A Volkswagen-csoport és az önvezető technológiák fejlesztésében élen járó Aurora vállalat bejelentette, hogy stratégiai megállapodás keretében egyesítik a két cég szakértelmét. Céljuk, hogy önvezető elektromos járművekből álló flottával segítsék a városok Mobility-as-a-Service (MaaS) kezdeményezéseit. A Volkswagen-csoport "TOGETHER - Stratégia 2025" névre hallgató jövőprogramjában célként határozta meg, hogy világszinten vezető szerepet töltsön be az önvezető autózás terén az erre a célra megalkotott Self-Driving System (SDS) rendszerével. Ez a stratégiai irányvonal a Volkswagen-csoport automatizált járművek és fejlett mobilitási technológiák területén elért komoly hagyományaira épül. 2005-ben a Volkswagen Elektronikai Kutatólaboratóriuma és a Stanford Egyetem csapata első helyen végzett a DARPA Grand Challenge versenyen, amelyet az automatizált járművek korának hajnalaként emlegetnek.

Az idén Mladá Boleslavban is beindították az új ŠKODA KAROQ gyártását, Kvasiny után így már a második csehországi helyszínen is készülhet a márka kompakt SUV-modellje. A ŠKODA ezzel már négy modelljét is gyártja Mladá Boleslavban, ugyanis a FABIA, a RAPID és az OCTAVIA sorozat tagjai is itt gördülnek le a szerelőszalagról. Naponta akár 320 ŠKODA KAROQ is készülhet ebben az üzemben. „A SUV-modelljeink iránti intenzív kereslet jó mutatja, hogy a megfelelő időben a megfelelő járművekkel jelentünk meg a piacon” – hangsúlyozta Michael Oeljeklaus, a ŠKODA AUTO igazgatótanácsának a termelés és a logisztika területeiért felelős tagja.

ŠKODA VISION X hibridtanulmánya formájában a cseh gyártó modellpalettája jövőbeni fejlesztésébe kínál betekintést. A nagyvárosi crossover-modell révén újabb járműszegmensben jelenhetnek meg a ŠKODA nagysikerű SUV-modelljeinek karakteres stílusjegyei. A ŠKODA VISION X a 2018-as Genfi Autószalon alkalmával tartotta világpremierjét.

Számos műszaki és dizájn-újdonsággal lép sikertörténetének új fejezetébe a ŠKODA FABIA. A cseh autógyártó népszerű kisautója új tervezésű orr- és farkialakítással, első ízben rendelhető LED-fényszórókkal, illetve ugyancsak LED-technikájú hátsó lámpákkal, valamint még igényesebb utastérrel válik még vonzóbbá. Modern karakterét pörgős és gazdaságos, 1.0 literes benzinmotorok, illetve az eddigieket kiegészítve további vezetői segédrendszerek határozzák meg. Az átfogó frissítésen átesett modell a 2018-as Genfi Nemzetközi Autószalonon mutatkozott be, piaci bevezetése 2018 második felére várható.

A kecskeméti Mercedes-Benz gyár legújabb csillagaként érkező új Mercedes-Benz A-osztály éppen olyan fiatalos és dinamikus, mint elődei, ám soha nem volt még ennyire komfortos. A modell újradefiniálja a kompakt szegmensben a modern luxus fogalmát és forradalmasítja a belső formatervet. Technológiai fronton az új A-osztály nem csupán az MBUX (Mercedes-Benz User Experience, azaz Mercedes-Benz felhasználói élmény) koncepciójával vezető, hiszen számos, eddig csak a luxuskategóriájú modellekre jellemző funkciót is kínál. Az A-osztály elsőként biztosít részben autonóm vezetést bizonyos közlekedési helyzetekben, opcionálisan pedig a MULTIBEAM LED fényszórók is elérhetők. Az A-osztály mindemellett újonnan fejlesztett, rendkívül hatékony benzin- és dízelmotorokat kapott. A Világszínvonal Magyarországról üzenetet méltán hirdető, sportos megjelenésű új A-osztály márciustól lesz rendelhető, a piaci bevezetés pedig tavasszal indul.

Egy haszongépjármű-legenda újjászületik. A Mercedes-Benz Sprinter kiemelkedő kvalitásainak és minőségének köszönhetően 1995-ös piaci bevezetésétől kezdve kategóriájának meghatározó szereplője. A bestseller harmadik generációja világpremierjét ünnepli Duisburgban. A modell júniustól lesz elérhető a Mercedes-Benz haszongépjárműveket értékesítő márkakereskedéseiben. A Sprinter tisztán elektromos változata, az eSprinter 2019-ben csatlakozik a palettához. A zéró helyi emissziójú modell a Mercedes-Benz Vans részleg aktuális, a szállítmányozási flotta elektrifikációját érintő stratégiájának következő lépését képviseli.

Új Touareg sorozata világpremierjével indítja az idei autós szezont a Volkswagen. A márka zászlóshajója újabb mérföldkő a Volkswagen legnagyszabásúbb modelloffenzívája során. A Touareg kifejező formavilággal, innovatív műszaki megoldásokkal és dinamikus menettulajdonságokkal reprezentálja a márka erejét. A csúcsmodell világpremierjére a SUV-modellek világszerte legintenzívebben bővülő, egyben a vállalat legjelentősebb piacán, Kínában kerül sor.

A ŠKODA AUTO a Genfi Nemzetközi Autószalonon mutatta be a ŠKODA KODIAQ SUV-modell csúcsváltozatát, a gyár alapítóiról (Václav Laurin és Václav Klement) elnevezett L&K kivitelt. Az elegáns megjelenésről többek között a krómozott hűtőrács, a 19 colos könnyűfém keréktárcsák és a módosított első és hátsó lökhárító gondoskodnak. A belső térben bőrkárpitozás és zongoralakk dekorelemek csábítanak. Dinamikus benzin- és dízelmotorok, valamint első- vagy összkerékhajtás gondoskodik a magabiztos haladásról.

Története eddigi legjobb SEAT Ibiza modellje immár a leginkább környezetkímélő Ibiza is egyben, a márka sűrített földgáz (Compressed Natural Gas; CNG) hajtástechnikája ugyanis a spanyol gyártó „bestsellerének” ötödik generációjába is megérkezett. Az új Ibiza TGI üzemeltetése olcsóbb és környezetkímélőbb, mint a vele összevethető dízel- vagy benzinüzemű, illetve nem hálózatról tölthető (plug-in) hibrid gépkocsiké. Az új modell – amely a Leon és a Mii után immár a harmadik a palettán – a martorelli gyárban az MQB A0 platform műszaki alapjaira készül. A SEAT aktívan támogatja a CNG-technológia alkalmazását, mivel ez nagyban hozzájárulhat szén-dioxid-kibocsátási célértékei további csökkentéséhez. A földgázüzem során átlagosan 85 százalékkal kevesebb nitrogén-oxid kerül a levegőbe, miközben 25 százalékkal mérsékli a szén-dioxid-kibocsátást, így jelentősen hozzájárulhat a nagyvárosok légminőségének javításához.

SEAT Tarraco - ez lesz a neve a márka harmadik szabadidő autójának. 134 ország 146 124 szavazója vett részt a SEATseekingName szavazáson, melyen a Tarraco név lett a befutó. A döntő szakaszba jutott nevek közül a Tarraco 51 903 szavazattal, az érvényes szavazatok 35,52%-ával győzött, utána az Avila következett 41 993 szavazattal (28,74%), a harmadik legnépszerűbb az Aranda lett 39 321 jelöléssel (26,91%), a sort pedig az Alboran zárta 12 907 voksot szerezve (8,83%).

I.D. VIZZION tanulmányában fogalmazta meg a Volkswagen a jövő egyéni mobilitásáról alkotott elképzelését. Elektromos hajtásrendszere tisztává teszi e modellt a forgalomban, míg az automatizált vezetést biztonságossá és jóval kényelmesebbé avatja. A Genfi Autószalonon bemutatkozott innovatív koncepció mindemellett azt is jól érzékeltette, milyen elegáns és érzelmekben gazdag is lehet a jövő autója. Az I.D. VIZZION immár kormánykerék és látható kezelőelemek nélküli utastere az utazás és az időtöltés teljesen újszerű élményét kínálja.

A SEAT bejelentette a CUPRA, a saját identitással rendelkező márka indulását. A bejelentésre február 22-én Barcelonában egy külön erről szóló rendezvényen került sor, ahol egyidejűleg leleplezték az új márka első modelljét, a CUPRA Atecát. Mostantól a CUPRA, ami mindig a SEAT sportosságának tökéletes kifejeződése, az egész világon meghódíthatja az autózás szerelmeseit. A CUPRA ugyanis az egyediséget, a kifinomultságot és a teljesítményt jeleníti meg. Az új márka egész Európában saját bemutató térrel rendelkezik a megközelítőleg 260, egyedileg kiválasztott SEAT márkakereskedésben..

A teljesen új fejlesztésű ŠKODA VISION X városi Crossover hibrid tanulmányautó ugyanúgy világpremierjét ünnepli, mint az alaposan átdolgozott ŠKODA FABIA. A különösen fenntartható hajtásrendszer a sűrített földgáz (CNG), a benzin- és - két elektromos motorral - az elektromos hajtást ötvözi. A VISION X a SKODA első olyan összkerékhajtású járműve, amelyik nem használ kardántengelyt, ennek egyértelmű előnye a kisebb tömeg és a kedvezőbb fogyasztás. A károsanyag-kibocsátás ennek megfelelően szintén nagyon alacsony, a szén-dioxid esetében például csupán 89 gramm/kilométer. A Crossover benzinmotorja 130 lóerős (96 kilowatt), turbófeltöltős, négyhengeres 1,5 literes TSI G-TEC, amit sűrített földgázzal (CNG) való üzemelésre fejlesztettek, maximális forgatónyomatéka 250 newtonméter, s az első kerekeket hajtja. Az egyik CNG-tartály a hátsó ülés alatt, a másik pedig a hátsó futómű mögött kapott helyet. A két elektromos motor közül az egyik az első hajtásba segít, szíjhajtású indítógenerátor (RSG) rendszerű. Előnye a magas kapacitás, a kis tömeg és a kedvező előállítási költségszint. A másik elektromos motor egy 48 volt feszültségű lítiumion-akkumulátorral működik együtt, menet közben a rekuperáció révén töltődik a rendszer. A 70 Nm nyomaték az elindulás pillanatától rendelkezésre áll, ha szükséges. A koncepciómodell az út- és menetviszonyoktól függően első-, hátsó-, vagy összkerékhajtással üzemelhet. Elektromos üzemben az akkumulátorok kapacitása két kilométer megtételére elegendő, a fosszilis üzemanyagok - van egy tartalék benzintartály is - elégetésével azonban a 650 kilométeres hatótávolság is elérhető. A SKODA Vision X tanulmány a rendszerteljesítmény optimális kihasználásával a 0-100 kilométer/órás sprintet 9,3 másodperc alatt teljesíti, a csúcssebesség pedig megközelíti az óránként 200 kilométert.

A Kuro, vagyis japánul a fekete szín, az elsőként a 2017. októberi Tokiói Autókiállításon bemutatkozott IMx-en kel életre, fekete kárpitokkal és keréktárcsákkal, frissített hűtőráccsal, és teljesen új sötétszürke karosszériaszínnel. A Nissan IMx Kuro bepillantást enged a Nissan Intelligent Mobility jövőképbe, mely a vállalat válasza az autók meghajtásával, vezetésével és társadalmi integrációjával kapcsolatos kérdésekre. Az innovatív jármű tervezésének mottója az autó és vezetője közötti kapcsolat megerősítése, hogy az autó a vezető megbízható partnerévé váljon, és még kényelmesebb és izgalmasabb vezetési élményt nyújtson.
Az új I.D. VIZZION révén a Genfi Autókiállítást megelőző estén a Volkswagen márka betekintést engedett a jövő egyéni mobilitásába. Ez az elektromos hajtású, lépcsős hátú, és önvezetésre is képes autó áll majd az új I.D. modell család élén, és legkésőbb 2022-ben az utakra is kerül. Az I.D. VIZZION a Volkswagen legnagyobb termék - és technológiai offenzívájának része, mellyel a márka 2025-re 1 millió elektromos hatású autó gyártását, és ezen keresztül e téren a piacvezető szerep elérését tervezi.

Új Audi A6 modelljével az Audi nagysikerű felsőkategóriás limuzinjának immár nyolcadik generációját mutatja be, számos új fejlesztést hozva el e piaci szegmensbe. Legyen szó a digitalizáció, a kényelem vagy a sportosság témáiról, a kimondottan elegáns megjelenésű Audi A6 a felsőkategória sokoldalú tehetsége. A teljes egészében digitális MMI touch response rendszere intuitív kezelést tesz lehetővé, míg a vezetői segédrendszerek és connectivity-megoldások széleskörű kínálata a hálózatba kapcsolt intelligencia fejlett képviselői. Az utastér következetesen a digitalizáció jegyében született és iránymutatónak számít e piaci szegmensben. A futómű a lágy és kényelmes gördülést, illetve magas fokú stabilitást fokozott sportossággal ötvözi. A magas színvonalú kényelem és gazdaságosság szolgálatában minden motorváltozat már alapkivitelben mild-hibrid rendszerrel egészül ki.