ADR 2013


VÁLTOZTAK A VESZÉLYESÁRU SZÁLLÍTÁS SZABÁLYAI


Az új ADR már 2013. január 1-jétől hatályos a nemzetközi forgalomban, de 2013. június 30-ig lehetőség van a régi előírások alkalmazására is. Az EU szabályozás szerint is (lásd 2012/45/EU direktívát) az új "ADR törvényt" legkésőbb 2013. július 1-jétől kell alkalmazni.

 1. rész

Elsőként egy fontos alkalmazási szabály: ha az ADR előírásai és az előírt szabvány között ellentét van, akkor az ADR előírásai elsőbbséget élveznek a vonatkozó szabvány előírásaihoz képest.

Néhány új fogalom:

-  Cseppfolyósított szénhidrogén gáz (LPG)

-  Kármentő nyomástartó tartály

-  Nettó robbanóanyag tömeg (NEM)

Törölték a korábban hajlékony falú IBC csomagolóeszköz esetében alkalmazott „legnagyobb rakomány” fogalmát. Ez idáig csak a folyadékokat és szilárd anyagokat tartalmazó sérült küldeménydarabokhoz lehetett kármentő csomagolást hozzárendelni, pedig a gázpalackok és gázhordók is ugyanúgy megsérülhetnek. Ezek szállítására szolgál a „kármentő nyomástartó tartály”. A műszaki követelmények (jóváhagyás, stb.) az ADR 6.2.3.11 számú, a használatukra vonatkozó előírások pedig a 4.1.1.20 számú fejezeteiben találhatók meg.
 A robbanóanyagok tömege mellett gyakori a nettó robbanóanyag-tartalom és nettó robbanóanyag-súly kifejezés használata is.
  Miután egyre gyakrabban alkalmaznak LPG tüzelőanyagot a járművek hajtására, időszerűvé vált a fogalom ADR szerinti meghatározása is. Legutóbb pl. az egyik pótkocsi-gyár mutatott be 1100 literes gáztartály-kapacitás installációt a palettatartóban. Ezzel a tartalékgázzal - az eddigi 300-
500 km helyett - kamionszerelvénnyel már több mint 1000 km távolságot lehet megtenni tankolás nélkül.
  A szállításban résztvevő személyek képzésére vonatkozóan is történt módosítás, az ADR világosabb értelmezést ad a gépkocsivezetők és a tanácsadók külön képzésével kapcsolatosan.
 Ennek megfelelően az ADR 1.4 fejezetében található résztvevők kötelezettségeivel kapcsolatos előírások közül a feladó, a szállító (fuvarozó) és a töltő felelőssége is módosult. Nőtt a feladó felelősség a veszélyes áru adatainak és információinak a szállító (fuvarozó) részére történő átadásában. A töltő felelőssége a 4.3.2.3.3 bekezdéssel összefüggésben, a töltés utáni ellenőrzési kötelezettség terén, valamint a jelöléssel kapcsolatosan szigorodik. 
  Műszakilag is pontosabban és világosabban fogalmaz az új ADR és RID, ami napjainkban nagyon lényeges és aktuális, éppen a katasztrófavédelmi hatóság ilyen irányú ellenőrzési gyakorlata miatt is.
  Módosulnak a közbiztonsági előírások, elsősorban a radioaktív anyagok tekintetében.
  A nagy közbiztonsági kockázattal járó veszélyes áruk a 7-es osztály vonatkozásában azok, melyek tömeges társadalmi-gazdasági összeomlást idézhetnek elő. A táblázatból kikerül a 7-es osztály és egy új 1.10.3.1.3 táblázatban a szállításbiztonsági határértékek feltüntetésével tartalmazza azokat a radionuklidokat - 25 félét -, melyekre nem vonatkoznak a közbiztonsági előírások. Például:

Elem

Radionuklid

Szállításbiztonsági határértél (TBq)

Arany

Au-198

2

Vas

Fe-55

8000

 A radionuklid keverékekre vonatkozóan is tartalmaz rendelkezéseket az ADR.

 Az 1.1.3.6 fejezet, a mentességek és az 1.10 fejezet alkalmazása már évekkel ezelőtt is okozott problémát. Ezért ismét módosítani kellett ezeket, elsősorban az 1 és 7-es osztály vonatkozásában. Mindenesetre a szövegezésen még az utolsó pillanatokban is módosítani kellett, mert az alkalmazás számos aránytalan és szélsőséges lehetőséget biztosítana a gyakorlat számára. Például a villamos gyutacsok esetén az UN 0456 anyagazonosító szám alá tartozó villamos gyutacsok mindig a közbiztonsági előírások hatálya alatt vannak, ugyanakkor az UN 0030 csak 20.000 db. gyutacs esetén került volna a szabályozás hatálya alá.
  A tartányok típusjóváhagyására vonatkozóan az 1.8.7.2 illetve 6.8.2.3.4 fejezet előírásait figyelembe kell venni. Ez az érvényes, lejárt vagy visszavont jóváhagyással rendelkező tartányok vizsgálatára és a jóváhagyására tartalmaz fontos előírásokat az illetékes hatóság vagy az általa kijelölt szervezet számára. Fontos, hogy ez a módosított jóváhagyás része legyen a tartánykönyvnek.

2. rész

 A hulladékok osztályozási előírásaiban van egy lényeges és kedvező módosítás a 2.1.3.5.5 pont alatt. Ez a szabályozás azoknak a hulladékoknak az osztályozására vonatkozik, melyek összetétele pontosan nem ismert. Eddig az azonosított összetevők fizikai és kémiai tulajdonságai alapján történő bizonyítással, további vizsgálat nélkül lehetett valamilyen alkalmas m.n.n. tételhez, és a II. csomagolási csoporthoz rendelni a hulladékot. Viszont ezzel a módszerrel nem volt lehetőség UN 3077 és UN 3082 azonosító számokhoz rendelni a hulladékot, mivel azok a III. csomagolási csoporthoz tartoznak. Ilyen hozzárendeléseket csak további vizsgálattal lehetett megtenni. 2013-tól viszont megnyílik ez a lehetőség, így további vizsgálat nélkül az összetevők tulajdonságait figyelembe véve rendelhetők a hulladékok az UN 3077 vagy UN 3082 azonosító számokhoz és ezzel a III. csomagolási csoporthoz.
  Fontos változás az is, hogy 2013-tól a radioaktív anyagoknál járulékos veszélyként nem kell figyelembe venni a környezetre veszélyes tulajdonságot. Ez a módosítás a 2.1.3.8 pont alatt található. A GHS/CLP nem vonatkozik a radioaktív anyagokra, így különösen érthető és indokolt ez az ADR módosítás.

1-es osztály  
  Az UN 0014 pont alá bekerül „Vaktöltények szerszámokhoz” elnevezésű veszélyes áru. Ilyen például a Hilti Clean – Tec (DX Cartridge Cat.27 short).
  A 2.2.1.1.8 pont alatt meghatározásra kerülnek az 1-es osztályból való kizárás feltételei. A kizárásra vonatkozó hatósági engedélyt bármelyik ADR szerződő fél illetékes hatósága kiadhatja, illetve a hatóság elismerhet egy nem ADR szerződő fél által kiadott engedélyt is, ha a robbanóanyagot (pirotechnikai anyagot) tartalmazó tárgy bizonyos feltételeket teljesít.

Kizárási feltételek aktiválás esetén:

- külső felületi hőmérséklet legfeljebb 65 oC ( pillanatnyi csúcshőmérséklet 200 o C)

- külső burkolat törése, repedése nem következik be, illetve a tárgy vagy levált részeinek elmozdulása bármely irányba legfeljebb 1 m

- hanghatás legfeljebb 135 dB ( C ) 1 m távolságból mérve

- nincs olyan lánghatás vagy kifúvás, ami a tesztpapírt képes meggyújtani

- korlátozott füst és ködképződés

2-es osztály  
 A gázok csoportosítása bővül a „nyomás alatti vegyi anyagok” -kal. A nyomás alatti vegyi anyagok az UN 3500 – UN 3505 azonosító számok alá kerülnek tulajdonságaiktól függően. A nyomás alatti vegyi anyagok azok, melyek folyadékot, pasztát vagy port tartalmaznak, hajtóanyaggal nyomás alá helyezve. Ezek a hajtóanyagok természeten a sűrített vagy cseppfolyósított gázok. Az ilyen eszközök tisztítószert, ragasztót stb. tartalmaznak.
A lehetséges osztályozási kódok: A,F,T,C,FC,TF. Ezek hasonlóan az aeroszolokhoz eltérnek a gázoknál általánosságban alkalmazott osztályozási kódoktól. Például a 8 C  „nyomás alatti vegyi anyag, maró M.N.N.” elnevezést kapott. Fontos, hogy a folyadékok gyúlékonysága itt, az általánosan alkalmazott 60oC lobbanáspont határ helyet 93oC határértékben van meghatározva a GHS-el összhangban.
A csomagolásra egy új P206-os csomagolási utasítás lép életbe.

3-as osztály 
  A 3-as osztályban három lényeges változás lesz. Az első, hogy 2.2.3.1.1 bekezdés 2.) megjegyzés alatt a gázolajra és könnyű fűtőolajra vonatkozó előírások 2013-tól a szintetikus termékekre is vonatkoznak.
  Egy új F3 osztályozási kód alá kerülnek a gyúlékony folyékony anyagot tartalmazó tárgyak. Ilyenek például a poliészter-gyanta készletek vagy az üzemanyag cella kazetták.
 Fontos változás, hogy néhány 3-as osztályba tartozó anyagnál megszüntették az „I” csomagolási csoportot, melyek a követezők: UN 1169, UN 1197, UN 1266, UN 1286, UN 1287.

6.2-es osztály 
  Azok a gyógyászati eszközök és készülékek, amelyeket fertőtlenítés céljából szállítanak ismételt felhasználásuk előtt, nem mentesülnek az ADR előírásainak hatály alól, ha csak a 2.2.62.1.5.3 pont szerint a szabad folyadéktartalmat teljes mértékben eltávolították. A feltételeket a 2.2.62.1.5.7 pont tartalmazza. E szerint a csomagolással szemben támasztott követelményeket be kell tartani, valamint a csomagolásokon és egyesítő csomagolásokon fel kell tüntetni a „használt gyógyászati eszköz” vagy „használt gyógyászati készülék” feliratot.

8-as osztály 
  Hasonlóan a 3-as osztályhoz itt is megjelennek a veszélyes árut tartalmazó tárgyak a C11 és CT3 osztályozási kód alatt. Ilyenek például a tűzoltó készülék töltetek, füstfejlesztő bombák vagy az üzemanyagcella kazetták.
  Fontos és lényeges újdonság az UN 3506 anyagazonosító szám, mely a higanyt tartalmazó gyártmányok és tárgyak új UN száma. Ezzel az új UN számmal, ami eltérő a higany UN 2809 számától, más szállítási feltételek kerülnek meghatározásra, ez segíti a higanyt tartalmazó gyártmányok logisztikai elosztását. A higany vonatkozásában fontos megjegyezni azt a változást is, ami a GHS miatt következett be, a 8 (6.1) formula életbe lépése. Ezzel természetesen a higany jelölése stb. is megváltozik. A 8-as osztály új 2.2.8.1.6 táblázata a besoroláshoz szükséges kritériumokat foglalja össze áttekinthető táblázatos formában.

9-es osztály 
  Változnak a lítium akkumulátorokkal kapcsolatos feltételek. Rögzítik az új vizsgálati eljárásokat és a gyártás minőségbiztosítási programjával kapcsolatos követelményeket.
  Fontos változások lesznek, az UN 3171 alá tartozó akkumulátorral hajtott járművek és készülékek vonatkozásában is.  Ilyen értelemben fontos, hogy az UN 3091, az UN 3481 és az UN 3166 azonosító számokhoz való hozzárendelés hogyan is történik. Például egy elektromos hajtású autó vagy repülőgép modell vagy hibrid jármű esetén melyik UN számot kell használni, mi a helyes eljárás és melyek azok a szállítási feltételek, amelyek a 9-es osztályban kerülnek meghatározásra.
  Az UN 3499 azonosító számmal a 9-es osztályba tartozó új veszélyes áru az elektromos kondenzátor. Ezeknek a mega kondenzátoroknak a szállítási feltételei az új SP361 különleges előírás alatt lesznek megtalálhatóak.

Egyebek
 Az UN 3498 új anyagazonosító szám alá kerül 2013-tól a Jód-monoklorid folyadék a C1-es osztályozási kóddal. Ezzel együtt a korábban ismert UN 1792, C2-es osztályozási kóddal a szilárd Jód-monokloridra módosul. Ezzel az eddigi UN ajánlásokkal való eltérés megszűnik az ADR-ben és a RID-ben is. Eddig ugyanis az UN ajánlásokban az UN 1792 szilárd anyagra vonatkozott, az UN 1792 pedig az ADR-ben folyadék volt. Ezzel a jód-monokloridra gyakran alkalmazott UN 3264 maró, folyékony, savas szervetlen anyagra az M.N.N. tételt nem lehet alkalmazni.
  Még egy új UN szám az UN 3497, amely a tengeri Krill lisztre vonatkozik. Ez a rákfajta a „Krill-Meganyctiphanes norvegica” az omega-3-zsírsav előállításában jelentős, a lisztje pedig az állati táplálékok gyártásában. Nagy mennyiségben fuvarozzák tengeren is, ezért kellett szabályozni a szállítását. Bár a 4.2-es osztályba tartozik PGII / PGIII csomagolási csoporttal, de a halliszttől (UN 1374) eltérő UN szám alatt.
  A 4.3-as osztályba tarozó nátrium akkumulátorok és cellák gyártásához 2013-tól a nátriumon és kénen kívül fel lehet használni nátrium vegyületeket is, például a nátrium-tetraklór-aluminátot is.
  A nitroglicerin alkoholos oldatban történő osztályozása az UN 0144 vagy az UN 3064 azonosító számhoz egy új P300-as csomagolási utasítás alkalmazásától függ a 3-as osztályban.

3. rész

 A 3.2A táblázatban elég sok módosítás van. Az új UN számok bekerültek a táblázatba, ami 10 új UN számot jelent. Összesen 124 anyagnál van különböző módosítás (pl. UN 1792, UN 2308, UN 2381).
 A különleges előírások közül 17 módosul, 3 törlésre kerül: SP500, SP599, SP656 és 13 esetében új, különleges előírás lép életbe.
 Az SP363 a veszélyes árut tartalmazó gépek mentességével kapcsolatos változásokat tartalmazza az alábbiak szerint:

  Az új SP658 a gázöngyújtók új szállítási lehetőségét szabályozza. Mint ismeretes az ADR 2011 szerint a gázöngyújtók sem engedményes, sem korlátozott mennyiségként nem szállíthatók. Ezért az áruházláncok logisztikai ellátása a gázöngyújtók miatt igen problematikus. Az új szállítási lehetőség alapján a gázöngyújtók szállítása bruttó 10 kg-os küldeménydarab tömegig és szállítóegységenként legfeljebb bruttó 100 kg-ig lényegében a korlátozott mennyiségenként a csomagolt veszélyes áruk szállítási szabályai szerint történhet. A külső csomagoláson „UN 1057 ÖNGYÚJTÓK” vagy „UN 1057 ÖNGYÚJTÓ UTÁNTÖLTŐK” feliratot kell feltüntetni. Fontos, hogy nem a hagyományos korlátozott mennyiségekre vonatkozó jelölést kell alkalmazni, és veszélyességi bárca sincs ezeken a küldeménydarabokon.
  Az SP660 különleges előírás a járművekbe építendő gázt tartalmazó gáztároló rendszerek feltételeit és szállítását szabályozza. Az ilyen gáztároló rendszerek szállításánál speciális fuvarokmány bejegyzés is szükséges. Például: „UN 1971 földgáz, sűrített. 2.1, 1 gáztároló rendszer összesen 50 liter űrtartalommal, 200 bar”.
 Korlátozott mennyiségek (limited quantity). A 3.4 fejezet által szabályozott korlátozott mennyiségeke vonatkozó előírások is változnak. Eddig az 1 osztályra nem lehetett alkalmazni a korlátozott mennyiségekre vonatkozó előírásokat. 2013-tól azonban az UN 0012, UN 0014 és UN 0055 alá tartozó anyagokra, bizonyoson feltételek teljesítése mellett lehet alkalmazni a korlátozott mennyiségekre vonatkozó előírásokat. Hamarosan találkozunk a gyakorlatban például az UN 0012 kézfegyver töltények csomagolásánál azzal, hogy nem a jelenlegi 1.4S veszélyességi bárcával, hanem a jól ismert fekete/fehér színű korlátozott mennyiségekre vonatkozó jelöléssel lesznek ellátva. Ezzel a lőszerek veszélyes áru logisztikája egyszerűbbé válik.
 A korlátozott mennyiségekkel kapcsolatos változás az is, hogy bár a korlátozott mennyiségként csomagolt áruk nem veszélyességi bárcákkal vannak ellátva, mégis vonatkozni fog rájuk az együvé rakási tilalom szabályozása. Ez a fogalmak újraértelmezését is érinti az együvé rakás vonatkozásában.
  A 7.5.2.4 fejezet alatti előírás a következő: a korlátozott mennyiségben csomagolt veszélyes árut tilos együvé rakni az 1.4-es alosztály és az UN 0161 és UN 0499 tétel anyagait és tárgyait, kivéve más típusú robbanó anyagokat és tárgyakat.
 A korlátozott mennyiségben csomagolt veszélyes áru szállítóegységek megjelölési szabályai is változnak. Az új előírások értelmében lehetséges olyan, hogy a veszélyt jelző sárga táblával és a korlátozott mennyiségekre vonatkozó 250 x 250 mm-es jelöléssel is meg legyen jelölve egy szállítóegység. Ha a szállítóegység a korlátozott mennyiségben csomagolt árun kívül olyan veszélyes árut is szállít (1000 pontérték fölött), mely veszélyt jelző sárga táblás jelölésre kötelezett, akkor attól függően, hogy a korlátozott mennységben csomagolt áru bruttó tömege 8 t fölött van-e vagy sem, a veszélyt jelző sárga táblát, vagy a veszélyt jelző sárga táblát és a korlátozott mennyiségekre vonatkozó jelölést együttesen kell alkalmazni. Ez a lehetőség akkor lényeges, ha például egy gyűjtőjáratnál az egyik felrakó helyen bruttó 8 tonnánál nagyobb mennyiségű korlátozott mennyiségként csomagolt veszélyes árut raknak fel a szállítóegységre. Ilyenkor 250 x 250 mm-es jelölést kap a szállítóegység. Egy következő felrakó helyen pedig 1000 pontérték felett felraknak hozzá veszélyt jelző sárga táblás jelölésre kötelezett veszélyes árut. Ilyenkor a 250x250 mm-es jelölést nem kell levenni.
  Engedményes mennyiségek (excepted quantity). Az engedményes mennyiségek szerinti szabályozásban egy olyan változás jön, ami tovább bonyolítja az előírások alkalmazását. Lesz egy „szuper engedményes mennyiség” az engedményes mennyiségeken belül, melyre lényegében semmilyen más ADR előírás nem fog vonatkozni.

Kód

Legnagyobb nettó mennyiség

belső csomagolásonként

Legnagyobb nettó mennyiség

külső csomagolásonként

E1

1 g/1 mL

100 g/100 mL

E2

1 g/1 mL

100 g/100 mL

E4

1 g/1 mL

100 g/100 mL

E5

1 g/1 mL

100 g/100 mL

 Azoknál a veszélyes áruknál, melyek az E3 kódhoz vannak rendelve ilyen „szuper engedményes mennyiség” nincs.  Az E3 kód a 3,4.1, 4.2, 4.3, 5.1, 6.1,8 osztályok a PGI csomagolási csoporthoz rendelt nagyon veszélyes áruihoz vannak hozzárendelve, így érthető, hogy itt ez a könnyítési lehetőség nem alkalmazható. A szuper engedményes mennyiségben csomagolt árukra csak a következő előírások érvényesek:
- csomagolásra vonatkozó előírások a 3.5.2 szerint (kivéve a köztes csomagolások alkalmazása. Párnázó anyag szükséges),
- a küldeménydarabok vizsgálatára vonatkozó előírások. Ez azt jelenti, hogy az okmányokra, jelölésre vonatkozó előírásokat nem kell alkalmazni, illetve a szállítóegységenkénti 1000 db-os feladási korlátozás sem vonatkozik rájuk.
Még egy fontos változás 2011-hez képest. Minden klór-szilán, eredetileg az E2/E3 kódokhoz rendelt E0 kódot kap. Ezeknek az anyagoknak a szállítási lehetősége megszűnik engedményes mennyiségként.

4. rész

Az új ADR 4.1.1.20 pont alatt szabályozza a kármentő nyomásálló tartályok használatát.
  Általános érvényű változás, hogy bizonyos önálló fém és kombinált csomagolás külső fém csomagolásaként az acélon és az alumíniumon kívül más fémet is lehet használni.
  Az egyéb fém „N” betűt kap. Például: egyéb fémből készült nem levehető tetejű hordó „1N1” vagy egyéb fémből készült láda „4N”. Ilyen kódú csomagolások például a titánból készült csomagolóeszközök. A titán számos kedvező mechanikai tulajdonsággal bír és nem mágnesezhető. Eredetileg csak a hadiiparban használták. Az egyéb fém a P010-es csomagolásnál, mely a klór-szilánok csomagolásaira vonatkozik nem használható. Ez érthető, hiszen az acélon kívül más fémekkel korróziós problémák jelentkeznek, és ez nem megengedhető. A klór-szilánok csomagolására egy új lehetőség lesz, az acél nyomásálló tartályok használata a 4.1.3.6 bekezdésében található feltételekkel.
  Lényeges változás az 1-es osztály csomagolásainál az, hogy fából készült köztes csomagolások alkalmazására nyílik meg a lehetőség. Eddig például a megosztó betéteket nem lehetett fából készíteni.
 A P200 csomagolási utasításban a gázokkal való összeférhetőségre vonatkozó ISO szabvány alkalmazását törölték, így a jövőben a szabvány szerinti vizsgálat csak ajánlott formula lesz. Ugyanebben az utasításban az UN 1008, UN 1052, UN. 1076, UN 1741, UN 1859, UN 2189 és UN 2418 alá tartozó anyagokhoz alumínium ötvözetből készült tartályok nem használhatóak.
 A zárt cryo tartályokra vonatkozó P203 utasítás módosítása értelmében a tartályok biztonságának növelése céljából, 2013-tól a tartályok nyomáscsökkentő szerkezetét időszakos ( 5 éven belül) vizsgálat alá kell vetni.
  A 2011-es ADR-ben számos csomagolási utasításban nincs specifikálva a az engedélyezett típus. Ez a gyakorlati felhasználok számára bizonytalanságot okozott. Az ilyen csomagolási utasításokban (pl: P201, P302, P401 stb.) 2013-tól pontosítják az engedélyezett csomagolási típus használatát.
  Jelentősen változik az aeroszolok csomagolása. Az új P207 csomagolási utasítás szerint kell az aeroszolokat csomagolni. Az új csomagolási utasítás értelmében merev külső csomagoláskén papírt alkalmazva nettó 55 kg-ig nem kell UN típusjóváhagyott csomagolás az aeroszolokhoz, csak fölötte, más csomagolásoknál 125 kg a limit.
  A tartányok használatában a vákuumsérülések megelőzése céljából új használati előírások lépnek életbe a 4.3.3.3.4 bekezdés alatt. Ez főként az idősebb tartányok miatt szükséges, melyeket még akkor gyártottak, amikor a vákuum elleni védekezésre vonatkozó műszaki előírások nem voltak az ADR-ben vagy a RID-ben.

5. rész

 Talán a legnagyobb jelentőségű változás az UN szám feliratok betűmagasságának szabályozása. Az alapelőírás az, hogy az UN számok küldeménydarabokon történő feltüntetése legalább 12 mm magasságú betűkkel történhet, beleértve az „UN” rövidítést is. Azonban a legfeljebb 30 liter űrtartalmú vagy legfeljebb 30 kg nettó tömegű küldeménydarabokat (és a legfeljebb 60 liter víztérfogatú palackokat is) elég csak legalább 6 mm-es betűmagasságú felirattal ellátni. Ennél kisebb betűmagasságú felirat csak a legfeljebb 5 liter térfogatú vagy legfeljebb 5 kg nettó tömegű küldeménydaraboknál engedhető meg.
 2013-tól nemcsak a küldeménydarabokon és tartányokon, hanem az egyesítő csomagolásokon is fel kell tüntetni a „környezetre veszélyes jelölés”-t, ha ez szükséges. A „környezetre veszélyes” jelölés alkalmazásával kapcsolatos további változás az, hogy 2013-tól a gázpalackok nyakrészén alkalmazott jelölésbe integrálható és így a méret és elhelyezés vonatkozásában a veszélyességi bárcákhoz hasonlóan kisebb méretű is lehet.

 

Az ISO 7225: 2005 szabvány szerinti alkalmazás a „környezetre veszélyes” jelölésre az EIGA által készített példán keresztül.

A következő két új veszélyt jelző szám kerül a Kemler számok közé:

- 28 Maró gáz (8C) – UN 3503

- 238 Gyúlékony, maró gáz (8FC) – 3505

Ezek a számok az új nyomás alatti vegyi anyagok tartányos szállítására vonatkoznak.
 A magas hőmérsékletű anyagok 5.3.3 szerinti jelölése, már nemcsak a 9-es osztályban fordulhat majd elő, hanem a 3-as osztályban is, az UN 3256 alá tartozó anyagok szállításánál, amennyiben a szállítási hőmérséklet legalább 100 0C.
  A szállítóegységek veszélyt jelző sárga táblával történő megjelölésére vonatkozó előírások kiegészülnek az alábbiakkal: ha a veszélyes árut tartalmazó pótkocsit a szállítás során szétválasztják a gépjárműtől, a narancsszínű táblának a pótkocsi hátuljára rögzítve kell maradnia. Ez azt jelenti, hogy például eddig egy nyerges szerelvény szétkapcsolása esetén a félpótkocsit elől és hátul is meg kellett jelölni, ami az új előírások értelmében megváltozik. 
Ez a hajón (tengeri kompon) továbbra sem érvényes, ott másképpen kell jelölni a félpótkocsit.
  Az új 5.5.3 szakasz szabályozza a szárazjég, nitrogén és argon, hűtő -vagy kondicionáló közegként történő alkalmazását.

Felépítése a következő:

-  Alkalmazási terület

-  Általános előírások

-  Hűtő vagy kondicionáló közeget tartalmazó küldeménydarabok

-  Hűtő vagy kondicionáló közeget tartalmazó küldeménydarabok jelölése

-  Csomagolatlan szárazjeget tartalmazó járművek és konténerek

-   Járművek és konténerek jelölése

-   Okmányolás

A fejezet azért is lényeges, mert a nem veszélyes áru szektort is érinti. Ilyen terület például az élelmiszeripar.

A járművek és konténerek jelölése:

 

* A 3.2 fejezet „A” táblázat 2 oszlopában szereplő megnevezés helye, ami után a „HŰTÕKÖZEGKÉNT”, ill. „KONDICIONÁLÓ KÖZEGKÉNT” szavakat kell írni.

 Még egy említést érdemlő változás az 5. részben, ami a fuvarokmányokba történő bejegyzésekkel kapcsolatos. Eddig csak a „Környezetre veszélyes” vagy „Tengervíz szennyező” bejegyzést lehetett alkalmazni az ADR szerint, ami a 1.1.4.2.1 bejegyzés alkalmazásával együtt korlátozta közúton a „Tengervíz szennyező” bejegyzés használatát. Ez gyakori problémát okozott a globális elosztási rendszerekben illetve az azokat támogató informatikai háttérben. Az ADR 2013-tól lehetőséget biztosít a „Tengervíz szennyező / Környezetre veszélyes” bejegyzés együttes alkalmazására is. Így a tengeri és nem tengeri szakasztól függetlenül egy adatrögzítéssel is megoldható lesz a helyes fuvarokmány információ, ami már a helyi elosztásban sem fog gondot okozni a továbbiakban.
 A „kármentő csomagolás” bejegyzés mellett megjelenik a „kármentő nyomásálló tartály” bejegyzés is. Ezért ha kármentő nyomásálló tartályt szállítanak a fuvarokmány bejegyzés a „kármentő nyomásálló tartály” lesz.
  Néhány veszélyes áru helyes szállítási megnevezésében sorrendváltozás lesz. Például az UN 3439 Mérgező, Szilárd nitrilek, m.n.n. tétel 2013-tól, helyesen UN 3439 Szilárd Mérgező Nitrilek, m.n.n. sorrendben lesz helyes. Azaz több UN számnál figyelni kell a „szilárd” és „folyékony” jelzők helyes alkalmazására a szállítási megnevezésekben a fuvarokmányba történő bejegyzéseknél.

6. rész

 Változik a palackkötegek megjelölése is. Az új előírások 6.2.3.9.7 alatt találhatók meg. A palackkötegek keretéhez erősített táblán a következő jelöléseket kell feltüntetni:

- Jóváhagyási jelölés (pl.: ISO 9809-1,F, IB, 2010/12)

- Próbanyomás (pl.: PH300)

- Üzemi nyomás, ahol elő van írva (pl.: sűrített gázoknál PW)

- Víztérfogat, ahol elő van írva (pl.: cseppfolyósított gázoknál 50,4L)

- Bruttó tömeg (kerettel, tartósan hozzáerősített részekkel – összekötő csövek, stb.)

- Acetilénnél tára tömeg

- Gyártó jele

- Gyártási sorozatszám

- Szükség esetén az acél összeférhetőségét igazoló H jel.

  Az IBC üzemébe helyezése utáni vizsgálatokra a következők lépnek életbe: az IBC üzembe helyezése után vizsgálatokat és felülvizsgálatokat más országokban végzőt nem kell azon ország illetékes hatóságának bejegyezni, amelyekben ezt jóváhagyták. Természetesen a vizsgálatokat és felülvizsgálatokat az IBC jóváhagyásában meghatározott előírások szerint kell végre hajtani. Ez lényeges könnyítést jelent. Eddig ugyanis például egy német gyártású IBC magyarországi felülvizsgálatát csak olyan szervezet végezhette, akit a német illetékes hatóság is elismert.
 A nagycsomagolásokkal (LP) kapcsolatosan olyan előírásokat vezetnek be, melyek már az IBC esetében ismeretek voltak. Egyrészt a minősítő jelölés ugyanúgy, mint az IBC-knél legalább 12 mm magasnak kell hogy legyen. Másrészt a megengedett legnagyobb halmazolási terhelés jelképet fel kell tüntetni a nagycsomagoláson (halmazolható nagycsomagolás, nem halmazolható nagycsomagolás).
  A tartányoknál a nyomáscsökkentő szerkezetek jelölése bővül. A jövőben a mobil tartányok rugóterhelésű nyomáscsökkentő szerkezetein, a hasadó tárcsákon és olvadó betéteken fel kell tüntetni rajtuk az átfolyási keresztmetszetet mm2-ben. Az átfolyási teljesítmény meghatározására pedig az ISO 4126-1: 2004 és 4126-7: 2004 szabványok az irányadóak.
  A TT10-es előírás értelmében az UN 1008-Bór-trifluorid, az UN 1017-Klór, UN 1048-Hidrogén-bromid, UN 1050-Hidrogén-klorid, UN 1053-Kén-szulfid, UN 1079-Kén-dioxid esetén a közútra általánosan meghatározott 6 és 5 éves időszakos vizsgálati ciklus helyett 3 és 2,5 éves vizsgálati ciklus alkalmazandó. A tartányoknál meghatározásra kerül az ausztenites-ferrites rozsdamentes acél eltérő, 3,5 mm-es (kisebb) falvastagsággal, az általános 4 mm-es falvastagsághoz képest. A leszerelhető tartányok jelölését a rögzített tartányok és tankkonténerek jelölésével hozták összhangba. A jövőben fel kel tüntetni rajtuk a „leszerelhető tartány” feliratot is.
  Az UN Ajánlások új 6.8.5 szakasza, a valamint az IMDG – Code 36-12 új előírásai, a 6.9.5 szakasz összhangban a 4.3 fejezetének használati előírásaival, bevezeti a BK3 – rugalmas falú ömlesztett áru konténert. Ez érinti az ADR és RID alkalmazást is. Elkészítették ugyan az ADR 6.11 fejezetében ezeket az előírásokat, de 2013-tól nem léptették életbe. Így alkalmazásra nemzeti szinten illetve multilaterális megállapodások (M..) útján van lehetőség. Várhatóan a következő ADR módosításnál már be fogják vezetni nemzetközi szinten is ezeket az új előírásokat.
   Új eszköz a BK3 – a rugalmas falú ömlesztett árukonténer, legfeljebb 15 m3 űrtartalmú. Portömör és vízálló. A III-as csomagolási csoportra vonatkozó vizsgálati követelményeken túl egyéb stabilitási stb. feltételeknek kell megfelelnie.


Példa a minősítő jelölésre

   BK3/Z/11 09
RUS/NTT/MK-14-10
56000/1400

 A BK3 ömlesztett árukonténerben szállítható a kén, a naftalin, a magnézium- nitrát vagy az AN műtrágya és az UN 3077 alá tartozó veszélyes áruk. A BK3 konténerekkel 2013.01.01-től a tengeri kikötőkben már találkozhatunk.
 A kalcium-karbid tartányos szállításával kapcsolatos adminisztratív probléma, mely még az ADR átszerkesztésével jelent meg, most 2013-tól megoldódik. Az S2.65AN(+) tartánykód, a TU4, TU22, TM2 és TA5 különleges előírások alkalmazásával, a PGI csomagolási csoporthoz rendelt kalcium-karbid szállítható lesz tartányban.
 Ugyanilyen tartánykódú tartányban szállíthatóvá teszik az UN 0331 1.5D osztályozási kód alá tartozó robbanóanyagot is. A vonatkozó különleges előírások a TU3, TU12, TU39, TC8 és TA1.
  Az UN 2381 Dimetil-diszulfid eddig szállítható volt LGBF tartánykódú tartányban, viszont 2013-tól az ADR előírja az L4BH tartánykódot és a TU15-ös különleges előírást. Mindenesetre a régi tartánykódnak megfelelő  tartányokkal 2018 végéig szállítható lesz még a dimetil-diszulfid.

7. rész

 Először is kedvezően módosul a VV15 előírás, mely elsősorban a PCB-vel szennyezett területek mentesítése során keletkezett hulladékok (építési bontási munkák, talajmentesítés, stb.) ömlesztett szállítására vonatkozik.
  Az árukezelésre vonatkozó előírások a küldeménydarabokon kívül 2013-tól az egyesítő csomagolásokra is vonatkoznak, azaz az „álló nyíl”-ra vonatkozó elhelyezési szabályokat az egyesítő csomagolásokra is alkalmazni kell.
  Az együvé rakási tilalom korlátozott mennyiség szerinti csomagolt árukra való kiterjesztése már ismertetésre került, most csak még egyszer megemlítjük.
  Nagyon fontos változás a rakományrögzítéssel kapcsolatban a 7.5.7.1 alatt található szöveg kiegészítés a fő részben az EN 12195: 2010-es szabvány alkalmazásával.
  Sajnos nagyon sok, gyakran indokolatlan illetve nem megalapozott büntetés van rakományrögzítési hiányosságok miatt. Mivel az ADR-ben szereplő szöveg csak általános jellegű, így szakértői szinten nem rendezi a rakományrögzítéssel kapcsolatos részletes és tudományos kérdéseket. A lábjegyzetben található útmutatókra történő hivatkozás sokat segít ugyan, de a bírósági gyakorlatban az alkalmazásuk nem kellően megalapozott. A fő szövegrészbe kerülő új szabvány alkalmazása ezért is nagy jelentőséggel bír. Az új szabvány szerint például egy rakományt, ugyanazon feltételek mellett fele annyi hevederrel kell leszorítani, mint a régi előírások alapján. Vagy például egy oldalfal nélküli felépítménynél bizonyos rakománytípusnál hatod annyi hevederre van csak szükség, mint korábban.

8. rész

 A 8.1.4.1 pontban a tűzoltó készülékekre vonatkozó elírásokat nem szövegesen, hanem egy táblázatban foglalja össze az új ADR.

Szállítóegység legnagyobb megengedett tömege

A tűzoltó készülékek legkisebb száma (db)

A legkisebb kapacitás szállítóegységenként

A motor vagy fülketüzek oltására alkalmas

tűzoltó készülék. Legalább egy készülék minimális kapacitása.

Kiegészítő tűzoltó készülék (ek). Legalább egy készülék minimális kapacitása.

(1)

(2)

(3)

(4)

(5)

<=3,5 tonna

2

4 kg

2 kg

2 kg

3,5 tonna <,de <=7,5 tonna

2

8 kg

2 kg

6 kg

>7,5 tonna

2

12 kg

2 kg

6 kg

A kapacitások száraz porra (vagy azonos kapacitású más oltószerrel)

töltött készülékekre vonatkoznak.

 Ma már csak ABC tüzek oltására alkalmas tűzoltó készülékeket lehet alkalmazni ADR járműveken. Azzal, hogy a szöveges meghatározás helyett a táblázatos összefoglaló táblázat kerül alkalmazásra, kikerül az ADR-ből, hogy az összes oltóanyag mennyiségből le lehet vonni a fülke/motortűz oltására előírt oltóanyag mennyiséget. Így az ADR szerint például egy 7,5 tonnánál nagyobb legnagyobb megengedett össztömegű járműnél egy lehetséges variáció a minimális tűzoltó készülékekre egy 2 kg-os, egy 6 és egy 4 kg-os tűzoltó készülék alkalmazása.
 Sajnos a járművek tűzoltó készülékeire vonatkozó hazai előírások nem igazán jók az ADR alkalmazása szempontjából. Fontos lenne a vonatkozó magyar szabályozást az ADR-hez illeszteni, korrekt szakmai alapon.
   Ugyan már megjelent a 2011-es előírásokban is, mégis meg kell említeni, hogy az ADR szerint régi típusú ADR oktatási bizonyítvány csak 2012.12.31-ig állítható ki.
  Az alagútkorlátozás 2013-tól vonatkozik a korlátozott mennyiségként csomagolt veszélyes áruk szállítására is. Az új előírás lényege, hogy ha egy veszélyes árut szállító egységet vagy konténert az ADR szerint korlátozott mennyiségek jelölésére vonatkozó 250 x 250 mm-es jelöléssel (vagy a korábbi LTD QTY) kell megjelölni, akkor az ilyen szállítmányokkal tilos az E kategóriájú alagutakon való áthajtás.

Az „E” kategóriájú alagutakon 2013-tól tilos a bruttó 8 tonnánál több korlátozott mennyiségként csomagolt veszélyes áru szállítóegységekkel az áthajtás. Fontos, hogy amennyiben egy konténer megjelölése az ADR szerint nem kötelező, de az IMDG - Code szerint igen, akkor az alagútkorlátozást nem kell alkalmazni.

9. rész

 A járművek villamos csatlakozásainak szabványelőírásaiban is lesz változás. Egyrészt az IEC60529 szabvány és az EN 15 207 szabvány bekerül a 9.2.2.6.3 alá, másrészt a 2011-es módosításokban szereplő ISO 7638: 2013 kap egy lábjegyzetet azzal, hogy az a szabvány által hivatkozott ISO 4009-et nem kell alkalmazni. Ennek jelentősége a csatlakozók közötti távolságra (350 mm) vonatkozó követelmények figyelmen kívül hagyásában van, mert az nem biztosítható minden esetben a járműveknél.
  Volt több olyan eset is, amikor a 2011-es módosítások miatt a veszélyes árut szállító jármű nem kapott jóváhagyási igazolást. 2013-tól ez a probléma, legalábbis a szabályozás oldaláról megoldódik.

Végezetül

 A 2013-as ADR változások, illetve a többi szabályozás változásai a küszöbön állnak. Fontos, hogy az 1.6 fejezetben átmeneti idők vannak megadva az új előírások kötelező alkalmazásánakra. 

1.6  - az átmeneti előírások ( idők) - csak a fontosabbak:

§  1.6.1.23 - tűzoltó készülékek tovább használata (ADR 2009-ben lévő szabvány szerint 2011.06.30-ig gyártottak).

§  1.6.1.24 – Lítium akkumulátorok és cellák szállítása, 2014.01.01 előtt gyártva, de csak a 2011-es ADR szerint vizsgálva.

§  1.6.1.25 – 2013.12.31-ig szállíthatók a küldeménydarabok és egyesítő csomagolások melyek UN szám feliratozása / mérete nem felel meg az ADR 2013-nak.

      Palackok (=< 60 L) esetén ez a következő időszakos vizsgálat, de maximum 2018.06.30.

§  1.6.1.26 – 2014.01.01, előtt gyártott nagycsomagolások, melyek típus-jóváhagyási jelzés mérete nem felel meg az ADR 2013-nak tovább használhatóak.

     A halmazolási jelölés pedig 2015.01.01-től.

§  1.6.1.27 – 2013.06.30 - ig gyártott berendezések részét képező üzemanyag megtartó eszközök melyek nem felelnek meg az SP 363-nak tovább használhatók.

§  1.6.2.2 – törölve ( a 15 évvel ezelőtt vagy korábban gyártott palackok, üres tisztítatlanul nem szállíthatók már bárca nélkül)

§  1.6.2.7 és 1.6.2.8 – törölve (Ped /tped típusjóváhagyások miatt indokolt a törlésük)

§  1.6.2.12 – Kármentő nyomásálló tartályok 2013.12.31-ig gyárthatók és engedélyezhetők a nemzeti előírások szerint.

§  1.6.3.15 – törölve (nem használhatók tovább vákuumszelep nélküli tartányok)

§  1.6.3.25 – törölve (nem használható „L” és „P” tartánytáblán feltüntetése nélkül tartány).

§  1.6.3.42 – UN 2381 Dimetil-diszulfid ADR 2011 – LGBF / ADR 2013 L4BH és TU15 (2013.06.30-ig gyártott tartányra a tartánykód 2018.12.31-ig továbbra is felvihető)

Tankkonténerekre ugyanez érvényes

§  1.6.5.4 – Járművek 9. rész vonatkozásában ADR 2011 szerint 2014.12.31-ig alkalmazhatóak.

 Van tehát még idő felkészülni egy-egy olyan új ADR előírásra is, ami alaposabb változtatást igényel. Egy téma azonban már most nem tűr halasztást, mégpedig az ADR gépkocsivezetők új műanyag, fényképes bizonyítványainak a bevezetése, mert itt az átmeneti idő 2012.12.31-én már lejárt. (Az új minta már az ADR 2011-es előírásaiban is megjelent.)
 

 

Az új ADR bizonyítvány mintája

 Az NKH 2013.01.01-től bevezette a gépkocsivezetők ADR képzésével és vizsgáztatásával kapcsolatos új rendszert és a januártól vizsgázók már új fényképes ADR bizonyítványt kapnak.
 A
z érintett vállalkozásoknak (gyártó, forgalmazó, szállítmányozó, fuvarozó, logisztikai szolgáltató, ADR oktatók stb.) mindenképpen szükséges tehát felülvizsgálni a jelenlegi gyakorlatot és ha szükséges módosítani kell azokon az új előírások szerint. Éppen 25 éve történt a Herborn-i katasztrófa. E tragédia okán hozták létre - többek között - a veszélyes áru szállítási biztonsági tanácsadói rendszert is, először Németországban, majd az egész EU-ban. Magyarországon már tíz éves a tanácsadói tevékenységet szabályzó kormányrendelet is, miközben az EU előírásokban történt változások és tapasztalatok már indokolttá teszik e kormányrendelet változtatását is. Jövőre tehát az új ADR-rel a tanácsadói rendelet változása is várható.

Sárosi György - veszélyesáru szakértő

 www.hvesz.hu

 


  Figyelem: az ADR gépkocsivezetők képzéshez új tartánytablók is készültek és 2013 februárjában három új tartányos tankönyv is megjelenik!