Henézi Diána Sarolta - Prof. Dr. Holló Péter
kdiana@sze.hu, hollo.peter@kti.hu
Az Európai Unió Fehér Könyvében meghatározott célkitűzés - miszerint a közúti balesetek halálos áldozatainak száma 2020-ra 50%-kal csökkenjen a 2011. évi bázishoz képest - eléréséhez több területen is újabb beavatkozásokra, erőfeszítésekre van szükség. Véleményünk szerint az emberi tényező az elsődleges, ezen belül is a gépjárművezető-képzés fejlesztése kiemelten fontos, hiszen a közlekedésre történő oktatás nagymértékben befolyásolja a közlekedési magatartás (pl. szabálytisztelet) alakulását.
Felmérésünk célja az volt, hogy megállapítsuk, valóban találkoznak-e a tanulók a Nemzeti Közlekedési Hatóság tantervében előírt tananyaggal, és hogy az ezen felüli esetleges többletoktatás és beszámoló milyen hatással van a jelöltekre. A „Járművezetés elmélete” c. tárgy során a jelölteknek az oktatóval együtt kell elemezniük közúti közlekedési baleseteket (ismeretanyag-veszélyhelyzetek-közlekedési balesetek elemzése). [1] A vizsgálat arra keresett választ, hogy amennyiben elemeznek balesetet, az milyen hatással van rájuk, és ha több információt kapnak, akkor változik-e a kinyilatkoztatott viselkedésük. A kérdéskör a balesetek elemzésénél kizárólag a biztonsági övviselési hajlandóságra vonatkozott.
![]() | ![]() |
Hangsúlyozzuk, hogy nem az autósiskolák oktatási módszerének, illetve az oktatók felkészültségének értékelésére irányult a KRESZ tanfolyamokon történő felmérés, hanem kizárólag arra, hogy mennyiben változna a fiatalok viselkedése, ha sor kerülne a tananyag javasolt beszámolóval és videókkal történő bővítésére..
A kutatás 2016. tavaszi félévében zajlott, januártól egészen júliusig, számos győri autósiskolától kaptunk lehetőséget a kikérdezésre, és az összes megkérdezett tanuló 109 fő volt.
A felmérés menete lépésről-lépésre a következő volt:
- Bemutatkozás: kutatás céljának ismertetése, anonimitás biztosítása
- Első kérdőív kitöltése: a fő cél a biztonsági övviselési hajlandóság megállapítása
- Videók megtekintése:
1.Valós életben előforduló helyzet. Volvo típusú személygépkocsiban négy fiatal ül becsatolt biztonsági övekkel, amikor az autó felborul, majd eközben többször átfordul (~100km/h-nál), a fiataloknak semmi bajuk sem esik, az autó megállása után a törött ablakon át sértetlenül kimásznak
2.Közlekedésbiztonsági kampány videó: öt fiatal utazik kis sebességgel egy személygépkocsiban, a hátsó ülésen középen ülő fiatal fiú nincs becsatolva. Ütközés először frontálisan, majd hátulról is. A be nem csatolt fiú a saját halálán kívül másik két utastársa halálát is okozza.
Kovács György, balesetben érintett személy elmeséli:
„Sziasztok! Kovács György vagyok, és a balesetemet szeretném nektek elmesélni. Édesapámmal egy vasárnapi nap Pér felé haladtunk főúton. Nem volt nagy forgalom. Szembe jött egy kis áruszállító autó. Mikor közel volt hozzánk, váratlanul elkezdték előzni. Reflexszerűen nyomtam egy „satuféket”, utolsó próbálkozásom az volt, hogy kettőt tekertem a kormányon az árok felé. Mivel blokkoltak a kerekek, csúsztunk egyenesen előre. Frontálisan ütközünk. Mi be voltunk csatolva így nem lett bajunk. A másik autóban anyósülésen utazó nő keze több helyen eltört. Annyira sokkot kapott, hogy a két roncs körül futkorászott, le kellett ültetni az autó mellé. A vezető hölgyet a tűzoltók tudták kiszedni. Sípcsontja térde alatt kijött, medencéje több helyen letört. Arra szeretnék kérni mindenkit, kapcsoljátok be magatokat, hisz sosem lehet tudni, mi történik veletek az utakon. Köszönöm”
Kiss Diána: „Ő sem állna itt mellettünk, ha nem kapcsolta volna be a biztonsági övét.”
Második kérdőív kitöltése: célja annak megállapítása, hogy a videók megtekintése és a balesetben érintett személyes tapasztalatának meghallgatása mennyire befolyásolja a kinyilatkoztatott viselkedésmintát.
Nyolc KRESZ-tanfolyamra látogattunk el unokatestvéremmel, Kovács Györggyel, melynek időpontjai és létszámai (összesen 109 fő):
A legfontosabb eredmény annak az aránynak a változásában mutatkozik meg, hogy ki kapcsolja be a biztonsági övet személygépjárműben, melyet a 1. diagramon láthatunk.

1. diagram: Biztonsági övviselés aránya első kérdőív során
78 fő nyilatkozta azt, hogy utazás során minden esetben bekapcsolja a biztonsági övét. Az „inkább nem kapcsolom be”, az „inkább bekapcsolom”, valamint a „csak elől kapcsolom be” választ tulajdonképpen vehetjük nemlegesnek is, mivel gépjárműben történő utazás során nem mindig történik meg a biztonsági öv használat.
Ezt követően a videók megtekintése és a balesetet átélt személy beszámolója után a felmérés eredménye a 2. diagramon látható.

2. diagram: Biztonsági övviselés aránya második kérdőív során
A legfontosabb jellemző a „mindig bekapcsolom” válasz itt már 102 alkalommal szerepelt, ami százalékosan 22%-os növekedést jelent, és csupán 6,4%-kal maradunk el a 100%-tól.
A videók és a balesetben érintett személy által elmeséltek hatásossága megkérdőjelezhetetlen, hiszen összesen 5 fő volt olyan, akire nem gyakorolt hatást (hatásfok: 95,4%)

3. diagram: Videó és balesetben érintett személy hatása (a megkérdezettek válaszai alapján.)
A kérdőív végén a megjegyzés rovatba hozzászólások érkeztek, melyek a teljesség igénye nélkül a következők:
· „Sajnos az emberek sokasága mindig azt hiszi, hogy vele nem történhet ilyesmi, és sajnos csak akkor jön rá, mikor a baleset már megtörtént”
· „Jobban figyelni fogok rá, illetve másokra is, hogy kössék be magukat”
· „Tanultam a hallottak kapcsán. Köszönöm”
Amit a kérdőívek értékelése nem tesz lehetővé, a tanulók arckifejezésének változása a látottak és hallottak alapján, ami minket meggyőzött a módszer sikerességéről.
Fontosnak tartjuk megemlíteni, hogy az együtt utazók – különösen az azonos korúak – nagy hatást gyakorolnak a fiatalokra. Ennek az aránya nem hagyható figyelmen kívül.
Magyarországon az 1/1975. KPM-BM rendelet „A közlekedésben való részvétel külön feltételei” 48.§-ban írja le, hogy: „A külön jogszabályban meghatározott M1, M2, M3, N1, N2, N3 kategóriájú gépkocsiban, amelynek meghatározott üléseit biztonsági övvel kell felszerelni, továbbá olyan járműben, amelynek üléseit biztonsági övvel szerelték fel, az ülésen utazó személynek a biztonsági öv becsatolásával kell magát rögzíteni.” [2]
Természetesen kivételek is vannak, amelyeket most nem sorolunk fel, annál is inkább, mert nem minden esetben támasztható alá a kivétel szakmai szempontokkal.
Magyarországon a biztonsági öv nem viselése esetén a bírságok a következők lehetnek:
· lakott területen: 10.000.-Ft
· lakott területen kívül: 15.000.-Ft
· autóúton, autópályán: 20.000.-Ft [3]
Hazánkban mindenki saját magáért felelős, tehát ha az utas nincs bekötve, akkor a bírságot is neki kell kifizetnie.
Összefoglalva elmondhatjuk, hogy hazánkban alkalmazott tananyag kiegészítése a biztonsági övviselési hajlandóságot a tanulók körében nagy valószínűséggel növelné. A kibővített oktatás alapja lehet egy új, más ismereteket is felölelő tanításnak (mentés, baleseti veszteség, pszichológiai előadás).
Források:
[1] Nemzeti Közlekedési Hatóság (2017). TANTERVI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEK, A „B” kategóriás járművezető-képző tanfolyamok számára. 2016: Nemzeti Közelekedési Hatóság.
[2] 1/1975. (II.5.) KPM-BM együttes rendelet. (2015. 05 27.) http://net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=97500001.KPM.
[3] 156/2009. (VII. 29.) Korm. rendelet a közúti árufuvarozáshoz, személyszállításhoz és a közúti közlekedéshez kapcsolódó egyes rendelkezések megsértése esetén kiszabható bírságok összegéről, valamint a bírságolással összefüggő hatósági feladatokról. (2016. 12.27.) http://net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=A0900156.KOR

