VEZETÉSTECHNIKA
Az előző számban közölt írásomban, - amelyben az oktatói és iskolavezetői továbbképzésről alkottam szerény kritikai véleményt – leírtam egy állítást, amihez néhányan kételkedő megjegyzést is kaptam. Azt állítottam, hogy ha anyagi lehetőségeink miatt csak két darab új gumit tudunk vásárolni, akkor ezeket minden esetben a hátsó kerekekre kell felszereltetnünk, még ha a gumiszerelő ezt kifejezetten ellenzi is. Sajnos a gumisok jelentős része nincs tisztában ezzel a vezetéstechnikai kérdéssel.
Néhány évvel ezelőtt a tesztanyagban is volt az a kérdés, hogy mi történik, ha fékezéskor az első kerekek blokkolnak? Akkor még az volt a helyes válasz, hogy a jármű kormányozhatatlanná válik. Abban az időben jeleztem az illetékeseknek, hogy ez a válasz így nem jó, ugyanis van itt egy másik fogalom is, mégpedig az irányíthatóság fogalma.
Azóta a helyes válasz már úgy változott, hogy a jármű irányíthatatlanná válik.
Az irányíthatatlanság jól követhető az első (1) kisfilm kockáin. A vezető ugyan forgatja a kormányt, de a jármű mégsem arra megy, amerre szeretné, mert az első kerekek állnak és nem forognak. Az első kerekeken itt kitűnő minőségű és profilmélységű gumik vannak, de ennek most egyáltalán nincs jelentősége az irányíthatóság szempontjából. Mi kell az irányíthatósághoz? Forogjon a kormányzott kerék. Ennyi és nem több. Egyébként erről szól az ABS. Nézzük a második (2) kisfilmet. Még az első kerekekre szerelt mintázat nélküli, úgynevezett slick gumi is, - amíg forog - addig arra fog menni a jármű amerre a kormányt forgatjuk.Találkozhatunk persze azzal a kérdéssel is, hogy melyik kerekek megcsúszása (blokkolása) veszélyesebb. A hátsó kerekeké, hangzik a helyes válasz. Vajon miért? Azért, mert ha a hátsó kerekek blokkolnak, vagyis elvesztik tapadásukat az oldalirányú erőkkel szemben, akkor a jármű elkezd farolni. Harmadik (3) kisfilm. Ha pedig nem csökkentjük a fékező erőt, hogy a kerekek ismét gurulni tudjanak - aminek hatására visszatér a tapadás - akkor a jármű meg is pördülhet. Negyedik (4) kisfilm. Úgy gondolom, hogy a gyakorlatlan vezető számára a megpördülésben rejlő veszélyek egyértelműek, ezeket nem szükséges tovább részletezni.
![]() | ![]() | ![]() |
A vezetéstechnikai tréningeken gyakran hitetlenkednek a hallgatóim, hogy jó, jó, de mi van akkor, ha első kerék meghajtású a jármű, meg mi van akkor, ha hátsó kerék meghajtású a jármű? Mi van akkor, ha elől van a motor, vagy hátul van a motor? Itt az első képen elől van a motor mégis hátulra szerelték a jobb minőségű gumit, a másodikon pedig hátul van a motor. Az első kerekeken a mountainbike kerékpár gumijánál alig vastagabbak a gumik. Ez hogyan lehetséges? Csak megint ismételni tudom, amíg - akár a virsli gumival is, - az első kerék forog, addig a jármű irányítható.
Az ötödik (5) kisfilm azt igazolja, hogy a kanyarban megcsúszás szempontjából nincs jelentősége annak, hová helyezték a motort és hol van a jármű meghajtása. Látható itt első kerék meghajtású jármű elől elhelyezett motorral, hátsókerék meghajtású jármű elől elhelyezett motorral, hátsókerék meghajtású jármű hátul elhelyezett motorral, hátsókerék meghajtású jármű középen elhelyezett motorral. Az összes jármű vezetőjének közös a gondja: a hátsó kerék megcsúszása! Vajon ha jobb minőségű gumik lennének a hátsó kerekeken kisebb volna-e a megcsúszás, ill. farolás veszélye. Nyilvánvalóan igen! Ezért is fontos, ha az időjárási viszonyokat figyelembe vevő, az évszaknak megfelelő gumit választunk. A megfarolás veszélye azonban a gumik minőségével nem csökkenthető a végtelenségig, hiszen határa ennek is van!
Ha pedig már a gumiválasztással már kimerítettük a lehetőségeinket, akkor sebességet is lehet csökkenteni. A gumi és a sebesség közötti egyensúlyt meg kell találni. Kopott vagy nem az időjárási viszonyoknak megfelelő, nem az évszaknak megfelelő gumival alacsonyabb sebesség ajánlatos, mint ideális körülmények között.
A kételkedőknek pedig még egy kép és egy mondat. A csúszásokat oly nagyszerűen szimuláló Ikotics féle járművön (Harmadik fotó) sem az első, hanem a hátsó kerekek vannak megemelve az ún. segéd-futómű által!
Általában kijelenthető tehát, hogy az első kerekek a jármű irányíthatóságáért, a hátsó kerekek a jármű stabilitásáért felelősek. Remélem ezzel a néhány példával bizonyítékot tudtam adni arra, hogy miért kell minden esetben a hátsó kerekekre szereltetni a jobb minőségű gumikat.
Halász Sándor - vezetéstechnikai instruktor
1. video (letöltés)
2. video (letöltés)
4. video (letöltés)
5. video (letöltés)


