A 66 éves ATI képeskönyve
A KPM Autóközlekedési Tanintézet szakemberei – mindig is jogelődnek tekintették az 1912-ben alapított Állami Sofőriskolát – de az ATI születését 1949-től, az Autóműszaki Intézet (AMI) megalakulásától számították. Egészen pontosan a 13450/1948 sz. kormányrendeletre hivatkozva, ami 66 évvel ezelőtt 1949. január 31-én lépett hatályba.
|
|
A KPM ATI már az ötvenes-hatvanas években szervezett vidéki tanfolyamokat, a TEFU az AKÖV és a Volánok telephelyein képeztek hivatásos sofőröket, a hetvenes évek elején pedig már húsz megyei jogú városban működtek ATI iskolák, a kirendeltségek száma is folyamatosan gyarapodott.
Vas megyei Autóközlekedési Tanintézet
A szombathelyi ATI iskola 1960-tól önálló intézet, kezdetben egy középiskola alagsorában, 63-tól régi katonai körletben oktattak, a hetvenes évek elejétől a Pedagógiai Intézet épületében a Petőfi utca 8-ban működtek. 1974-ben vásárolták meg a Wesselényi utcai MÜM ipariskola két épületből álló kollégiumát, itt kapott helyet az ATI és a közben már megalakult Vizsgabizottság testülete. A szombathelyi ATI-sok azonnal hozzákezdtek az épület teljes felújításához, 1978-ra kialakították az ország legkorszerűbb, bentlakásos, továbbképző központját.
![]() | ![]() |
Területet vásároltak a Körmendi úton is, megépítették - dolgozóik sok-sok társadalmi munkájával - az összes kategóriás képzésre alkalmas vezetéstechnikai tanpályájukat
![]() |
Lent az első képen fiatal szakoktatók a szombathelyi ATI felújított kollégiumának egyik szobájában, sajnos, nem ismerjük fel őket. Jobbra az oktatói tartózkodóban, az asztalnál Horváth Balázs és Kis János régi szombathelyi elméleti oktatók
![]() | ![]() |
Balról Dr. Sepsey József az ATI oktatási igazgatóhelyettese, éppen az egyik továbbképző tanfolyam indulása előtt. Jobbra a tanteremben várakozó hallgatók. A 70-es évek végén vagyunk, együtt a régi ATI-s oktatók és vizsgabiztosok Budapestről és az ország minden megyéjéből
![]() | ![]() |
1979-ben Szombathelyen tartották az OSZZSD, a szocialista országok szakmai szervezetének VII. nemzetközi konferenciáját - az asztalnál ülő küldöttek sorában első helyen ül a házigazda Bejczi Lajos, középen is három magyar szakember: Dr Sepsey, Kiss Gyula és a debreceni Zsirossy Árpád
![]() | ![]() |
A Vas megyei ATI-nál 1975-ig Kemenes Kálmán volt az ATI igazgató, később VIB vezető. Bejczi Lajos először a VIB vezetője, 75-től az ATI igazgatója - 1990-ig. Szombathelyen ebben az időszakban nagyszerű szakemberek gyűltek össze. A 70-es évek közepén már 35 fős személyi állománnyal, 25 oktatójárművel dolgoztak, vitték a helyi Volán B+C és D kategóriás képzéseit, elsők között indították az új 309-es szakmunkásképző tanfolyamokat. A megyei KBT támogatásával rendszeresen tartottak helyi oktatói továbbképzéseket, színvonalas ügyességi versenyeket - 1975-ben Unger József volt a legjobb.
Sorolhatjuk tovább is a nagyszerű oktatásvezetőket és VIB vezetőket, az elméleti és gyakorlati oktatókat, mind remek pedagógusok, kiváló szakemberek voltak, nagy részt vállaltak az ATI országos, bentlakásos továbbképzéseinek szervezésében, a színvonalas előadások megtartásában: Horváth Balázs, Kis János, Hódosi Sándor, Gyenge Tibor, Lada Zoltán, Árvai Gábor, Nagy Péter, Palotai Tibor, Bartos Róbert, Artner József, Scheer Lajos. A végén pedig Putz Miklós, aki már az újabb generációt képviselte, 1992-ben ő vitte tovább az önkormányzati ATI iskolát.
Veszprém megyei Autóközlekedési Tanintézet
Ez az iskola is 1960-ban indult, még az őshelyen, a Pápai úton. A hetvenes évek elején költöztek át a vasútállomáshoz a Budapesti útra, ahol oktatójárműveiket tárolták és javították, de szűkös volt a hely. (Lásd első két fotó). Tantermeiket bérelték szerte a megyében és városban, központi irodájuk a Csaplár utcában volt. Oktatási kirendeltséget működtettek Pápán és Keszthelyen, Tapolcán is vizsgáztattak. A gyorsan fejlődő veszprémi ATI iskolában már 1975 végén harmincegy gyakorlati oktatóval, három főállású elméleti előadóval és két kisegítővel, öt főállású vizsgabiztossal dolgoztak. Szerződésük volt a Volánnal B+C képzésre, kezelői tanfolyamokra, abban az évben huszonnégy B kategóriás tanfolyamot indítottak a megyében, összesen 6781 alapvizsgázójuk volt - írja az 1976-os ATI Tájékoztató összefoglalója.
![]() | ![]() |
Veszprémben a tapasztalt és nagyszerű vezetők Vizi László ATI igazgató és Szathmáry Zoltán VIB vezető mellett hozzáértő oktatási és vizsgáztatási szakemberek dolgoztak. Néhányan közülük: Herczeg György, Sümegi Ferenc, Bagi Ferenc, Bárány Béla, Bárány Béláné, Szabó József, Gombás Károly, később pedig Tarsoly József és Kenyeres Ernő. Nekik, és persze még nagyon sok veszprémi kolléga erőfeszítésének, társadalmi munkájának köszönhető, hogy 1981-ben, végre, itt is elkészült az új ATI iskola. Nyolc korszerű tanteremmel, ügyfélfogadóval, büfével és teljes konyhai szolgáltatással, a legmodernebb meleg-üzemű javítóműhellyel, na és hozzá ezer négyzetméteres tan- és vizsgapályával, ahol már megcsúszási gyakorlatokat is lehetett tanítani. Harmadik képünk előterében fülhallgatóval figyel Vizi László veszprémi igazgató, ez a felvétel Budapesten készült 1978-ban az IVV, az Autósiskolák Nemzetközi Kongresszusán.
![]() | ![]() | ![]() |
Az új veszprémi iskola is nagy tervekkel indult, nemsokára azonban jöttek a változások, a ma sem igazán érthető átszervezések. 1983-ban megszűnt a KPM, létrejöttek a Közlekedési Felügyeletek, az ATI önkormányzati tulajdonba ment át, az új intézmények, szervezetek között elindult az osztozkodás. Bagi Ferenc oktatónak 1985-ben volt ehhez a találó megjegyzése: öt éve még hívtak, könyörögtek, hogy a kommunista szombatokon ásóval, kapával egyengessem tanpályánk rögeit, most egyik reggel jöttem ide oktatni és nem akart beengedni a portás. Nehezen viseltem!
Megint új helyzet 1990-től: a veszprémi ATI dolgozók közössége Bárány Bélát szavazta meg az ATI Kft. ügyvezetőjének, az oktatás persze ment tovább, de szép lassan kimúlt az ATI szellem.
Heves megyei Autóközlekedési Tanintézet
Az egri iskolát a hatvanas évek második felétől Demeter György vezette, akkor még a Hatvani Kapu irodaház alagsorában működtek, később Elek László fiatal üzemmérnök lett az oktatásvezető, akit 1976-ban neveztek ki a Heves megyei ATI igazgatójának. Ekkor, már a szervezetileg is különváló VIB vezetését Demeter Györgyre bízták, az ATI oktatásvezetője Jászberényi István.
Az egri ATI székhelyének 1971-től 1983-ig a Technika Háza adott otthont - harmadik képen, az irodában Cseh Istvánné Marika személyzeti és munkaügyi vezető.
![]() | ![]() | ![]() |
A hetvenes évek elején igen gyors fejlődésnek indult az iskola, már nemcsak A - B - B+C kategóriás képzésekkel foglalkoztak, egyre többen jöttek a D kategóriára, gépjármű-ügyintézőnek, de szakoktatatói tanfolyamot is többször szerveztek itt, nagy szükség volt az új oktatókra - olvassuk az 1974-es ATI Tájékoztató év végi beszámolójában. A fejlődést pedig már erősen gátolta a helyhiány is, 1974-ben megvásárolták a Tanárképző Főiskola Széchenyi utcai kollégiumát, amit országos továbbképzési központtá is kívántak fejleszteni.
![]() | ![]() |
A képek: Elek László műszaki órát tart hivatásos vezetőknek, jobbra: Nagy József mérnöktanár B kategóriás úrvezetőknek tanít KRESZ ismereteket.
![]() | ![]() |
Az egri ATI-nál kiváló szakemberek, nagyszerű oktatók, tapasztalt vizsgabiztosok dolgoztak, 1975 végén már huszonkilenc gyakorlati oktatóval, három főállású vizsgabiztossal, három főállású és két kisegítő elméleti előadóval, hét ügyintézővel, összesen 44 fős személyi állománnyal végezték a járművezető-képzést.
Tanpálya a hetvenes évek végén, a gyöngyösi toronyház alatt
![]() | ![]() |
Ebben az időben Gyöngyösön Ruzsin Károly volt a kirendeltségvezető, Hatvanban Szoldatics Károly, az ATI oktatásvezetője pedig Orosz Gábor. És még mindig soroljuk a kíváló oktatási szakembereket, a Heves megyei ATI nagyszerű dolgozóit, akikre szívesen emlékezünk: Borbás Lászlóné ügyintéző, Holló László vizsgabiztos, Paréj Sándor, Fábián István, Varjú István, Hegyi Ferenc, Nagy László, Bóta Zoltán, Fischer István, Oravecz József. Élnek-e, halnak-e?
Somogy megyei Autóközlekedési Tanintézet
A kaposvári ATI működése a Berzsenyi utcában kezdődött 1961-ben az egykori TEFU telephelyén. Impozáns kapu, nagy belső udvar, óriási betonozott terület, kiszolgáló épületek, műhely és garázs, majdnem ideális körülmények a járművezető-képzéshez. Csak a korszerű tantermek hiányoztak. Már a hetvenes évek közepétől új iskoláról álmodoztak, de mindig csak külön épületrészeket kaptak pl. a Vásártéri úton, ahová később a Vizsgabizottság is került.
A hatvanas években Kardosné Ica volt az igazgató, Szentgróti Bélát 1970-ben nevezték ki az ATI élére. Az új szakember azonnal felismerte az oktatási reform előre mutató törekvéseit, olyannyira, hogy 18 éven át, 1988-ig töltötte be ezt a tisztséget. Az iskola oktatásvezetője 1974-től Riba László, a VIB vezetője Szűcs Mihály, a műszaki vezető Boros András.
![]() | ![]() |
Nyílegyenes sorok oda-vissza, rend és tisztaság a Kaposvári ATI telephelyén...
Kaposváron jó hírű, színvonas ATI iskola volt, 1975-ben már 20 gyakorlati oktatóval, 3 elméleti előadóval 3 főállású vizsgabiztossal dolgoztak, 19 oktatójármű állt rendelkezésre, 4 300 jelölt tett A - B - B+C kategóriás alapvizsgát és a kezelői vizsgát is. Két év múlva szinte megduplázták tejesítményüket, több mint harminc gépkocsival dolgoztak, kirendeltséget alapítottak Marcaliban, Nagyatádon és Barcson, eközben pedig a színvonalra is tudtak figyelni.
Szentgróti Béla igazgató nagy tapasztalattal bíró, felkészült szakember volt. Az ATI Tájékoztató egyik írása szerint már 1974-ben kérte, és betette volna az ATI akkor elkészült teljes szakoktatói tananyagát a helyi Ripp-Rónai Szakközépiskola tantervébe: mondván, legyen bőven hozzáértő szakoktatói utánpótlás. Azt is tudjuk róla, már az ötvenes évektől az MHS járművezető-képzés vezetője volt, a híres Kaposvári Motoros Klub elnöke, ahol a Csepel és Berva motorokon világhírű magyar gyorsasági versenyzők születtek. Ide járt motorozni Boros András is, akiből pedig nagyszerű oktató lett a Somogy megyei ATI-nál - ma is dolgozik.
Lent a bal oldali, régi képen Szentgróti Béla éppen eligazítást tart a kaposvári motorversenyzőknek, balról mellette Répási István, aki Budapestre került az ATI Igazgatóság személyzeti és oktatási vezetőjének.
A jobb oldali kép is Kaposvárott készült a Szabadság parkban, a hetvenes évek végén. Itt is Szentgróti Béla, rövid újjú fehér ingben, illusztris társaságban, valamilyen szakmai megbeszélés után lehetünk. Az első sorban balról Lászlóné Margitka és Tóthné Rózsika, ők is Kaposváriak, hátul Vágó Imre az ATI Igazgatóság főkönyvelője, mellette pedig a pécsi Litványi Tibor, akiket mi felismertünk.
![]() | ![]() |
És még mindig a nagyszerű Kaposvári szakemberek, akiknek helyük van a dicsérő táblán: Forintos László aki ugyancsak régi ATI-s, 1983-tól a VIB vezetője, a közben megalakuló Megyei Felügyeletnél is vigyázta a szakma jó hírnevét. Szentgróti Béla után, 1988-tól Dr. Magyari Miklós volt az önkormányzati ATI igazgatója, 1994-től Kelemen József vette át a vezetést egészen 2004-ig, végül Póner István, aki még 2006-ban is próbálta az ATI-iskolát megtartani, ez azonban már nem sikerülhetett. A régi nagyok közül valók még Kelemen Sándor, Polecsák Ernő, Tóthné Marika ügyintéző, és persze mind azok a kollégák, akiket most kifelejtettünk.
|
Zala megyei Autóközlekedési Tanintézet
Zalaegerszegen már a hetvenes évek elején huszonöt fős létszámmal dolgoztak, folyamatosan elégítették ki a Zala Volán B+C kategóriás, hivatásos vezetői igényeit, 1975-ben több mint kétezer alapvizsgázójuk volt. Oktatási eredményességük mindig magasabb volt az országos átlagnál. Az ATI Igazgatósága megvásárolta számukra a Nyugat-zalai Vízrendezési és Talajvédelmi Társulat ingatlanát a Jókai utca 12-ben. Az iskolaépületet az oktatók és vizsgabiztosok segítségével 300 óra társadalmi munkával hozták rendbe. Két jól felszerelt elméleti tanterem, egy hibaelhárítási és karbantartási tanterem, szertár, alkatrészraktár, várakozó helyiség és iroda szolgálták itt a járművezető-képzést.
A Zala utcában ugyancsak jelentős anyagi ráfordítással, további társadalmi munkával vizsgapályát alakítottak ki, Nagykanizsán egy félig lezárt közutat szereztek, ebből sikerült megfelelő tanpályát építeniük.
Beke Istvánné volt az igazgató, Fenk János oktatásvezető, Kovács Tibor a VIB vezető, Bognár Károlyné Marika Nagykanizsán vezette a kirendeltséget. Az ATI vezetői és dolgozói tevékenyen résztvettek a megyei KBT által rendezett általános- és középiskolák közlekedési vetélkedőin, jó kapcsolatot tartottak a lakossággal, ott voltak minden közlekedőknek rendezett eseményen.
![]() | ![]() |
A képeken: Beke Istvánné igazgató, - az ATI iskolaépületének homlokzata, - lent a KRESZ illetve a III sz. műszaki tanterem
![]() | ![]() |
A Zala utcai gondosan karbantartott tan- és vizsgapályán az ATI Igazgatóság segítségével 1976-ban, könnyű konténerházakat állítottak fel, ezekben kultúrált, kényelmes várakozó helyiségeket alakítottak ki.
A konténerház előtt áll három régi zalaegerszegi ATI-s oktató: Réder József, Kuczkó Zoltán és László Arnold.
Kuczkó Zoltán volt aki 1990-ben még mentette a menthetőt, az ATI felszámolása után néhány társával ATI-Munkaközösség magániskolát alapított, sajnos már abbahagyta a vállalkozást.
László Arnold az ATI kiváló oktatásvezetője lett, nagyszerű vizsgabiztos volt, sajnos nagyon korán meghalt.
Dícsérjük még tovább is a kiváló zalaegerszegi és nagykanizsai oktatókat. Van miért.
![]() |
Az ATI Tájékoztató 1976/1-es száma közölte a rövid hírt: Juhász Jenő mozgássérült, ságodi lakost a Zalaegerszegi ATI Bánki Donáth ezüstkoszorús szocialista brigádjának oktatói készítették fel személygépkocsi vezetésére, társadalmi munkában. A mozgássérült tanuló díjmentesen végezhette a tanfolyamot, a gyakorlati órákat is. Az oktatók gondoskodása még a sikeres vizsga után sem szűnt meg, továbbra is segítették autójának javításában, karbantartásában. A rövid hírben azonban a kíváló oktatók neve nincs feltűntetve, csak ezt a fenti, lefényképezett fali tablót találtuk. Rajta a tíz nagyszerű oktató, de ezen már nevüket sem tudjuk elolvasni. Név nélkül is minden elismerésünk valamennyiüknek.
A következő öt nagykanizsai ATI-s oktató nevét azonban tudjuk, az Autóvezető 1982/2-es száma közölte a hírt, de a Zalai Hírlapban is megjelent. Kép semmi. Ők 1982-ben Gergely Sándor rokkant nyugdíjas tanulóvezetőt tanították, akinek korábban a bal lábát amputálták. A segítőkész oktatók ezt szintén felajánlásként, társadalmi munkában, szabadidejükben tették. Íme, a nevek: Mázsa György, Köves Miklós, Kránitz Lajos, Zsigmond Gábor, Hajmási Ottó. És az ATI képes történet 5.-ik részének, most kicsit szomorú lesz a vége. Eszembe jutott, hogy közülük Hajmási Ottó nagykanizsai oktató most, alig két hónapja halt meg. Őróla már csak a rövid nekrológ maradt, ami itt, a Tanulóvezető In Memoriam ablakában olvasható.
Folyt. köv.
Balogh Zoltán
Forrás:
- Dr. Koppány Géza: Az ATI történetének 25 esztendeje - 1974-es kézirat
- A magyar járművezető-képzés és vizsgáztatás története - Autóvezető c. szaklap 1996
- TANULÓVEZETŐ - szerkesztőségi képarchívum
- Emlékezők, régi ATI-sok







































