A járművezető-képzés és vizsgáztatás történetének fejezeteiből (8)

 Magán Autósiskolák Magyarországon (III)

Détári György tanfolyam engedélyes oktató levelei nyomán - 1939 és 1952 között

 
„Nagyságos Asszonyom! Én még mindig sírok, a szívem őszintén és igazán vérzik. Fájdalom, de nem rajtam múlott, hogy azon a vizsgán nem tudtunk kellő eredményt elérni. Még jobban fáj ez a dolog nekem ma, mert tetézem vele az Ön keserű csalódását. Arról van szó Nagyságos Asszonyom, hogy azon a vizsgán, - amikor pedig előtte olyan remekül vezetett, aminek alapján százszázalékos biztonsággal hittem, hogy átmegy jó eredménnyel – mégis megtörtént a baj! A Nagyságos Asszony nekitolatott a falnak, az amerikai tetőnek két vasa eltört, csúnyán összeszakadt a tetőkárpit is. Ennek kijavítása 7 pengő, ezzel én meg lettem terhelve, a kocsi értéke pedig a foltozással még ez összegnél is jóval nagyobb mértékben devalválódott. Tudom, keserű feketeleves, de higgye el, nekem is az, mert 7 pengővel kell megterhelnem, amiről még el kell számolnunk.”

Azt nem tudjuk, hogy Détári kapott-e kártérítést a Nagyságos Asszonytól, de azt igen, hogy ebben az időben nem volt gépjármű kárrendezés, csak baleset és betegbiztosítás létezett. 1941-ben vagyunk, közvetlenül a háború kitörése előtt. Détári György négyüléses, 925 ccm-es, agyonhasznált, mégis „gyönyörűséges ékszerével” a kicsi Ford Köln személygépkocsijával oktatott a fővárosban. Az első világháborúból hadirokkanttá nyilvánított gépészmérnök-tanár a harmincas évek gazdasági válságának idején vált munkanélkülivé, és minthogy az Állami Sofőriskolában végzett, hivatásos vezetői engedélye volt, megszerezte az ún. „tanfolyam engedélyes gépjárómű-vezető oktató” engedélyt is. Ez után már magánoktatóként vadászott a munkalehetőségekre, közben a második világháború megpróbáltatásait is átélte, majd a népi demokrácia idején ő is feltámadt, elkezdett reménykedni. Aztán a csalódás, jött az ötvenes évek eleje, amikor a magánoktatókat egyre szigorodó rendeletekkel, luxusadóval kezdték fojtogatni, majd az államosítással teljesen megölték őket. Détári élete kész regény, csupa izgalom, sorsdráma. Minderről hátrahagyott gyönyörű kézírással megírt, gondosan legépelt, megsárgult levelei tanúskodnak. Ezeket követjük idősorban.

 Első igazi oktatói megbízását a Fővárosi Autószakiskola (József krt. 35.) tulajdonosától Tarafás Bélától kapta 1939-ben. Szerződésük szövegéből kiderül, hogy Détári György 1939, június 5-től számítva havi 250 pengőt kap, két részletben fizetve és miután saját kocsiján viszi a gyakorlati oktatást, óránként 1 pengő 80 fillér illeti meg, mely összeg hetenként kerül elszámolásra. A megállapodásban Tarafás Béla kikötötte: amennyiben Détári régebbi, Opel Olympia járóműve miatt a tanítványok részéről „felszólamlások” lennének, akkor az ő saját járóművét adja, ez esetben viszont kevesebb óránkénti díjazás jár neki. Détári ebben a szerződésben kijelenti, hogy mindaddig, amíg a megállapodás fennáll, máshol semmiféle tanítást és autójával fuvart nem vállal, továbbá a nap bármely szakában, vasárnap délelőtt is rendelkezésre áll, kívánságnak megfelelően végzi az oktatást. Vasárnapi igénybevételnél viszont joga van a fizetett szabadságra. Az iskolatulajdonos Barabás Béla köteles Détári Györgyöt a vonatkozó törvényes rendelkezéseknek megfelelően a M.A.B.I.-nél betegség és baleset ellen biztosításra bejelenteni. Másfelől Détári György tartozik Tarafás Béla cégének erkölcsi és anyagi érdekeit legjobb tudásával és képességeivel szolgálni, a reá bízott munkát becsülettel elvégezni, Tarafás Béla utasításait figyelembe venni, azokat változtatás nélkül végrehajtani.

Détári ehhez hasonló vállalkozási, megbízási szerződéseket kötött a szintén kihelyezett aszódi, gödöllői, jászberényi és jászárokszállási tanfolyamainak megszervezésére és lebonyolítására is.

„Jászberényben cca. 10 tanítványra számítok, Jászárokszálláson szintén 10-re. Ha ellenben oly elenyésző csekély hallgató jönne össze, amiért a tanfolyamot megtartani nem érdemes, úgy e helyett, jelen megállapodás díjazásai szerint más tanfolyam levezetését is elvállalom, de akkor az új tanfolyam szervezésével eltöltendő időt tartoznak nekem megtéríteni."

Az oktatójárművek

 Először a nőtincsi főtisztelendő plébánostól vett cseh gyártmányú RN-120-as rendszámú - de még Lützmerding Henrik nevén nyilvántartott - Zbrojovka személygépkocsival dolgozott. Részletfizetéssel vette összesen 700 pengőért, havi 100 pengős törlesztéssel. Az autó nem sokáig bírta az oktatást, igaz nagyon lestrapált állapotban vette.
 Ez után egy szintén használt Citroen márkájú BA-416-os rendszámú, 1448 ccm-es oktatójárművel próbálkozott, amit Cserszegtomajban Goldschmied Ignáctól vett, de akkumulátor és gumiabroncsok nélkül. Akkortájt ezeket a tartozékokat nagyon nehéz volt beszerezni, üzemképtelenül állt a Citroen, majd végül ő is rásózta valakire.
 Az Opel Olympia következett AM-469-es rendszámmal, amit úgy vásárolt meg, hogy üzemképes volt ugyan, de megrepedt hengerblokkját egyszer már hegesztették. Az autót Pauliny Géza aranykoszorús autószerelő mesternél, a IX-ik kerület Thaly Kálmán utcai javítóműhelyében hozatta rendbe. A számla szerint 221.20 azaz kettőszázhuszonegy pengő és húsz fillérért, ami akkor elég nagy összeg volt, főleg Détári oktatónak.  Ráadásul két hónap múlva a hengerblokk úja megrepedt.

„Este világítás nélkül közlekedtem, ezért a 250.000/1929. BM számú rendelet 82.§-ának 1. bek. és 119. §-a alapján – behajthatatlanság esetén 3 napi elzárásra változtatható – 15 pengős pénzbüntetést kaptam. Még a tanfolyam elején voltam, nagyon rosszul jött nekem a büntetés. Mindent megpróbáltam, hogy legalább kevesebbet fizessek. Ahogy valóban megtörtént az eset, töredelmes levelet írtam a városi főkapitánynak, védekezésül előadtam, hogy éppen aznap is soffőr-oktatást végeztem, az egyik tanulóm járatlansága miatt gödörbe mentünk, a kocsi kereke kiesett, akkumulátora is megsérült, még késő estére sem tudtam kijavítani a világítási hibát.
Sajnos, nem kaptam méltányosságot.”

Túlélni a háborút

A háború kitörésének évében már egyre nehezebbé vált a helyzet. Détárinak 1941-ben a benzin -és motalkó hiánya miatt - a talpon maradás érdekében - már az ún. B típusú kezelői bizonyítványt is meg kellett szereznie. Ez azt jelentette, hogy az Állami Gépjárművezető-képző Tanfolyam négyhetes kurzusát elvégezte, propán-bután, fagáz üzemű gépjárómű-kezelésben jártasnak minősítették.  Ez után már ő is felszerelhette autójára a nagy hengerformájú fagázgenerátort. A fuvarosok és a taxisok már használták „fürdőhengernek” nevezték.

Détári hadirokkant volt, nem vitték ki az orosz frontra, de ez egyáltalán nem volt számára életbiztosítás, keményen foglalkoztatták az egyébként karpaszományos, tizedes rangban lévő gépészmérnök, szakoktató-tanárt. A hadsereg ugyanis számon tartotta őt, mivel üzemképes gépjáróművet birtokolt.
Ezúttal már az egyik legkedveltebb autóját, a 925 ccm-es kölni Fordot, a „gyönyörűséges ékszert” birtokolta, amit ugyancsak használtan vásárolt.

A kétajtós, négyszemélyes, amerikai tetős Ford Köln a gyönyörűséges ékszer

Ahogy pedig kirobbant a háború, máris a legkülönbözőbb helyekre vezényelték. Például a II. Hadtest kötelékébe tartozó Levente gépjárómű-vezetőket képző tanfolyam tapolcai körletébe, itt hónapokig kellett a Levente újoncokat oktatnia. Erről a következőket írja:
 „Ez volt maga a gyorstalpaló borzalom. Tapolcán teljesen siralmas állapotba került az autóm, de amikor hazajöttem, ez után sem hagytak békén, újra kaptam egy időszerű utasítást.
Jelentkezni tartozom a 12. sz. gépkocsi szállítási riadó központnál Budapest XIV. kerület Ond vezér utca 22-es számon.
Figyelem, Figyelem, Bevonulás, Jupiter 12, Jupiter 12. -
Természetesen ezt a parancsot is teljesítenem kellett.”

Ebben az időben már egészen szigorú üzemanyag- és forgalmi korlátozásokat vezettek be Magyarországon, a 41 000/1940. KKM rendelet a gépjáróművek üzembetartását is külön engedélyhez kötötte. Ezek a külön engedélyes gépjáróművek 15 cm. oldalhosszúságú, háromszög alakú, kék szegélyű fehér lapot kaptak, középen a kék színű „E” betűvel. A jelzést az autó szélvédőjének belső felületére ragasztották fel, a hatóságok ezt időként felülvizsgálták, máskor kicseréltették. Az ilyen engedélyhez nagy ismeretség, protekció kellett, nagyon nehezen lehetett megszerezni. Détárinak is minden igyekezetére szükség volt, hogy megkapja. Eközben teljesen lecsökkentették a felhasználható motalkó mennyiségét, szigorú jegyrendszert vezettek be, zár alá vették a gumiabroncsok felhasználását, majd a sorozatos légi riadók miatt a járművek lámpáira is takarót kellett szerelni, kötelezővé tették a korlátozott éjszakai világítást.

Détári következő levelét 1944. december 29-én írta, címzettje a Magyar Királyi Honvéd 12. Gépkocsi Riadóközpont Parancsnoksága:

„Tisztelettel jelentem, a riasztásnak december 26-án eleget tettem annyiban, hogy az oktatás céljait szolgáló AM-469 forgalmi rendszámú gépjáróművemet előállítottam, a riadóközpontban a parancsnokság által vett utasításokat két napig teljesítettem.  A kórházba szállítandó két sebesült honvéd korházi elhelyezése után azonban gépjáróművem az utcán üzemképtelenné vált. Ennek az a szomorú előzménye, hogy 1944. november hó 7-én éjjel a Guttman garage-ból német egyenruhát viselő karhatalom „elvitte” autóm, ezt közel hat hétig használták, annyira tönkretették, hogy az egész szinte ronccsá vált, a rajta lévő gumikkal egyetemben.
Jelentésem szíves tudomásul vételét kérve,
vagyok hazafias tisztelettel, Détári György tanfolyam engedélyes szakoktató-tanár ”

Egy másik leveléből azt tudjuk meg, hogy elég sokáig nyomozott, de megtalálta, valahogy visszaszerezte autóját a németektől. Ez után következett, hogy az agyonhajszolt, de "mindennél jobban szeretett, ezer sebből vérző" Ford Köln oktatójárművével egymás után járta a fővárosi autójavítókat, amelyek egyáltalán még fogadtak kuncsaftot. Jobbára a Ford Motor Rt. Váci úti javító műhelyébe fordult meg, a fennmaradt számlái ezt bizonyítják, szinte minden spórolt pénzét a javítására költötte. Minden áron életben tartotta kis jószágát, hogy mindennapi kenyerét meg tudja keresni.

Minden elmúlik egyszer...

… mondogatta Détári tanfolyam engedélyes oktató, és valóban, mint ahogy az elsőnek, vége lett egyszer a második világháborúnak is! A felszabadult Budapesten a falragaszokon már 1945. április 5-én megjelentek az első, fővárosra vonatkozó közlekedési rendeletek is. A Gépjárműiparosok és Kereskedők Szabadszakszervezete és a MATEOSZ közreműködésével megindult a fuvarozás is, felélénkült a javító tevékenység, új járműveket is behoztak az országba, bővült a gépjárműállomány. Újra lehetett szervezni a sofőrtanfolyamokat is.
Tildy Zoltán köztársasági elnök a romjaiból újjáéledt automobilizmus láttán az Auto-motor Sport c. folyóirat 1946. december 1-jei számában így nyilatkozott:
 „Mindenekelőtt köztudatba kell vinni, hogy az autó nem luxus. Ez nem úgy értelmezendő, hogy akinek autója van, az szálljon le róla, hanem akinek nincs, de munkájához szükséges, annak ne legyen elérhetetlen az autó megvétele és tartása...”
 Budapesten a József körúti Technológiai Intézetben működő Állami Gépjárművezető-képző Tanfolyam (Soffőriskola) kiadta új műszaki vizsgaanyagát is. Dérári lelkesen, nagy hozzáértéssel szervezte a tanfolyamokat, kora reggeltől késő estig dolgozott.
Gondos, precízen vezetett tanfolyamnaplói közül talán a Dömsödön, a gyönyörű kézírással készített dokumentum a legérdekesebb, ami az 1946 decemberében és 1947 januárjában folyó tanfolyamról ad hű képet, és ami összesen 52 elméleti és gyakorlati foglalkozásból állt össze.

A tanfolyam néha egész napos elfoglaltsággal is ment, de általában este a 18-21 óra közötti időben folytak az előadások. Ezen a dömsödi, nyolc fővel zajló tanfolyamon a hallgatók minden alkalommal jelen voltak. Karácsonykor is csak két nap szünetet tartottak, sokszor pedig szombaton és vasárnap is tartott előadást Détári. A műszaki tantárgy műhelygyakorlatait Irázi József és Horogh Antal gépjavító műhelyében végezték tanulói, a közlekedésrendészetet tudnivalóit Dr. Dárday József tankönyve alapján vették át, az ún. kocsivezetési gyakorlatokat pedig egy kölcsön kapott öreg Opel Olimpia gépjárművel végezték. A tanfolyam utolsó foglalkozásain 1947. január 12-én és 13-án Détári már a szokásos kérdés-feleletek formájában kidolgozott ismétléseket vette át hallgatóival. Ugyanígy felfrissítették az elsősegély-nyújtási tudnivalókat, és próbavizsgákat ütemezett be kocsivezetési gyakorlatból. Január 14-én következett az adminisztratív eljárások még hátralévő ügyintézése a Közigazgatási Rendőrségen, Budapesten a Veres Pálné utca 24. szám alatt. A tanfolyam meghirdetett vizsganapja ugyanis a következő nap, 15-én reggel 8 órakor lett volna Dömsödön, de 14-én derült ki, hogy három hallgató „priuszlapjának” (?) hiánya miatt elhalasztották a vizsgát. Másnap jött az OGKB – az Országos Gépjáróműügyi és Közúti Közlekedésrendészeti Bizottság hivatalos értesítése, hogy az új vizsgát tíz nappal későbbre, január 24-re tűzték ki. Kényszerszünet, Détári pedig ismétlő foglalkozásokat és kocsivezetési gyakorlatokat iktatott be, ami újabb kiadásokat jelentett. 
Aztán a vizsga előtti napon de. 10 órakor indulás Budapestre, hogy du. 2 óra harminc perckor a Közlekedésügyi Minisztériumban Dr. Beke Imre minisztériumi titkár és Vörös János főmérnök szakértő urakkal megbeszéljék a másnapi vizsgára indulást Dömsödre. 
„Másnap, a vizsga napján, 24-én 8-kor a rendőrségen felvenni Csősz főtörzsőrmester urat az iratokkal, 8 óra harminckor a Mandula u. 28-ban Dr. Beke urat is felvenni, majd 9 órakor érünk a Közlekedésügyi Minisztériumba Vörös főmérnök úrért, és indulás Dömsödre, a vizsga színhelyére.” - olvassuk Détári oktató feljegyzésében. Itt olvashatók a vizsgabiztosok hivatalos bejegyzései is a naplóba: 
"a tanfolyam óraszáma rendben, a felkészítés elegendő. Minden tantárgyból megfelelt 6 fő, felfüggesztve műszaki elméletből 1 fő, műszaki elméletből és közlekedésrendészetből 1 fő. 
Dömsöd, 1947. I. 24. " -  Détári tanár és a két vizsgabiztos, ill. a jegyző aláírásával.
 Ebben az időszakban már az új forint volt a fizetőeszköz, de az árak csak egy későbbi, a veszprémi gépjárműkerületben, júliusban indított tanfolyamának naplójából és tájékoztatójából derülnek ki. Eszerint Détári a hatóságok által is engedélyezett tanfolyamának hivatalos tandíja személyautóra 450 Ft, a vizsgadíj 50 Ft. Az elméleti óraszám 70, a műhelygyakorlatoké 24, a vezetési gyakorlat egyénenként 10 óra, kb. 10-15 óránként megtett kilométerrel. Az elméleti különórák 10 Ft-ba kerültek, a gyakorlati vezetésé 40 Ft, a díjazás Détárinál megoldható km-ként 3 Ft ellenében is, ekkor azonban egy alkalomra legalább 20 km-nyi távolságnak megfelelő díjat kellett fizetni a jelöltnek. 
Détári 1947-ben tele van ígéretes munkával és már új engedélyt kér a pápai Bencés gimnázium tanfolyamára is.
Közben a fővárosban is felfigyelnek Détári oktató munkájára. Dr. Dárday József minisztériumi rendőrezredes, aki az Állam Sofőriskola tanára is, szakanyag megírására kéri fel, amiből „Hibakeresés” címmel cikksorozat is lesz a belügyi szakmai folyóiratban. Détári hibakeresési elmélkedése, tanácsai persze nemcsak műszaki ismeretekkel foglalkoznak, az ekkor már óriási tapasztalattal rendelkező oktató szakember, érzékeny az egyéb közlekedési ügyekre, a sürgősen orvosolandó közlekedési bajokra is. Idézetek a cikksorozatából:

„Nézzük csak a gyalogjárókat. A tanítói munkám közben megszámoltam és megállapítottam, hogy a gyalogjárók közül minden tízezer ember között csak egy akad, aki tudja, illetve betartja azt a legfontosabb rendelkezést, hogy mielőtt lelép a gyalogjáróról, nézzen balra. Ismétlem tízezer közül egy. Ha nem lenne annyira dühítő és elszomorító ez az állandó és örökösen megismétlődő hiba, kacagni kellene rajta, hogy a jobbra néző gyalogos miként hökken meg és micsoda halálos rémület ül ki az arcára, amikor pont előtte, az oldala mellett áll meg csikorogva egy nehéz gépjárómű, melyet vezetője idegpattanásig való akarattal fékezett meg az utolsó centimétereken. A vezető homloka verejtékes és látni a kezén, hogy remeg a belső feszültségtől, és mégis győzelmes mosolyra vonaglik össze ajka, mert egy pillanat tört része alatt játszódik le gondolatában először a győzelem mámora, hogy úrrá tudott lenni a gépen és nem történt jóvátehetetlen baleset, azután felvillan a gondolatban, mi lenne most Úristen, ha a fék elszakadt volna a maximális igénybevételtől? Vizsgálat, meghurcolás, börtön, kenyérvesztés és az éhező család ezeknek következményeként. S amíg kötelességét teljesítve indítani akar, kénytelen némán átszenvedni e gyalogjárónak a szidalmait és a köré csoportosultak rágalmait. Ha a gyalogjáróról lelépő előbb balra nézett volna és nem jobbra, akkor látta volna a közelben jövő gépjárművet, és ez esetben nem lépett volna le a járdáról. De hát a boldogtalan, millió embertársával együtt, mindig és szédületes következtetéssel mindig csak jobbra néz.

1941 november 9-ike uán az úttestre lépés előtt már a fővárosban is balra kellett tekinteni

Magyarországon immár hat éve bevezették a jobbra hajts, balra előzz forgalmi szabályt, azóta mindig és mindenkor a gyalogos az úttest első felén balra a másik felén jobbra kellene hogy nézzen. Mert csak is így láthatná meg a feléje közeledő veszélyt. De hát a gyalogos azért sem néz először balra. Ő jobbra néz és bámul a futó gépjármű után, és mint a vak légy tekereg át az úttesten megtetézve azzal, hogy sohasem a legrövidebb utat választja, hanem jó hosszan az úttesten, ferde irányba. "
"Ennek pedig oka nyilvánvaló és világos. Senki se tanítja meg az embereket arra, hogyan vegyenek részt a közforgalomban, merre nézzenek, legfeljebb hírlapi oktatást kapnak, ami persze jó hogy van, de nem látszik nagyon eredményesnek. Ami tehát sürgősen orvosolandó ma, legalább a fiatalságot, a gyermeket kéne megtanítani erre, a közforgalom legegyszerűbb, legelemibb szabályaira!”

 Détári közben az Országos Gépjárműügyi és Közúti Közlekedésrendészeti Bizottság tagja lesz, meghívják a KMAC, a Köztársasági Magyar Automobil Club programalakító ülésére, mindenhol ott van, ahol a járóművezető-képzés ügyéért tehet valamit. Még ugyanebben az évben megszervezi és összefogja a fővárosi és vidéki tanfolyam engedélyes szakiskolák vezetőinek a találkozóját, és indítványt fogalmaznak meg a főhatóságok felé bizonyos „tarthatatlan állapotok” megváltoztatására. Eköben azonban figyelte a politikai helyzet alakulását is, és egyre inkább rosszat sejtett. 1949-ben, az egyik Országos Gépjárműügyi és Közúti Közlekedésrendészeti Bizottságtól kapott levélben a következő mondatra figyel fel:

„A nem hivatásos vezetők elméleti és gyakorlati kiképzést nyerhetnek az eddig engedélyezett magániskolákban, mely iskolák a minisztériumok küldötteiből álló Bizottság felügyelete alá helyezendők”

Ekkor indult meg a Csepel teherautók gyártása. Mint gépészmérnök is, nagyon izgalmasnak találja ezt a fejleményt és munkát vállal a Weisz Manfréd, akkor már új nevén a Rákosi Művekben. Be is kerül az autógyárba, itt már készítik az osztrák Steyr márka licencének alapján tervezett Csepel 350-es teherautókat, de még az 500-as Pente kisautó sorozatgyártásában reménykednek.

 Az oktatást azonban nem adja fel, változatlanul csinálja, hiszen ez élete értelme. Keresik a tanítványok is. Azt nem, az oktatást semmi pénzért nem hagyná abba!

 Nemsokára újabb levelet kap, közlik vele, hogy - még az 5.400/1947. PM számú rendelet alapján - mint gépjárómű tulajdonost - 500 Ft fényűzési, forgalmi adó megfizetésére kötelezik.
 Azonnal panaszos levelet ír, egyenesen a miniszternek:

„Tisztelt Miniszter Úr! … a rendelet hivatkozott részében megállapított 500 Ft fényűzési forgalmi adó megváltás helyett méltóztassék nekem legalább a bérautósok kocsijai részére megállapított 300 Ft-os kedvezményes megváltási összeg fizetését engedélyezni. Én ugyanis gépjárómű-vezetőket képző tanfolyam engedélyes oktató vagyok és miniszteri engedély alapján keresetszerűen foglalkozom a gépjárómű-vezetők kiképzésével. Közérdekű munkám végzésénél az üzemben tartott gépjáróművem nem luxus célokat, nem egyéni kérelmet vagy kiváltságot szolgál, hanem teljes egészben a közérdek szolgálatában áll, még jobban és mélyrehatóbban, mint a bérautó fuvarozók gépkocsija. Hivatkozom a továbbá arra is, hogy az Állami gépjárómű-vezetői Tanfolyam keretein belül végzem gyakorlati oktatói munkámat.
Méltányossági okokból kérem Miniszter Urat, hogy e kérelmemnek helyt adni méltóztassék.”

Détári nem kapott méltányosságot…

Sőt, megvonták tőle benzinutalványát, amire pedig égetően szüksége volt, nemcsak az oktatás miatt, hanem kocsijával, a Kölni Forddal járt be a Csepel Autógyárba is.

 Ezután pedig, 1951 novemberében bekövetkezett az, amire ép ésszel még a sokat próbált, sok mindent megért Détári György oktató sem számított. Újabb értesítőt, BEHÍVÓ JEGY-et kapott, amiben felszólítják: a 298/1950. MT, illetve 119/1950 MT. sz. rendelet értelmében Ford Köln márkájú gépkocsiját Budapesten, a Margitszigeti Sztálin hídi garázsban, a hivatkozott törvények terhe mellett sürgősen adja le. Tartozik továbbá a gépkocsi mindennemű okmányát (forgalmi engedély, adónyilatkozat) és - az ekkor már nem is létező - benzinutalványát az AUTÓKER megbizottjának leadni.

„Ez igen! Meg kell válnom a 12 éve birtokomban lévő, 925 ccm-es kicsi Ford Köln gépkocsimtól, ami az életem, ami még most is gyönyörűségesen szép, de hát a motorja kb. másfél liter olajat fogyaszt száz kilométerre! Nem tudom ugyan, hogy az Autó- és Alkatrész Kereskedelmi Vállalat egy ilyen ócskavas halmaznak inkább, mint gépjáróműnek nevezhető, tíz éven át soffőroktatási célokat szolgáló gépkocsit miként hasznosíthat a köz javára, de a törvényes rendelkezésnek eleget téve, a rendelet intézkedésében megnyugodva, teljesítem kötelezettségemet”

 Még ezzel sem fejeződik be a történet. Valahonnan a hatóságok kiderítették, hogy Détári György gépészmérnöknek korábbi oktatói munkája kapcsán, motor- és alvázmetszetei is vannak, amelyeket bizony elmulasztott felajánlani az államnak. Íme, az újabb levél egy részlete:

 „ Nyomatékosan felhívjuk Önt, hogy a bejelentett tartozékokat, alkatrészeket 1952. III. 11-ig beszállítani szíveskedjen, mert ellenkező esetben a 105.700-as rendelet értelmében az ügyet hatóságnak kell átadnunk.

 Jó munkával a békéért!”

 Détári ezt is teljesítette, világ életében törvénytisztelő állampolgár volt. Egyébként is, már megkapta az értesítést a fővárosi Sebestyén klinikára, ahol jobb oldali tüdőszárnyát ki fogják operálni, rákos tumor miatt. Ennek gyógyulási ideje akár 3-4 hónap is lehet...

 Détári György tanfolyam engedélyes oktató levelezési hagyatékából összeállította:

 Balogh Zoltán