Az első átfogó hazai e-mobilitás konferencia
Az egyre intenzívebb szakmai és társadalmi párbeszéd jegyében zajlott le az a konferencia, amelyet a Közlekedéstudományi Egyesület, a Regionális Energiagazdasági Kutatóközpont és a Jedlik Ányos Klaszter közösen rendezett a Budapesti Corvinus Egyetemen. A kétnapos rendezvény több mint kétszáz szakmai látogató és előadó részvételével zajlott június 9-én és 10-én. A konferencia a hazai e-mobilitás történetében először teremtett közös platformot arra , hogy az érintettek teljes köre egyidejűleg tájékozódhasson a szektorban zajló folyamatokról és döntésekről, illetve megvitathassák álláspontjaikat. Az energiagazdálkodás és közlekedés fenntartható fejlesztésének szükségszerűsége egyre több iparág szereplőit készteti a kormányzati, tudományos és társadalmi partnerekkel közös tervezésre. A magas szintű konferencián két tárca illetékes államtitkára ismertette az e-mobilitáshoz fűződő kormányzati döntéseket. A Nemzetgazdasági Minisztérium nevében Lepsényi István gazdaságfejlesztésért és szabályozásért felelős államtitkár kiemelte, hogy az elektromos közlekedés terjedését szolgáló Jedlik Ányosterv és az iparfejlesztést célzó Irinyi-terv együtt jó lehetőséget kínál a hazai járműgyártás, illetve a beszállító kapacitások versenyképességének erősítéséhez. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium energiaügyekért felelős államtitkára, Aradszki András pedig az energiatermelés dekarbonizációjában látta az új szektor jelentőségét. A szakpolitikai panelbeszélgetésben, amelyet Tóth János, a KTE főtitkár vezetett, szóba került a szabályozás kérdése is. Másokkal egyetértésben Dávid Alíz, a Jedlik Ányos Klaszter ügyvezetője is hangsúlyozta: az elektromobilitás területén kiemelt hangsúlyt kell fektetni az egyes érintett szektorok lehető legszélesebb együttműködésére, kiegyensúlyozott fejlődés ugyanis csak így várható. Az önkormányzati szekció előadói megállapították, hogy Budapest mellett a megyei jogú városok is készek beépíteni fenntartható közlekedési fejlesztéseikbe az alacsony vagy zéró emissziós járművek használatát. Ehhez viszont a hazai és uniós támogatási lehetőségek átgondolását is szükségesnek tartják. Emellett szó volt azokról a „smart” stratégiákról, amelyeket Budapest XI. kerülete, illetve Debrecen, Miskolc, Pécs és Kecskemét dolgozott ki a helyi dekarbonizációs célok elérése érdekében. A konferencia lehetőséget nyújtott arra is, hogy az előadók átfogóan elemezzék az e-mobilitáshoz szorosan kapcsolódó kérdéseket, mint például azt, milyen kihívások elé néz majd a hazai járműipar már a közeljövőben, vagy a kutatás, fejlesztés és innováció lehetséges szerepét az e-mobilitásban. Hasonló átfogó eszmecserére ültek le az energetikai nagyvállalatok vezetői is annak áttekintésére, hogyan alakul az új értéklánc ebben a szegmensben. Az e-mobilitás tisztázandó szabályozói háttéréről Grabner Péter, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal elnökhelyettese beszélt, míg az új piacon való megjelenés feltételeiről, illetve a lehetséges üzleti modellekről nagyvállalati vezetők mondták el véleményüket: Fasimon Sándor a MOL, Ugron Gáspár az MVM, Kiss Attila az E-ON és Jászay Tamás az ELMŰ-ÉMÁSZ képviseletében. Az energiapiac legfontosabb vállalati szereplői egyértelműen jelezték, hogy készen állnak az e-mobilitás korszak változásaira.
KTE Hírlevél - Vígh Zoltán közkapcsolati igazgató Jedlik Ányos Klaszter
Nissan jövőkép az elektromos mobilitásról…
A Nissan mobilitásról alkotott jövőkép célja az autók meghajtásának, vezetésének és városi környezetbe való integrálásának újragondolása. Az év elején bemutatott tervet a Nissan a Foster + Partners világhírű építészeivel együttműködésben alkotta meg. A jövőben az autók olyan társadalmi infrastruktúrákhoz csatlakoznak majd, mint a közúti, az információs, és az elektromos hálózatok. Mindez a forgalmi dugók csökkenéséhez, az autók hatékonyabb megosztásához, a járművek távvezérelhetőségéhez és jobb energiagazdálkodáshoz vezet. Az európai városok előtt álló kihívások teljesítéséhez a helyi önkormányzatoknak, vállalatoknak és lakosoknak intelligens és holisztikus megoldásokat kell alkalmazniuk.
![]() | ![]() |
A jelenlegi növekedési ütemre alapozott becslések szerint 2050-re 2,5 milliárd jármű lesz a világon, ami 150 százalékos növekedést jelent a ma utakon lévő egymilliárdhoz képest. A CO2-kibocsátás jelenlegi becsült értéke 600 millió tonna szerte a világban, emiatt a közlekedésnek és a mobilitásnak egyre kiemelkedőbb szerep jut a nagyobb városok jövőbeli képének kialakításában. Az Energiadiverzifikációs és- gazdálkodási Intézet (IDAE) adatai arra utalnak, hogy ha 1000 elektromos jármű jelenne meg egy város utcáin, az évente több mint 30 000 kg-mal csökkentené az üvegházhatású gázok kibocsátását és legalább 2000 tonnával a CO2-kibocsátást. A Nissan Connect EV szolgáltatásaiban, Európában regisztrált, 33 000 tisztán elektromos Nissan LEAF már eddig is 86 millió kg CO2 légkörbe való kerülését akadályozta meg.
Az önvezető autókról
A Nissan Intelligens Vezetés, önjáró technológiára vonatkozó elképzelése, hogy a következő négy évben (2020-ig) a gyártó többféle, önjáró technológiával felszerelt járművet vezet majd be Európában, az Egyesült Államokban, Japánban és Kínában. Az Intelligens Vezetés segítségével javul a vezető észlelése, helyzetfelismerése és reakciói. Miután a balesetek 90 százalékát emberi hiba okozza, biztonságosabb, hatékonyabb és szórakoztatóbb lesz a vezetés, a technológián keresztül csökkenthető a hibák előfordulásának valószínűsége.
![]() | ![]() |
A Nissan Qashqai (melyet az Egyesült Királyságban, a Nissan sunderlandi üzemében gyártanak) 2017-ben kapja meg a technológia első változatát, melynek neve: Piloted Drive 1.0. Ez azt jelenti, hogy az autó – nagy forgalmú autópályákon - képes lesz majd sávján belül önjáróan és biztonságosan közlekedni. Az önvezető autó használata nem olyan lesz, mintha egy szállítószalagon jutnánk el A-ból B-be. A Nissan intelligens vezetői technológiájának változatai lehetővé teszik, hogy az autó „megtanulja” a vezető kormány mögötti stílusát, és ennek megfelelően viselkedjen az önjáró vezetés kiválasztásakor. Az ún. manuális vezetési mód esetén a vezető kezében van az irányítás, a mesterséges intelligencia csak szükség esetén nyújt segítséget, például automatikusan fékezés, egy elkerülhetetlen ütközés észlelésekor.
Nissan intelligens integráció
A jövő autója képes lesz a kommunikációra: nemcsak vezetőjével (akivel közli a forgalmi viszonyokat, személyes ütemtervet és egyéb információkat), hanem a gyalogosokkal és a többi közlekedővel is. Pl. a külső lámpák és jelzőberendezések egyértelműen jelzik majd az autó szándékait, tudatják az autó mögött haladó kerékpárossal, hogy a jármű „vette” a jelenlétüket, vagy felvillantják a lámpákat, hogy a várakozó gyalogos tudja, átkelhet az úton.
Az autók út, információs és elektromos hálózatokhoz való csatlakozása a forgalmi dugók csökkenéséhez, az autók hatékonyabb megosztásához, a járművek távvezérelhetőségéhez és jobb energiagazdálkodáshoz vezethet.
Az Intelligens Integráció képes lesz kezelni a járművek töltésének sorrendjét és szükséges töltöttségi szintjét. Ehhez olyan tényezőket vesz alapul, mint az egyes autók által tervezett távolság és a töltési igény időpontja.
A Nissan fő célja a közlekedésbiztonság terén a zéró-balesetszám elérése. Az Intelligens Vezetés és Intelligens Integráció segítségével nagymértékben növelhető a vezetők biztonsági teljesítménye.
Újrahasznosított energiatároló megoldások
A Nissan és az energiagazdálkodás specialistája, az Eaton Electrical 2015 decembere óta dolgoznak egy olyan termék kifejlesztésén, mely a lítium-ion akkumulátorok otthoni felhasználását célozza. Ma az xStorage egység a piacon a legkedvezőbb árú és a legmegbízhatóbb energiatároló rendszer, mely fenntartható „második életet” ad a Nissan elektromos járműveiben lévő akkumulátoroknak. Az ügyfelek örülni fognak a kisebb összegű havi energiaszámláknak, és az intelligens energiatároláson keresztül pénzt is visszakaphatnak a szolgáltatójuktól. A teljes megoldás (a beszereléssel és a további berendezésekkel együtt) 4000 euróba kerül majd (ÁFA nélkül).
Az Eatonnal közösen kifejlesztett és a Nissan Design Europe által Londonban megtervezett xStorage egység a Nissan elektromos járművek használt akkumulátorait használja fel a háztartásokban, hogy a fogyasztás növekedése során igény szerint rendelkezésre álló áramellátást nyújtson, csökkentse az energiaköltségeket, és védelmet biztosítson a hálózati kimaradásokkal szemben.
A Nissan és az Enel multinacionális energiavállalatok ugyancsak megerősítették közös terveiket egy nagyszabású „vehicle-to-grid” (V2G) rendszer tesztelésére, ami a maga nemében az első lesz. A tesztelés a Nissan LEAF személyautók és az e-NV200 elektromos furgonok tulajdonosainál, illetve flottakezelőknél lévő összesen száz darab V2G egység üzembe helyezéséből és csatlakoztatásából áll majd. Azáltal, hogy a Nissan elektromos járművek tulajdonosai képesek lesznek rácsatlakoztatni járműveiket a V2G rendszerre, rugalmasságot és lehetőséget kapnak arra, hogy az országos hálózatnak adják el a járművük akkumulátorában tárolt energiát. Ez a bejelentés egy izgalmas új korszak kezdetét is jelenti, forradalmasítani fogja az energia hálózatba történő visszatáplálás módját is. Ez idáig a járműtöltés egyirányú művelet volt. A hálózat által biztosított energia az akkumulátorba kerül, és az autó használata során egyre fogy. A járműből a hálózatra történő töltés lehetővé tenné a kétirányú töltést is, melynek során a járművek mobil energiaközpontokká válnának. E berendezés használatával a Nissan LEAF vagy e-NV200 tulajdonosok csatlakoztathatják járművüket töltés céljából olyan időszakokban, amikor alacsony a fogyasztás és a díjszabás.
![]() | ![]() |
Ugyanakkor rendelkezésükre áll a lehetőség, hogy otthon felhasználják a jármű akkumulátorában tárolt energiát olyankor, amikor magasabb a díjszabás. De akár vissza is táplálhatják azt a hálózatba pénzügyi nyereségért cserébe. A napelemek vagy szélturbinák által termelt elektromossággal feltölthetjük járművünket, energiával láthatjuk el otthonunkat vagy vállalkozásunkat, illetve a hálózatba is visszatáplálhatjuk azt.
Forrás: Nissan Newsroom – Horváth Gergő





