Az első Magán Autósiskolák Magyarországon
Mai ismereteink szerint Csermely Károly vállalkozó szellemű automobilista és őspilóta 1909-ben alapított Hölgy és Úrvezető Szakiskolája volt az első engedélyes magán autósiskola Magyarországon. Budapesten a Teréz körút 12-es sz. házban működtette, később a Dohány utca – Nagykörút sarkán nyitott utcai fogadó irodát. Kevés írásos anyaga maradt hátra, de a korabeli újságokban megjelent hirdetései, Csermely Károlynak a repülésben is fontos szerepe, jól tanúskodik oktatási tevékenységéről. Ebbe a szakiskolába a század eleji szokásoknak megfelelően a hölgy és úrvezetők külön-külön foglalkozásokra is járhattak, műszaki ismeretekből külön magánórákat is vehettek. Az akkor még rendhagyó vállalkozás, az autós szakiskola nagy reményekkel indult. Oktatási fóruma kívánt lenni az egyre szaporodó automobilistáknak, a „magajáró” gépezetre már szemet vető, gazdag arisztokratáknak és gazdagodó gyárosoknak, de még a megélhetésüket kereső „hivatásos” sofőrjelölteknek is.
A kezdeti sikerek azonban alábbhagytak, Csermely szakiskolája inkább vitte a pénzt, mint hozta. Feljegyzései szerint költségeit jobbára az autókereskedésből, hét végén vállalt sétakocsizások, sétarepülések díjaiból kellett pótolnia. Mindenesetre Csermely Károly a szakma nagy elődeinek egyike volt, úttörő munkát végzett. Autósiskolájában szakmai igényességgel gyakoroltatta az automobil vezetésének alapjait, helyes fogásait, bizonyítva a hozzáértés fontosságát. Neki is köszönhető, hogy Mihály Dénes szakújságíró - aki kortársa és segítője volt – Automobil című első tankönyvében már ilyen szakszerűen fogalmaz: „Az első alkalommal gyakorláshoz sima, s széles szabad területen kezdje a tanulást a jelölt. Az első sebességben gyakorlatozzunk mindaddig, míg a vezetést begyakoroltuk, majd áttérhetünk a második sebességgel való gyakorlásra.”
Az első világháború után Magyarországon felére csökkent az automobilok száma. Mindössze 1413 személygépkocsit és 259 tehergépkocsit számlálnak, ezeknek is nagy része üzemképtelen a gumiabroncs, vagy benzin és alkatrészhiány miatt. Lassan bontakozott ki az automobilizmus fejlődése. Az állami sofőriskola támogató híján még nem működik, járművezető-képzés először csak magániskolákban folyik. Híressé válnak Budapesten a VIKTÓRIA, az UNGÁR és a KERBER sofőriskolák. Vidéken – elsősorban a gyér forgalom miatt - még nem meghatározó a képzés, a hallgatók általában feljönnek Budapestre vezetést tanulni, jó esetben kihelyezett tanfolyamot szerveznek. Mindenesetre 1920-ban már 720; l921-ben 1168; 1922-ben pedig 1143 személy kapott járművezetői engedélyt. A növekedés számottevő és folyamatos. 1923-ban 1842-en, 1924-ben már 2425-en szereznek jogosítványt, és a jelöltek túlnyomó része az egyre színvonalasabb, több lábon álló, tanfolyam-engedélyes magániskolákban tanul.
A Viktória Autó-szakiskolát 1920-ban alapították, először az Andrássy út 2-ben, majd a Vörösmarty utca 53-ban működött. Elsősorban az autójavításból éltek, a Szív utca 62-ben jól felszerelt javítóműhelyük és korszerű oktató termük is volt. Kemény borítóval ellátott, szép kiállítású, Autóvezetőknek és Motorosoknak szóló, saját kiadású kézikönyveikből tanítottak, a tananyagot az iskola előadó mérnökei írták, a tankönyveket Blázy János a cégtulajdonos szerkesztette.
![]() | ![]() | ![]() |
Az elméleti témaköröket az akkori szóbeli vizsgákhoz igazodva kérdés-felelet formájában dolgozták fel. Csupán érdekességként idézünk ezekből egy-két kérdést.
MŰSZAK:
Mit értünk gyújtási sorrenden?
- Azt a sorrendet, ahogy az egyes hengerek egymás után az egyfajta ütemet végzik.
Mi okozhatja egy henger kihagyását?
- A gyújtószikra kimaradása és a kipuffofó szelep nagyobb fokú tömítetlensége.
KÖZLEKEDÉSRENDÉSZET:
Az óvatos hajtás szükségességét hogyan jelzik?
– Kék színű négyzet alakú táblával, melyben egy fehér vagy világossárga egyenlő szárú háromszög áll csúcsával felfelé. (Lásd a színes Közl. jelzések tablón - szerk)
Az egyirányú közlekedés szabályai alól mely járművek vannak felmentve?
– Az egyirányú közlekedés szabályai alól fel van mentve a Kormányzó Úr Őfőméltósága gépjárműve, valamint a tűz színhelyéhez tartó tűzoltósági kocsik, a mentők és a rendőrség gépkocsijai.
A zsebkönyvek jobbára már magyar műszaki kifejezéseket használtak, de még sokszor előfordulnak az idegen, főleg német szavak, mint például a féder (rugó) a düzni (fuvóka) az abreiszer (szaggató) a svimmelő (úsztató) a hébli (sebváltókar) a svungárd (lendítőkerék), amelyek ma már egyáltalán nem használatosak.
A Viktória szakiskolában a vasas szakmával rendelkező jelöltek kurzusai 4-5 hétig tartottak, a laikusoknak 6-8 hétig kellett járni. Délután 4-től 6-ig voltak a műhelygyakorlatok, 6-tól este 8-ig tartott az elméleti képzés. Egyéni képzést (hölgyek részére is) természetesen a tanítvány által kért időben is tartottak, külön vezetési gyakorlatokkal.
„Mikor úgy elméletileg, mint gyakorlatilag készen vannak, jön a vezetési gyakorlat és az automobil gyakrabban előforduló deffektusainak megismertetése és kiküszöbölése, és ami az országúton egyedül is rendbe hozható. Gumiszerelési gyakorlat, vezetési gyakorlat forgalmas utcákon és hegyi terepeken. Annyi vezetési gyakorlatot kapnak a tanulók, ami elég ahhoz, hogy majd a legnagyobb biztonsággal vezessenek, egy tanítvány cca
Az Ungár Soffőriskola a VIII. kerületben, a Baross utcából nyíló Karpfenstein utca 20-ban működött, szintén több lábon állva, saját benzintöltő állomással és automobil-kereskedéssel. (Az iskola épülete még ma is áll, a VIII. kerületi Karácsony Sándor utca 20-ban, az udvarában kialakított sofőriskola garage-val, az egykor volt lóistállóval – lásd a második fotó - szerk.)
Karpfenstein utca: Ungár Sofőriskola a 20-as években | Karácsony Sándor utca: ugyanaz az épület 2013-ban |
A tanteremben: fegyelmezett, jól öltözött halgatók | Az udvaron a garage előtt, a járóművek között |
Az iskola tulajdonosa Ungár Béla, akinek ugyancsak a saját maga által írt, saját megjelenésű Autós zsebkönyvéből idézünk:
Éppen e körülmény teszi szükségessé, hogy ezen hivatást csakis megfelelőleg képzett egyének tölthessék be. A megfelelő előképzettséggel nem bíró soffőr képes ugyan kocsiját jól-rosszul vezetni, azonban nincsen tisztában kocsija minden legapróbb szervével és ezek működésével. Ámbár ő igyekszik az esetleges fellépő baleseteket elhárítani, hiányos ismeretei mellett azonban autóját - a bennülőkkel együtt - válságos esetekben a jó szerencsére kénytelen bízni, ahelyett, hogy céltudatos intézkedéseket tenne.”
A fővárosi Ungár Soffőriskolában az oktatás a következő tárgyakra terjed ki:
1. Az explóziós motor technikája, a motor elméleti leírása.
3. Gyakorlatozások a kocsikon; a különböző alkatrészek fel- és leszerelése, gyújtókészülékek és karburátorok beállítása, olajozókészülékek, fékek után állítása, hűtőszerkezetek, szivattyúk után vizsgálása.
4. Kimerítő vezetési gyakorlatok. Vezetés egyenes irányban, kanyarulatokban, vezetés hátrafelé. A nagyvárosi közlekedés forgatagában való vezetés, kitérés, fékezés, sebességváltás. A mikénti viselkedés módja alvó kocsisok és megvaduló lovakkal való találkozásánál. Hegyi utakon való kocsivezetés és lejtőkön való fékezés. Vezetés sikamlós utakon.
5. Hatósági intézkedések gépjárművekkel való közlekedésre nézve.
A húszas évek közepén erőteljesebbé vált a magyar automobilizmus fejlődése, megindult a magyar autógyártás is. Az évtized végén már több mint 19 ezer gépjárómű van Magyarországon. A párizsi 1926-os új nemzetközi autóforgalmi egyezményhez Magyarország is csatlakozott, később ezeket törvénybe is iktatta. Ennek alapján készült el, majd adták ki 1929-es KRESZ-t, az ún. Közlekedési Kódexet, ami sok újdonságot tartalmazott. Ekkor tiltják meg törvényesen a vezetőnek a szeszes ital fogyasztását is: „Közlekedési eszközt csak józan egyén vezethet, illetve hajthat”. Most először fogalmazták meg, hogy a nagy forgalmú és megfelelő szélességű útvonalon a járművek párhuzamosan is közlekedhetnek, ha azt a rendőrhatóság elrendeli. Ez a közlekedési kódex már foglalkozik az áthaladási elsőbbség kérdésével is, kimondva: ha a járóművek olyan útkereszteződésnél találkoznak, ahol a közlekedést hatósági közeg nem irányítja, akkor a bal kéz felől jövő járműnek, fő- és mellékútvonal keresztezésében pedig a főútvonalon haladó járműnek a többivel szemben elsőbbsége van. Bal oldali közlekedés volt tehát érvényben, a közlekedésrendészeti ismereteket ennek megfeleően kellett oktatni az autóvezető szakiskolákban.
![]() |
Kerber Áron jól felszerelt sofőriskolájában, a népligeti Mutatványos téren, a következőképpen tanította a kereszteződésben való kanyarodást.
![]() | ![]() | ![]() |
- A balra fordulás azért nem kíván olyan nagy körültekintést, mint a jobbra fordulás, mert itt kis ívben kell fordulni. Hanem figyeljünk arra is, hogy tényleg kis ívben forduljunk, hogy semmi esetre se kerüljünk az úttest közepére, mert akkor úgy járhatunk mint ahogy azt a második ábra mutatja!
(Folyt köv.)
Balogh Zoltán
Forrás: Az első magán-autósiskola - Tanulóvezető 2007/1
Vezetéstechnika a 20-as években - Autóvezető 2005/3
Autóvezetők kézikönyve - Blázy János - 1926
Az automobil vezetése - Kerber Áron - 1928
A m. kir. belügyminiszter és a kereskedelemügyi miniszter 250.000/1929. BM. számú rendelete













