A 67 éves ATI képeskönyve
A KPM Autóközlekedési Tanintézet szakemberei mindig is jogelődnek tekintették az 1912-ben alapított Állami Sofőriskolát, az ATI születését pedig 1949-től, az Autóműszaki Intézet (AMI) megalakulásától számították. Egészen pontosan a 13450/1948 sz. kormányrendeletre hivatkozva, ami 67 évvel ezelőtt 1949. január 31-én lépett hatályba.
|
|
10. rész
ATI-s élet 1983 után
Az Autóközlekedési Tanintézet jogi értelemben megszűnt 1983-ban, de a korábban jól felszerelt megyei és fővárosi ATI iskolák tovább éltek, működtek, népszerűek voltak környezetükben. Az érdektelen, gazdátlan tanácsi irányítás miatt azonban egymás után kerültek gazdasági csődbe. Az oktatók eleinte még a régi ATI-is tanulókocsikkal dolgoztak, de folyamatosan áttértek a saját kocsis oktatásra. Ehhez pedig megvették az agyonhasznált, de sokat kibíró ATI-s Skodákat és Ladákat, így biztosítva maguknak a továbbélést.
![]() | ![]() |
Képeink a 80-as évek közepén készültek a FŐATI egykor volt Mogyoródi úti, a Mester utcai, Bécsi úti tanpályáján, a fiatal oktató Vecseiné Miskolczi Mária, aki már megvásárolta, sajátjaként birtokolja a Skoda 105-öst, a pótpedálokkal felszerelt ATI-s oktatójárművet.
![]() | ![]() |
Ebből az időből maradt eredeti video felvételünk is, a Mogyoródi úti tanpályáról (katt). Skodák, Ladák, Daciák üzemzaja, a már szinte elfeledett tanpályás módszer: ha a jelölt technikai tudása megengedte, az oktatók kiszálltak a járműből, hagyták egyedül manőverezni, gondolkodni a tanulóvezetőt. Ez rendszerint sikerélményt hozott, nagyobb önbizalmat adott a tanpályás rutinvizsgához.
A nyolcvanas évek második felétől az ATI országos dominanciája egyre inkább csökken, az iskolák a mostoha gyermekek sorsát élték. A tanácsi szervezetekhez tartozás azt jelentette, hogy sokszor eladták még ingatlanjaikat, tanpályáikat is. Ezért is, a legtöbb ATI iskola átalakult vagy az egyre élesedő piac áldozatává lett.
A képzőszervek és vizsgabizottságok szakmai irányítását a Közlekedési Főfelügyelet, a területi (fővárosi, megyei) felügyeletek látták el. A Baross utcában még folyt a képzés és -vizsgafejlesztés, tananyagot, tansgédleteket árusítottak a Jegyzetboltban, megjelent az Autóvezető c. szaklap.
![]() | ![]() | ![]() | ![]() |
A Közlekedés Főfelügyelet hozzáértő, felelős szakemberei igyekeztek az oktatás egységes arculatát kialakítani, de ekkor már a vajúdó pártállam gazdasági, politikai korlátaiba ütköztek. Nem sikerült elérni - az 1983-as minisztertanácsi rendeletben még szereplő - Országos Módszertani Intézet megalakítását sem, ami el is döntötte a magyarországi képzés és -vizsgafejlesztés jövőjét. Égetően szükséges volt az új helyzethez igazodó jogszabályok megalkotása, a legsürgősebb tennivalók meghatározása. Ilyen szándékkal rendeztek háromnapos országos szakmai-módszertani továbbképzést 1987 elején is, amikor a területi vizsgabizottságok vezetői találkoztak Siófokon. Képek: Dr. Cseh Lajos KM főosztályvezető és Csermendy László KFF főigazgató bevezető előadásaikat mondják, és itt vannak persze a régi ATI-sok, a régi VIB-es kollégák is.
![]() | ![]() |
![]() | ![]() |
Akiket biztosan felismerünk: Jánosi István a KFF Képzési és -vizsgafelügyeletének vezetője, Dr.Kovács Zoltán a KFF főigazgató-helyettese és sorban a többiek: Bata Pál, Kolos István, Vértes Imréné, Radnai Mátyás, Szebényi Márta, Szentgróti Béla, Bejczy Lajos, ifj. Koppány Géza, Koncsik Béla...
![]() | ![]() |
Ebben az időben színvonalas szakmai vetélkedőkkel is demonstrálták a szűkebb szakma, az oktatás és vizsgáztatás felelősségteljes munkáját, a közlekedésbiztonságban betöltött fontos szerepét. A látványos versenyeket általában az OKBT, FKBT, MKBT közlekedésbiztonsági szervezetek támogatásával szervezték, ezeken már nemcsak az ATI-sok, hanem az MHSZ, a Munkaközösség, az Autóklub, de még a nagyobb közlekedési vállalatok oktatói is rész vettek. A vetélkedők már a megyei fordulókban is sok szakembert megmozgattak, az elméleti és gyakorlati döntők a szakma ünnepi eseményeinek számítottak. Első képünk 1986-os, a Bécsi úti ATI tantermében zajló elméleti oktatói vetélkedőn vagyunk, játékvezető az ugyancsak régi ATI-s, a kiváló Bánki Gyula vizsgabiztos.
![]() |
Lent, Tolner Sándor jó nevű vizsgabiztost látjuk, aki most pontozó bíró, a következő képen pedig már az eredményhirdetés pillanatai. A díjak, serlegek és kupák átadása. Ezúttal Szücs Lajosné Marika budapesti szakoktató veszi át a legjobbnak járó díjat, aki már akkor, fiatal oktatóként is remek volt a szakmában. És akik tapsolnak, gratulálnak neki: Bus László a Közlekedési Főfelügyelet szakfelügyelője adja át a kupát, a háttérben Boda Tibor és Morik László, az asztalnál pedig Koncsik Béla látható, - valamennyien a szakmai zsüri tagjai voltak.
![]() | ![]() |
Az alsó képeken - és ez már egy másik vetélkedő - Dutka Antal az OKBT titkára ismerteti az oktatói verseny eredményét, majd Kalanovics László OKBT elnök adja át a nyerteseknek járó díjakat. Azért ide egy fontos megjegyzés: az akkori vetélkedők szakmai színvonalát jelzi, hogy az elméleti részben táblarajzos mikroelőadást is kellett bemutatni, a gyakorlati részben rendszerint az oktatói ülésből vezettek, máskor Ikarus autóbusszal manővereztek a bóják között. Volt itt csúszós pályás ügességi gyakorlat, de a mozgássérültek számára átalakított Trabant Hycomattal való manőverezés is.
A vetélkedő nyertesei rászolgáltak arra, hogy most is név szerint soroljuk fel őket: Rábl János (27. MK) Tóth László (4. MK) Simita Imre (BKV) Petrovits Gábor (FŐATI) Csatay Csaba (27. MK) Pecze Ferenc (BKV) Tóth Gyula (ATI) Nagy Lajos (MHSZ) Bakos Péter (ATI)
![]() | ![]() |
Alul három kép, ezek a dunántúli megyék főfoglalkozású vizsgabiztosainak vetélkedőjén, Kaposváron készültek, - ugyancsak a nyolcvanas évek végén. Kovács Béla a Somogy megyei Tanács VB. osztályvezetője volt a főszervező, aki a rá jellemző szakmai igényességgel állította össze a vizsgabiztosok versenyének programját: ABC tesztlap kitöltése; csapdából kihajtás időre; beszégkészség gyakorlat, a közlekedési kultúra meghatározása, jelentőségének kifejtése.
A Somogy megyei vizsgabiztosi döntő legjobbjai: Rajcsányi Péter, Palotai Tibor, Decsi István. Az első képen a Komárom megyei Dr. Farkas Károlyt ismerem fel, a harmadikon a budapesti vendégek, a Közlekedési Főfelügyelet akkori vezetői: Dr. Kovács Zoltán, Jánosi István, Bata Pál.
![]() | ![]() | ![]() |
![]() | ![]() | ![]() | ![]() | ![]() |
1987-ben vagyunk, 75 évvel előtte 1912-ben alapították meg az Állami Sofőriskolát, az Autóműszaki Intézet és az Autóközlekedési Tanintézet történeti jogelődjét. A nevezetes évfordulón nagyszabású tudományos emlélkülést tartottak a Közlekedési Múzeumban. Méltó ünneplése volt ez a nagymultú járművezető-képző szakmának, sok meghívott szakember, ATI-s vendég hallgathatta végig a legújabban feltárt történeti kutatásokat. Az Autóvezető szaklap 1987/5-6-os számaiban teljes részletességgel megjelentek ezek a szakanyagok.
![]() | ![]() |
Az ünnepi megemlékezést Dr. Nagy Ervin közlekedési miniszterhelyettes nyitotta meg, a szervezésben pedig nemcsak a Múzeum kiváló munkatársai, a Közlekedési Főfelügyelet ATI-s szakemberei, szinte valamennyien közreműködtek.
![]() | ![]() | ![]() |
Képeinken balról jobbra haladva: Réthy Attila, Moharos Kálmán, mellette Carl Rainer, aki mint az Osztrák Autósiskolák Szövetségének elnöke, népes küldöttségével tisztelte meg a magyarországi szakmai eseményt. Boda Tibor, Kis Lukács, Hőnig Árpád, Sebestyén Zoltán, Hiki János, Szilágyi Árpád és az alsó képünkön ugyancsak kiváló ATI-s szakembereket látunk.
![]() |
Már az emlékülés napján megnyílt a 75 ÉVES MAGYAR ÁLLAMI GÉPJÁRMŰVEZETŐ-KÉPZÉS c. rendkívül látványos időszaki kiállítás, ahol a témában nagyszerű Bálint Sándor muzeológus tartott lebilincselően érdekes történeti tájékoztatót.
![]() |
A rendszerváltás idején mindenki reménykedett. Ebben a szakmában is feléledtek a régi szép álmok, tervek, a meg nem valósult elképzelések. A jövőt a jó barátokkal érdemes tervezni. Az ízig-vérig ATI-s, másokért is élő Sipos József az egykori Kisérleti Iskola oktatója, már 1990-ben szükségét érezte, hogy megszervezze a szétszóródott ATI-sok első baráti találkozóját. A Római parti Lidó sportszállóban, ahol a nyugdíjas Moharos Kálmán vállalta a fővédnöki szerepet. Sokan eljöttek, magam is ott voltam, minden nagyszerűen sikerült.
![]() | ![]() |
![]() | ![]() |
![]() | ![]() |
![]() | ![]() |
![]() | ![]() |
![]() | ![]() |
![]() | ![]() |
![]() | ![]() |
Csakhogy. Már azóta is eltelt 26 év! Sipi, a baráti találkozó szervezője sincs már. Az ATI-sok közül nagyon sokan elmentek. Nehezebb így már élni.
Folyt. köv.
Balogh Zoltán
Forrás:
- Autóvezető c. szaklap 1980-as évek számai
- Balogh Zoltán: A magyar járművezető-képzés és vizsgáztatás története - Autóvezető c. szaklap 1996
- Almássy Tibor, Spojlár Károly, Székely Tamás fotói
- TANULÓVEZETŐ - szerkesztőségi képarchívum
- Emlékezők, a régi ATI-sok





















































