította azonban, hogy az a szabályozás, amely az üzemben tartót közigazgatási bírság megfizetésére kötelezi, önmagában nem alkotmányellenes, ha a járművet az üzemben tartó más használatába adta, de ezt a személyt a hatóság előtt nem nevezi meg. 2010. március 1-jétől a szabálysértéseket, a gyorshajtásról készült fotókat és az adatokat első fokon a Vas Megyei RFK-n számítógépes rendszerrel dolgozzák fel. Másodfokú eljárás lefolytatására a budapesti rendőrfőkapitány illetékes. (348/2009. (XII. 30.) Korm. rendelet.)
 
Okirat: jog vagy kötelezettség, jelentős tény létrejöttét, változását vagy megszűnését igazolja. Formái: közokirat, magánokirat.
 
Közokirat: olyan okirat, amit a hatóság, bíróság, közjegyző ügykörén belül - a megszabott alakban - állított ki. Teljesen bizonyítja a benne foglalt adatok és tények valós voltát, továbbá az intézkedést vagy határozatot. A vezetői engedély, illetve a forgalmi engedély olyan közokirat, amelyet hatóság saját ügykörén belül a megszabott alakban állít ki, és amely, bizonyítja a benne foglalt határozat, továbbá az általa tanúsított adatok tények valódiságát.

Magánokirat: akkor teljes bizonyító erejű, ha a kiállító azt saját kezűleg írta alá, vagy két tanú aláírásával igazolja, hogy az aláíró előttük írt alá. A hatóság által valamely tény, adat, jogosultság vagy állapot igazolására kiállított okiratot valamint a hatósági nyilvántartásba való bejegyzést (módosítást, javítást, törlést) határozatnak kell tekinteni. A határozat jellegű okiratok (hatósági bizonyítvány, hatósági igazolvány, hatósági nyilvántartás) nem tartoznak a klasszikus értelembe vett hatósági döntést, közigazgatási jogviszonyt nem hoznak létre. A határozat-jellegű okiratok fennálló tényeket, állapotokat, változásokat tükröznek. Ilyen határozat jellegű okiratnak minősül, pl. a vezetői engedély, a gépjármű törzskönyv.

 
OKJ: Országos Képzési Rendszer, amely az állam által elismert szakképesítéseket tartalmazza. Ezek a következők:
a) kizárólag iskolai rendszerű szakképzésben oktatható szakképesítések,
b) az iskolai rendszerű és iskolarendszeren kívüli szakképzésben is oktatható szakképesítések,
c) kizárólag iskolarendszeren kívüli szakképzésben oktatható szakképesítések,
d) a szakképesítés-ráépülések és a rész-szakképesítések.
A 111/2004.(IX.18.) GKM rendelet szerint újra az államilag elismert szakmák névjegyzékébe került és OKJ azonosító számot, szakmai képesítési rangot kapott az autóbuszvezetői és a tehergépkocsi-vezetői foglalkozás.
 
OKJ-s bizonyítvány: az Országos Képzési Jegyzékben meghatározott építő- és anyagmozgató gép kezelőjének szakképesítését igazoló okmány.
 
Oktaméter: az oktatás céljára használt járműben az oktatási tevékenységre jellemző, az oktatási idő, a megtett távolság, a tanulóra és az oktatóra vonatkozó azonosítási adatok rögzítésére alkalmas elektronikus berendezés.

 
 
Oktatástechnológia: gyűjtőfogalom, amely a tanulás eredményességének fokozása érdekében magában foglalja a folyamat tervezését, a tanítási-tanulási célok analízisét, az oktatási folyamat tudományos megnevezését, a céloknak, a tartalomnak és a tanulók felkészültségének illetve neveltségi szintjének leginkább megfelelő módszerek, eszközök és anyagok kiválasztását.
 
Oktatási és vizsgáztatási reform (1969): még ma is meghatározza a járművezető-képzést, melynek a 11/1996. (II. 27.) Korm. és a 2/1969. (II. 27.) KPM rendeletek adták meg kereteit, és aminek végrehajtása, gyakorlati megvalósítása Moharos Kálmán, az ATI akkori igazgatójának nevéhez fűződik.
 Kilenc pont a reform intézkedéseiből, még az 1969-es Közlekedési Közlöny 18. számában megjelent anyagból:
1. megszünteti a hivatásos és nem hivatásos gépjárművezetők közti különbséget, akár kereső foglalkozásként űzi valaki a gépkocsivezetést, akár nem, kötelességei teljesen azonosak, felelőssége változatlan.
2. megszünteti a régebbi közép és felsőfokú gépjárművezetői tanfolyamokat és vizsgákat. Számolt azonban azzal, hogy a gépjárművezetői munkakörben foglalkoztatott dolgozók továbbképzése, szakmai ismereteinek elmélyítése fontos népgazdasági érdek. Ezért gépjárművezetői továbbképző tanfolyamok és vizsgák szervezését rendeli el.
3. a képzés alaptípusának a tanfolyamot tekinti. Tanfolyamot a közlekedés és postaügyi miniszter engedélyével bármely állami szerv, társadalmi szervezet vagy egyesület rendezhet.
4. a tanfolyamon kívüli képzésnek két formáját ismeri: az alkalomszerű és hivatásszerű képzést, de a képzési forma (a tanfolyam) mellett mindkettőt kisegítő jellegűnek tekinteti.
5. a járművezető-képző tanfolyamra való felvétel, illetőleg a gépjárművezetői vizsgára bocsátás előfeltételeként az általános iskola 8. osztályának - az 1930. január 1 előtt születettek számára a 4 általános (elemi)- elvégzését írja elő.
6. a „C” járműkategóriára érvényes vezetői engedély nem szerezhető meg a „B” kategória nélkül, hanem csak utána, vagy azzal egyidejűleg.
7. a „B” és „C” járműkategóriára csak az oktató által kezelhető üzemi fékkel (lábfékkel) felszerelt gépkocsin szabad jelöltet oktatni.
8. a „D” és az „E” járműkategóriára (autóbuszra és nehézpótkocsis szerelvényre) a vezetői engedély kiadását külön vizsgához – az előbbiét tanfolyamhoz is – köti.
9. szakoktatóként csak az dolgozhat, aki az előírt magas színvonalú tanfolyamot elvégzi és szigorú vizsga alapján oktatói bizonyítványt nyer.    

Oktatási óra: a képzőszerv által minimálisan oktatással eltöltött időtartam, ami az elméleti előadáson 45 perc, a gyakorlati foglalkozáson 50 perc.
 
Oktató kombinát: olyan, esetleg több tanpályát is magába foglaló egység, amelyben, több kategóriában is folyhat a képzés, és amelyben az elméleti oktatáshoz szükséges tantermek, műhelyek, gyakorlati termek, s a képzés kiszolgálásához szükséges egyéb létesítmények is megtalálhatóak. Az alapképzéstől a vezetéstechnikai továbbképzésig, a veszélyhelyzetek megoldásának a begyakorolhatóságáig minden oktatható, ugyanakkor lehetőséget ad egyéb rendezvények lebonyolítására és egyben gyermekek közlekedési nevelését szolgáló programok színhelye is lehet.


Országos főútvonal: amelyet a közlekedés- és postaügyi miniszter országos főútvonalként arra kijelölt. Ismertető jele a közúti létesítményeken (útszámozást jelző tábla, helységnév jelzőtábla, útirányjelző tábla, előjelző tábla, kilométerkő) alkalmazott pajzs alakú jelzésben egyjegyű szám. 1/1953.(XII.4) BM rendelet.
 
Óradíjas elszámolás: amely a telephelytől a visszaérkezésig eltelt időt veszi alapul, és ezt szorozza meg a kialkudott óradíjtételekkel. Minden megkezdett óra teljes órának számít.
 
Orrnehéz gépkocsi: a gépkocsi súlypontja az első kerekekhez van közelebb, tehát az első tengely terhelése a nagyobb, kanyarodás közben az első kerekek kúszása jelentékenyebb lesz a hátsókénál. Ezért a kocsi eleje fordul nagyobb köríven, tehát a jármű valóságos útja egy kifelé görbülő (növekvő) spirál lesz, a fordulási sugár növekszik. Azonos sebességben, ha növekszik a sugár, csökken a centrifugális erő, az ilyen kocsi viselkedése a kanyarban kedvezőbb, a vezető könnyebben uralja, a gépkocsi pedig alulkormányzott jellegű.
 
Orvosi igazolás:   a munkaköri, szakmai, illetve személyi higiénés alkalmasság orvosi vizsgálatáról és véleményezéséről szóló 33/1998. (VI. 24.) NM rendelet alapján kiállított igazolás.
 
Ostorcsapás: frontális ütközésekor a vezető illetve az utasok felsőteste hirtelen előre, majd hátralendül, és ennek következtében, sokszor halálos, vagy súlyos fej- és mellkasi, gerincsérüléseket szenved. 

Oszlopmenet: a forgalmi viszonyok kényszerítő hatására kialakult vagy önként kialakított járműsorban való közlekedés, ahol a járművek egymás mögé felzárkózva csak a szükséges illetve előírt követési távolságban haladnak.


 
Osztott pályás út:         olyan út, amelynek a két forgalmi irány céljára egymástól járdaszigettel, növényzettel, zárt villamos pályával vagy más hasonló módon elválasztott két külön útteste van. (1/1975. (II. 5.) KPM-BM rendelet.)


Osztósáv:   az ellenkező forgalmi irányok elválasztására szolgáló járdasziget vagy növényzettel borított, illetve az elválasztására egyéb módon alkalmassá tett terület. (11/2001. (III. 13.) KöViM r.)


 
Osztóvonal: az egymással ellentétes irányban haladó forgalom kettéválasztására szolgáló- keskeny, folytonos vagy szaggatott vonalból, vagy ezek kombinációjából kialakított- vonal. (11/2001. (III.13.) KöViM r.)
 
OSZZSD: a szocialista országok politikai és gazdasági együttműködése keretében 1967-ben, Mongóliában hozták létre. Jelentése: Organizácijá Szotrudnicsesztvo Zseleznik Dorog vagyis Vasutak Együttműködési Szervezete. Ennek része volt az Autóközlekedési és Útügyi Bizottság is melyet azért hoztak létre, hogy egyeztessék a gyors, intenzív közlekedés számára, a közúti jeleket, szabályokat, ismeretforrásokat, anyagokat és módszereket. Az együttműködés segítségével igyekeztek kialakítani a helyes járművezetői viselkedést, melyet a nemzetközi forgalom megkövetelt. Az első munkatervük elnevezése: „a járművezető képző iskolák számára új típusú oktató-berendezések és progresszív oktatási módszerek kidolgozása.” Induláskor a Magyar Népköztársaság, a Csehszlovák Köztársaság, a Román Szocialista Köztársaság, és a Szovjetunió szakemberei voltak OSZZSD tagok, később csatlakozott ide a Kubai Köztársaság és a Kínai Népköztársaság is. A szervezet a rendszerváltással egyidejűleg megszűnt.
 
Otto-motor: olyan motor, amelynek hengerében a keverék meggyújtása külső energia bevitellel (elektromos szikrával vagy más módon) történik, és a keverék összetétele a kipufogógázok összetételétől független. A motor működési módja szerint lehet kétütemű vagy négyütemű, tüzelőanyaga lehet benzin, PB gáz, CNG és kipufogórendszerében lehet utókezelő berendezés is, e jellemzőket a megnevezéshez csatolt jelzők mutatják, ha a megkülönböztetés indokolt. (5/1990. (IV. 12.) KÖHÉM rendelet.) 

Ömlesztett áru: minden olyan anyag, amely részecskékből, szemcsékből vagy nagyobb anyagdarabokból, illetőleg ezek kombinációjából áll, és amelyet tömegben rendezetlenül és csomagolás nélkül raknak a szállítójármű rakfelületére. (269/2005. XII. 15.) Kormányrendelet.
Ilyen áru, pl. a lakás-, út- és ipari építkezés anyagai; homok, sóder, zúzott kő, kitermelt föld. Szállításához kapcsolódóan a tevékenységet végző gazdálkodó szervezetnek rendelkeznie kell a járműnek (járműszerelvénynek) a felrakó helyen hitelesített berendezéssel (mérleggel) elvégzett mérlegelés alapján kiállított mérlegjeggyel. Abban az esetben, ha a felrakó helyen mérleg nem található, a szállítást végzőnek az útvonalhoz legközelebb található mérlegelési helyen, de legkésőbb a lerakódást megelőzően a lerakóhelyen, mérlegjeggyel kell rendelkeznie. A mérlegjegy a szállítás alatt a fuvarlevél mellékletét képezi. (1/2005. (I. 11.) Korm. rendelet.)


 
Önálló vállalkozói tevékenységet folytató gépjárművezető: közúti árufuvarozói vagy autóbuszos személyszállító engedély alapján önálló vállalkozási tevékenység keretében személyek és áruk továbbítására jogosult személy, aki e tevékenységhez kapcsolódóan munkaszerződéssel vagy egyéb munkavégzésre irányuló jogviszonnyal nem rendelkezik. Tevékenységét szabadon szervezheti.

Önjáró munkagép:        a közúti forgalomban időszakosan résztvevő gép, amely nem szállítás vagy vontatás, hanem egyéb munkavégzés céljából készült. Ideiglenes forgalomban tartási engedéllyel kell rendelkeznie, melyet olyan feltétellel adnak ki, hogy igazolni kell a jármű jogszerű birtoklását, a kötelező gépjárműfelelősség-biztosítás meglétét, valamint műszaki vizsgával a műszaki alkalmasságát. 



Összeférhetetlen forgalmi mozgások:        az egymást veszélyeztető (az egymás útját keresztező vagy egymással fonódó) egyidejű forgalmi mozgások. (41/2003. (IV. 20.) GKM rendelet.)
 
Összehangolt jelzőlámpás csomópontok: közös időalappal működő a „vezérlő-vezérelt” logikai kapcsolatban lévő forgalomirányító fényjelző készülékkel irányított útkereszteződések (kijelölt gyalogos-átkelőhelyek). 20/1984. (XII. 21.) KM rendelet.
 
Összekötő utak: a településeket egymással és a főúthálózattal kötik össze, illetve forgalmat gyűjtő és elosztó szerepet töltenek be. Biztosítják a forgalomnak a főutakra történő ráhordását. 34/2005. (VI. 11.) GKM rendelet a 19/1994. (V. 31.) KHVM rendelet és a 15/2000. (XI. 16.) KöViM rendelet módosításáról.
 
Összevont tanfolyam: a tanuló számára két kategóriában egy tanfolyam keretében végzett oktatás a közös szakmai ismeretek összevonásával. 24/2005. (IV. 21.) GKM rendelet, megszüntette az 58/2011. (XI.24.) NFM r.
 
Össztömeg: a jármű saját tömegének, valamint a rajta levő személyeknek, rakománynak és egyéb tárgyaknak az együttes tömege. 1/1975. (II. 5.) BM-KM rendelet.
 
Övezet (zóna): terület (helység) valamely sajátossága alapján az egésztől - aránylag kevés jelzőtáblával - elhatárolt, elkülönített része.
 


Öv magasságállító: olyan szerkezet, amely lehetővé teszi a felső övhurok magassági helyzetének beállítását az öv egyedi viselője és az ülés helyzetének követelményei szerint.