Helyes válaszok bővebben, előző 2013/4-es számunk gyakorló tesztkérdéseire

Változott a KRESZ - a nehéz tehergépkocsik közlekedése

(Válaszol: Virágh Sándor )


 

1. Közlekedhet-e a képen látható nehéz tehergépkocsi lakott terület mellékútvonalán?


a) 
Igen, ha ezt közúti jelzés nem tiltja.
b) Legfeljebb áruszállítás érdekében az áru fel-, vagy lerakásának céljából, vagy az üzemben tartója telephelyére illetve telephelyéről.
c) 
Csak célforgalom esetében. 

 

Helyes az „A” válasz. A KRESZ a nehéz tehergépkocsik számára lakott területen nem ír elő általánosan érvényes behajtási tilalmat. Ha a forgalom biztonsága, egységesítése, vagy a környezet védelme, illetve az út állapotának megóvása indokolja, akkor az út kezelője az erre szolgáló tilalmi táblával az adott járműfajta behajtását korlátozza. Szükség szerint a tilalom alól a közút kezelője eseti behajtási hozzájárulással felmentést adhat a területen lakó, ott telephellyel rendelkező, vagy oda (onnan) áruszállítást végző járművek részére. Ha csak az átmenő forgalmat akarják megtiltani, akkor kiegészítő táblák alkalmazásával teszik lehetővé részükre a célforgalmat. 


 

2. Közlekedhet-e a képen látható nehéz tehergépkocsi mellékútvonal lakott területen kívüli szakaszán?


a) 
Igen, ha ezt közúti jelzés nem tiltja.
b) Legfeljebb áruszállítás érdekében az áru fel-, vagy lerakásának céljából, vagy az üzemben tartója telephelyére illetve telephelyéről.
c) 
Csak útvonalengedély birtokában. 

 

Helyes a „B” válasz. A nehéz tehergépkocsik lakott területen kívül áruszállítás érdekében az áru fel-, és lerakásának, illetve – különleges jármű esetén – a felépítményével történő munkavégzés helyszínére vagy helyszínéről, valamint a jármű üzembentartójának telephelyére, vagy telephelyéről történő közlekedéstől eltekintve csak autópályán, autóúton és főútvonalon közlekedhetnek. 


 

3. Ez a betonkeverő nehéz tehergépkocsi közlekedhet-e mellékútvonal lakott területen kívüli szakaszán?


a) 
Igen, ha ezt közúti jelzés nem tiltja.
b) Legfeljebb a felépítményének megfelelő munkavégzés helyszínére illetve helyszínéről, vagy az üzemben tartója telephelyére illetve telephelyéről.
c) 
Csak az üzemben tartója telephelyére illetve telephelyéről. 

 

Helyes a „B” válasz. Lásd a 2-es tesztkérdéshez fűzött indoklást. 


 

4. Ez a pótkocsis járműszerelvény közlekedhet-e mellékútvonal lakott területen kívüli szakaszán?


a) 
Igen.
b) Legfeljebb áruszállítás érdekében az áru fel-, vagy lerakásának céljából, vagy az üzemben tartója telephelyére illetve telephelyéről.
c) 
Nem. 

 

Helyes az „A” válasz. A mezőgazdasági vontatóból és pótkocsiból álló járműszerelvényre nem vonatkozik a kormány 209/2013.(VI. 18.) rendelete, amely bővítette a KRESZ 48.§-t (A közlekedésben való részvétel külön rendelkezéseit), mert az ilyen járműkombináció nem tartozik a nehéz tehergépkocsi fogalomkörbe. 


 

5. Gyakorlati oktatás vagy vizsgáztatás során közlekedhet-e a képen látható nehéz tehergépkocsi mellékútvonal lakott területen kívüli szakaszán?


a) 
Igen.
b) Legfeljebb az autósiskola telephelyére illetve telephelyéről.
c) 
Nem. 

 

Helyes az „A” válasz. A kormány 209/2013.(VI. 18.) rendelete, amely - több más mellett - lakott területen kívül; autópályán, autóúton és főútvonalon korlátozza a nehéz tehergépkocsik közlekedését, kivételként említi a gyakorlati oktatás vagy vizsgáztatás során használt ilyen gépkocsikat. 


 

6. Lakott területen kívül hogyan használhatják a nehéz tehergépkocsik a gyorsforgalmú és főútvonalak közötti mellékútvonalakat?


a) 
Az elengedhetetlenül szükséges távolságban.
b) A jármű megállítása nélkül, az elengedhetetlenül szükséges ideig.
c) 
Csak fokozott óvatossággal és mérsékelt sebességgel. 

 

Helyes az „A” válasz. Lakott területen kívül a nehéz tehergépkocsik a mellékútvonalakat - a rájuk vonatkozó szabályok megtartása mellett - legfeljebb az elengedhetetlenül szükséges távolságban használhatják. 


 

7. Érvényes-e a nehéz tehergépkocsira a gyorsforgalmú vagy a főútvonal használatára vonatkozó kötelezettség, ha egy ilyen tábla mellékútvonalra tereli a forgalmat?


a) 
Igen, a tervezettől eltérő kerülő úton kell megközelítenie az úti célját.
b) Ha a legközelebb eső értékesítési ponton az útdíj-számlát utólagosan megfizeti, akkor nem.
c) 
Nem. 

 

Helyes az „A” válasz.  A tábla jelentése „Terelőút”. Az ilyen tábla az út lezárása esetén arról tájékoztat, hogy a terelőút merre vezet. A nehéz tehergépkocsikra lakott területen kívül nem vonatkozik az autópályán, autóúton és a főútvonalon való közlekedési kötelezettség, ha egy útelzárás miatt mellékútvonalon kijelölt terelőúton kell haladniuk. 


 

8. Korlátozzák-e a KRESZ szabályai az öt tonna megengedett legnagyobb össztömegű tehergépkocsi mellékútvonalon való közlekedését?


a) 
Csak lakott területen.
b) Csak lakott területen kívül.
c) 
Nem. 

 

Helyes a „C” válasz. A KRESZ-ben az idén kibővített - „Egyes járműfajták közlekedésére vonatkozó külön szabályok” - fejezet nem korlátozza az öt tonna megengedett legnagyobb össztömegű tehergépkocsi mellékútvonalon való közlekedését. 


 

9. Nehéz tehergépkocsinak minősül-e a járműszerelvény, ha tehergépkocsijának és pótkocsijának megengedett legnagyobb össztömege külön-külön nem haladja meg a 7,5 tonnát, de együttes össztömegük több annál?


a) 
Igen.
b) Nem. 

 

Helyes az „A” válasz. A nehéz tehergépkocsi fogalomkörbe való tartozásának eldöntéséhez a tehergépkocsiból és pótkocsiból álló járműszerelvény együttes megengedett legnagyobb össztömegét kell figyelembe venni.


 

10. A felsoroltak közül melyik minősül nehéz tehergépkocsinak?


a) 
Csak a nehezebb, vagyis a 12 tonna megengedett legnagyobb össztömeget meghaladó tehergépkocsi.
b) Minden olyan gépkocsi, amelynek tömege, tengelyterhelése, vagy bármilyen más méretei meghaladják a közúti járművek forgalomba helyezésének és forgalomban tartásának műszaki feltételeiről szóló rendeletben meghatározott mértéket.
c) 
A tehergépkocsi, vontató, valamint az e járművekből és pótkocsiból álló járműszerelvény, amelynek megengedett legnagyobb össztömege a 7,5 tonnát meghaladta. 

 

Helyes a „C” válasz.  A nehéz tehergépkocsi fogalommeghatározása: tehergépkocsi, vontató, valamint e járművekből és pótkocsiból álló járműszerelvény, amelynek megengedett legnagyobb össztömege a 7,5 tonnát meghaladja.


 

11. Haladhat-e áruszállító nehéz tehergépkocsival lakott területen kívüli mellékútvonalon?


a) 
Igen.
b) Legfeljebb az elengedhetetlenül szükséges távolságban, az áru fel- vagy lerakásának céljából.
c) 
Csak az út kezelőjének hozzájárulásával és feltételeinek betartásával. 

 

Helyes a „B” válasz. Az áruszállító nehéz tehergépkocsi a lakott területen kívüli mellékútvonalakat csak az elengedhetetlenül szükséges távolságban, és abban az esetben használhatja, ha árut szállít vagy az üzemben tartója telephelyére illetve telephelyéről közlekedik. 


 

12. Hányszor keresztezheti nehéz tehergépkocsival a telephelyre vagy telephelyről közlekedve az eddig igénybe vett autópályát az arról való lehajtás után?


a) 
Legfeljebb egy alkalommal.
b) Legfeljebb két alkalommal.
c) 
Legfeljebb három alkalommal. 

 

Helyes az „A” válasz. A nehéz tehergépkocsi lakott területen kívüli áruszállítás helyszínére illetve helyszínről vagy az üzemben tartó telephelyére, telephelyéről történő közlekedése során az autópályáról, autóútról és főútvonalról való lehajtás után, az ilyen utakat egy irányban legfeljebb egy alkalommal keresztezheti. 


 

13. Haladhat-e a megkülönböztető jelzés használatára jogosult nehéz tehergépkocsi lakott területen kívüli mellékútvonalon?


a) 
Igen.
b) Csak akkor, ha a megkülönböztető jelzéseit használja.
c) 
Csak baleset esetén, valamint hibaelhárítási feladatok ellátása, katasztrófák megelőzése érdekében, vagy ha a gépkocsi üzemben tartója telephelyére illetve telephelyéről közlekedik. 

 

Helyes az „A” válasz. A KRESZ IV. fejezetének 48. §-a (A közlekedésben való részvétel külön feltételei) nem korlátozza az olyan nehéz tehergépkocsi mellékútvonalon történő közlekedését, amely jogosult megkülönböztető jelzés használatára. 


 

14. A nehéz tehergépkocsi kikerülheti-e a képen látható mellékúton a vele párhuzamosan futó díjköteles gyorsforgalmú utat?


a) 
Igen.
b) Nem. 

 

Helyes a „B” válasz. A nehéz tehergépkocsik lakott területen kívül áruszállítás érdekében az áru fel-, és lerakásának, illetve – különleges jármű esetén – a felépítményével történő munkavégzés helyszínére vagy helyszínéről, valamint a jármű üzembentartójának telephelyére, vagy telephelyéről történő közlekedéstől eltekintve csak autópályán, autóúton és főútvonalon közlekedhetnek. 


 

15. Figyelmen kívül hagyhatja-e a megengedett legnagyobb sebességre vonatkozó rendelkezéseket a képen látható mentőautó vezetője, ha kizárólag a megkülönböztető fényjelzését használja?


a) 
Igen, ha magatartásával a közlekedés biztonságát, valamint a személy és vagyonbiztonságot nem veszélyezteti.
b) Nem, megkülönböztető hangjelzés nélkül a kék (és piros) fény csupán figyelemfelhívásra, a gépkocsi fontos közszolgálati teendőinek hangsúlyozására szolgál. 

 

Helyes az „A” válasz. Ha a gépjármű kizárólag a megkülönböztető fényjelzését használja, akkor a vezetője a KRESZ megengedett legnagyobb sebességre vonatkozó rendelkezéseit figyelmen kívül hagyhatja, feltéve hogy magatartásával a közlekedés biztonságát, valamint a személy és vagyonbiztonságot nem veszélyezteti. 


 

16. Mit jelez a táblakombináció?


a) 
Azt, hogy gyermekek 500 m-es útszakaszon az utat teljes szélességben használhatják, de a járművek forgalmát nem veszélyeztethetik.
b) A vezetőnek a jelzéstől számított 500 m-es távolságra úttesten tartózkodó gyermekekre kell számítania, és e helyet mérsékelt sebességgel kell megközelíteni.
c) 
Azt, hogy a vezetőnek 500 m távolságon belül fokozottan számolnia kell a gyermekek úttestre lépésével, és a járművel legfeljebb 30 km/h sebességgel szabad közlekedni. 

 

Helyes a „C” válasz.  Ha a „Gyermekek” tábla alatt a kiegészítő jelzőtáblán a két felfelé mutató nyíl között levő számérték az autóvezetőket hosszabb útszakaszon fennálló veszélyre figyelmezteti, a megjelölt távolságon belül legfeljebb 30 km/h sebességgel szabad közlekedni. 


 

17. A táblával jelzett területre behajthat-e járművével a mozgáskorlátozott személy vagy az őt szállító jármű vezetője?


a) 
Igen, ha a parkolási igazolványát a járműben elhelyezte.
b) Csak célforgalomban.
c) 
Csak akkor, ha ott lakik vagy látogatóba érkezik oda. 

 

Helyes az „A” válasz. A lakó-pihenő övezet területére a mozgáskorlátozott személy által vezetett vagy az őt szállító jármű és annak vezetője akkor is behajthat, ha úti célja egyébként nem ott van. 


 

18. Közlekedhet-e a gyermekeket szállító különjáratú autóbusz az autóbusz forgalmi sávban?


a) 
Igen.
b) Csak akkor, ha a forgalmi sávot az úttest menetirány szerinti jobb szélén jelölték ki.
c) 
A sáv keresztezését és a bekanyarodásra felkészülést kivéve nem. 

 

Helyes a „C” válasz. A gyermekeket szállító különjáratú autóbusz nem tartozik a gépjárművek azon kivételezett körébe, amelyek az autóbusz forgalmi sávban közlekedhetnek. 


 

19. Melyik autóbusz jelölhető meg ilyen „Gyermekszállítás” táblával?


a) 
Csak az, amelyik kizárólag gyermekeket szállít.
b) Csak az iskolabusz.
c) 
A gyermekeket szállító autóbusz és az iskolabusz. 

 

Helyes a „C” válasz. Az iskolabuszt és a gyermekeket szállító autóbuszt - a jármű elején és hátulján - legalább 40x40 cm méretű, fényt kibocsátó vagy megvilágított „Gyermekszállítás” táblával jelölik meg. 


 

20. Kötelesek-e rendőri intézkedés hiányában a balesettel érintett gépkocsivezetők kölcsönösen igazolni és megnevezni azt a biztosítót, amellyel felelősségbiztosítási szerződést kötöttek?


a) 
Legfeljebb a személyazonosságukat kell igazolniuk.
b) Legfeljebb a biztosítás megkötését kell igazolniuk.
c) 
Igen. 

 

Helyes a „C” válasz. A rendőrhatóság értesítése, illetve rendőri intézkedés hiányában a balesettel érintett személyek kötelesek személyazonosságukat egymás számára, kölcsönösen hitelt érdemlően igazolni és megnevezni azt a biztosítót, amellyel felelősségbiztosítási szerződést kötöttek.