HÍREK-KÉPEK


Kecskemét - Füredi Autósiskola és Képző központ

 A Kecskeméti Füredi Autósiskolát 2000-ben alapította apám Füredi András, aki még az egykori Bács-kiskun megyei MHSZ-ben gyűjtötte tapasztalatait. A Füredi Autósiskola és Képző központ ma már egy 400 négyzetméteres irodaépülettel, saját rutin és vezetéstechnikai pályával, 17 irodai alkalmazottal és 20 állandó oktatóval működik. A “B” kategóriás oktatást átlagosan 10 éves tapasztalattal rendelkező szakképzett oktatók végzik, akik évente 6-700 tanulót képeznek ki. Minden kategóriában igyekeznek nevelni is a kezdő városi cirkálók vezetőit, hogy biztonságban tudják őket az utakon. A “C” kategóriás képzésben három oktató öt gépkocsival dolgozik, itt egy nyerges és egy speciális kétkormányos jármű is színesíti a flottát. Évente 2-300 tanuló is jelentkezik nálunk a nagyjárműves kategóriákban, ezt tovább gazdagítja az OFA és OKJ-s támogatott képzés. A legmagasabb “D” kategóriát három oktató végzi két autóbusszal, itt is van OKJ-s hallgató és besegítünk még a megye több szállítással foglalkozó cégének is. Különleges gondossággal végezzük az őstermelőket segítő “T” kategóriás képzést, évente 50-60 fiatal tanulónk is van. Ezt a munkát is egy hozzáértő szakoktató végzi, speciális kétüléses oktatótraktorral és hozzá két nehéz pótkocsival. Az évekkel korábban megépített egy hektár területű vezetéstechnikai tanpályánkon nyugodt körülmények között gyakorolhatnak tanulóink. A forgalmi képzésben is igyekszünk minden helyzetre felkészíteni a leendő vezetőket, hogy utasaikat és szállítmányukat biztonságosan juttassák majd célba. (ifj. Füredi  András.)

 

 


Sződ - Kalmár Autósiskola, új tanpálya

Május 5-én családias hangulatú tanpálya avatás volt a Kalmár Autós-Motoros iskola újonnan vásárolt ingatlanán Vác előtt, a 2-es út melletti Sződön. Kalmár Gábor iskolatulajdonos kilencezer négyzetméteres területen épített itt minden járműkategória alapképzésére és vizsgáztatására alkalmas tanpályát, oktatási központot,  miközben ők hagyományosan továbbképzéssel és a legkülönbözőbb szaktanfolyamok szervezésével is foglalkoznak.  A most felépült korszerű pálya, az új tantermek és  kiszolgáló helyiségek már üzemelnek, az objektum további fejlesztési lehetőségek előtt áll. Lesz aki csinálja, tovább viszi majd a munkát és fejleszti ezt az iskolát, hiszen Kalmár Gábor két fia is jól képzett szakember, nemrég végezték el a szakoktatói tanfolyamot, beíratkoztak az iskolavezetői képzésre is. A május eleji ünnepélyes tanpálya avatás képei jól mutatják: ebben az autósiskolában van szakmai igényesség, pénzt költenek a fejlesztésre, az oktatók is otthon érzik magukat, van jövőkép.

 

  


Párkány - Horváth AutoŠkola

Esztergomban találkozva a Mária Valéria hídon át, néhányan idén is átgurultunk Párkányba a már ismerős Horváth AutoŠkolába, akik egy állami szakközépiskolában alakították ki vállalkozásukat. Szlovákiában tavaly május óta használnak egy állami támogatású on-line chip kártyás rendszert, ami tanúsítja, hogy a tanulóvezető valóban megjelent az oktatáson. A rendszer képes leolvasni a tanulóvezető mágneskártyájának adatait, regisztrálni, hogy a teória vagy gyakorlati foglalkozás valóban elkezdődött, a leolvasás után az adatokat on-line továbbítja az ellenőrző hatóságnak. Vendéglátónk ifj. Horváth Tamás készséges tájékoztatást adott minderről. Az új mágneskártyás intézkedés javító szándékú, pozitív hatását árnyalja, hogy a rendszer merev, még igen sok technikai hiba adódik, ami sokszor megkeseríti az életüket. Pl. ha egy tanuló késik az elméleti oktatásról, már nem ülhet be az előadásra és hasonló a helyzet a gyakorlati foglalkozáson is. A rendszer tehát alapos finomításra szorul.

Inkább érdekelt bennünket a Szlovákiában nagy hagyományokkal rendelkező szimulátoros képzés, ami itt 4 órában a B gyakorlati képzés kötelező része. Ugyancsak kíváncsiak voltunk a tanpályás képzés és a vizsga gyakorlati procedújára, de a kevés idő miatt itt csak rövid bepillantásra volt módunk. Majd legközelebb, hiszen tudjuk, a szakmai tapasztalatcsere mindig hasznos.  

 

 




Pesterzsébet - negyvenöt éves a Bp. 27-es autóiskola

Szép hagyományát tartja ébren az egykori 27-es Munkaközösség kollektívája és vezetője Rábl János. 1973 óta léteznek, működnek, nagyszerűek ezen a pályán, 45 éves múltjuk van, ami igazán szép idő egy autósiskola történetében. Idén májusban is találkozót rendeztek, meghívták a régieket is, örültek egymásnak. A Budapesti 27 sz. Autósiskola mint családi közösség, az egykor kiváló nagy öregekkel és a most kibontakozó fiatalokkal. A 81 éves Bús Balázzsal, aki már szakmai gurunak számít, a harminc éves Rábl Viktóriával, a 28 éves ifj. Rábl Jánossal, akik a család, a szakma ígéretei, tovább gazdagíthatják az iskola hírnevét. 

 

 

  

 


 

Magyar pótfék - az ezerhétszázadik darab!

Magyar László (BMW Laci) már az ezerhétszázadik pótféket szereli be egy új Toyota Yaris oktatójárműbe. Húsz éve csinálja. Pontosan jegyzi elvégzett munkáit, eddig 1700 darab pótféket készített. Nem is a legolcsóbbak nála az oktató pótpedálok, de a minőségből nem enged. Csak megrendelésre dolgozik, elég hosszú várakozási idővel. Mégis sokan várnak rá. Munkája megbízható, bevált, minőségi anyagokkal dolgozik, speciális műhelye van, speciális szerszámok, jó szakember. Azt mondja: még senki nem jött vissza panaszkodni a munkám miatt. Én az elkészült pedálsort mindig letesztelem az átadás előtt. Beülök az autóba az oktatói ülésbe, kipróbálom! A jobb oldalról vezetem az autót. Csak akkor jó, ha biztonságosnak is érzem. Csak ekkor töltöm ki a Beszerelési Tanúsítványt.